Tudtad, hogy a magyar celeb, Győzike a romungró nyelvjárást beszéli? Tudtad, hogy a magyar nyelv a romungró nyelvjárásból vette át a cshaj ‘roma lány’ és cshávo ‘roma fiú’ szavakat?

Ez csupán két figyelemfelkeltő kérdés a romungró cigány nyelvjárás népszerűsítését megcélzó VakerMore projekt honlapján található kisokosból. Na de micsoda ellentmondás az, hogy romungró (‘magyar cigány’) cigány nyelvjárás? - teheti fel most a kérdést mindenki, aki kicsit is jobban ismeri a hazai cigányság különböző csoportjait. És egyébként is, mi köze mindennek a zenéhez? Nagyon is sok, és egy rövid alapozás után el is érkezünk majd odáig. 

Persze a kulturális hatásokra folyamatosan reagáló cigányságot nagyon nehéz távolról megérteni vagy az egyes csoportokat egymástól elválasztani, azért érdemes megpróbálni a főbb irányvonalakat megtalálni. A Magyarországon élő cigányság több jellemző mentén is csoportosítható, melyek közül a nyelviség az egyik legérdekesebb és legmeglepőbb viszonyítási pont. Ha a nyelv felől indulunk ki akkor a többségi társadalom által leginkább ismert három csoport, a romungró, az oláh és a beás cigányok is kicsit más fénytörésben jelennek meg. Az még talán a nagyközönség számára sem meglepő, hogy az imént említett három különböző csoport három különböző nyelvet beszél. A közkeletű tudás úgy tartja, hogy a legkorábban, már a 15. században az ország területére érkező, majd később több hullámban betelepülő és leginkább asszimilálódott romungrók már jó ideje teljes egészében átvették a magyar nyelvet. Velük épp ellentétesen, a 19-20. század fordulóján román területekről érkező beás cigányok megtartották a cigány nyelvektől teljesen eltérő archaikus román nyelvjárásukat. Épp ezért a 19. századtól a román fejedelemség felől érkező oláh cigányok azok, akikkel általában azonosítjuk a cigány nyelv használatát, azon belül is főképp a legismertebb lovárit.        

                            A VakerMore szerkesztői: Zuzana Bodnárová "Zsuzsi" és Oláh Lídia "Suni" 

Ez az egyes csoportokat szépen elkülönítő felosztás nemcsak felületes, de több helyen téves és hiányos is, többek között ezt is megtudhatjuk a Zuzana Bodnárová és Oláh Lídia által szerkesztett, hiánypótló VakerMore honlapjáról és a hozzá kapcsolódó facebook oldalról. Nyelvészeti körökben persze nem újdonság, ami az átlag ember számára mindenképpen: a cigány nyelvek négy nagy csoportba sorolhatóak, amelyek közül három meg is található Magyarországon. Az alábbi táblázatból egyedül a balkáni cigány nem kapcsolódik szorosan a magyarlakta területekhez, viszont a vlah (oláh), a centrális (kárpáti) és az északi cigány nyelvjárások némely dialektusának mind a mai napig találhatóak anyanyelvi beszélői az országban, illetve a történelmi Magyarország területén, még ha nem is minden esetben túl nagy számban. A már említett vlah (oláh) cigány dialektuscsoport a legismertebb, de a lovári csak egy az ide tartozó tucatnyi különböző dialektusból, míg az északi cigány nyelvjárások közül főleg a német területekről bevándorolt szintókat érdemes kiemelni, bár az ő létszámuk mindössze néhány százra tehető. Számunkra igazán fontos és az egész cikk alapjául szolgáló jelenség a centrális, más néven kárpáti cigány nyelvváltozatok, azon belül is a romungró nyelvjárás, amelynek beszélői szintén csak elszórva és vészesen kis számban találhatóak már csak meg Magyarországon.

Forrás: Szalai Andrea: Egységesség? Változatosság? A cigány kisebbség és a nyelvi sokféleség. Nyelvtudományi Közlemények 103: 163-204. (Itt olvasható)

A legrégebb óta itt élő csoportként nem meglepő, hogy az országon belül már csak néhány területen, egészen pontosan Nógrád megyében, a Pilis egyes falvaiban, illetve a Baranya megyei Versenden élt túl ez a dialektus, amelyet még Délnyugat Szlovákiában beszélnek nagyobb csoportok. Tudva, hogy milyen elenyésző az aktív beszélők száma talán nem meglepő, hogy nemcsak a nem cigány magyarok előtt, de a roma társadalom tagjai között is sokszor ismeretlen, hogy az egyébként szó szerint magyar cigányoknak nevezett csoportnak volt és helyenként mind a mai napig van saját cigány nyelvjárása. (A különböző roma csoportok elnevezéseiről külön hosszú cikket lehetne írni, hiszen az általában külsőleg rájuk aggatott, és saját maguk által sokszor nem használt megnevezések között nehéz tisztán látni. A legrégebb óta itt élő csoportokat például a később betelepülő oláh cigányok kezdték romungrónak, azaz magyar cigánynak nevezni. És miközben ez az elnevezés megragadt, és sokan a romungrók közül is használják az ebbe a csoportba tartozó cigányok néha az inkább társadalmi rangra, semmint feltétlenül a ténylegesen végzett szakmára utaló muzsikus jelzővel illetik magukat.) Ez a cigány nyelvjárás pedig sok tekintetben jelentősen eltér a leginkább ismert oláh nyelvi változatoktól. Tekintve, hogy a mai romungrók felmenői délszláv területeken keresztül érkeztek idáig, így sok jövevényszót kölcsönöztek onnan, akárcsak az elmúlt évszázadok során a magyar nyelvből is. De az oláh nyelvjárásokkal összehasonlítva a romungró cigány dialektusnak eltérő lehet a szerkezete, mondattana és morfológiája is. 

Minket azonban nem is feltétlenül a nyelvtörténeti és nyelvészeti kérdések érdekelnek (habár azok is roppant izgalmasak), hanem az ebből fakadó kulturális és az ahhoz tartozó zenei jelenségek. Mit jelent ez a roma társadalom számára? Mennyire fontos identifikációs elem egy sajátos cigány nyelvváltozat? Egyáltalán megjelenik-e ez a szinte ismeretlen nyelviség a cigány zenében és ha igen hogyan? 

Az egészen biztos, hogy történelmi okokból és az évszázadokon át érkező asszimilációs nyomásból kifolyólag a romungrók kezdetben a már említett szórakoztató zene, majd az abból kinövő magyar nóta (illetve később a komolyzene és a jazz) felé orientálódtak, az asszimiláció következtében azonban egyes sajátságos kulturális jegyeik eltűntek vagy jelentősen átalakultak.

Zuzana Bodnárovával beszélgetve szóba jöttek saját terepmunkás élményei, amelyet a Versenden töltött egy év alatt szerzett, és amelyekből az tűnik ki, hogy a több száz éve tartó asszimiláció még azon romungrók között is áthatja a zeneiséget, akik egyébként aktívan használják saját nyelvüket. Zuzana egy Versenden élő idős nénitől körülbelül harminc népdalt hallott, amelyek közül majdnem mind egytől egyig magyarul volt, de amelyik nem, az sem a számára anyanyelvként szolgáló tisztán romungró nyelvjárásban szólalt meg. A nyelvkeveredés nem elhanyagolható szempont és ugyan különösen a romungrók esetében magyar elemek átvételére gondolnánk elsősorban, valójában az oláh és a különböző kárpáti cigány nyelvek, így a romungró is erős kölcsönhatásban vannak egymással.
A zene és a romungró cigányság viszonyában egyébként is megkerülhetetlen az oláh cigány kultúra. Ugyan a romungró vagy magyar cigány megnevezést hallva szinte mindenkinek a muzsikus cigányságnak a verbunkostól a magyar nótán át a 100 Tagú Cigányzenekarig húzódó története ugorhat be, de valószínűsíthetően kellett, hogy legyen saját zenei közege és dalkultúrája is a legkorábban ide érkező, majd asszimilálódott cigányságnak. Ennek ellenére utóbbi megléte még a nyelviségnél is ismeretlenebb, de ennek okait csak találgathatjuk. Az, hogy mennyire ritka a romungró népdal jól szemlélteti az, amit Zuzana is jelzett, hogy a Zenetudományi Intézet hangarchívumában megtalálható körülbelül hétszáz, cigány nyelven előadott ének közül mindössze egyetlen egy dalt énekeltek fel romungró nyelvjárásban. Az egészen biztos, hogy történelmi okokból és az évszázadokon át érkező asszimilációs nyomásból kifolyólag a romungrók kezdetben a már említett szórakoztató zene, majd az abból kinövő magyar nóta (illetve később a komolyzene és a jazz) felé orientálódtak, az asszimiláció következtében azonban egyes sajátságos kulturális jegyeik eltűntek vagy jelentősen átalakultak.

Miközben a romungrók körében kialakult és megszilárdult a muzsikálás mint szakma és főképp mint minden egyéb jellegzetességet háttérbe szorító identitást adó elem, a később betelepülő, különböző kézműves csoportokból álló oláh cigányok körében autentikusabbnak tekintett zeneiség maradt fenn (és igaz ez az egyébként teljesen más nyelvet beszélő beás cigányokra is). Ez a meglehetősen nagy különbség a romungró és az oláh cigányok között a zenén kívül a kultúra egyéb területeire is kihatással volt, és ha kicsit jobban megnézzük látható, hogy a nyelviség kérdése mindig fontos szerepet játszott ebben.

A világzenei piac és a nagyközönség érdeklődése az autentikus roma népi kultúra iránt ugyan sok új lehetőséggel kecsegtetett, de közben egyértelműen a még érintetlennek, a gyökerekhez közelebbinek vélt oláh cigány kultúrát tolta előtérbe az egyéb hazai cigány csoportokkal szemben. 

A hetvenes években szárba szökő romafolklór-mozgalom aktivitása is szorosan kapcsolódott az oláh kultúrához, ami természetes reakció volt a korszak erőszakos asszimilációs politikájára, hiszen egyes erős kulturális elemekben (például a népzenében, a költészetben vagy a népmesékben) a magyar mellett az oláh nyelv különböző dialektusai, főként a lovári jelent meg. De elég csak megnézni a leghíresebb, rendszerváltás környékén reflektorfénybe került autentikus roma népzenét játszó együtteseket, a Kalyi Jagot, az Ando Dromot vagy az Amaro Szunót, akik mind az oláh cigány kultúrkörből emelkedtek ki. Így kialakult az a fura helyzet, hogy amikor cigányzenéről (tehát a klasszikusnak tekintett muzsikusokról) olvasunk valójában romungrókról olvasunk, amikor cigány népzenéről akkor pedig főképp oláh (esetleg beás) cigányokról. A rendszerváltozással és a muzsikus cigányság lehetőségeinek csökkenésével illetve a világzene iparág felfutásával az autentikus cigány népzene “továbbra is és elsõsorban az oláh cigány közösség tagjaiból kikerült muzsikusok, cigány nyelven elõadott produkcióit jelenti, így egyfajta „modernizált hagyományõrzés” funkcióját is ellátják tevékenységükkel” - írja Kállai Ernő a cigány zenéről szóló tanulmányában. A világzenei piac és a nagyközönség érdeklődése az autentikus roma népi kultúra iránt ugyan sok új lehetőséggel kecsegtetett, de közben egyértelműen a még érintetlennek, a gyökerekhez közelebbinek vélt oláh cigány kultúrát tolta előtérbe az egyéb hazai cigány csoportokkal szemben. 

Az oláh kulturális jegyek felé való gravitálás több helyen is megfigyelhető az utóbbi évtizedben. A népzenekutató Kovalcsik Katalin által gyűjtött és szerkesztett Csetényei daloskert címen kiadott magyarcigány iskolai énekeskönyvben például többször is utalnak arra, hogy nagy átjárás van oláh és magyarcigány hagyomány között. Egy másik kutató, Vekerdi József nyelvész a hatvanas években, a szintén a kárpáti cigány nyelvcsaládba tartozó, a Dunántúlon elszórva élő vend cigányokról írt tanulmányában elég sarkosan azt állítja, hogy a vend cigányoknak nincsenek is saját népdalaik, hanem magyar dalokat énekelnek magyar nyelven, amelyeket ráadásul láthatóan a lovári csoportoktól vettek át. Ez ugyan csak egy elmélet, de jól szemlélteti azt a kulturális keveredést, amelynek nagyon fontos része a nyelv maga.
Zuzana is utalt arra, hogy a még romungró nyelvjárást beszélők körében is nagyon nagy az oláh cigányság presztízse, éppen annak vélt vagy valós autentikussága miatt, de arra is találni példát, hogy egy-egy fesztiválon, fellépésen a kárpáti cigány (legyen az romungró vagy vend) oláh cigány népviseletben áll színpadra. Ennek az ambivalens viszonyulásnak adja nagyon érdekes és alapos leírását Kovai Cecília tanulmánya saját élményeiről, a Gömbaljának nevezett, Borsod megyei cigánytelepről, és az ott élő, cigányul már nem beszélő magyarcigány Rudiról, akinek számára a rendszerváltás környékén feltűnő oláh cigány zenekarok “egyfajta képzelt, „eredeti” cigánysággal való azonosulás(t)” tettek lehetővé. (A tanulmány három részben olvasható itt: 1, 2, 3) Részben ebből, részben pedig egyszerűen abból kifolyólag, hogy a romungró és az oláh (illetve egyéb más) cigány csoportok között azért bőven találni példát a vegyes házasságra, magyar dalszöveg esetén sokszor lehetetlen is megmondani a külső jegyek és a mutatott kép alapján, hogy melyik csoporthoz is tartozik egy-egy előadó. 

Különösen igaz ez az elmúlt két évtizedben mindent letaroló mulatós szcénára. A különböző kárpáti cigány nyelvjárásokat beszélők alacsony létszámából kiindulva nem meglepő, hogy az eredetinek tartott cigány népzene már szinte egyet jelent az oláh cigány dalokkal, de a mulatós zene berobbanásával, és a szórakoztatás ezen ágának előretörésével (a sokkal alacsonyabb bekerülési küszöb miatt) akár megjelenhettek volna az addig kevésbé ismert nyelvjárások használói is. Mégsem ez történt.

Az elveszett, igazi cigányság megélése tehát a nyelvben és sok esetben ahhoz kapcsolódva a zenében és a külsőségekben is az oláh kultúrán keresztül történik, még akkor is, ha az adott csoportnak valójában létezik egy még aktív, szintén több száz éves, saját, egyedi cigány nyelvisége.

Ha a népzenét hátrahagyva a szintetizátorok, lagzik és falunapok világába lépünk az autentikus kulturális jegyek háttérbe szorulnak ugyan, de azért nem kérdés, hogy a műfaj legnagyobb sztárjainál, a viszonyítási pontként szolgáló Bódi Gusztitól Kis Grófóig jól érezhetőek az oláh cigány gyökerek. Kérdés persze, hogy mindez mennyire autentikusan jelenik meg, mert Kállai Ernő szerint itt is “erõs túlsúlya figyelhetõ meg az oláh cigány hagyományoknak, sõt, egyfajta védjegyként hangsúlyozzák ezeket a gyakran kitalált folklór elemeket, ezzel hitelesítve az általuk játszott stílust.” Mindenesetre tény, hogy ha éppen nem magyarul énekelnek, akkor oláh cigány nyelvjárásban teszik azt. És ugyan a már “elmagyarosodott”, eredeti cigány nyelvét elvesztő romungró zenész kulturális identitását keresve akár a még élő romungró nyelvjáráshoz is fordulhatna, a valóságban “a szövegek egy része magyarul szól, de a másik felét ugyanazon a „mitikus” „cigánynyelven” éneklik, amelyet Rudiék annak idején oly nagy igyekezettel próbáltak utánozni a zenekarban.” - írja Kovai. Ez a mitikus cigány nyelv pedig minden esetben az oláh cigány és annak különböző nyelvváltozatai, főleg a lovári lesznek. Az elveszett, igazi cigányság megélése tehát a nyelvben és sok esetben ahhoz kapcsolódva a zenében és a külsőségekben is az oláh kultúrán keresztül történik, még akkor is, ha az adott csoportnak valójában létezik egy még aktív, szintén több száz éves, saját, egyedi cigány nyelvisége. Csak az éppen jóformán ismeretlen, sokszor még az autentikusságot, a gyökereket kereső romungró ember számára is. Így a nem cigány nagyközönség szemében a cigányság sokszor két monolitikus csoportra oszlik, amelyben az asszimilálódott magyar cigány áll szemben a cigányul beszélő többiekkel.

Attól független persze, hogy nekünk nem sikerült romungró vagy bármilyen más kárpáti cigány nyelven éneklő előadókat találni nem jelenti azt, hogy nem is lehet, bár sokatmondó, hogy azok a roma zenészek, akikkel a cikk születése előtt beszéltünk, még ha volt is tudomásuk ennek a szűk romungró nyelvjárásnak a létezéséről szintén nem tudtak konkrét példát mondani olyan zenekarokra, akik ezen az autentikus nyelven énekelnének. Azt viszont az úttörő Kalyi Jagból vagy manapság az Etnorom együttesből ismert Künstler Ágnes és a Khamoro Budapest Band alapítója Farkas Zsolt is leszögezte, hogy helyben minden bizonnyal hallhatóak lehetnének, ha másban nem legalább szövegükben sajátságos romungró cigány dalok.

Mindez távolról nézve persze apróságnak tűnhet, és valakiben felmerülhet, hogy fölösleges elveszni a részletekben, pedig egyáltalán nem erről van szó. Túl azon, hogy a különböző cigány népcsoportok nyelviségén keresztül milyen érdekes kultúrtörténetet lehet felfejteni, fontos hangsúlyozni: a kárpáti cigány nyelvjárásokról szólva egy kihalófélben lévő nyelviségről beszélünk. Olyan kulturális jegyről, amely a cigány és vele együtt a magyar kultúra egészét gazdagabbá, sokszínűbbé és még egyedibbé tehetné, illetve teszi is csak borzasztóan kevesen tudunk róla. A környékbeli cigányságot kutatók, köztük Zuzana Bodnárová és Oláh Lídia munkássága erre az orrunk előtt heverő értékre próbálja meg felhívni a figyelmünket.

Ha valaki többet szeretne megtudni a kárpáti cigány nyelvváltozatokról, beleértve a romungrót is, annak ajánljuk Zuzana Bodnárová beszélgetését Kálmán Lászlóval a Klubrádió Szószátyár című műsorában. Itt hallgatható.