A Boban Markovic Orkestar, Lajkó Félix & Vołosi és a Romano Drom lemezei a World Music Charts Europe (WMCE) legújabb listájának első 20 albuma között. A hazai szcénának jól indult ez a nyár, hisz május óta az előbb említettek mellett a Babra, a Söndörgő új albumai is bekerültek a WMCE Top 20-ba.
Ami nemzetközi viszonylatban egy kiadónak sem sikerült, az a Fonónak most igen: a rangos világzenei rangsor, a World Music Charts Europe első és második helyén a kiadó albumai találhatóak. Az első helyen a Boban Marković Orkestar MRAK című albuma, a másodikon pedig Lajkó Félix & Vołosi lemeze szerepel. A Romano Drom már nyolc hete van jelen a Top20-ban, a Give me wine című albumával, ami a Riverboatnál jelent meg. A WMCE listáját 27 ország 50 rádiós világzenei szakemberének, köztük két magyar - Marton László Távolodó és Weyer Balázs - szavazatai alapján állítják össze és teszik közzé minden hónap 1-jén.
A teljes WMCE lista itt tekinthető meg.
Boban Markovic és zenekarának lemeze második hónapja szerepel az első helyen, ezt korábban csak egy hazai kiadványnak sikerült elérnie 2013-ban, Lajkó Félix Mező című albumának.
További felületek is az élvonalba sorolják a Fonó albumait. Az elsősorban a régió zenéit szemléző Balkan World Music Charts negyedéves listáját jelenleg a Lajkó Félix & Vołosi vezeti, az első tízben pedig további két Fonós album szerepel, a Babra és a Meybahar debütáló lemezei, illetve a Söndörgő márciusban megjelent Nyolc8Nyolc című munkája. A Söndörgő lemezbemutatójáról itt, a Babra lemezéről pedig itt írtunk. A teljes lista itt érhető
A világzene másik átfogó listáján, a 2015 óta létező Transglobal World Music Charts-on, Boban Markovic Orkestar (MRAK), Lajkó Félix & Vołosi, Vaszi Levente és Vrencsán Anita (Gyimesvölgyi népzene Kostelekről), a Söndörgő (Nyolc8Nyolc) és a Meszecsinka (Állj bele a mélybe) albumát lehet megtalálni a legjobb 40-ben.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.