Ritmus és hang

Február 19-én egészen nem mindennapi programon vehettek részt azok, akik ott voltak a Turbinában rendezett Új Táncház - kollektív mozgáskísérletek Dorota, Jü, Qiyan, DYMS témákra címmel beharangozott eseményen. Ha valaki járt már az említett zenekarok fellépésein akkor nem lepődik meg a tánchoz, a szabad mozgásokhoz való szoros kapcsolatukon, hiszen valószínűleg ő maga is azok között volt, akiknek az agyuk és a szívük mellett a testük is teljesen átadta magát az élménynek egy-egy ilyen koncert közben. De mitől is volt akkor más ez az este, mint bármelyik másik? 

“A koncertjeinken táncolnak az emberek. Ráadásul sokan. Néha összehangoltan, egyszerre. Ezt az élményt szeretnénk tovább hangolni mozgásművészetben érdekelt, érintett, és táncolni vágyó emberekkel.” A beharangozó szövegnél jobban nehéz megragadni, miért is olyan egyediek ezeknek az egyébként különböző irányokból induló, sokféle hatásokból táplálkozó, fontos pontokon azonban mégis egymást keresztező együtteseknek a koncertjei. Ahogy Makkai Dani, az esemény egyik szervezője és a Dorota basszusgitárosa elmondta, “a megjelölt zenei formációkkal sok a személyes és szakmai kapcsolódás, akárcsak a résztvevő kortárs táncosokkal. Dolgozunk együtt, figyeljük egymás munkáját, járunk egymás előadásaira, koncertjeire. Előadók és közönség egy közegben mozog.”

Dorota koncert Szegeden (fotó: Takács Zoltán)

A két és fél órás este során ennek megfelelően sok mindent bejártunk, a törzsi körtánctól, a mozdulatművészeti bemelegítő gyakorlatokon és konkrét irányított tánclépéseken át a hosszúra nyújtott körbe-körbe sétálásig bezárólag. Ez utóbbival kezdődött az egész program, és a transzélményt megalapozandó nagyjából húsz percen át lehetett kvázi bemelegítésként, de talán helytállóbb itt azt mondani, hogy átszellemülésképp részt venni a sétában, miközben a háttérben finom zaj segítette a ráhangolódást. Jól jellemezte az egész estét az, hogy ahogy a legelején, úgy végig a legkevésbé sem erőltették az aktív részvételt, és semmi sem volt kötelező, de bármit lehetett. A zenét biztosító ad-hoc formáció (amely lényegében a Dorota zenekar volt, kiegészülve az élő felállásban szinte állandósult Szelevényi Ákossal, a már szintén többször velük fellépő Ágoston Bélával, illetve a leírásban szereplő Qiyant képviselő Ajtai Péter bőgőssel) sem feltétlen volt főszereplője az estének, csak a vége felé alakult át a dinamika, és vált az esemény klasszikusabb koncert jellegűvé. Azért fontos ezzel finoman bánni, mert, aki járt már Dorota koncerten az elmúlt egy-két évben, pláne ha többször is, akkor érezhette a fokozatos akaratot a tipikus színpad-közönség felosztás megtörésére. Ehhez mérten még az utolsó pár dal közben is érzékelhető kapcsolat volt a közönség és a zenészek között, ami egy hatalmas, a színpadról vezényelt “térmeghajlításban” csúcsosodott ki, ami így persze elég ezoterikusan hangzik, de kívülről nézve könnyedén tűnhetett egy kevésbé fizikális mosh-pitnek is.

Ahogy Makkai Dani is utalt rá, az első alkalommal azért a felkészülésre rendelkezésre álló idő rövidsége miatt a zenei anyagban erős Dorota túlsúly volt érezhető, de az így is elmondható, hogy az új táncházat meghirdető zenekarok koncertjeinek közös jellemzője nemcsak a már emlegetett tánc, hanem az azzal persze szorosan összefüggő transzélmény, legalábbis az afelé való törekvés. Ami - saját tapasztalatból szólva - általában sikerrel meg is valósul. Mi olyan különleges ebben? - kérdezhetné ezt joggal bárki. Minden jó koncert magával ragadó, minden jó zenében el lehet veszni. Ez teljesen igaz is, de van talán egy-két olyan jellegzetessége ezeknek a zenekaroknak, amelyek kiemeli őket e hazai zenei közegből. Az egyik mindenképpen a nagyon erős közösségi élmény. Legyen egy koncert több ezer vagy csak pár száz ember előtt nagyon ritka, hogy a közönség ennyire szerves része legyen az élménynek, ahogy történik az egyre inkább a Dorota koncerteken például. Ez a közösségi megélés nagyrészt a zenészekre jellemző nyitottságnak is köszönhető, amely azonban nem lenne ilyen hatásos ha klasszikus(abb) dalok szólalnának meg. Ahogy nem is volt még az a Dorota Solar the Monk lemezének bemutató koncertjén 2019-ben az Ultrahang fesztiválon, ahol ugyan a zenekar elementáris erejű, emlékezetes koncertet adott, de a tagok már-már misztikus bevonulását leszámítva akkor még egyértelműen a zenész - passzív befogadó felállásban maradtunk. Az azóta eltelt időben egyre bátrabb lépésekkel tágul az a tér, amelyben a Dorota zenéje működik, képletesen és szó szerint is. A dalokat, témákat egyre sűrűbbre szővik, a folyamatosan változó vendégzenészekkel (lényegében az Új Táncház esemény leírásában említett zenekarok tagjaival) azok egyre színesebbek, mélyebbek, súlyosabbak és izgalmasabbak lesznek. Az egyébként is a rituális, afrikai, közel-keleti, transz zenei elemekből, sőt akár sámándalokból merítő zeneiség még szervesebben fonódik egybe a zajzenei, avantgárd, free-jazzes, rockos elemekkel. De tágul a tér szó szerint is. A zenészek és közönség közti láthatatlan falat egyre radikálisabban törik meg, kezdve a közönség bevonásával történő sámánénekeltetéssel a Vacsorázinban, az ütőhangszeres Porteleki Áron és gyakran Szelevényi Ákos fúvos duettjével a közönség soraiban megszólaltatott Patent Religious Boys-zal és az abból kinövő, a Makkai Dani és Somló Dávid által vezényelt tapsoltatással, egészen a Solar the Monk II csoportos együttmozgásáig. “Az Új Táncházzal ezt az összekapcsolódást akartuk még szorosabbra venni.” - mondta Dani. Ez utóbbiból pedig már egyenes út vezetett a Turbinában rendezett Új Táncházhoz, amely annyiban változtatott az egyébként is rendkívüli élményen, hogy teljesen felbontotta a koncert vázát, a zenét bizonyos helyeken háttérbe tolta, vagy legalábbis a mozdulatok, a testélmény mellé, alá rendelte, és az ennek elérését segítő táncosokat pedig a zenészekkel egyenrangú szereplőkké emelte. 

A már említett Solar the Monk II klipje egyértelműen mutatta a Dorota igényét arra, hogy tánc és zene ne csak a pillanat hevében az egyénből feltörő reakcióként kerüljön szinkronba, hanem valamennyire irányítottan, és ami talán sokkal fontosabb: csoportosan, az egymás melletti mozgásban feltörő energiából kiindulva. (Az említett videóról mi is írtunk már, megemlítve, hogy egy szúfi tradicionális tánc, a zikr lépéseit használták fel szabadon a mozgásokhoz.) “Azért táncház, mert ott tapasztaltunk hasonló együttállást, olyan helyzetet, ahol előadó és közönség összemosódik, és egy közös tudás alakulhat ki. Azt feltételeztük, hogy ezzel a névvel nyomatékosíthatjuk, hogy most más vagy új lesz, de mégis valami ismerős. Nem pontosan tudtuk az elején, hogy mire vállalkozunk, nem volt egyszerű összehangolni a rengeteg ötletet, amiből végül csak néhányat tudtunk kibontani. A felkészülés kilenc alkalmából volt két nyitott próbánk, ahol megosztottuk azt, amin dolgozunk. Megkértük a résztvevőket, hogy ezzel a tudással jöjjenek el a Turbinába, és jelenlétükkel segítsék a bevonódást. Ez egy kísérlet a szabadkozós és egyszerre a bevállalós értelmében is.” Ha valaki ezek alapján azt gondolná, hogy bármiféle komolyabb gyakorlat vagy testtudat szükségeltetett ahhoz, hogy teljes legyen az élmény, az téved. A zenéhez hasonlóan egyszerre nagyon nyers és egyszerű mozgásokat gyakoroltunk, amelyekben tényleg bármiféle előképzettség, vagy táncos tapasztalat nélkül részt vehetett és elveszhetett bárki. Így radikálisan ellépve a klasszikus táncháztól az előbb emlegetett együttmozgás felé. De nevezzük akárminek igazán örömteli és maradandó élményben volt részünk. Ha minden igaz így voltak ezzel a zenészek maguk is, ahogy Makkai Dani elmondta "nagyon felszabadító volt, és megtörtént az, amit vártam: nem "csak" zenész lehettem a színpadon, hanem mindenki mással együtt résztvevője egy vezetett hömpölygésnek.” 

Ha valakinek mindez felkeltette az érdeklődésedet akkor az eseményről készült rövid videót alább találja. A magunk részéről pedig mindenkit biztatnak arra, hogy kövesse az említett zenekarok social media felületeit, ahol reméljük minél hamarabb jelezni fogják a következő Új Táncház időpontját.