Ritmus és hang

be local think global


Mint a nagykönyvben
Mint a nagykönyvben
Jávorszky Béla Szilárd: A magyar folk története

A magyar népzene élő hagyomány. Hagyomány, amit életben kell tartani, még élő, autentikus „adatközlőivel” találkozni és kommunikálni kell, magát a hagyományt pedig a jelenidőben kell megélni és tovább kell vinni.

Vicces, egyedi, furcsa hangzású és nagyon felemelő zene
Vicces, egyedi, furcsa hangzású és nagyon felemelő zene
Közösségi kampány a hallás dekolonizálásáért

Most sokan feltehetik maguknak azokat a kérdéseket, amiket Krasznahorkai László Az ellenállás melankóliája című könyvében, a zongorahangoló látogatása után Eszter úr tesz - aki egészen addig a zenében jelenlévő tökéletes, harmonikus rendre alapozta az életről való meggyőződéseit. Azt hitted, a…

Folkaranténban
Folkaranténban
A karanténba vonult táncházmozgalomról

  A járványhelyzet március közepe óta már nekünk sem csak egy távoli hír. Hazánkban az emberek jelentős része már hetek óta önkéntes karanténban él. Aki tud, otthonról dolgozik és otthonról is mulat. A március 11-én kihirdetett vészhelyzet mindenkit, így a táncházmozgalom tagjait is, új helyzet elé…

A balkáni tízes
A balkáni tízes

Ma jelent meg a Balkan World Music Charts első negyedéves TOP 10-es listája. Nagyon erős a mezőny, kiváló lemezek uralják a listát.Két magyar vonatkozású album is felkerült a TOP 10-be. Az egyik a Lakvar Sabotage and Tradition című munkája, amiről itt írtunk, valamint a Besh o droM új albuma a 20. A…

With A Little Help From My Friends
With A Little Help From My Friends
Járvány idején: így lehet támogatni a zenészeket - reblog

  Ma jelent meg a Dalszerző blogon Rónai András írása, amelyben részletesen összefoglalja, hogy ebben a helyzetben hogy lehet támogatni a zenészeket, illetve milyen platformok, lehetőségek és megoldások állnak a zenészek rendelkezésére, hogy támogatást kérjenek rajongóiktól. A szöveget változtatás…

Pénz, paripa
Pénz, paripa

Az elmúlt év végén voltak olyan hírek, hogy január elsejével megszűnik az NKA. Aztán mégis megúszta, de nem lehet tudni, hogy az ötletet végleg elvetették a döntéshozók vagy csak prolongálták. Mindeközben a Halmos Béla Program Kollégium döntött, erről is írunk. Az idén Budapestre jön a WOMEX és…

Facebook oldaldoboz

Naptár

június 2023
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30

Kapcsolat, hirdetés, mindenmás: apostrophe.prod@gmail.com

Címkék

cimkefelhő
süti beállítások módosítása