z UNESCO által a Szellemi Világörökség részévé emelt magyar táncházmozgalom a világ sok más országában is mintául szolgál, illetve inspirálóan hat. Ennek illusztrálására szeretném megosztani élményeimet a Ritmus és Hang olvasóival lengyelországi személyes tapasztalataimról, arról, hogy magyar diákként hogyan találkoztam én a lengyel folklórral, és mit tapasztaltam az értékmentésnek ezt a formáját tanulmányozva Lengyelországban.
Mielőtt azonban ennek nekikezdenék, azt hiszem nem lesz felesleges néhány háttérinformációt is megosztani a mozgalom történetével kapcsolatban.
A lengyel parasztságról
Az a fajta mozgalom, amit mi, magyarok táncházmozgalomnak nevezünk, és amely nálunk a XX. század ’70-es éveiben indult, Lengyelországban a ’90-es években kezdődött. Előzményeket azonban itt is találunk korábbról is; sok szempontból hasonló alapról, sok szempontból azonban teljesen más környezetből indulva, mint Magyarországon. A kora újkorban Lengyelország volt az az ország, amelyben a lakossághoz képest legnagyobb volt a nemesség aránya (a Magyar Királyság és Erdély közvetlenül utána következett). Így a modern nemzettudat mind a magyar, mind a lengyel jelentős részben egy XVI-XVII. századi nemesi-nemzeti öntudatra épült rá; ezek egészültek ki a XIX. században, a nemzeti romantika korában egy paraszti kultúra iránti erősödő érdeklődéssel. Magyarország persze ebben az időben (a Királyság és Erdély szétválasztásától eltekintve) egységes és (a Habsburg-ellenőrzést leszámítva) többé-kevésbé magyar vezetésű ország volt, míg a sokáig oly erős Lengyel-Litván Unió a XVIII. század legvégén eltűnt a térképről: területét felosztotta egymás között az Orosz Birodalom, a Porosz Királyság (a későbbi Német Császárság) és a Habsburg Birodalom (a későbbi Osztrák-Magyar Monarchia). Így éppen a modern, kibővített nemzettudat kialakulása a lengyeleknél a folytonos függetlenségi harc jegyében telt. Ebben a harcban mindig a nemesség volt a vezető erő, de a sikertelenséget sokáig pont az okozta, hogy a lázongó nemesek sosem tudtak kiegyezni a társadalmi változásokat, jobbágyfelszabadítást és saját földet igénylő paraszti tömegekkel. A XIX. század vége felé aztán lengyel és magyar területeken is szerveződni kezdett az önálló parasztmozgalom, mint politikai erő. Míg azonban az ilyen kezdeményezéseket Magyarországon a hatóságok kegyetlenül elnyomták (lásd az 1890-es évek agrárszocialista mozgalmait), lengyel területeken éppen nemzeti felszabadító tartalmuk miatt a helyi nemesi elit még támogatta is őket.
Sokaknak a néptánc még a 2000-es években is inkább a „mojszejevista” balett-tel asszociálódott, míg az ország keleti részén még fellelhető élő néphagyomány iránt a városokban kisebb érdeklődés mutatkozott.
Az I. világháború után újjászülető Lengyelországban a parasztságnak jelentős politikai szerepe és öntudata volt. (Ugyanez Magyarországra kevésbé mondható el.) A két világháború között Lengyelországban és Magyarországon is használták a népi mozgalom (ruch ludowy) kifejezést, amelynek politikai és kulturális tartalma egyaránt volt. Mégis a hangsúlyok mások voltak. Lengyelországban a politikai éle volt erősebb a kifejezésnek, míg Magyarországon a kulturális tartalma. Ez a jelenség aztán átgyűrűzött a II. világháború utánra is, sőt az 1949 utáni évekre is, mikor Magyarországon az egypártrendszer igyekezett minden társadalmi kezdeményezést elnyomni, míg Lengyelországban a legkeményebb időkben is fennmaradt a formális többpártrendszer és benne a parasztság képviselete is.
Mindezen örökség mellett akár ellentmondásos is lehet a jelenség: Lengyelországban a nemzeti (romantikus) kultúra sokkal inkább alapozódik a nemesi kultúrára, kevesebb paraszti elemmel, míg Magyarországon, mintha a nemesi és paraszti összetevő egyaránt fontos lenne. A későbbi indulás mellett ez is szerepet játszik abban, hogy Lengyelországban a táncházmozgalom jóval lassabban tört utat magának, mint Magyarországon. Sokaknak a néptánc még a 2000-es években is inkább a „mojszejevista” balett-tel asszociálódott, míg az ország keleti részén még fellelhető élő néphagyomány iránt a városokban kisebb érdeklődés mutatkozott. (Annál is inkább, mert a táncházak a magyarországinál sokkal kisebb hatást tudták gyakorolni a színpadi együttesekre.) Ez is egy furcsa ellentmondás: Magyarországon mintha helyi szinten kevésbé maradt volna meg eredeti közegében a paraszti kultúra, de a táncházmozgalom értékmentő tevékenységének következtében összességében mégis jobban megmaradt a közvéleményben a tudat, hogy a paraszti zene és tánc a nemzeti kultúra fontos része. Lengyelországban mintha fordítva állna a dolog: helyi szinten több helyen maradtak eredeti adatközlők, de róluk országos szinten kevesebben tudnak.
Ahogyan Magyarországon a ’60-as, ’70-es években inspirálóan hatott az új utak keresésére a beat-zene, ugyanilyen hatásúak voltak az alternatív és underground zenei törekvések és a punk-stílus abban, hogy önmagukat kereső fiatalok egy csapata végül is a hagyományos paraszti folklór felé fordult.
Néhány fontos személyiség
Emellett is találunk párhuzamosságokat. Ami nekünk magyaroknak Kodály Zoltán és Bartók Béla, az a lengyeleknek a XIX. század közepén tevékenykedő Oskar Kolberg.
Oskar Kolberg, a legnagyobb lengyel néprajzi gyűjtemény készítője (Forrás: Wikimedia Commons)
A Varsóban és Krakkóban tevékenykedő néprajzkutató készítette a lengyel nyelvterületek első és legteljesebb néprajzi felmérését, amelynek eredményét aztán 33 kötetben adta közre. Ez a hatalmas anyag ugyanakkor nem kizárólag zenei anyag: Kolberg ugyanúgy gyűjtötte a meséket, népszokásokat, viseleteket, a folklór és a tárgyi néprajz minden elemét. Azt is mondhatnánk, hogy a lengyel Kodály Zoltán mellett ő a lengyel Orbán Balázs is. Gyűjteményének legidőtállóbb része ugyanakkor még mindig a zenei és szöveges anyag (mintegy 12 ezer népdal és 670 mese), amelyekhez a mai idők művészei is vissza-visszanyúlnak
Jędrzej Cierniak, néprajzkutató, színházi rendező, a falusi színjátszás és a lengyel népi kultúra népszerűsítésének úttörője (Kép forrása: Narodowe Archiwum Cyfrowe 1219)
Ami pedig nekünk magyaroknak Muharay Elemér, aki a két világháború között a népszokások és a néptánc bevonásával akarta megújítani a magyar színházművészetet, az a lengyeleknek Jędrzej Cierniak, a hasonló törekvéseket megfogalmazó színházi rendező, aki végül is tragikus módon egy német koncentrációs táborban fejezte be az életét.
A „Mozgalom” kezdete
A magyar táncházmozgalomnak megfeleltethető lengyel mozgalom azonban, mint már említettem, a ’90-es években indult el. Ahogyan Magyarországon a ’60-as, ’70-es években inspirálóan hatott az új utak keresésére a beat-zene, ugyanilyen hatásúak voltak az alternatív és underground zenei törekvések és a punk-stílus abban, hogy önmagukat kereső fiatalok egy csapata végül is a hagyományos paraszti folklór felé fordult. Ahogyan mi, magyarok a Sebő Együttest szoktuk „legendás alapítókként” emlegetni, úgy a lengyel táncházasok általában az 1992-ben alakult Bractwo Ubogich (’Szegények Testvérisége’) nevű zenekart. (Ennek tagjai: Anna Broda, Witold Broda, Jacek Hałas, Remigiusz Mazur-Hanaj és későbbi felesége, Agata Harz, Janusz Prusinowski és Adam Strug.) A zenekar 1994-től kezdett olyan bulikat is szervezni, ahol a közönség a lengyel falvakból gyűjtött hagyományos táncokat is tanulhatott. 1995-ben megalapították a Dom Tańca (’Táncház’) társaságot, amely jelenleg alapítványként működik. Később megindították az általuk és követőik által összegyűjtött zenei felvételek kiadását, Remigiusz Mazur-Hanaj szerkesztésében az In Crudo-sorozat keretében. (A latin kifejezés jelentése egyébként: nyersen.) 2002-től pedig nyári táborokat is szerveznek, ahol a tanulni vágyók helyben, személyesen találkozhatnak zenész és táncos adatközlő példaképeikkel, mestereikkel.
Janusz Prusinowski (hegedűs) vált talán a legnépszerűbbé a későbbiekben Lengyelországban. Zenekara, a Prusinowski Trio idővel öttagúvá bővült, jelenleg már Prusinowski Kompania néven lépnek fel.
Agata Harz és Remigiusz Mazur-Hanaj tábori népdaltanítás közben (Szymon Brzeziński felvétele)
A Bractwo Ubogich tagjai jelenleg is fontos szerepet játszanak a lengyel folk-életben. Ania Broda (cimbalmos) és Witold Broda (hegedűs) saját zenekarukkal lépnek fel Kapela Brodów néven. Agata Harz (énekes) és Remigiusz Mazur-Hanaj (főként tekerős) az aktív zenélés mellett a Dom Tańca szervezésében, és az eredeti felvételek kiadásában szereztek fontos érdemeket, és nevükhöz fűződnek a mozgalom lapjai, a Wędrowiec (’Vándor’) és a Korzenie (’Gyökerek’) is. Jacek Hałas (harmonikás) a Muzykanci (Muzsikások) nevű zenekarával is sikereket aratott. Ez a formáció is főként autentikus lengyel zenét játszott, de a hangszerelésben gyakran kísérletezgettek a lengyel nyelvterületen nemigen használt hangszerekkel, például tölcséres hegedűvel és gardonnal. Foglalkoztak régizenével, krónikás énekekkel is. Adam Strug jelenleg leginkább jazz-zenészként ismert, de időről időre ő is visszanyúl a népi gyökerekhez. Janusz Prusinowski (hegedűs) vált talán a legnépszerűbbé a későbbiekben Lengyelországban. Zenekara, a Prusinowski Trio idővel öttagúvá bővült, jelenleg már Prusinowski Kompania néven lépnek fel. Több közös koncertet is adtak a magyar Folk Embassy zenekarral, amelynek vezetője, Rosonczy-Kovács Mihály a lengyel nyelv és kultúra kiváló ismerője.
A lengyel táncokról
A lengyel néptáncokat vizsgálva azt látjuk, hogy azok alapvetően két nagy csoportba oszthatók. Az egyiket „hegyvidékinek”, a másikat „síkvidékinek” nevezhetnénk. A hegyvidéki a Tátrában élő góral (ejtsd: gurál) néprajzi csoport táncait jelenti. Ezek sokkal jobban hasonlítanak a Kárpát-medence táncaira, mint az ország más részein fellelhető táncos örökség. A gurálok folklórja és tárgyi művészete minden tekintetben közel áll a Tátra másik (déli) oldalán élő szlovákokéhoz. A forgós-forgatós páros táncok mellett náluk nagyon látványos és virtuóz férfitáncok is találhatók. (Magyarországon is volt már, aki ezeket feldolgozta; az Állami Népi Együttes például Kincses felvidék című műsorába építette be őket.) A Dom Tańca viszont inkább a „síkvidéki” táncokhoz nyúlt vissza, amelyek kevésbé látványosak (ezért összességében talán kevésbé ismertek is), de könnyen megtanulhatóak bárki számára, tehát alkalmasabbak táncházak szervezésére, ugyanakkor a lengyel nyelvterület jóval nagyobb részén vannak elterjedve. Ezek főleg páros táncok, amiket körben járnak, kisebb részükben kötött formájú lánctáncok, és néhány olyan típusú tánc, amiket mi magyarok a „polgári táncok” kategóriájába sorolunk. A lengyeleknél azonban nem olyan éles a városi és falusi kultúra határa, hogy ők ezeket ilyen módon akarnák megkülönböztetni.
A Lengyel táncház sorozatunk második része itt a harmadik pedig itt olvasható
MÉG TÖBB VARSÓ RETÚR ITT
AZ INTERJÚ MEGJELENÉSÉT A WACŁAW FELCZAK ALAPÍTVÁNY TÁMOGATTA.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
