Ritmus és hang

be local think global


A SZABADZENEI EKLEKTIKUSOK HOZOMÁNYA
A SZABADZENEI EKLEKTIKUSOK HOZOMÁNYA

Régóta foglalkoztat a kérdés, hogy mitől élő egy zenei hagyomány? Egy élő hagyomány alkalmazkodik egy adott korszellem sajátosságaihoz, magába fogad újabb zenei elemeket és folyamatosan újraértelmeződik a körülmények által, és azáltal, hogy új generációk és új zenei meglátások találkoznak benne. Ha…

47 gyereket fogadott örökbe, a születésnapján 50 zenekar muzsikál
47 gyereket fogadott örökbe, a születésnapján 50 zenekar muzsikál
Nemzetközi Cigány Dal Napja

Esma Redžepova a „Roma Zene Királynője” augusztus 8-án lenne 81 éves. Művészi öröksége máig hat. Nemcsak énekesként, hanem emberként is példamutató életet élt: több mint 47 gyermeket fogadott örökbe, UNESCO Artist for Peace címmel is kitüntették, és öröksége máig inspiráló hatással bír. Rostás…

Erdélyből Erdélybe…
Erdélyből Erdélybe…
Jávorszky Béla Szilárd: Kelemen László. Erdélyből a világ. Hagyományok Háza – Kossuth kiadó 2023

fotó: Dusa Gábor, Hagyományok Háza Kelemen Lászlót az idők kezdete óta ismerem. Az idők pedig akkor kezdődtek, amikor színre lépett az első táncházas generáció. Először Budapesten, aztán hamarosan Kolozsváron. Az előző 1972-ben, a második öt évvel később. Sokan gondolják, hogy a világ tényleg az…

Što je sevdah?
Što je sevdah?
Sevdah - A bosnyák néplélek hangja - I. rész

Van a Balkánon egy ország, amiről sokáig voltaképpen semmit nem tudtam. Hozzáteszem, most sem mondanám magam még a legnagyobb jóindulattal sem többnek, mint az ország „ismerkedőjének”). Soha nem jártam arra korábban, csak a neve volt ismerős, de pont annyira, mint bármely más országnak, amit hall az…

A perifériáról a mainstreambe – Görög rebetiko dalok a 20. század sodrásában
A perifériáról a mainstreambe – Görög rebetiko dalok a 20. század sodrásában
Varga Veronika a rebetiko jelentőségéről – 1. Áttekintő

A rebetiko elsősorban a nagy görög kikötővárosok sokféle kultúrában és zenei hagyományban gyökerező, és rendkívül változatos stílusban megszólaló népzenéje – egy páratlan urbánus folkjelenség, amelynek progresszív zenei idővonala valamikor a 19. század végén indul és körülbelül az 1950-es évekig…

A rebetiko-hatás
A rebetiko-hatás
Varga Veronika a görög rebetiko jelentőségéről

Nyolc évvel ezelőtt, 2015 nyarán voltam először Görögországban. (Erről az utazásról itt írtunk.) A Mediterráneum párás, sós-fűszeres levegője és a tenger hihetetlenül szép, ezerféle kékje természetesen nagy hatással volt rám is, ahogy bizonyára minden oda utazóra. Úgy éreztem, végre megérkeztem abba…

A föld sója
A föld sója

Számtalan példa van a pop-rock történetben, amikor a zenészek nem a megszokott klub/stadion/stúdió környezetben dolgoznak, hanem ezektől nagyon eltérő helyeket keresnek a megmutatkozásra. Gondoljunk csak a Beatles Apple Corps székház tetején vagy a Pink Floyd pompeji Anfiteátrumban tartott…

„Ez egy gyönyörű műfaj kezdete lehet…”
„Ez egy gyönyörű műfaj kezdete lehet…”
Murakami és Ozava beszélgetőkönyve a zenehallgatásról és a zenélésről

Új szerző mutakozik be a blogon. Burns Katit elsősorban énekesként, világzenészként ismerjük. Az elmúlt években többször járt Pakisztánban és Indiában, hazai és nemzetközi formációival (Kati Burns Ntett, Keleti szőttes, Madhuwanti) a keleti világ archaikus énekkultúráinak egyik legjobb hazai…

Dalszerző-e egy népzenész? - A népzenei átdolgozások jogi háttere bonyolultabb, mint gondolnánk
Dalszerző-e egy népzenész? - A népzenei átdolgozások jogi háttere bonyolultabb, mint gondolnánk

Az előző részben arra kerestük a választ, hogy Artisjus milyen viszonyban áll a két nagy hazai jogvédő szervezettel. Van-e bármilyen különbség a többi műfajhoz képest a kifizetésekben, a lejátszások után kapott jogdíjakban. Az igazán izgalmas kérdés a végére maradt: az autentikus népzene, illetve az…

Facebook oldaldoboz

Naptár

december 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31

Kapcsolat, hirdetés, mindenmás: apostrophe.prod@gmail.com

Címkék

cimkefelhő
süti beállítások módosítása