Két, öt éve Budapesten alakult, fiatalokból álló együttes lemeze akadt a kezembe. Rögtön megfogalmazódnak kérdések, amelyekre nem is annyira magától értetődőek a válaszok. A lemezeket odafigyelve és háttérzeneként is hallgattam, ráadásul mindkét zenekart hallottam már élőben, koncerten is; nyugodtan…
Megjelent a Söndörgő nyolcadik lemeze, ami, hát, nem hangzik túlságosan bombasztikusan. Lesz majd kilencedik és tízedik is, ki lehet hegyezni a söndörgősséget ennél a hírnél sokkal jobban is, a lemezbemutató koncert után mégis azt kell mondanunk: fontos állomáshoz érkezett a zenekar. Nem azért, mert…