Ritmus és hang

be local think global

Népzene a jazz spontaneitásával
Népzene a jazz spontaneitásával

Az idei országos Pege Aladár Jazz Nagybőgő Verseny harmadik helyezettje, Dénes Ábel 2017-ben végzett a Zeneakadémia jazz-bőgő szakán. Több kiemelkedő magyar és balkáni népzenei-világzenei együttesben játszik, többek között 2010 óta a Sárarany zenekarban, 2020-tól a Söndörgőben, mindemellett pedig az…

Cserta Balázs: „A tárogató hangjában van valami különleges, más hangszerhez nem hasonlítható”
Cserta Balázs: „A tárogató hangjában van valami különleges, más hangszerhez nem hasonlítható”

Cserta Balázs A Halmos Béla Program különleges alkotói pályázatot hirdetett meg, melyen egy nagyívű, népzene alapú zenemű létrehozására nyertek támogatást a legígéretesebb tervek, köztük Cserta Balázsé is, aki szinte bármilyen fafúvós hangszerrel a kezében számtalan formáció tagjaként felbukkan a…

A szenvedély arcai
A szenvedély arcai

Giogos Moysidis albumkritikáit fordítva ismét szöget ütött a fejemben, hogy valóban, milyen kicsi ez a világ – de most talán kisebb is a kelleténél, aminek azért egy pozitív hozadéka biztosan van: egyes részletekre több idő, nagyobb hangsúly kerülhet. Az alábbiakban három görögországi művész új, a…

Népi észjátékmód
Népi észjátékmód
Első benyomások az Ifjú Szivek String Quartet debütalbumáról (Giorgos Moysidis ”Folk mind-games” című cikkének fordítása)

„Prelúdium” Nagy öröm volt számomra hallgatni az Ifjú Szivek String Quartet 2020 novemberében megjelent  első lemezét, amelynek címe rejtélyes módon a sakk világára utal: az olasz eredetű kifejezés, a Giuoco Piano, azaz „csendes indítás” mögött a legrégibb és leghíresebb sakkjátszma-nyitások egyike…

Tudom, honnan jöttél, s te is így vagy már velem
Tudom, honnan jöttél, s te is így vagy már velem
A Vujicsics és Szörényi Levente közös lemezének háttere

A Vujicsics és Szörényi Levente - forrás: fatemplomfesztival.hu „Vannak rég várt, elkerülhetetlen találkozások” - kezdi vallomását a Vujicsics zenekar a Hej, barátom, együtt indulok veled című, Szörényi Leventével közösen készített lemez kísérőfüzetében, amely már a hanganyaggal való…

„A legmagasabb színvonalat akarjuk képviselni”
„A legmagasabb színvonalat akarjuk képviselni”
Halmos Attila és Káplár Zsófia a Piliscsabai Táncház Egyesület sikeres működéséről

A Piliscsabai Táncház Egyesület 2014-es megalakulása óta számos rendezvénnyel gazdagította a táncházmozgalmat, illetve fontos ajtókat nyitott ki az autentikus népzene és néptánc iránt érdeklődő „kívülállók” előtt is. Az egyesület tanárainak mindegyike képzett zenész, illetve szakember a saját…

Egy megvetett, de hatásos szórakoztató zenei műfaj
Egy megvetett, de hatásos szórakoztató zenei műfaj
Barbara Rose Lang muzikológus a mulatós töretlen sikeréről

Barbara Rose Lange - Fotó: Recorder blog (recorder.blog.hu) Talán a legfiatalabb, már többé-kevésbé tudatos zenehallgató és zenei eseményeken részt vevő generációt kivéve nincs olyan ember Magyarországon, akit ne ért volna el valamiképp az egyik legmegosztóbb kulturális jelenség, a mulatós zene. 

Barbara Rose Lange: ”I want to get the insight of the person who loves the music”
Barbara Rose Lange: ”I want to get the insight of the person who loves the music”
About the most divisive party music genre of the region of former Yugoslavia

Barbara Rose Lange - Photo: Recorder blog (recorder.blog.hu) Is there anybody in Hungary who can not say anything about the most divisive music genre that is called mulatós? Maybe except of the newest generation of the consumer society which has its own choices of musical styles and events, we all…

Itt nincs zsákbamacska
Itt nincs zsákbamacska
Koncz Gergely Magyarpalatka című lemezéről

Tudjuk, hogy nagyon nem mindegy, hogy az ember mikor hallgat zenét, és mi az a hangzás, ami egy adott időpillanatot aláfest. Hiszen akár csak egyetlen hang olyan mélyen hathat az érzelmekre, hogy képesek vagyunk váratlanul teljesen másképp látni mindent, mint az azt megelőző percben.

Facebook oldaldoboz

Naptár

december 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31

Kapcsolat, hirdetés, mindenmás: apostrophe.prod@gmail.com

Címkék

cimkefelhő
süti beállítások módosítása