Ki ne akart volna legalább egyszer gyerekkorában világgá menni? Aki maradt, annak itt a legjobb alkalom, hogy ismét megpróbálja. Arra bíztatok mindenkit, hogy szálljon fel a Szalóki Ági „négyeshatosára” és legyen olyan „vakmerő és vidámságra hajlamos” és nyitott, mint azok a filmbéli gyerekek voltak…
A szextől a feleséggyilkosságig: nőket középpontba állító népballadákat dolgozott fel Kollár-Klemencz László és Csernovszky Márk lemeze, amin bravúrosan épülnek egybe kortárs zenei és archaizáló megoldások. Az album egyedi, termékenyen ambivalens módon bánik a távolsággal, ami elválasztja a szövegek…
Emlékszem, amikor sok-sok évvel ezelőtt a Les Hurlements d'Léo nem törődve azzal, hogy a Művészetek Palotájának Bartók Nemzeti Hangverseny terme nem alkalmas rá, jól megtáncoltatta a széksorok között préselődő nagyérdeműt, hiába próbálták a kedves hostok és hostessek visszanyugtatgatni a helyükre a…
Május a táncház hónapja. Azért, mert az első magyarországi táncházat május 6-án rendezte meg négy amatőr táncegyüttes, éppen ötvenkét évvel ezelőtt. A mintát az erdélyi Szék városából hozták, sokat olvashattunk erről a nemrég lezajlott félévszázados évforduló kapcsán. Minden évben megemlékezik erről…