Ritmus és hang

be local think global

„Akkor tudok egy dalt továbbálmodni, ha életre kel bennem”
Interjú Páll Ibolyával.

image1_1.JPG

Páll Ibolya

A Halmos Béla Program különleges alkotói pályázatot hirdetett meg, melyen egy nagyívű, népzene alapú zenemű létrehozására nyertek támogatást a legígéretesebb tervek. Páll Ibolya számára a falusi kultúra szerteágazó eszköztára és esztétikája nem csupán választott hivatásának alapja: lényegében beleszületett a népzene és a népi kultúra szeretetébe, anyanyelveként hordozza magában, így nem csoda, hogy alkotói tevékenységének alapjait ez határozza meg. A #ReménytelenségSzépsége rovat negyedik cikke.

A pályázat célja, hogy a népzenét értő módon felhasználó minőségi, új zeneművek – önálló zeneművek, színházi kísérőzenék, zenés színdarabhoz készülő zeneművek, táncszínházi kísérőzenék –,  vagy népzene-, illetve népdalfeldolgozások szülessenek. A pályázatra népzenei, világzenei, jazz, komolyzenei és könnyűzenei alkotók egyaránt jelentkezhettek.

– Hogy határoznád meg magad mint alkotót? Mik az elsődleges művészi törekvéseid?

 – Népi énekes, mesemondó, bábos előadóművész vagyok. Egyszemélyes zenés bábelőadásokat tartok, népmeséket mutatok be különböző művészeti ágak integrálásával, mint mesedramatizálás, mesemondás, éneklés-zenélés, bábozás, illetve bábkészítés, mozgás, látványtervezés, rendezés. Emellett népdalénekesként önálló műsoraim vannak, ünnepi alkalmakra és hétköznapokra egyaránt. Legfőbb hivatásomnak a néphagyomány átörökítését érzem. Az őseink által ránk hagyott legbecsesebb kincsünk az örökértékű, -érvényű, -igazságú és szépségű néphagyomány, melynek éltetése, megismertetése, megszerettetése által a gyökereinkkel, az „éltető forrással” való kapcsolatunkat igyekszem feléleszteni és megerősíteni, az ifjú generációban éppúgy, mint a felnőtt nemzedékben. 

– A pályázatod tárgya egy színházi előadás kísérőzenéje, amely népzenei alapokkal rendelkezik témáját és zenei elemeit tekintve egyaránt. Mi keltette fel az érdeklődésed a népköltészet iránt? A népzenei, illetve népdalfeldolgozás számodra mit jelent, milyen esztétikai és gondolati síkok beemelése fontos annak érdekében, hogy maga a kiindulási anyag, a népzene elemi ereje ne sérüljön, hanem gazdagodva formálódjon? 

– Népzenével, népköltészettel gyermekkoromban lettem beoltva. Olyan családba születtem a Gyergyói-medence kellős közepén, ahol a népzene, népdal természetes éltető közegként és közösséget összetartó erőként volt jelen a mindennapokban.

Kiszállva a családi fészekből, sok vándorlás után találtam vissza újra a „forráshoz”, a népzenéhez, népi kultúrához, és ismertem fel valódi értékét. Innentől fogva már tudatosan, egész más hozzáállással kezdtem foglalkozni mindezzel.

Miután elmélyültem a különböző tájegységek jellegzetes dalaiban, valamint a rokon népek folklórjának szépségeit is magamba szívtam, érdeklődésem a népdalfeldolgozás felé fordult. Kísérletezni kezdtem és kedvenc dalaimat továbbszőttem, továbbálmodtam, ujjáteremtettem belső világom kohójában. Az Örök Anya című előadás kísérőzenéjében, amelynek megalkotására Wittek Béla kiváló zenész alkotótársammal közösen vállalkoztunk, egyenlő súllyal lesznek jelen autentikus népdalok és népdalfeldolgozások. Ebben az alkotói folyamatban Kodály Zoltán és Bartók Béla irányelveit tartom legfőbb útmutatómnak, különösen ami a népdalfeldolgozást illeti. Nehéz volna annál tömörebben és világosabban szavakba foglalni a jó népdalfeldolgozás irányelvét, mint ahogy azt Bartók tette:

 „Fontos, hogy az a zenei köntös, amelybe a dallamot öltöztetjük, a dallam karakteréből, a dallamban nyíltan, vagy burkoltan mutatkozó zenei sajátságokból legyen levezethető, illetve, hogy a dallam és minden hozzáadás elválaszthatatlan egység benyomását keltse”. 

Ugyanakkor nehéz lenne bármi többet is hozzáfűzni. Ehhez a munkához inspiráció, jó ízlés, az igazi népzene alapos ismerete, szeretete, és költői beleérzés szükségeltetik, valamint biztos érzék az igaz és a hamis megkülönböztetésére. Tapasztalatom szerint akkor tudok egy dalt továbbálmodni, ha életre kel bennem, ha szeretem és magamba fogadom a magot, ami a dalban van, és hagyom, hogy kivirágozzon bennem, újjászülessen általam. Ekképpen a saját lelkem dalává válik. Ez egy belső elmélyülésben történik meg.

image2.JPG

Páll Ibolya

– A létrehozni kívánt alkotásod végső soron egy összművészeti alkotás: pontosan milyen elemekből épül fel és mi a célja a kompozíciónak?

– Az Örök Anya című előadásban a filozofikus költészet és népköltészet, prózai beszéd és énekbeszéd, autentikus népdal és kórusmű, mozgás, zene és látvány szerves egységben olvad össze. Célunk egy maradandó, felrázó vagy mélyen megindító erejű élményt nyújtani, ami gyönyörűséggel tölti el és felemeli a lelket, ugyanakkor megerősíti gyökereinket, hovatartozásunkat, s irányt mutat a belső szabadsághoz. Az előadás vezéreszméje egy új világ teremtése belső újjászületés révén, Boldogasszony ereje által. 

"Fehér Rózsa Mária 

 Nap tetőled támada,

 Piros hajnal hasadj meg, 

 Boldogasszony ébredj meg!"

– Ki vagy mi inspirál közvetlenül a mű megalkotásában?

– Juhász Gyula költészete, az archaikus népi imádságok, a moldvai csángók vallásos folklórja, indiai, bengáli baulok zenéje.

#ReménytelenségSzépsége rovat további cikkeit itt találod.

rh_tamogatas_1_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://ritmuseshang.blog.hu/api/trackback/id/tr7016528910

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Facebook oldaldoboz

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Kapcsolat, hirdetés, mindenmás: apostrophe.prod@gmail.com

Címkék

cimkefelhő
süti beállítások módosítása