Ritmus és hang

fotó: Dusa Gábor, Hagyományok Háza

Kelemen Lászlót az idők kezdete óta ismerem. Az idők pedig akkor kezdődtek, amikor színre lépett az első táncházas generáció. Először Budapesten, aztán hamarosan Kolozsváron. Az előző 1972-ben, a második öt évvel később. Sokan gondolják, hogy a világ tényleg az első táncházzal kezdődött, mert attól kezdve valóban semmi nem lett olyan, mint előtte volt. A kiteljesedés mégis vagy tíz évvel később jött, amikor sokan, rengetegen indultak el ugyanazon az immár kitaposott úton, felhasználva az elődök nyújtotta tapasztalatokat, segítséget. Mára pedig van egy stabil társaság, akik félszavakból is megértik egymást, akik hasonlóan öltözködnek, viselkednek és az estéiket gyakran töltik egy-egy táncházban. Nincsenek ők sokan, de akik vannak, azok nagyon.

Van a budapesti I. kerületben egy tér, amely egy olyan utca mellett található, melynek egyik vége a Clark Ádám térre, a másik pedig a Batthyány térre nyílik, illetve záródik. Szem előtt van tehát. A neve ma Corvin. Az 1780-as években Kapucinus tér volt, de sokan egyszerűen csak Mátyás király térnek hívták. Annyira tetszett ez a név az itt lakóknak, hogy 1830-ban ez hivatalossá is vált. Ám sokan nevezték a területet Mátyás latin nevével Corvin térnek, ami aztán rajta is maradt és így van ez máig. Az itt látható impozáns palota 1900-ban készült el, az írások szerint a környék lakosságának kérésére. Bálokat és más nagy eseményeket tartottak itt, a földszinten pedig kereskedők, kisiparosok bérelhettek helyiségeket. 1945-ben a kisgazdák kaptak itt irodákat, de színházterem és mozi is működött itt. Kallina Mór és Árkay Aladár építészek munkáját dícséri a látvány.

1951-től ismertebb már a történetet, itt kapott helyet az akkor alakult Magyar Állami Népi Együttes és a Népművészeti Intézet.

 Fortepan

Ebben a palotában ma egyetlen – igaz, sokszínű és sok funkciójú – intézmény működik, a Hagyományok Háza. Nem hiszem, hogy lenne bárki is hazánkban, aki sosem hallotta volna ezt a nevet. Lehet itt táncolni, énekelni, mesélni, kézműves munkákat végezni, vagy mindezeket nézni, netán megtanulni. Egyik megálmodója, majd igazgatója Kelemen László volt 2001-től két évtizeden át.

Kelemen Lászlóról készült nemrég egy könyv, amely nemcsak az itteni munkáját mutatja be, hanem azt az életutat is, amely 1960-ban Gyergyóditróban kezdődött. Azon a ma kb. 5000 lelkes, színmagyar településen, ahol állítólag kilenc hónapig hideg van és három hónapig nincs meleg. Innen indult, majd következett a Marosvásárhelyi művészeti líceum. Ide ugyanúgy kerestek tehetséges falusi fiatalokat a tanárok, ahogyan 1946-ben Kodály javaslatára Gulyás György és munkatársai tették ezt, hogy a békéstarhosi Kodály iskolában tanítsák majd őket. Sok máig ismert tehetség indult innen. Jó pár évtizeddel később ugyanez történt a Székelyföldön, Laci így került be a középiskolába. Zenélt, és hamar felfigyelt a népdalokra. Ditró egyébként arról is híres, hogy Bartók 1907-ben itt figyelt fel először a pentaton hangsorú dallamokra. Három évvel később Kodály is idejött, ő már Ditróban is járt és mintegy száz dallamot gyűjtött.

https://systems.zti.hu/br/hu/search/4921?plc=63

A könyv Jávorszky Béla Szilárd munkája, aki ugyan a rock és a jazz területéről érkezett, de nagyon fontos és komoly munkát végzett a folk területén is. Több könyvet írt, többek között a Muzsikásról, Halmos Béláról, Kása Béláról, Sebestyén Mártáról. Most Kelemen életútja és egy nagyon jelentős korszak, az elmúlt bő 60 év kultúra változásai, alakulása, jelentős fordulói ismerhetőek meg könyvéből.

A könyv gazdag képanyaggal, pontos ismertetésekkel tárja mindezt elénk remek nyelvezettel, jó stílusban, érthetően. Jávorszky úgy ír, mint aki maga is benne van az egészben és jól ismeri könyve tárgyát.

A könyvet június 7-én a Hagyományok Háza Halmos Béla termében mutattuk be. Először Kelemen szólalt meg, majd beszélgetéssé duzzadt a dolog, a kor- és zenésztársak, Papp István Gázsa és Pávai István mondták el emlékeiket. Majd Árendás Péter, aki szintén zenész, a Hagyományok Háza népzenei vezetője és a szerző, Jávorszky Béla Szilárd folytatta a közös emlékek felsorolását.

foto: Dusa Gábor, Hagyományok Háza

A beszélgetés után kezdődött a koncert az Ökrös zenekarral, Mikor a juhok elvesztették a pakulárt címmel. A 87-ben alakult máig is meghatározó jelentőségű zenekar ma, Ökrös Csaba vezető prímás halála után Molnár Miklós, Kelemen László, Mester László „Pintyő” „alaptagokkal”, valamint a hozzájuk társuló Gombai Tamás, Pál István „Szalonna, Pénzes Géza zenészekkel lépett színpadra. De itt voltak a hajdani Ökrös-koncertek állandó szereplői: Balogh Kálmán, Berecz András és Juhász Zoltán. Így, együtt mutatták meg, hogy milyen ereje van az első kézből tanult és a szívben érlelt muzsikának.

Sokan vagyunk, akik az Ökrös zenekar zenéjén nőtünk fel, vagy inkább ennek segítségével nőtünk fel az élethez.

Kelemen László ma az Erdélyi Hagyományok Házát vezeti és építi, valamint Kolozsváron tanít és dolgozik azért, hogy a felsőfokú népzenei képzés stabil lábakon álljon ott is. Visszament tehát a gyökerekhez életútja így fog teljessé válni, ő is így érzi. „Nekem viszont az elmúlt egy évben teljesen új irányt vett az életem, már nem csak a budapesti Hagyományok Házával kell törődnöm, hiszen… megalakult az Erdélyi Hagyományok Háza is. Én pedig reménykedem, hogy előbb-utóbb visszatérek a szülőföldemre, ahonnan nem kell egy-egy napot utaznom, hogy meglátogassam édesanyámat vagy nagyapáim, édesapám sírját. Sok ott is a tennivaló. A Nap így is, úgy is, felkel holnap, én viszont akkor már egy kicsit közelebb leszek a napfelkeltéhez” – írta egy korábbi esszében. Vágya beteljesedett.

Könyvéből még többet megtudhatunk a folyamatról, harcokról, bulikról és a rengeteg munkáról, interjúk, sztorik és fotók segítségével. Nem volt ez olyan rég, érdemes újra átélni. Ajánlom a könyvet mindenkinek!