Négy éve létezik a blog, itt az ideje, hogy ne csak a cikkeinket lássátok, hanem azokat is akik ezeken dolgoztak.  Az elköszönő esztendő stábja látható a képen. 

Kezdjük a bemutatást Csada Gergellyel (a balra fent), akit sokan ismerhetnek pl. a Recorderben publikált írásairól. Nem aprózta el magát, "írói munkássága" a Góbé interjútól, a romungró nyelvjáráson és karibi/afrikai lemezek recenzióján át az évet záró az előadóművészek mentális problémáiról szóló cikkekig terjedt. 

Mellette az örökifjú és megállíthatatlan Fehér Anikó látható, aki a keményvonalas népzenei írásokat hozta a hardcore népzenei rajongóknak.

Mint Robert de Niro a Taxisofőrben, úgy mutat ránk Léka Barta Tamás (Tumac Vento), aki a lengyel népzenében/világzenében (is) verhetetlen. Tamás a jobb oldalon látható napszemüveges, rendíthetetlenül igényes Lázár Zsófiával (lazyjoe) dolgozott a Varsóretúr rovat anyagain.  

Hip-hop sapkában Halmos Attila Jr. Édesapja a "Csiga", aki a Tükrös Zenekar prímása mesélte, hogy a gyerek írogat ide-oda, ismer mindent és mindenkit a szcénában, mi lenne ha? Az lett a vége, hogy fasza lemezekről írt szubjektív reciket és a Kerekes Banddel is került egy interjú. 

Vörös Eszter (VöröSzter) a profi néptáncosok körében mozog otthonosan, jelenleg a Műegyetemi Néptáncegyüttesben, a MENTE-ben táncol . A téma hiányzott, mint egy falat kenyér, jó hogy jött, értékes dolgokat mutatott. 

A bal alsóban látható képpel Solti Hanna töri apróra a férfiszíveket. A bulinegyed egyik büféjében kávék és cukros üdítők mellett vázolta a témákat, amiben számítani lehet rá. Miközben beszélt, arra gondoltam, hogy a következő 10 évre van munkája. Az első év termése a Girlpower rovatban és a népzene energiáit kiterjesztő, műfajok határterületein mozgó együttesekről szóló írásaiban olvasható.

A polaroidon Németh Róbert (_NR) könyököl, aki a Heaven Streeet Seven  és a Pegazusok nem léteznek zenekarok tagjaként, majd szólólemezeivel lett világhírű. Ír(t) a HVG-be, Recorderbe, mi a sivatagi blues rajongójaként találtunk egymásra. A hapsi nem csak zenén él napi 24-ben, hanem rengeteget olvas, adta magát, hogy írjon a magyar folk történetéről. 

Fehér garbóban G. Szabó Sarolta, aki amilyen szép, olyan sokszínű. Publikált a szerb újévről, a népművészet és a fenntarthatóság összefüggéseiről, a népmesékről, a paraszti világ ökotudatos háztartásairól, interjúzott zenekarokkal és egy elkötelezett emberrel is, akinek filmes dokumentumai nélkül szegényebbek lennénk. 

Középen a titokzatos Szász Emese, aki régebben többet, az idén kevesebbet volt jelen. A népzenészképzés megújításáról készült interjúja nagyot szólt, ami nyomán aktív polémia kerekedett a közösségi oldalakon. 

Végső Zoltán (vegsozoltan) az egykori Tilos Rádiós. Az ÉS-ben évek óta zenei kritikákat ír és ennek kapcsán legalább annyian nem szeretik, mint ahányan bírják. A kritikusi szakma már csak ilyen, főleg egy olyan országban, ahol az egy főre jutó túlértékelt és nárcisztikus művészek száma minimum két fő. Zoli itt sem arra törekedett, hogy mindenkinek a haverja legyen, inkább alapos és reális volt.  

Az elbűvölően kreatív Varga Veronika (Wereniki) a színpadról lépett be közénk, hisz a Babra zenekarban bőgőzik (ahogy a képen), na meg többek között a görög zene értője és szerelmese. Tavaly a hagyomány és a divat tematikát gondozta, az idén a Mediterráneum zenéiről, zenészeiről, egy fontos népzenei műhelyről, a mulatós műfajról és népzenei lemezekről írt szépeket.  

Jobbra a sarokban lévő fotó nyáron készült rólam egy kávéházban (celeblobbi, Ritmus és hang). Nem ott és nem akkor, hanem jóval korábban a Tiszában állva találtam ki, hogy legyen valami ilyesmi, mint ez a blog. Olyan, ahol a népzenéről pátosz mentesen, kritikai hangon lehetne írni, úgy hogy az a laikusoknak is érdekes legyen, érintve olyan témákat is, amelyek csak látszólag esnek messze a műfajtól. A kísérletet tovább folytatjuk, továbbra is bízva abban, hogy a kárpát-medencei hagyomány és a távolabbi kultúrák népzenéi, valamint a világzene és az ezeket körülölelő társművészetek kicsit jobban kilépjenek a szubkultúra keretéből, illetve még többen gondolják úgy, hogy mindez a kortárs kultúra szerves része és megtermékenyítője. 

Köszönöm a munkát az elmúlt négy év minden munkatársának, az interjúalanyainknak, akik idejüket és gondolataikat ránk áldozták, a barátainknak az ötleteket és a támogatást, a kritikusainknak a törődést. Köszönet a zenészeknek, akik létrehozzák a ritmust és a hangokat, amelyek az idén reménytelenség szépségét jelentették sokunknak.

A legtöbbet az olvasóinknak köszönhetjük, akik az internet végtelen univerzumában ránk lelve kíváncsiak az itt leírtakra, beszélnek róla és megosztják ismerőseikkel. Nélkülük semmi értelme nem lenne mindannak, amit itt összefirkálunk. Szóval, kösz, kösz, köszi!

Mindenkinek sokkal jobb, élhetőbb, egészségben, közösségekben és szabadságban gazdag új esztendőt kívánok! 

Török Ferenc 

A végére összepakoltam egy playlistet, amiben nagyjából mindenki szerepel aki szóba került írásainkban és fellelhető a Spotify-on.