Megjelent a Söndörgő nyolcadik lemeze, ami, hát, nem hangzik túlságosan bombasztikusan. Lesz majd kilencedik és tízedik is, ki lehet hegyezni a söndörgősséget ennél a hírnél sokkal jobban is, a lemezbemutató koncert után mégis azt kell mondanunk: fontos állomáshoz érkezett a zenekar. Nem azért, mert az induló világkörüli turnénak ez, a Zeneakadémián megtartott lemezbemutató koncert volt az első állomása, és nem azért, mert - ahogy a számok közötti összekötő szövegekből megtudhattuk - csak áprilisban Észak-Amerikában 19.000 kilométert tesznek meg. A Nyolc sokféle lemez, de az egyneműségen keresztül megmutatkozó sokféleség éppen az az egyik csoda, ami a Söndörgőt oly magasra emelte. A sokféleség azonban most új árnyalatokat kapott.
"Elkezdtünk Bartókot is játszani" - mondta a Parsley Bride című, negyedikként eljátszott darab előtt a beszélő szerepét magára vállaló Eredics Benjámin. A 44 hegedűduó III. füzetéből a Máramarosi táncot egy szerb tánchoz kötötték hozzá ügyesen megoldott átmenettel. Különös módon Bartók szelleme nem azért van jelen ebben a feldolgozásban, mert az ő egyik kis duójához nyúltak hozzá. A most szerbre hangszerelt eredeti dallam azt a nyílt gondolkodást tükrözi, ami Bartókot is hajtotta akkor, amikor közelebbi-távolabbi zenekultúrákat párosított. Bátor húzás, amihez persze az egész koncertet végig kísérő magasrendű hangszeres teljesítmények is társultak. Végig azt éreztem, hogy a szerb, és a Söndörgőnél a rezesek oldaláról jelen lévő macedón vonal hiába fonódott most egymásba, a dél-szláv identitás immár sokkal inkább egyfajta meta-teret, egy különleges formai közeget jelent az ötletek megvalósításához, a kiteljesedéshez.
A nyitószámként előadott népzenei ihletésű, aszimmetrikus ritmusban haladó Tines című szerzemény rögtön megmutatta azt a meditatívabb arcot, ami úgy kísérte végig a koncertet, hogy szokás szerint húzós számok, betétek, mindent meghaladó szólók is voltak. A lemeztől eltérően ebben a számban az elnyújtott primtambura bevezetőhöz először szordínós trombita csatlakozott, csak utána jött a bolgár kaval. Szépen felépített saját darab, ahogyan a következő, a rezes szekciót hangsúlyozó Riba is az a csatlakozó harmonikával, derbukával és hullámzóan összetett karakterével. Már itt forró volt a hangulat, a zenekar viccesen el is búcsúzott, mintha már a csúcson járnánk, de még tíz szám hátra volt. Eredics Salamon parádés, fürge fő dallamot játszott a pásztorfurulyán a zenekar saját szerb és vlah gyűjtésekből merítő kólójában, a Merakolóban, ami nekem jobban tetszett élőben, mint a lemezfelvételen.
A Stani két ismert szerb népdal egybe- és újrafogalmazása a hulusival, a kínai tök furulyával. A hangszer nazális hangja különleges tónust ad a különféle fekvésű tamburákkal, szaxofonnal, trombitával és persze a bőgővel megszólaló zenekarnak, de nem csak ebben a számban, hanem a törökös lejtésű, Vikár Béla gyűjtését felhasználó Adardeli's Ladderben, mint - talán - egyfajta zurna-imitáció.
"Nehéz lehet Buzás Attilának lenni a Söndörgőben, gondolhatják sokan" - hangzott el a négy Eredics fiú egyikétől, de persze semmi ilyesmiről nincsen szó: kevés együttlélegzőbb neo-folk együttest ismerhetünk, Buzás Attila pedig a bundozott bőgőjén bemutatott nagyszerű játékkal mindezt cáfolta is. Az egyik legjobban sikerült darab éppen az ő finom, pianissimo felvezetésével indult és jutott el ismét egy Bartók számig a Román táncokból. A teljes lemezanyagba a koncerten megkapó erejű énekléssel ékelődött be a "Kolo Voda milo janje ti kolo povedi" kezdetű dél-szláv "standard" Benjámin nyakérdagasztóan erős legfelső szólamával és az elmaradhatatlan Marice is elhangzott.
Ez a másfél óra felvillantotta a Söndörgő eddigi döbbenetes életművét és gazdag repertoárját, aminek legújabb darabjain keresztül egy formálódó új arccal szembesülhettünk. Van valamiféle rocksztár attitűd a srácokban, olyan timingot hoznak, ami nem csak fejbólogatásra késztet, hanem lenyúl a lélekig. Az irgalmatlan tempó, Áron már-már tremolóvá átlényegülő tambura szólamai egy pillanatig sem keltik azt a képzetet, hogy mutatványszámokat hallunk. A zenekar zenéjének, a tamburának és a fúvósoknak a lényege sokszor a fokozás, hogy a nagyon gyorsnál erőlködés nélkül tudjanak még gyorsabbak lenni. Ám az igazi mesterség innen visszafogni és a hangulatot lassabb, finom fátyollal burkolt tempóban is fenntartani.
(Söndörgő: Nyolc - lemezbemutató koncert, Zeneakadémia, március 20.)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.