Ritmus és hang

Van a Balkánon egy ország, amiről sokáig voltaképpen semmit nem tudtam. Hozzáteszem, most sem mondanám magam még a legnagyobb jóindulattal sem többnek, mint az ország „ismerkedőjének”). Soha nem jártam arra korábban, csak a neve volt ismerős, de pont annyira, mint bármely más országnak, amit hall az ember élete során. Nem tudtam semmit a történetéről, a kultúrájáról. Még talán azt sem, hogy egy külön ország. Ahogy az ember nem lát semmit előre az életben, úgy nem láttam én sem, hogy az életem egy pontján kitüntetett helyet fog magának igényelni a lelkemben, és jelen állás szerint köszöni szépen, jól van, a letelepedési kérelmét is benyújtotta nálam. Ez az ország Bosznia (igen, hivatalosan Bosznia-Hercegovina).

Amitől pedig berúgta nálam az ajtót az pedig nem más, mint a zenéje, azon belül is a Sevdah, amiről a következőkben egy szubjektív, minden tudományos kutatást mellőző, az egyéni megvilágítás fénysugarán keresztüli, ha úgy tetszik, ismeretterjesztő információhalmazt bocsátok közre, anyanyelvi anyagok ismeretének hiányában. Az esetleges terminusok pontatlan használata miatt így elnézést kérek, fogjuk fel a következő négy részből álló cikksorozatot szórakoztató irodalomnak és fogadjuk a teljesség igénye nélkül. 

A fiatal Zaim Immamović valahol Boszniában, harmonikával a kezében

Oké, de mi ez a Sevdah úgy egyáltalán? Mivel ez lesz kibontva elég részletesen a következő cikk-sorozatban, a rövid, velős definíciótól eltekintek annak reményében, hogy a végére mindenkinek össze fog állni. Meg azért is, mert ez egyszerre egy zenei stílus, önkifejezési forma, érzés és a bosnyák kulturális identitás egyik központi eleme. 

Csak a formaság végett, nagyon röviden közre bocsátanám, hogy jöttem én ehhez az egész dologhoz: Magyar gyerek vagyok, van bennem egy jó nagy adag sváb vér és még ki tudja milyen (infó elérhető: szüleim), de akármennyire is szeretném legjobb tudomásom szerint balkáni egy csepp se. Így hát az egészhez nem otthonról, hanem a szalagavatót megelőző magyarpalatkai táncoktatás során hallgatott magyar népzenéken át vezetett az utam, amelyek hatására elkezdtem harmonikázni, és habár jóhiszeműen kizárólag a (-z erdélyi) kalotaszegi zenére kötöttem szerződést magammal mint harmonikás, a negyven évvel ezelőtti bánáti tárogatósok rám se hederítve tessékeltek át a szerb határon, és ott a tamburazenekari hangzás – a rá jellemző kitörő életörömmel fogadva – megveregette a vállam, hogy „na, akkor most csobbanunk egyet a jugoszláv zenében is”. Így pedig az ember akármennyire is küzdeni akarna az áramlatokkal (nem akar), Boszniában köt ki előbb vagy utóbb. Ha meg már itt van meg is akarja tanulni a zenéjét, amennyire csak lehet, ehhez viszont nincs mese, bizony, kutakodni kell. 

A könyvet Damir Imamović írta, aki a kortárs sevdah zenének egyik legelismertebb előadója, a stílus kutatója

Akár váratlan fordulat, akár nem, de ehhez itthon semmilyen információ nem áll rendelkezésre magyar nyelven. (Amennyiben valakinek mégis van, azt arra kérem, ossza meg velem.) Marad hát a helyi szakirodalom, de ha az ember nem beszéli a nyelvet, ez igencsak nehézkes és már-már szórakoztatóan lassú és reménytelen út. Így hát marad a spekuláció, a fantazmagóriák, innen-onnani morzsák, a zene, amin keresztül meglepően sok megérthető, a középiskolai angol órákról megszerzett nyelvtudás, meg persze az internet és az internetes rendelés kirívóan nagy ökológiai lábnyommal rendelkező intézménye, aminek köszönhetően megrendel az ember a szarajevói Baščaršija egyik dizájner boltjából egy könyvet, ami a Sevdah címet viseli, és valamiért ki lett adva angolul is. Máig nem értem, hogy akadtam rá a boltra (Bazerdžan, azaz bazárban dolgozó eladófiú a bolt neve, ha valaki menő bosnyák dizájner cuccokat akarna venni ide kattintson). A könyvet Damir Imamović írta, aki a kortárs sevdah zenének egyik legelismertebb előadója, a stílus kutatója és nem mellesleg annak a nagyon kedves tekintetű Zaim nevű bácsinak az unokája, aki egy Ismet nevű harmonikással megreformálta a műfajt a második világháború után, és az egyik legendás interpretálója a daloknak. Ők voltak az egyik zenei úttörői a rádiózás korának Boszniában, és így, pár emberöltővel később, a harmonikázni szerető magyar ifjak is hallgatódzhatnak a téma iránt, de erről később! Tehát az említett könyv egy elég biztos hivatkozási alap és így vált az itt lejegyzésre kerülő faktumok forrásává is nagyrészt, de nem kizárólag. Most, hogy bevédtem magam a szakmai kritikáktól - amiket a paradigmán kívüliségemből eredően szívesen fogadok - kezdjünk is bele! 

Što je sevdah?

Ugye minden magára valamit is adó amatőr a kutatást etimológiai úton kezdi.  Saját szavaimmal valahogy így definálnám a sevdah-érzést: Egyfajta szerelmi sóvárgás olyan valaki iránt, akiben gazdára talált az emberben megszülető, ezerarcú szerelem egy vagy több formája. Az eme sóvárgásban, illetve vágyakozásban megélt gyönyörűségben való megmerítkezést jelenti és a remélhetőleg soha el nem érhető, de vágyott feloldozást az érzés alól. Kicsit kortárs felfogás megfogalmazásban azt jelenti: annyira vágyom rád, hogy teljesen kivagyok. Igen tudom elég fura, de nem hiába énekelnek róla és nem definiálnak.  Sokszor szokták melankolikusnak titulálni ezt az érzést, de párszáz óra sevdah zene meghallgatása után mindenkinek világossá válik, hogy nem kizárólag, bár fő színezetét tekintve kétségkívül az. Rengeteg fajta megfogalmazást találhat az ember, de a legpontosabbat mégiscsak akkor kapja, ha önmagán keresztülmossa az érzelmeket, és saját magában találja meg a választ.  

Összességében tehát pont annyira nehezen körül határolható szó, mint a román dor vagy a portugál saudade – ha ez bárkinek segítség, de valószínűleg nem az. (Saudade = sevdah, állítólag mindkettőnek a későbbiekben levezetett arab sawda szó a gyökere). A sevdah szó törökül szerelmet jelent és az ottomán hódoltság ideje alatt került bele a szláv nyelvkincsbe, azonban a szó története még régebbre nyúlik vissza. Természetesen nem kell állandóan szerelmesnek lennünk, hogy értékelni tudjuk ezt a zenét, megy ez anélkül is.

A sevdah szó metamorfózisa

Élt a II. században egy Galénosz nevű orvos Pergamon városában, Kis-Ázsia területén, aki az emberi egészség kérdését Hippokratészhez hasonlóan az emberben lévő négy folyadék egyensúlyában kereste, mégpedig a vérben, a sárga epében, a fekete epében és a nyákban, sőt, ezek arányaival írt le egész személyiségtípusokat. A szemlélet legitimását alátámasztja, hogy érdekes módon jelen van a kínaiaknál és az indiaiaknál is egy kicsit másképp, de ne térjünk el még jobban a tárgytól. A négy alapnedv közül nekünk a fekete epe érdekes, ami a melankolikus érzésért volt felelős (a görög szó, mélas jelentése fekete, a cholé jelentése epe). Az arabok is átvették ezeket a tanokat, és ők saját szavukat használták rá, ami nem más volt, mint a sawda. Volt egy-két csetepaté, házasság, kulturális érintkezés, és ki is alakult a sevdah szó. Ehhez a szóhoz nem társult azonban mindig a korábban említett melankólia érzése mint fő színezete. 

Galéneosz 

A csak délszlávokra jellemző melankólia természetesen sok ponton támadható felvetés, hiszen például mi, magyarok, akkor már évszázadok óta sírva-vigadtuk magunkat az asztal alá, és a mai napig elég jók vagyunk a szomorkodásban, mégsem vagyunk délszlávok. 

A XX. század első negyedében egy Vladimir Dvorniković nevű filozófus a nemzeti érzületek tengerében, a nacionalizmus zászlója alatt írt egy könyvet, amely az én nyers fordításomban a Délszláv Melankólia Pszichéje címet viseli (Psiha Jugoslovenske Melanholije).  E műben felrajzolni kívánt egy nagyon tipikusan, másoktól megkülönböztetően csak a délszlávokra jellemző érzületet, ami nem más, mint a melankólia, búskomorság, amit legjobban az ottani népek képesek érezni. Erre a nemzeti érzületre a török sevdah szót használta. A csak délszlávokra jellemző melankólia természetesen sok ponton támadható felvetés, hiszen például mi, magyarok, akkor már évszázadok óta sírva-vigadtuk magunkat az asztal alá, és a mai napig elég jók vagyunk a szomorkodásban, mégsem vagyunk délszlávok. A lényegi pontja a történetnek, hogy a sevdah szó jelentése kapott egy nagyon erős szemantikai árnyalást, ami a mai napig kitart és meghatározza a zenéhez való közelítést is. Az élőnyelvbe relatíve lassan épült be a szó, Vuk Karadžić (róla a későbbi részekben még lesz szó) által kiadott 1818-as Szerb Szótár és annak 1852-ben újra kiadott változata állítólag nem tartalmazta a szót, annak különféle változatait viszont igen, úgy, mint a sevdisanje, sevdisati (azaz sevdahot érezni, illetve valaki felé érezni). Persze ettől függetlenül még használhatták, csak bármennyire is szeretnénk, nem fogunk tudni belehallgatni a 200 évvel ezelőtti köznapi nyelvbe, így hát maradnak a rideg történelmi tények.

A XIX. század vége felé aztán kezdett egyre gyakrabban feltűnni a sevdah szó, amiről egy korabeli újság, a Bosanska vila lapszámai adnak tanúbizonyságot, kezdte szépen lassan elnyerni mai jelentéstartamát, de még messze vagyunk a szó használatának mai gyakoriságától és a mögöttes tartalom beégéséről a bosnyák néplélekbe. Ehhez még történt pár dolog Boszniában, amik mellett nem mehetünk el említés nélkül, nem is fogunk. A további részekben a sevdah történetének és forrásainak kibontására teszek kísérletet, arra, hogy milyen tartalmat nyert ez a szó a török időktől kezdve a monarchia korán át a világháborúkon keresztül Jugoszláviában, és mit jelenthet ma a Sevdah. 

A következő részben a sevdah stílust alkotó daloknak a 'sevdalinka'-knak gyökereit fogjuk keresni és a sevdalinkák születéséhez ugrunk.  Választ kapunk, hogyan használták ismerkedésre a sevdah-ot a fiatalok a régi Boszniában és milyen zenei világokat rejt magában a stílus. Addig is merüljünk tovább és bemelegítés gyanánt hallgassunk egy kis zenét és gyönyörködjünk a jugoszláv lemezborítók világában. 

A végére merüljünk el a sevdah tengerében. Egy erős playlist, amiben nem csak a zenékre érdemes figyelni, hanem a "jugo" lemezborítók utánozhatatlan esztétikájára is. Itt a link.

Figyelem! Ez a zene nem adja magát könnyen, udvarolni kell neki, és ha elég kitartóak vagyunk és kellően figyelünk rá, akkor odaadja magát teljesen, és napról-napra szebbé válik. 

 A sorozat további részeit ITT olvashatod.