Ritmus és hang

be local think global

Énekmondók földjén – Lengyel táncház III.
Énekmondók földjén – Lengyel táncház III.
Varsó retúr #10

2008-ban a lengyel Dom Tańca (Táncház) Alapítvány egy különösen színes nyári tábort szervezett Szczebrzeszynben. Itt a lengyel folklórnak és hagyományőrzésnek teljesen új formáival találkoztam, amelynek tapasztalatai talán nekünk, magyaroknak is tanulságokkal szolgálhatnak.

Vicces, egyedi, furcsa hangzású és nagyon felemelő zene
Vicces, egyedi, furcsa hangzású és nagyon felemelő zene
Közösségi kampány a hallás dekolonizálásáért

Most sokan feltehetik maguknak azokat a kérdéseket, amiket Krasznahorkai László Az ellenállás melankóliája című könyvében, a zongorahangoló látogatása után Eszter úr tesz - aki egészen addig a zenében jelenlévő tökéletes, harmonikus rendre alapozta az életről való meggyőződéseit. Azt hitted, a…

Zene kolera idején
Zene kolera idején

Az októberi budapesti WOMEX (World Music Expo) showcase fellépőit publikálta az esemény szervezője, a Hangvető. Ugyanők hozták tető alá 2015-ös első budapesti WOMEXet is, tehát van már rutin, jó izlés és energia egyaránt. Az idei fesztivál tervezet időpontja 2020. október 21 – 25. A tervezett szót…

Párhuzamosok találkozása
Párhuzamosok találkozása
Varsó retúr #7

Egy lengyel népzenész és három francia jazzista valami olyat hozott létre, amelyre nehéz megtalálni a megfelelő szavakat. A lengyel népzenéből táplálkozó nyers hangzású improvizatív zene először mélyre ás, majd szilárd alapokat épít, hogy aztán mindent részleteire bontson, és összerakjon újra meg…

Encounter of parallels
Encounter of parallels
Warsaw Return #7

A Polish folk musician and three French jazzists have created something which is difficult to put into words. The raw-sounding improvisational music, fueled by Polish folk music digs deep,  builds a solid foundation, then takes it to pieces and puts it all back together again and again. It is hardly…

Egy megvetett, de hatásos szórakoztató zenei műfaj
Egy megvetett, de hatásos szórakoztató zenei műfaj
Barbara Rose Lang muzikológus a mulatós töretlen sikeréről

Barbara Rose Lange - Fotó: Recorder blog (recorder.blog.hu) Talán a legfiatalabb, már többé-kevésbé tudatos zenehallgató és zenei eseményeken részt vevő generációt kivéve nincs olyan ember Magyarországon, akit ne ért volna el valamiképp az egyik legmegosztóbb kulturális jelenség, a mulatós zene. 

Barbara Rose Lange: ”I want to get the insight of the person who loves the music”
Barbara Rose Lange: ”I want to get the insight of the person who loves the music”
About the most divisive party music genre of the region of former Yugoslavia

Barbara Rose Lange - Photo: Recorder blog (recorder.blog.hu) Is there anybody in Hungary who can not say anything about the most divisive music genre that is called mulatós? Maybe except of the newest generation of the consumer society which has its own choices of musical styles and events, we all…

Természetes mederben
Természetes mederben
Varsó retúr #6

Három nő, három eltérő karakter, három egyedi hang, amely a tökéletes harmóniát keresi. Harmóniát egymással, a természettel, az anyafölddel, harmóniát hagyományaikban, női mivoltukban és szerepeikben.A Kasia Kapela, Basia Songin és Zosia Zembrzuska alkotta lengyel Sutari triónak River Sisters címmel…

Facebook oldaldoboz

Kapcsolat, hirdetés, mindenmás: apostrophe.prod@gmail.com

Címkék

cimkefelhő
süti beállítások módosítása