Ritmus és hang

A Zűrös Banda 2021 névre keresztelt albumának és Básits Branka Én csépem című lemezének több közös halmaza is van, mind a kiadványokon hallható zenészek, mind pedig a műfaj és az indíttatás kapcsán, mely a Balkán zenéjéhez köthető. Egybevágó tény többek között az is, hogy mindkét lemez nagyot dobbantott megjelenése után – számos dicsérő kritika és neves zenei listák kiemelt helyezése volt jutalmuk. A magyar világzenei színtér sokat köszönhet ezeknek az egyedi hangulatot árasztó felvételeknek, amelyeknek Básits Branka kivételes hangja ad valódi identitást, és amelyek az autentikus hangzásvilág és a modern zenei eszköztár egyidejű beemelésével izgalmas utat nyitnak a szélesebb közönségrétegek felé. 

A Zűrös Banda új albumán az együttest jellemző balkáni zene mellett előtérbe kerültek a magyar népdalfeldolgozások, valamint magyar nyelvű, saját szerzemények is. A dalok Básits Branka hangján szólalnak meg, aki saját bevallása szerint zenei szabadságát a világzenében tudja leginkább kibontakoztatni, hiszen szívesen átlépi a műfaji határokat, ha a zene sodrása és üzenete ezt megkívánja. A magyar-szerb származású énekesnő előadásmódját a lágyság és az erő egyaránt jellemzi, ehhez pedig hozzáadódik irigylésre méltó énektechnikája és felszabadult színpadi jelenléte is, melyet minden alkalommal megtapasztalhat a közönség az élő koncerteken is.

Branka a szerb és a magyar hagyományok ölelésében nőtt fel, e kettősségből pedig tehetsége és elhivatottsága által olyan művészi identitást tudott kovácsolni, amelyben zenei sokoldalúsága megmutatkozhat. Míg a Zűrös Banda lemezén főképp magyarul énekel, saját lemeze, a tisztán szerb dalokat tartalmazó Én Csépem kapcsán úgy nyilatkozott: elsősorban tiszteletét és elköteleződését szeretné kifejezni a magyarországi szerb közösség és szerb ősei iránt, valamit szeretné megmutatni, ki is ő valójában. A „művésszé érett csépi leányka” – ahogy Eredics Gábor, a Vujicsics együttes tagja írta Brankáról –  „új életerőt plántáló zenei világot” hozott létre lemezével, amelynek zenei előzményeit az énekesnő 2008 és 2015 közé datálja, hiszen ezekben az években készített népzenei gyűjtéseket szülőfalujában, Szigetcsépen, a szerb ajkú lakosok körében. Branka hangja és az Én Csépem zenészeinek játéka visszarepít minket néhány pillanatra a múltba, és helyenként felidézi az 1960-70-es évek ünnepelt szerb és bosnyák előadóinak zenei világát és a klasszikus szerb nagyzenekarok monumentális hangzását is. A dalok összességében túlmutatnak Szigetcsép hagyományos zenéjén, ez azonban nem hogy elvenne, inkább gazdagítja a megálmodott tematikát. A lemez végére (Viju vetri) elérünk egy olyan modern hangzáshoz, amely ma a Balkán leginkább sajátja: a hagyománytisztelet és a jelen szerves összekapcsolódása. 

Brankával a két album felvétele kapcsán átélt tapasztalatairól és legfontosabb emlékeiről beszélgettünk.

R&H: Mi lehet a titka annak, hogy ilyen jól sikerült mindkét anyag?

Branka: Először is az jut eszembe a kérdéssel kapcsolatban, hogy habár mindkét lemezt ugyanabban a stúdióban vettük fel, mégis nagyon más volt az élmény. Az „Én Csépemnél” végig nagyon összeszedettnek kellett lennem, hiszen a saját szólólemezemről volt szó, én irányítottam a munkafolyamatokat is. A Zűrössel ez volt a második lemezfelvételünk, és amellett, hogy itt is koncentrált volt a munka, belefértek a kis bolondozások is. Beleégett az emlékezetembe, ahogy a srácok csujogatnak teli torokból, hogy „ha elkaplak, megkaplak, ha nem tetszel, elhagylak”. Egyébként ez a szöveg – ha jól emlékszem – ott születettem meg, a stúdióban. Vagy az, amikor a Bolgár Outro című szám improvizációs részénél eszement hülyeségekkel próbáltak engem instruálni. Sok ilyen kis apró, vicces emlékem van, nem is tudnék egyet kiemelni.

Viszont az „Én Csépem” lemezfelvétel kapcsán a legkedvesebb és legmegrázóbb élményem az volt, amikor már a lemez utómunkáin dolgoztunk Szlobival (Wertetics Szlobodan) és Csabival, a hangmérnökkel. A végére hagytunk egy ötletet a Szent György napi esőcske című dalhoz. A koncepció az volt, hogy valahogy az elejére beillesztünk az eredeti gyűjtés hangzóanyagából pár sort. Anno, még a műhelymunkánál kiderült, hogy Szlobinak van egy házi felvétele a dédnagyapja énekéről, ahol pont ennek a dalnak egy budakalászi variánsát énekli, így szerettem volna ezt is megidézni az én adatközlőm, a szigetcsépi Mária néni énekével együtt. Nem tudtuk előre, hogy fog sikerülni, hogy egyáltalán hangnemben, tempóban, zeneileg hogyan fog hozzásimulni a már kész stúdiófelvételhez, fog-e működni, így igazából nem is fűztünk hozzá nagy reményeket, csak kísérleteztünk. Ültünk Csabi stúdiójában, csak hallgattuk ezt a két hangot, ahogy téren és időn átnyúlva szóltak hozzánk és melengették a szívünket. Csabi közben beleszerkesztette a stúdiófelvételbe és azonnal elkezdett magától működni a dolog. Kitaláltuk, hogy keresünk hozzá egy esőeffektet – ha már Szent György napi esőcske a címe. Kutattunk a legmegfelelőbb után, „nem, ez nem, ez inkább trópusi”, „ez túl viharos”, „emez meg városi”...Aztán nemsokára megtaláltuk az igazit, a kis pocsolyákba hulló tanyasi esőcskét...Most is borzongok, visszaemlékezve ezekre a pillanatokra. Csodálatosan felemelő és megható élmény volt, amikor végre összeállt, és megkoronázta az addigi munkánkat, ugyanis ezekben a pillanatokban vált nyilvánvalóvá számunkra, hogy mit is csináltunk, és hogy a munka 

legalább ugyanannyira volt lelki, mint zenei folyamat. 

Én el is sírtam magam, annyira átjártak és kavarogtak bennem az érzések: a büszkeség, hogy a szerb közösséghez tartozhatok, a bizonyosság, hogy 

a zenében mindig lesz egy átjáró az őseim lelkéhez, és egy híd a többi emberhez is, a remény, hogy talán nem fognak a feledés homályába veszni ezek a dalok, amelyek rengeteg fontos üzenetet hordoznak magukban egyetemes emberi igazságokról, érzésekről, és ebben az esetben a kis szülőfalumban valaha élt emberek lelkivilágáról is.

Nehéz megmondani, hogy mitől sikerül jól egy lemez, egy stúdiózás. A Zűrös lemeznek azért lehet jó a fogadtatása, mert jobban fókuszáltunk a magyar nyelvű szövegekre, viszont megtartottuk azt a balkáni ízt, amit már az előző lemeznél megismerhetett a közönség. Több saját szerzemény is felkerült a korongra, ezek Korihoz (Varga Kornél) és Bencéhez (Babcsán Bence) köthetők, és a népzenei átdolgozások is markánsabbak, jobban elmozdítottuk őket az eredeti hangzásvilágtól és valahogy közelebb kerültek a mi stílusunkhoz. Populárisabb a hangzás is, ami tudatos volt, jobban ráfeküdtünk a groove-okra, a popzenében fellelhető elemekre, zenei húzásokra, de mindezt úgy, hogy ne legyen erőlködés belőle. Szerintem sikerült ezt megvalósítani.

Az „Én Csépem” lemeznek pedig van egy nagyon erős üzenete, mögöttes tartalma, koncepciója, ami már a borítójára rápillantva is érzékelhető. Ez egy nagyon tudatosan megtervezett és felépített anyag, tele van szimbólumokkal, különféle zenei szövetekkel és stílusjegyekkel. Nem pusztán világzenei album, mert van rajta autentikus megszólalás is, egyszóval nagyon sokrétű és színes. És persze szokatlan is, mivel nem annyira behatárolható: nincsenek élesen meghúzva benne a zenei határok, a 16 versszakos 8 perces balladától a 3 perces jazz-standerdnek tűnő dalig nagyon sok minden van benne. Ha nem is teljes egészében, de egy-egy szám erejéig a világzene kedvelők biztos megtalálják azt a dalt, amihez kapcsolódni tudnak, ami tetszik nekik. Az eddigi visszajelzések alapján mindenkinek más és más a kedvence róla, nincs csak egy nagy sláger a lemezen.

R&H: Mi a te saját munkamódszered?

Branka: Sajnos, nem vagyok túl rutinos a stúdiózásban, ezért saját módszerem sem alakult (még) ki. Bevallom, nem a kedvencem a stúdiózás számomra túl steril a környezete, és túl messze is vagyunk egymástól a paravánozás miatt, vagy akár teljesen külön helyiségben. Minden hang fülhallgatóból jön, nincs akusztikus lecsengés, szóval merőben más, mint a koncertezés. A nehézség egyrészt ezeknek a távolságoknak az átívelése, főleg egy olyan lemezfelvétel kapcsán, ahol nagyon élő és lélegző az anyag, másrészt, hogy a sterilség ellenére benne maradjon az a hullámzás, az a kis „zenei piszok”, amit én nagyon szeretek, és átjöjjenek az érzelmek is, illetve mi is át tudjuk élni ezeket ott, a süket stúdióban. 

Az én módszerem egyelőre a „csinálás”. Igazából itt is ugyanaz a dolgom, mint a koncerten: átéléssel énekelni – csak ugye mások a körülmények.

R&H: Kaptál visszajelzéseket kifejezetten szerbiai hallgatóktól a saját lemezed kapcsán? Mi volt számodra a legépítőbb kritika az Én Csépemről?

Branka: Kifejezetten a szerbiai közönségtől még nem érkezett kritika, hiszen még nem igazán jutott el külföldre a lemezanyag. Az itthoni szakmától viszont kaptam kritikákat, mégis, számomra a legkedvesebb és legfontosabb visszajelzések azok, amelyeket a szigetcsépiektől kapok, hiszen ez a lemez elsősorban róluk és nekik szól. Ilyenkor mindig eszembe jut egy József Attila töredék mondata: „Az Ének én vagyok s én Rólad énekeltem”, vagyis ebben az olvasatban „Az Ének én vagyok s én Rólatok énekeltem”. A legszívmelengetőbb érzés az, amikor ezek az emberek büszkék rám, és a lemez meghallgatása emlékeket idéz fel bennük, saját magukat „hallják vissza”, azaz saját életüket tükrözi vissza ez az album. Ilyenkor úgy érzem, hogy célba ért az üzenet, és ennél jobb visszajelzést nem is kaphat egy alkotó.