Ritmus és hang

Barbara Rose Lange - Fotó: Recorder blog (recorder.blog.hu)

Talán a legfiatalabb, már többé-kevésbé tudatos zenehallgató és zenei eseményeken részt vevő generációt kivéve nincs olyan ember Magyarországon, akit ne ért volna el valamiképp az egyik legmegosztóbb kulturális jelenség, a mulatós zene. 

Végletes megítélését mutatja, hogy a vele már valamilyen formában találkozók egyik csoportja teljes mértékben elutasítja, hiszen valamilyen abszurd, értékelhetetlen és értéktelen vadhajtásként gondol rá, amely nevetségessé teszi a hagyományos kultúrát - több oldalról is. A másik oldalon pedig a lelkesült rajongók, akik el sem tudnák képzelni a közösségi összejöveteleket a „legjobb mulatós zenék” nélkül, nem jut eszükbe a műfaj kulturális vagy esztétikai értékeit-érdemeit sem megkérdőjelezni, sem elemezni, magukat pedig zenei választásuk miatt több polccal lejjebb helyezni azoknál, akik Mozart zenéjére szeretnek leginkább kikapcsolódni. Akármilyen is, a mulatós műfaja egy speciálisan kelet-európai zenei fenomén, amelynek kialakulásáról nagyon keveset tudunk, és amelynek nagy slágereit vagy akár jellegzetes hangzását végső soron ugyanolyan halhatatlanná tehetik művelői és követői, mint akár Micheal Jackson dalait, hiszen maga a koncepció múlhatatlan: a könnyen befogadható és megemészthető szórakoztatás egy kis helyi ízzel – amire pedig a legtöbben harapnak. A mulatós a zenetudósok körében is érdekes téma, az etnomuzikológia számára pedig különösképp fontos jelenség és vitatéma az autentikus falusi zene mellé avagy ellenébe helyezve, mindazonáltal e cikknek egyáltalán nem célja, hogy az olvasót döntésre késztesse a mulatós értékeit vagy semmirekellőségét illetően. Inkább új nézőpontok létezését prezentálja kompakt módon, amelyek mentén talán jobban meg tudjuk fogalmazni kritikai észrevételeinket. Ebben meglepő módon nem egy „helybéli”, hanem a Houstoni Egyetem professzora, Barbara Rose Lange zenekutató, etnomuzikológus vezet minket, aki többek között a lakodalmas rock és a hozzá hasonló szórakoztató zenei műfajok kutatására specializálódott.– Texasban él, igazán messze a speciálisan kelet-európai zenei jelenségnek vélt mulatós zene „lelőhelyétől”, de feltételezem, hogy sokkal többet tud róla, mint mi, akik a közelében nőttünk fel. Miért kezdett mélyreható kutatásokba épp ezzel a műfajjal kapcsolatban?

– Az etnomuzikológiai terepgyakorlatomat Baranya megyében végeztem teljesen más témában, de nagyon sok különböző faluban jártam, ahol születésnapi és névnapi összejöveteleken vettem részt, és hallottam, hogy milyen zene kíséri ezeket az eseményeket. Felfigyeltem egy egyedi hangzásra, így próbáltam kicsit többet megtudni arról, hogy pontosan mi az, amit hallok, és ez érdekes volt. A városi, pécsi ismerőseim nem igazán akartak beszélni erről a zenéről, engem pedig  kíváncsivá tett az a tény, hogy amit akkor, a 90-es években falun játszottak és hallgattak, az a városi barátaim körében

valamiféle tiltólistás dolog volt.

– Miért épp Magyarországot választotta?

– Valaha klasszikus zenészként tevékenykedtem, amire tulajdonképpen ráuntam. Aztán elkezdtem népzenét játszani, tanultam ír hegedűjátékot is. Ezzel egy időben néhány magyar muzsikus jött az Egyesült Államokba, népzenei táborokban oktattak népzenét, például Halmos Béla és Ökrös Csaba, akik nagyon jó közvetítők és tanárok votlak. Akkor szeretett bele néhányunk a magyar népzenebe. Én a hegedű mellett az éneklés iránt is érdeklődni kezdtem, mert az egy olyan dolog, ami csak úgy történik az emberrel, hiszen alapvetően bárki tud énekelni, legalábbis mindennapi, hétköznapi dalokat. (De az is lehet, hogy nem, például erdélyi népzenét minden bizonnyal nem.) Akárhogy is, én végső soron így váltam etnomuzikológussá.

– Miért lett olyan népszerű ez a zenei kifejezésmód? Úgy értem, mi lehet a pszichológiai és esztétikai háttere a csáberejének?

– Úgy gondolom, érdemes visszatekinteni egészen addig a pontig, amikor közkedveltté vált a mulatós. Abban az időben, amikor én érdeklődni kezdtem iránta, tehát az 1990-es években ez a zene egyértelműen egyfajta identitászene volt, emellett nagyon is alkalmasnak bizonyult arra, hogy a zenészek magukkal vigyék a modern médiumokon keresztül, ami akkoriban a kazettát jelentette. Tehát képesek voltak olyan zenét csinálni, amit az emberek az aktuális, kortárs médiumon át elérhettek. A vonzerő szempontjából az is érdekes, hogy a mulatós zenészek a helyi, regionális pop műfajából emelték be elemeket elsősorban, de a nemzetközi pop jellegzetességeit is felhasználták.

Szóval ez a zene először is identitászene lett,

másodsorban pedig a műfaj képviselői nagyon jól értettek ahhoz, hogy valamiféle egyszerű, fogasztható dolgot hozzanak létre, ami tényleg nagyon fülbemászó. Ez pedig a zeneipar egyik alapvető követelménye, nem így van? A mulatós tehát ezt az igényt nagyon jól, nagyon sikeresen teljesítte.

Azokon az alkalmakon és helyeken, ahol ilyen zenét hallgattak az emberek, nagy indulatok törtek fel, szabad volt kimutatni az érzelmeket még a férfiaknak is, ha létezik egyáltalán bármilyen nemi megkülönböztetés e tekintetben. Ez egy olyan fajta zenei kifejezésmód, amit itt a szomszéd kocsmában is hallhattam. Az emberek teli tüdőből éneklik a dalokat még éjfélkor is, szóval igazán felszabadulnak benne az érzelmek. Ez az, ami etnomuzikológusként leginkább foglalkoztat.

Etnomuzikológusként az ember belső világát akarom megismerni, aki szereti a zenét.

– Valami hasonlót Romániából is ismerünk.

– Igen, az a manele, ami nagyon közel áll a török romani zenéhez.

– Végülis honnan kezdett el terjedni a nálunk ismert mulatós? Valóban Szerbiában van a hazája?

– Igen, alapvetően a Vajdaságnak megkülönböztetett médiaszerepe van a műfaj terjedésében, és talán az egykori Jugoszlávia területének is eltérő a mulatóshoz való hozzáállása...de én inkább meghagynám másoknak, hogy erről gondolkodjanak. Az mindenesetre igaz, hogy ezeken a területeken egy átlagos falusi srácnak nagyobb hozzáférési lehetősége volt az erősítőkhöz vagy az elektromos gitárhoz, a Vajdaság pedig közel van Magyarországhoz. De mint mondtam, ezt a kérdést inkább a magyar populáris zenetörténészeknek passzolnám.

– Hogy lehetne egészen pontosan angolra fordítani a mulatós zene kifejezést?

– Úgy fordítanám, hogy ”party music”, de nálunk, az Egyesült Államokban valójában nincs ilyen elnevezés. Ugyanakor, különösen a country zene és a hip-hop műfajában nagyon sok olyan alműfaj létezik, ami beletartozik abba a kategóriába, amelyet ”party music”-nak nevezhetnénk, példaként említhetem a Go-go zenét az afro-amerikai oldalról mint regionális műfajt Washingtonból, mely egy, az ottani társas összejöveteleket kísérő zene. Tehát nekünk is van ilyen „mulatós” zenénk, de általánosságban nem igazán hívjuk eképp, tehát ”party music”-nak, hiszen hatalmas ország vagyunk, ahol különféle szubkultúrák és zenei műfajok, alműfajok léteznek.

– Sokan úgy tartják, hogy a magyar népzenekutatók és népzenészek körében csak az autentikus falusi zene képvisel valós értéket. Mit gondol erről?

– Látok ebben rációt, hiszen Bartóknak és másoknak a magnetofon segítségével sikerült elcsípni az eredeti népzenét még az utolsó pillanatban, mielőtt a háború széttépte volna a kontinenst és különböző politikai elnyomásokban lett volna része. Szóval emiatt ez a dolog nagyon fontos. Egyébként a mulatós zene már valószínűleg inkább médiatudományi téma. Érdekes, hogy az Egyesült Államokban az etnomuzikológia szinte médiatudománnyá is vált! Mondhatni, hogy nálunk vegyítjük a két témát.

– Általánosságban még azt is elmondhatjuk, hogy Magyarországon az értelmiségi csoportok többynire úgy tartják, a mulatós az iskolázatlan emberek zenei ízlését tükrözi. Van helye ennek a fajta klasszifikálásnak?

– Ebben a speciális témában azt tudom elmondani, amit én a 90-es évek elején láttam, amikor is egyfajta identitásháború folyt. Ez alatt egy konfliktushelyzetet értek, ami valójában a szocialista kultúrpolitikához kötődik, miközben ez valahogy egy jellegzetesen közép-európai dolog is, amely jóval a szocializmus előtt érkezett. A 90-es évek elején tehát még mindig hatalmas megosztottság mutatkozott a művészet megértésére és élvezetére irányuló edukáció és a szimpla szórakozás értékítélete között, de ahhoz, hogy a jelen fényében további megjegyzéseket tegyek ezzel kapcsolatban, vissza kellene mennem most Magyarországra, részt kellene vennem néhány összejövetelen, mulatságon a falvakban, és le kellene ülnöm beszélgetni a helyiekkel, akik az mp3-akat meg a lejátszási listákat válogatják a bulikon. Mellesleg az USA-ban a 70-es évekig szintén létezett egy ehhez hasonló megosztottság, de aztán egyszer csak összeértek a dolgok.

A magyarországi és környéki térségben viszont a kapitalizmus sem hozott változást e tekintetben, sőt, a legújabb kor sem – ha bármi, akkor épp ez az időszak általában csak fokozza a megosztottságot.

Azt szeretném mondani tehát, hogy etnomuzikológusként én nem osztályoznám a mulatós zenét a kérdésben vett módon Talán egy szociológus megfigyelhetné ezt a dolgot, és felmérést készíthetne az oktatás szintjéről a rajongók körében.

– Akkor ez az oka annak, hogy sokan úgy tartják, ennek a zenének semmi köze a művészethez.

– Ez azoknak az embereknek a reakciója, akik a magas művészetben találnak kiteljesedést – jól tudom, hiszen én is ehhez az irányzathoz tartozom, tanulmányoztam például az avantgarde zenét, és játszottam is.

Ez egy más nézőpont.

A mulatós egy más önmegvalósítási folyamat része, más céljai vannak, így nézve pedig két teljesen különböző dologról beszélünk annak függvénéyben, hogy mire ragálunk vagy mit keresünk a zenében.

– Van-e jövője ennek a műfajnak?

– Úgy tűnik, a technika fejlődésével a műfaj is változásokon megy át, és ez nagyon izgalmas. Minden bizonnyal szükséges is, hogy az előadói tisztában legyenek azzal, milyen apró, hatásos elemeket kell átemelniük aktuálisan a pop műfajokból, ez pedig mindig valami újdonságot hoz a mulatósba. Emellett természetesen az sem mindegy, milyen médiumot használnak a zene terjesztésére.

Összességében mindaddig, amíg vannak zenészek, és van egy nagy létszámú csoport, mely otthonosan érzi magát ebben a zenében és azonosulni tud vele, azt hiszem, életben fog maradni.

– Tehát ha nem venne át jellegzetes elemeket a populáris zenei műfajokból és nem alkalmazná az elektronikus zenei hangzásokat, már nem is lenne az, ami?

– Érdekes például a kanna megjelenése a roma mulatós zenében, ami szinte szimbókummá vált, a vidék szimbólumaként van jelen benne. Az elektronika a technológiai változás része, amelyet mindig követ a műfaj, de hogy végsősoron a vidékies jegyek, vagy a divatos hangzás, esetleg a kettő kombinációja az, ami definiálja ezt a zenét, az jó kérdés. De képzeljük el, hogy csak az 1800-as évek óta milyen változásokon ment át a szórakoztató zene! Először jöttek a hegedűk, majd a gitárok majd az elektromos gitárok, végül a szintetizátorok. Szóval a változás minden bizonnyal ennek a zenének a természete, de nem az extrém változás.