Most már kezdjük egyre jobban átlátni, hogy mi a sevdah és tudjuk, hogy mi a sevdalinka, közelítünk a jugoszláv-érához, ehhez azonban a bosnyák és a magyar történelem egyik közös pontján, az Osztrák-Magyar Monarchián keresztül vezet az út. Ha nincs a Monarchia a bosnyák kultúra is teljesen más képet…
Van a Balkánon egy ország, amiről sokáig voltaképpen semmit nem tudtam. Hozzáteszem, most sem mondanám magam még a legnagyobb jóindulattal sem többnek, mint az ország „ismerkedőjének”). Soha nem jártam arra korábban, csak a neve volt ismerős, de pont annyira, mint bármely más országnak, amit hall az…
Nyolc évvel ezelőtt, 2015 nyarán voltam először Görögországban. (Erről az utazásról itt írtunk.) A Mediterráneum párás, sós-fűszeres levegője és a tenger hihetetlenül szép, ezerféle kékje természetesen nagy hatással volt rám is, ahogy bizonyára minden oda utazóra. Úgy éreztem, végre megérkeztem abba…