Ritmus és hang

Meggyes Ádám - fotó: Szász Veni

A Halmos Béla Program különleges alkotói pályázatot hirdetett meg, melyen egy nagyívű, népzene alapú zenemű létrehozására nyertek támogatást a legígéretesebb tervek. Meggyes Ádám jazztrombitás, zeneszerző készülő kompozíciójával egy nem mindennapi stílusegyveleget fog a hallgatóság elé tárni. 

– Milyen zenei stílusok, illetve műfajok állnak hozzád közel, milyen zenei közegben alkotsz, tevékenykedsz?

– Elsősorban az olyan zenék érdekelnek, amelyek a mainstream hangzásokhoz képest valami eltérőt, bizonyos értelemben izgalmasabbat nyújtanak számomra, de örömömet tudom lelni lényegében bármilyen műfajú zenében, csak hangulat és szituáció kérdése. A nagyzenekari formációk, például a big band, illetve a szimfonikus vagy fúvószenekari hangzások nagyon közel állnak a szívemhez, de akár egy szaxofonszóló-improvizáció is el tud varázsolni. Nem tudnék kiemelni egy műfajt sem. 

A Nart Orchestra művészeti vezetőjeként leginkább erre a big bandre írok és hangszerelek vagy saját zenét, vagy átdolgozásokat. Jelenleg első alkotói nagyzenekari lemezem felvételén dolgozunk, emellett egy Rimtikon nevű, extrém mennyiségű magyar, afrikai, dél-amerikai ütőhangszert, furulyákat és egyéb, különleges hangszereket felvonultató, improvizatív zenét játszó együttessel készülünk egy közös koncertre, melyre én írok és hangszerelek darabokat egy 12 fős kamarazenekarra, az együttes zenéjét kiegészítve. Közben az Irie Maffia és a Sena Band is (amelyekben trombitásként vagyok tag) megkezdte próbáit a nyári koncertekre. 

– A népzenéhez milyen szálak fűznek?

– A népzenével fúvószenekaros átdolgozások formájában találkoztam először zeneiskolás koromban, majd a Bartók konzis éveim alatt kapott nagyobb figyelmet. Később

a számtalan, táncházakban átmulatott éjszaka is csak erősítette a kötődésem ehhez a világhoz.

Jazz-trombitásként jópár olyan zenei projektben vettem részt, ahol népzenészekkel dolgoztunk együtt. A közös munkák során nem csak új zenéket és történeteket ismerhettem meg, de egy eléggé hiteles képet is kaptam a műfaj résztvevőinek felkészülési mechanizmusáról.  

– A pályázatra beadott kompozíciós terved nagyon összetett, sokféle hangszert, stílust és műfajt egyesít. Milyen zenei eszközökkel tudod balanszba hozni a különféle elemeket, mitől válik a műved kerek egésszé? 

– Egyfelől a mértéktartásban látom a kulcsot, másfelől egy, az elejétől a végéig folyamatosan jelenlévő zenei szövet létrehozásában. Az említett műfaji elemek beemelésénél nagyon letisztultan, pusztán a stílust meghatározó ritmika, harmóniakészlet vagy hangszínkészlet valamelyikét építem be a műbe. Maga a big band felállás és hangszereinek folyamatos jelenléte már önmagában ad egyfajta egységet a darabnak, de a szabadzenéből, free jazzből ismert játékmód, mely a leírt anyag szabadabban való értelmezését teszi lehetővé, teljesen egységes egésszé teszi a kompozíciót. 

Meggyes Ádám - fotó: Szász Veni

– Az általad kiválasztott népzenei műfajok, a katonainduló, a sirató és a lakodalmi dal mi alapján kerülnek bele a művedbe? Milyen plusz jelentésük avagy jelentőségük van, mit jelképeznek a műben?

– Úgy éreztem, hogy a 20 perces időintervallum lehetővé teszi, hogy több dalt dolgozzak fel. Szerettem volna mindazonáltal egy formai keretet adni a műnek, amiben egyértelműen elkülönülhetnek a részek egymástól. A három „tétel” felfogható egy történetként is, melyben a katona elmegy a csatába, eközben a családja otthon marad (katonainduló), odavész a fronton (sirató), majd felnőtté váló gyermeke megházasodik, és a gyász ünnepbe fordul (lakodalmi dal). Egyszerű, már-már közhelyes kis kép ez, ami a felszín alatt meghúzódik, de mégis egyfajta zenei folyamatnak biztosít stabil alapot.

A magyar indulók gyermekkorom óta szerves részét képezik a zenei életemnek. Noha ezekre a zenékre igen nagy hatással volt az osztrák, a francia, később az orosz induló zene is, azért jó pár katonadalból is született átdolgozás (egyik kedvencem a Csínom Palkó induló). Jobbára állami ünnepségeken, felvonulásokon és elvétve koncerttermekben lehet találkozni ezzel a zenével. Szerintem nem kap elég figyelmet ez a műfaj, és nagyon jó felütése lehet ennek a darabnak egy ilyen hangulatban megkomponált mű. A sirató a már korábban említett felszín alatt megbúvó történet következő „epizódjaként” adta magát. Közel állnak hozzám az ilyen hangulatú dalok, valamint nagyon izgalmas feladatnak gondolom ezek megharmonizálását. A lakodalmi dal kifejezetten kiált azért, hogy a free jazz zenei megformálási eszközeit magába olvassza, mely révén egy bohém, részeges, hajnali duhaj zene kerekedik. Ez a rész tökéletesen ellenpontozza az előző szakaszt, mind érzelmileg, mind intenzitásban. „Pozitív” gondolatú lezárása lehet ez az egész műnek, ahol a végén „minden jóra fordul”. A sokszor hajnalig vagy akár reggelig tartó, fékevesztett mulatozás érzetét kívánom ezzel megjeleníteni, amely olyan közel áll hozzám.

Meggyes Ádám - fotó: Szász Veni

– Mit jelent a „zeneevolúciós fejlődés” és az „epikus zenei történetmesélés”, amit a műved kapcsán említesz a pályázatodban?

– Ez a zeneevolúciós fejlődés arra utal, hogy a darab elején megszólaló zene motívumai és harmóniahasználata alapvetően a 20. század eleji katonanótákból átdolgozott indulók mintájára készül, mely a mű előrehaladtával egyre komplexebb átdolgozási eszközöket használva korszerűsödik, mígnem egy teljesen matematikai alapon létrehozott zenei kép rajzolódik ki, amelyben sokkal inkább egy tudatosan szerkesztett zenei atmoszféra jön létre. Mindezek után, a végére nagyobb szerepet kap az elektronika a teljes hangzás tekintetében, mind dinamikában, mind sűrűségben. Ez már egyértelműen a jelenben zajló globális eseményeket tükrözi, melyben az elektronikus zene térhódítása dominál. Az epikus történetmesélés egyrészt a történet narratíváját követő zenei elemek folyamatosan megjelenő jelenlétére utal, másrészt a hirtelen felbukkanó zenei impulzusokra, amelyek időről időre váratlan felszínre töréssel sokkolják a hallgatót. 

– Véleményed szerint milyen a megítélése az ilyen progresszív jellegű, népzenei feldolgozásokon alapuló zeneműveknek a klasszikus zenei, milyen a népzenei és jazzes körökben? Számodra fontos a műfaji, illetve stilisztikai határokat valamilyen módon megtartani, vagy inkább a kísérletezésben, a zenei világok összemosásában látsz perspektívát?

– Nagyon fontosnak tartom, hogy az olyan műfajok, stílusok, amelyek kiállták már az idő próbáját  – mint például a nemzeti kincsünknek számító népzene – „érintetlen” formában maradjanak jelen a világban, de azt is, hogy új zenék szülessenek. Mindhárom csoportban vannak konzervatívabb és nyitottabb emberek egyaránt, semmiképpen sem szeretnék általánosítani. Az én látókörömben ezzel együtt nagyon sokan vannak, akik nyitottak az ilyen kísérletezésekre. 

A #ReménytelenségSzépsége rovat további cikkeit itt találod.