Ritmus és hang

be local think global


Kicsi és értékes
Kicsi és értékes
5. Salföldi Dalföld

  Néhányan úgy gondolták, hogy a Balaton-felvidéki Salföldön lesz a legjobb helye annak a rendezvénynek, amit "Salföldi Dalföldre" kereszteltek el. Úgy tűnik jól gondolták, mert július 5-7. között már az ötödiket rendezik.

A visszafogás mesterei
A visszafogás mesterei

Megjelent a Söndörgő nyolcadik lemeze, ami, hát, nem hangzik túlságosan bombasztikusan. Lesz majd kilencedik és tízedik is, ki lehet hegyezni a söndörgősséget ennél a hírnél sokkal jobban is, a lemezbemutató koncert után mégis azt kell mondanunk: fontos állomáshoz érkezett a zenekar. Nem azért, mert…

Mindenkihez van egy daluk
Mindenkihez van egy daluk

2001-ben jártam Korzikán, ahol volt szerencsém megismerni a jellegzetes korzikai polifonikus éneket. Hallottam archaikus formáját kávéházban üldögélő helyiektől és később a modern feldolgozásait felvételekről. Mindaddig a tuvai torokénekesek, a bolgár Angelita női kórus és Janis Joplin Mercedes Benz…

Most erre tart
Most erre tart
Enyedi Ágnes és a Bandárium a Zeneakadémián

Az embert az alkotásra rengeteg hatás - véletlen, a környezet, az önkifejezés vágya, a tehetség, a kreativitás és még ezer ok - inspirálhatja. Nincsenek erre kész válaszok. Az viszont biztosnak látszik, hogy Enyedi Ági esetében nem lehet véletlenről beszélni, pályája determinált.

Gambiától kamulandig
Gambiától kamulandig

Vannak koncertek, amelyek után - némi ülepedést követően - el kell gondolkodnunk, hogy hol is tartunk. Sona Jobarteh koncertje alap zenei értékeit tekintve hibátlan volt, mégis, Jobarteh, mint jelenség és a körítés, ami a világzenét valamiféle furcsa attrakcióvá silányítja, fejen kólintja az embert.…

Aurora és borealis
Aurora és borealis

Az „Északi fény” sokkal jobb cím, mint amennyire didaktikus, úgyhogy ez ellen nem emelünk kifogást. Ahogy a duplakoncertes est teljes egésze ellen sem, hiszen remekül sikerült, még akkor is, ha a két fellépőnek voltak már jobb magyarországi fellépései. Ám az a jó tíz év, amíg sem a Värttinä, sem…

Parasztok Atmoszférában
Parasztok Atmoszférában

Lehet-e kortárs művészeti gyakorlatok mentén közelíteni a hagyományőrzéshez? Jelenleg vannak-e kapcsolódásai a táncházmozgalomnak a kortárs kultúrához? Mit jelent ma az autentikusság? Léteznek-e átfedések a különféle szubkultúrák között? Mindannyian „technoparasztok” vagyunk? Képesek-e közösen…

Ritmo szubjektív
Ritmo szubjektív

Fesztiválozni jó, függetlenül attól, milyen a fesztivál karaktere. A műfaji irányultság mellett fontos a megteremtett hangulat, hogy mennyire lehet elmélyülten figyelni a zenére, hogy van-e csevegésre alkalmas agora, van-e jó büfé, milyen a programsor. Minden szempontból hibátlan fesztivál talán…

Facebook oldaldoboz

Naptár

december 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31

Kapcsolat, hirdetés, mindenmás: apostrophe.prod@gmail.com

Címkék

cimkefelhő
süti beállítások módosítása