Ritmus és hang

Az az igazság, hogy a Budapest Ritmo fesztivál oly mértékben kimaxolja az esemény kommunikációját, hogy aki előzetest kíván írni a róla igazán nehéz helyzetben van. Vagy a sajtótájékoztatón hallottakból állít össze egy standard anyagot vagy ennek kapcsán egy szubjektív előzetest pakol össze. Én az utóbbit próbálom meg.

Tehát a szervezők felkészülten, mindenre kiterjedően és ráadásul ötletesen kommunikálnak minden platformon. Nem idézik a zenekarok hosszú és helyenként unalmas biográfiáját, hanem röviden hozzák képbe a fellépőket a közönségnek. Igyekeznek olyan szövegeket publikálni, ami még azoknak is vonzó lehet, akik életükben nem hallottak se a népzenéről se a világzenéről. Nem kergetik be az olvasót a zenei és a néprajzi fogalmak átláthatatlan erdejébe, hanem ügyesen kötik az ismeretlent az ismerőssel. Jó példa erre az október 5-én színpadra lépő Ladysmith Black Mambazo bemutatása. "Ladysmith Black Mambazo legendás együttes, akik több, mint fél évszázada terjesztik a hamisítatlan dél-afrikai a cappella stílust, az isicathamiya-t, másnéven mbube-t. A zulu kórust Paul Simon híres Graceland című lemeze és annak turnéja ismertette meg a világgal. Nelson Mandela nevezte először Dél-Afrika kulturális nagykövetének az együttest (..)"

A Ritmo másik számomra nagyon szimpatikus ötlete, hogy a showcase program szereplői közül egy zenekar felszáll az egyik fővárosi villamosra, ahol tényleg tök spontán egy mini koncertet tolnak a megfáradt dolgozóknak két megállón át. Ebben az évben az Dalinda volt a kiválasztott, akik tényleg beénekelték a kiskőrúti sárga terét, még a szigorú BKV ellenőrt is meglepték, sőt egy igazi rajongót is szereztek maguknak, nem beszélve arról, hogy az utasoknak is tetszett.

Azért érdemes végigfutni a 3+1 napos fesztivál fellépőin. A +1 nap a showcase program, ahol fiatal zenekarok mutatják meg magukat a közönségnek, akik között számos szervező és újságíró is ott lesz a világ minden tájáról. A hazai mezőnyt a showcase-n az előbb említett Dalinda acapella trió (lemezükről itt írtunk), az Égei-tenger mellékének zenéjét újragondoló magyar és görög tagokból álló Meybahar, a Zűrös Bandából ismert kiváló énekesnő, Básits Branka (Branka interjúnkat itt olvashatod) saját triója képviseli. Csehországból érkezik a Braagas női kvartett, Szlovákiából a fúvósokból álló Balkansambel, a lengyeleket a tavalyi Womexen is sikerrel bemutatkozó Wowakin képviseli, illetve a Dikanda, de ők már túl vannak azon, hogy be kell mutatni őket, hisz évtizedek óta a lengyel színtér egyik legjobb együttese. 

E sorok írója először a pénteki napon látogat el a fesztiválra tinédzser lánya társaságában. Szempont volt, hogy a gyerek is jól érezze magát és tudjon valamire rázni is, azon túl, hogy kicsit kimozdul a Shawn Mendes-Why Don't We-5 Seconds Of Summer tini-Bermuda-háromszögből, ahol egyébként jó helye van, de azért nem árt a kitekintés. Ebben fog segíteni a Coladera brazil, portugál és zöld-foki szigeteki triója, nem beszélve Redred & Sena Dagadu future Afrobeat show produkcióról, ahol ghanai zenészek is fellépnek, Senával. Itt biztos bemozdul a kistinédzser, ahogy nem tudott ellenállni tavaly sem Yalllah Bye! Jawhar feat. Mitsou zenéjének sem. A napot az immár másodszor Budapesten koncertező finn Tuuletar zárja, akik elérték, hogy két éve gyökeret verve, tátott szájjal néztem végig a nem mindennapi acapella produkciójukat. A pénteket a dél-afrikai Ladysmith Black Mambazo , a katalán Sabor De Grácia és nem utolsó sorban az idahaza is jól ismert belga szintó hegedűs Tcha Limberger és Kalotaszeg Triója  (Toni Rudi és Berki Viktor) teszi teljessé. Tcha az elmúlt években több koncerten is játszott az egykori Buda Folk Banddel.

A szombat a hagyományos népzene felől indul, a szlovén Sirom, majd kiderül, hogy a hagyományoktól hova érkezik. A Trio Da Kali az egyik legerősebb név, hisz két éve olyan lemezzel debütáltak, hogy más egy egész életműben nem tud ilyet összehozni. Azóta a nemzetközi színtér egyik állócsillaga a mali trió. A Parasztok az atmoszférában  produkcióról mi is írtunk .Ha valamit mindenképpen ajánlanék a fesztiválról, akkor ez lenne az.  
A Muzsikás és a lengyel Muzykanci tavaly találkoztak Indiában, most pedig már közösen lépnek fel Budapesten. Aki a gucsai trombitafesztiválon nyer, az lényegében megváltotta belépőjét a világhírre és a rezes örökévalóságba. Igy járt a szerbiai Ekrem Mamutovic Orkestarra is, akiket az etiópiai származású Gili Yalo követ, aki egyszerre merít az etióp funkból, James Brown zenéjének energiájából és Tel-Aviv urbánus zenei rétegeiből. Végül látni és hallani kell a finn multiinstrumentalista "egyszemélyes zenekar" Maija Kauhanent is. 

A Ritmo vasárnapra is komoly produkciókat kínál. A Várkonyi Csibészek a Bajdázó "Lekapcsolom a villanyt a fejemben" feldolgozásával hívta fel magára egy ország figyelmét. A zenekar több, mint egy szimpla együttes, amit néhány tehetséges roma fiatal alakított. Egy fontos és tiszteletre méltó civil kezdeményezés áll az egész mögött, a zene csak egy rétege mindennek. Erről itt olvashatsz bővebben.
Ők kezdenek, majd a Roma Ritmo produkció eddig még nem látott gálája következik, amely egyfajta tisztelgés a sokszínű roma zene és a roma zenészek előtt. A produkció nagyot merít, a hagyományostól a pop zenéig, az ismert zenésztől, az ismeretlenig minden és szinte mindenki hallható, a hangsúly pedig a vokális megszólaláson lesz. Nem túlzás azt írni erről, hogy egyszeri és megismételhetetlen. 

A szervezők nem arra játszanak, hogy a Ritmo minden koncertje mindenkinek tetszeni fog, nem is ez a cél. Ők már azzal beérik, ha egy olyan koncerten ott vagy, amire örökre emlékezni fogsz. Nem elérhetetlen, de tényleg, próbáljátok meg!

Ha tetszett a cikk, kövesd a blogot itt és oszd meg ismerőseiddel is. Kösz!