Ritmus és hang

Az előző részben arra kerestük a választ, hogy Artisjus milyen viszonyban áll a két nagy hazai jogvédő szervezettel. Van-e bármilyen különbség a többi műfajhoz képest a kifizetésekben, a lejátszások után kapott jogdíjakban. Az igazán izgalmas kérdés a végére maradt: az autentikus népzene, illetve az azokból fakadó átdolgozások, továbbgondolások szerzőiségének problémája. Ki az, aki szerzőnek minősül ilyen esetekben? Azaz ki jogosult a befolyó jogdíjakra? A válasz egyáltalán nem olyan egyszerű, mint azt sokan gondolnák.

Az első részben leírt helyzet az Artisjus és a népzenész, világzenész között csak akkor számít bármit is, ha egyáltalán szerzőnek minősülhet bárki egy adott dal mögött. Az Artisjus és a népzenészek viszonyában éppen ez a legproblematikusabb, ámde legizgalmasabb pont. Ez persze nem meglepő tekintve, hogy az autentikus népi dallamokra és különböző ismertebb, vagy kevéssé ismert népdalokra éppen az jellemző, hogy nincs egy konkrétan meghatározható szerzőjük. A szerzői jogdíjakkal foglalkozó szervezet és a népzene kapcsolata azon az Artisjus honlapján is megtalálható alapállításon nyugszik, mely szerint: „A folklór kifejeződései (autentikus népzene) nem részesülnek szerzői jogi védelemben.” Tehát egy népzenész abban az esetben, ha autentikusan, változtatás nélkül rögzít egy tradicionális (vagy annak tekintett) dallamot, akkor számára semmilyen esetben nem jár szerzői jogdíj, függetlenül az adott felvétel esetleges felhasználásaitól. Na de mi a helyzet akkor, ha egy zenész nem teljesen autentikusan, hangról hangra az eredetit visszaadva énekel, játszik fel egy népdalt? Egyáltalán ki, hogyan dönti el, hogy meddig tart az autentikusság és hol kezdődik a szerzőiség? Ezek az igazán érdekes, és ahogy majd látni fogjuk sokszor nehezen vagy egyáltalán nem megválaszolható kérdések.

Átdolgozás, de nem feldolgozás

Az Artisjus kisokosai között egy külön kiadvány foglalkozik a komoly-, illetve népzenei átdolgozások problémájával érzékeltetve, hogy az előbb feltett kérdések komolyan foglalkoztatják a szerzői jogvédő szervezeteket is, nemcsak itthon, de nemzetközi szinten is. Az említett füzetből kiderül, hogy a népzenei felvételek különböző szempontok alapján üthetik meg az átdolgozások, és ezzel együtt a szerzőiség szintjét. Ezek a következők:

• tisztán népzenei elemekből felépített, de egyéni-eredeti üzenetet közvetíteni képes új konstrukció megalkotása, és/vagy
• népzenei elemek és fordulatok felhasználása önálló gondolatok és érzelmek kifejezésére, személyhez kötött egyedi művek megalkotására, és/vagy
• népi dallamok új motívumokkal történő kiegészítése, motívumainak továbbszövése, átalakítása, variálása, és/vagy
• népzenei motívumokon alapuló parafrázis, improvizáció, és/vagy
• népzenei elemek más műfaji környezetbe ágyazása amennyiben egyéni, a szerző saját saját szellemi alkotásában kifejezett kortárs mondanivaló születik.

Bándi Gergely A zeneművek átdolgozásának kérdései című tanulmányában részletekbe menően foglalkozik ennek a kérdésnek a jogi hátterével. Nekünk csupán annyi a fontos, hogy az Artisjus alapelveivel összhangban az átdolgozásnak rendelkeznie olyan tulajdonságokkal, amelyek miatt egyedivé válik, amellett, hogy persze az eredeti dal is felismerhető még. Bándi szerint „egy mű átdolgozásakor meg kell változtatni a zenei elemek egyikét, vagyis a ritmust, a dallamot vagy a harmóniát. Egyes vélemények szerint még az sem minősül átdolgozásnak, ha az átharmonizálás túl egyértelmű és egyszerű szabályok szerint történik, hanem már annak is tartalmaznia kell valami sajátosat, amit nem tud bárki megtenni, aki kicsit is ért a zenéhez.”

Ennek a sajátosságnak a megállapítására az Artisjus esetében úgynevezett Átdolgozási Bizottságokat hoztak létre, amelyek különböző műfajokban, különböző tagokkal működnek annak érdekében, hogy megvizsgálják a problémás eseteket. A kezdetben öt különböző bizottságból már kettő lett, a komolyzenei illetve a könnyűzenei, népzenei és jazz néven több műfajt is átfogó bizottság. Műbejelentéskor a zenészeknek lehetősége van arra, hogy az Artisjus rendszerében kiválasszák, hogy eredeti vagy átdolgozott művet jelentenének be, ahogy azt is, hogy az átdolgozás védett vagy sem. Utóbbi esetén az eredeti szerzemény szerzője már legalább hetven éve elhunyt, azaz a mű nem áll többé szerzői jogvédelem alatt, vagy – akárcsak a népdalok esetében – soha nem is állt. A rendszer ezekben az esetekben automatikusan felajánlja, hogy a bejelentő zenészt a zenei rész 25%-os jogdíjhányada illesse meg, de ehelyett választhatják azt az opciót is, hogy külön kérésre inkább az Átdolgozási Bizottság vizsgálja meg a dalt. Ebben az esetben a döntés eredménye akár az is lehet, hogy egyáltalán nem találják szerzői jogdíjra érdemesnek (0%), maradnak a 25%-nál vagy kiemelt eredetiségű zenei átdolgozás esetén 50%-osra értékelik az átdolgozást. De ahogy az néhány zenésszel, illetve egykori és mostani bizottsági taggal folytatott beszélgetésünkből kiderült ezt a jelenlegi rendszert nem mindenki tartja igazán hatékonynak és ideálisnak.

Nem így kéne, de hogy pontosan hogyan arról mindenki mást gondol

Fotó: Mudra László

Szabó Attila, a Csík zenekar tagja aktívan részt vett az elmúlt években az Artisjus működésében és alapvetően kifejezetten pozitív véleménnyel van az egyesület munkájáról, de úgy véli, hogy a népzenei Átdolgozási Bizottság mindenképp javításra szorulna. Ebben a kérdésben szerinte káosz van, amit senki sem akar, vagy éppen tud megoldani. A népzenészekkel „nem is nagyon foglalkoznak” – mondja Szabó, aki szerint részben az egyesület méretéből is adódik az a probléma, hogy ezzel egyelőre nem tudtak mit kezdeni. Velük előfordult, hogy le se adták az autentikus népzenei feldolgozásaikat lejelentésre, hiszen úgysem jött belőle jogdíj. Az ilyen autentikus feljátszásokra szerinte jó példa lenne a könyvszerkesztők esete, akik szerkesztői jogdíjban részesülnek. Ez Szabó szerint ugyanúgy alkalmazható lenne az autentikus folkzenék esetében is.  

Fotó: Horváth Dóra

Még ennél is tovább ment Hamar Dániel, a Muzsikás együttesből, aki éveken át volt tagja a népzenei Átdolgozó Bizottságnak. Szerinte ez az egész rendszer kicsit elavult, és épp ezért próbálta is mindig átverni azt a gyakorlatot, ami az USA-ban is honos, amely szerint, ha nincs eredeti szerző, akkor a zenész kapja meg 100%-ban a jogdíjat mint szerző, hiszen az adott verzióban ő játszotta fel a dalt. Hamar szerint ennek a százalékos felosztásnak nem sok értelme van, hiszen, ha nem jó az adott verzió, kevesebb embernek tetszik, akkor kevesebbet fogják játszani, felhasználni, ha meg jó akkor úgyis többet. De nem mentek át ezek az ötletek a szűrőn így maradt a százalékos felosztás. Így lehet az például, hogy a Muzsikás együttesnek is van olyan felvett népdala, ami végül 0%-ban lett a sajátjuk. Hamar Dániel azt is felhozta problémának, hogy a bizottságban ugyan mindenkit a jóindulat vezérelt, de az Artisjus átdolgozási előírásainak megfelelően sokszor azok kaptak magasabb százalékot, amelyek szerinte kevésbé értékes, de extrémebb megoldásokat alkalmaztak. „Sokszor a szépet le kellett pontozni”- mondja.

Sokszor értetlenül álltak a döntés előtt a Dalinda tagjai is. A háromfős énekegyüttes tagjai szólóban és trióként is kerültek olyan helyzetbe, amikor saját szerzeményüknek hittek egy-egy dalt, de azt az Átdolgozó Bizottság végül 25 vagy akár 0 százalékosra ítélte meg. De különösképp ennek ellenkezője is előfordul. Paár Julianna elmondta, hogy volt olyan dala, amit saját szerzeményként fogadtak el, pedig, ha részletesebben megvizsgálnánk a számot kirajzolódna, hogy nagyrészben autentikus népzenei elemekből épül fel, míg Tímár Sárával esett meg az, hogy az adott dal nagyrészt saját szerzemény volt, de szerintük a jellegzetes népi hangszer miatt autentikus énekekből álló összeállításnak minősül. Tehát alapvetően a kiszámítatatlanságot, a következetlenséget emelték ki a lányok, és elmondták azt is, hogy épp ezért sokkal bátrabbak lettek a második albumuk után, és 1-2 kivételtől eltekintve minden dalukat saját szerzeményként jelentették le, ahogy teszi azt nagyon sok más népi-, és világzenei előadó is. Nádasdy Fanni szerint nagyon sok olyan munka van ezekben a dalokban, ami dalszerzői, alkotói tevékenységet kíván, így aránytalannak érzi azt a 25%-ot, amit az Artisjus automatikusan megítél egy népzenei átdolgozás részére. Paár Julianna is ezt emelte ki. Szerinte a 25% már önmagában egy teljesen autentikus dalgyűjtemény megszerkesztésével együtt kéne, hogy járjon, hiszen abban az esetben is „meg kell csinálni a dallamok leválogatását, akár több száz dallam közül, zeneileg, hangnemileg, dinamikailag is meg kell szerkeszteni ezeket”. Amikor átdolgozásokról beszélünk az ennél már jóval több munka. Arról a problémáról nem is beszélve, hogy sokszor, ami teljesen autentikusnak hallatszik valójában nem az, például egy furulya és brácsa kettőse soha nem szólalt meg együtt tradicionálisan, hozta példának Fanni, mégis tűnhet elsőre úgy, minta nem is adtak volna hozzá semmit a népdalhoz.

Azt nem gondolják, hogy teljesen el kéne vetni az átdolgozási minősítés rendszerét, de szerintük sokkal árnyaltabbnak kéne annak lennie. Ahogy azt sem tartanák ördögtől valónak, ha a világzenei dalok esetében a népzenészeken kívül akár különböző könnyűzenészek is véleményezhetnék az adott szerzeményeket.

Rostás Mihály Mazsi, a Romengo együttes vezetője túlnyomórészt tradicionális oláh cigány dalokat játszik, ezért az átdolgozás kérdése nem érinti annyira, azt viszont elmondta, hogy sajnos sokszor előfordul, hogy egyes zenekarok a tisztán autentikus oláh cigány dalokat saját szerzeményként jelentik le és ezzel más együttesnek is kárt okoznak, mert „szinte megtiltják, hogy mások játsszák az adott dalt”.

Fotó: Balla Demeter

Ahogy másoktól, úgy tőle is előjött a bizottság összetételét érintő kritika, nevezetes az, hogy nincsen a tagok között elég olyan szakember, aki meg tudná állapítani akár az oláh cigány dallamokról, akár más népdalokról, hogy a felhasználásuk mikor számít autentikusnak, és mikor nem. A tagok összetétele valóban elég érdekes kérdés, hiszen a könnyűzenei, népzenei és jazz bizottságban műfajonként két-két tag kapott helyett, a népzenét az ország egyik vezető cigány prímása Déki Lakatos Sándor, illetve a hazai népzene mozgalom úttörője Sebő Ferenc képviseli, akit meg is kérdeztünk arról, hogyan látja a bizottság munkáját.

Elmondása szerint a pandémiás helyzet miatt most egy ideje nem vett részt a bizottság munkájában, de azt elismerte, hogy szerinte sem ideális a legújabb százalékos felosztás. Ezeket az új elveket már készen kapták, nem ők dolgozták ki. A bizottság munkájáról elmondta, hogy előfordul ugyan, hogy néha vitatkoznak egy-egy dal besorolásán, de egészen a pandémia kitöréséig, alapvetően jó hangulatban zajlottak ezek az ülések.

Fotó: Médiaklikk

Megoldatlan helyzetnek azt látja, hogy az eredeti funkciójában játszott népzene a hetvenes évek óta nem tudja kivívni magának a műfaji elismerést. Semmi kifogása nincs „a népdalfeldolgozásoknak nevezett memoriterek ellen”, de az autentikus népzenét játszó mozgalmat éppen azon az alapon indították el, hogy a tánc és a hozzá tartozó zene önmagában is visszanyerje a becsületét, mivel jól használható a kortárs életben is, mint nyelvezet, mint a társas kapcsolatok nyelve. „Ennek a műfajnak is megvannak a szabályai, és azok alapján kellene egy-egy ilyen együttes produkcióját mérlegelni”. Ahogy egykori mentoruk, Martin György mondta: „Ha már nem tudjátok megtanulni, legalább ne rontsátok el.” Sebő szerint az, hogy egy-két hangot megváltoztatnak egy hagyományos dallamban még nem zeneszerzés. Viszont megoldást kellene találni arra, hogy a jelenlegi gyakorlat ne vegye el a zenekarok kedvét ennek a nyelvezetnek a nagy szókinccsel, helyes grammatikával történő megtanulásától és művészi alkalmazásától a kieső jogdíj miatt. „Mert beszélni ugyan minden csecsemő megtanulhat, de nem mindenki lesz szónok vagy költő. De jól megtanult nyelv nélkül egyikük sem létezhet.”

Egyelőre biztos ez a rendszer marad

A felmerült kritikákkal kapcsolatban megkérdeztük az Artisjust is. Kíváncsiak voltunk rá, hogy esetleg folynak-e erről belső egyeztetések vagy ezek mentén vannak-e elképzelések, tervek arra vonatkozóan, hogy változtassanak valamit a jelenlegi rendszeren. A szervezet a válaszában azt írta, hogy jelenleg nincs folyamatban ezzel kapcsolatban változtatás, és „ha volt is a tagok részéről ezzel kapcsolatban panasz vagy felvetés, ez tudomásunk szerint nem jutott el hivatalos szintig az elmúlt években”. Az Artisjus válaszában hangsúlyozta, hogy bármilyen komolyabb „reformot” csak maguk a tagok indítványozhatnak, a szervezet nem. „Ha bármely szerző elégedetlen az Artisjus működésének bármely részletével, akár a jogdíjfelosztással, ezt a szintén szerzőkből álló bizottságokon, képviselőkön keresztül eljuttathatja a döntéshozókhoz.”

Felmerült még bennünk az laikus gondolat is, hogy esetleg van-e valamilyen mód arra, hogy az autentikus népzenék, illetve az ezek átdolgozásaiból az átdolgozók felé meg nem ítélt jogdíjakat külön egy kifejezetten a népi kultúrával foglalkozó alapban különítsék el, de az Artisjus kifejezte, hogy „a fennmaradó jogdíj a jelenlegi szabályozás szerint visszaforgatásra kerül a többi jogdíjba”, így ez is a szerzőkhöz kerül.