Ritmus és hang

A fúziós népzenét játszó Góbé zenekar életében komoly változások történtek a közelmúltban, és most nem csak a koronavírusra gondolunk. Csasznyi Imi és Tímár Márton kiválásával ugyanis új tagok érkeztek, így több szempontból is adta magát, hogy megkérdezzük őket mi is történik éppen az együttes háza táján.

  fotó: Somogyi Lajos

Csapjunk is bele a közepébe. Nagy változás történt a zenekar életében, hiszen két tag is kicserélődőtt, amit a Facebookon jelentettek be áprilisban. A poszt szerint viszonylag váratlanul történt a változás, de nem váltatok el rossz szájízzel. Hogy éltétek ezt meg ti, akik régóta benne vagytok a zenekarban?

Egervári Mátyás: Derült égből ért minket, mert nem erre készültünk feltétlen, nem erre lehetett számítani, viszont békében történt. Alapvetően más szakmai elképzeléseink vannak zeneileg. Mi is egyfajta más zenei utat szeretnénk járni a jövőben, és az elképzelések összeférhetetlensége okán ez volt mindenki számára a legmegfelelőbb döntés.

Czupi Áron: Azt hiszem, először azért volt mindenkiben egy kis pánik, hogy úristen, mi lesz. De bennem ez egy-két óra alatt lezajlott, mert utána már jött az a gondolat, hogy egy kis vérfrissítés minden vállalkozásnál, cégnél, bárhol csomószor jól jön. És akármilyen régóta együtt vagyunk, elkezdtem a pozitív oldalát is látni és úgy nézni, hogy ha a megfelelő embereket találjuk meg, akkor az lökhet rajtunk egyet.

A más zenei elképzelések alatt azt kell érteni, hogy Márton és Imi szeretett volna valami mást csinálni, mint eddig vagy ti kezdtetek el olyan zenei elképzelésekben gondolkozni, melyekben ők már nem feltétlenül szerettek volna benne lenni?

Egervári Mátyás: Inkább az utóbbi. Mondjuk azt, hogy a Góbé mindig is járt egy bizonyos egységes zenei utat és az a fajta egység kezdett kétfelé nyílni. Igazából mi szeretnénk ugyanazt az utat járni továbbra is, amit eddig csináltunk, ugyanazt képviselni, ugyanúgy népdalfeldolgozásokat csinálni, rengetegféle zenei stílust magunkba szívni, beépíteni. Pont a diverz hangképünk megtartása lenne az egyik cél. A kilépő tagok pedig inkább úgy érezték, hogy jobb lenne egyfajta slágeresebb, poposabb, egységesebb irányba elmenni. És úgy éreztük, hogy épp az, ami miatt a Góbé a Góbé, hogy minden népdalhoz megtaláljuk az adott zenei stílust és azt magunkba olvasztjuk, az volt számukra talán már egy kicsit sok.

Rigó Márton: Én csak annyit tennék hozzá, hogy nyilván minél többet foglalkozik az ember népzenével, meg alapvetően zenével, a saját igényrendszere is kezd egy kicsit megváltozni. És az, hogy a Góbé egy kicsit más zenei utat kezd el járni, az nem feltétlenül azt jelenti, hogy megváltozik a zene, hanem azt, hogy még elmélyültebben szeretnénk beledobódni azokba a zenei stílusokba, amikben úszkálunk.

Czupi Áron: Szerintem ehhez azt is érdemes hozzátenni, hogy annak ellenére, hogy egy népdalnak megvan egyből az érzete, hogy milyen stílbe mehetne át, attól még hatan írjuk a nótát. És hat embert összeegyeztetni úgy, hogy egy ötlet mindig mindenkinek megfeleljen, nagyon nehéz. Csomószor le kell mondani arról, amit te akartál, mert van öt másik vélemény, és abból ki kell gyúrni egy számot, nincs mese. Ez egy idő után lehet olyan vita tárgya, ami hosszabb távon nehezen megoldható. 

Hogyan jöttetek ti a képbe? Zoli?

Hegyi Zoltán: Én alapvetően a jazz tanszak miatt inkább más stílusokban erősödtem az évek során, merthogy én nem végeztem népzenét és ilyen szempontból picikét outsider is vagyok a többiekhez képest, de persze tanulom és ragad rám a srácoktól. De azért teljesen távol nem állt tőlem, bontogattam a szárnyaimat már egy-két népzenei formációban, és pont egy ilyen csapat hozott össze Matyival.

És téged Áron, hogy találtak meg a fiúk?

Várai Áron: Engem Zoli hívott egy váratlan, szép napon, talán épp délután, hogy bekerült a zenekarba, de énekest is keresnek, van-e kedvem részt venni. Én elsőre meglepődtem, de nagyon örültem, és persze igent mondtam, de van több személyes kapcsolódásunk is a zenekaron belül.

                                                kép: Góbé zenekar Facebook

Tudom, elég friss helyzet ez még nektek is, de mit gondoltok, ez az egyedi zenei világ, ami rátok jellemző, milyen hatásokat fog kapni Zolitól és Árontól? Van-e olyan, ami eddig nem volt, de most már érezhetően más lesz?

Hegyi Zoltán: Mivel én a jazz felől jövök, az mindenképpen változás, hogy eddig a népzene felől érkezett a bőgős, én meg azt pont “úgy” nem tudom. (Nevetés) Úgyhogy az esetemben mindenképp arról van szó, hogy az eddigi ismereteimet számba véve megpróbálok az adott zenei környezetbe a saját eszköztáramnak megfelelően beilleszkedni. Olyan szempontból, hogy népzenei alapokból indulunk ki, de az asszociációk a könnyűzene felől érkeznek, ez még jól is sül el, mert azokban a zenei szituációkban ösztönösebben mozgok.

Várai Áron: Mivel én egyrészt énekléssel foglalkozom régóta, mindenképpen úgy gondolom, hogy ezt tudom erősíteni, mert egyébként rohadt jó, ahogy a többszólamúságot kidolgozzuk a zenekarban. De egyébként szeretnék egy erősebb ének-hátteret és ebben komolyabb szerepet játszani. Másrészt meg én is játszom egy-két olyan hangszeren, ami új lehet. Játszom kecskedudán, furulyákon és mindenképpen izgalmas lesz, hogy nekem más a hangszer-repertoárom, mint ami eddig volt. Matyival már volt is egy-két elvetemültebb ötletünk népi hangszerelésre.

Vizeli Máté: Egy új frontember mindenképpen új színt visz a zenekarba, nem is elsősorban zenei szempontból, mert azt a zenekar egésze határozza meg, hanem inkább a repertoár szempontjából. Minden énekesnek megvan a saját kedvelt repertoárja, tehát egy olyan dallamkincs, amiből ő válogatni fog, mert neki az áll a legjobban, vagy azt szereti a legjobban. Ez az Iminek más volt, mint Áronnak. Ő konkrétabban népi énekes. Ugyanígy a hangszerelésbeli különbség is mindenképpen meg fog jelenni, hiszen ő fúvós hangszereken játszik elsősorban, Imi pedig tamburázott. Ebből a szempontból bizonyos dolgok máshogy lesznek megoldva, az biztos. Zoli pedig, mivel a jazz világból érkezett, a kíséretben fog egy elég látványos különbséget hozni.

Meddig hajlítható ez a Góbé zenei világ szerintetek?

Egervári Mátyás: Ezt röviden úgyis össze lehet foglalni szerintem, hogy meddig érnek a Góbé lehetőségei. Addig érnek a Góbé lehetőségei, ameddig a felfogóképességünk ér, amennyi zenei stílust csak be tudunk fogadni és el tudunk játszani. Illetve addig, amennyit a magyar népzene keretei engednek. A magyar népzene nagyon sokszínű, ami belefér ebbe és párosítható ezzel, az jöhet. Mi nagyon nyitottak vagyunk, és azért sem határoztuk soha meg a saját zenénket, mert mi nem is abban gondolkozunk, hogy be kéne határolni magunkat. Minden egyes számot úgy írunk meg, ahogy adja magát.

Áron, Zoli, nektek ez a Góbé zenei világ gondolom, nem volt ismeretlen.

Várai Áron: Én kicsit máshonnan közelítem meg a dolgot, mert ugye én népzenével foglalkoztam, néptáncoltam, ebben nőttem fel. Azt láttam, hogy a magyar könnyűzene nagyjai, akik népzenével foglalkoztak egyszer valaha, és úgy érezték, hogy van indíttatásuk keverni azt mással, az nekem mindig nagyon szimpatikus volt. Viszont azt gondolom, hogy ezek a zenekarok egy ponton megrekedtek, és azért volt mindig is szimpatikus nekem a Góbé, mert úgy érzem, hogy itt a stíluskeveredések mindenkinek szólnak, míg a többi zenekarnál azt látom, hogy van egy vonal, amit megtaláltak, úgy érzik, hogy tetszik a közönségnek, és azon megállnak. Nekem nagyon tetszett az, hogy ezekkel az eszközökkel sokkal több emberhez eljuthat a magyar népzene, akik így akár megismerheti annak eredetijét is.

Hegyi Zoltán: Említette Áron, hogy azért szereti, mert mindenkihez szól. Ez nagyjából így is van, de én úgy vettem észre, hogy ez nem egy tervezett dolog, és nem is lehet építeni rá. Legalább az a fajta nagyon primer nyitottság kell hozzá, hogy ne úgy álljon valaki ehhez a zenéhez, hogy márpedig ez népzene, vagy hogy mit keres a reggae zenében a brácstambura. De aki ezt az alapszintet megugorja, annak azt hiszem, hogy ez tényleg élményt nyújthat.

Egervári Mátyás: Kicsit arról is szól ez szerintem, hogy annyira nagy a zaj manapság és annyira sok az előadó, hogy mindenki azt keresi, hogyan tudna kilépni a komfortzónájából zeneileg. Nálunk az talán kicsit egyedi, hogy kilépni a komfortzónából épp a komfortzónánk. Minket ez nagyon motivál. Épp most beszélgettünk róla, hogy bossa novát még nem is játszottunk, pedig milyen jó ötletek lennének hozzá. Soha nem játszottunk ilyet, de egyszer el kell kezdeni. Tehát nem direktben ezt keressük, hanem ez maga a komfortzónánk.

Épp ezért meglepetésként hatott a legutóbbi, Forrás című lemezetek, ami egy sorozat első darabja lesz. Ez a vissza a gyökerekhez mentalitású album belső indíttatásból született, vagy volt valami külső inger, ami afelé mozgatott titeket, hogy legyen ilyen is? Volt ebben valami népnevelő szándék esetleg?

Vizeli Máté: Több oka is van, hogy ezt a lemezsorozatot elindítottuk. Az első az egészen vicces. Egyszer írtunk egy pályázatot arra, hogy szeretnénk felvenni a zenekar negyedik lemezét, holott még harmadik sem volt. (Nevetés.) De úgy gondoltuk, hogy addigra lesz. Ez 2017-ben volt éppen, amikor Kiss B. Ádámmal (a zenekar egykori alapító tagja, hegedűse, brácsása és énekese – a szerk.) elváltak útjaink, és az ottani újraszervezés miatt nem volt arra idő, hogy felvegyünk két teljes nagylemezt, csak egyet. Itt jött a mentő ötlet, amiből végül is koncepció lett, hogy csináljunk egy népzenei lemezt. Persze emiatt nekünk nem kellett a népzenei anyagot visszatanulni, mert az rendszeresen játszottunk. Ez nagy különbség köztünk és a többi népzenei feldolgozásokat játszó zenekar között, hogy mi az autentikus zenét is folyton játsszuk mellette. Van rendszeres táncházunk a Fonóban például. Ez nekünk nem volt nagy erőfeszítés, ezért kitaláltunk egy olyan koncepciót, hogy játsszuk el azokat a dallamokat autentikus formában, amelyek benne vannak a dalokban, és csináljunk belőle népzenei összeállításokat, ebből legyen egy lemez. Így ezt a Forrás lemezt gyorsan felrántottuk és ez lett a harmadik lemez, a másik (a “Zeng” című) meg lehetett a negyedik. Ezzel megoldottuk a problémát. De egyébként is az kimondható, hogy rengeteg olyan ember van, aki a mi koncertjeink miatt kezdett el érdeklődni az autentikus népzene iránt, akik azután mentek le táncházba, hogy ott voltak a koncertjeinken. Igazából ez volt a zenekar egyik célja eredetileg, amikor elkezdtük ezt populárisabb formában csinálni, és bejött. Maga a Forrás lemez is jól sült el, mert a lemezbemutatón a Sportarénában a Táncháztalálkozón az egyik legkisebb, Kodály teremben körülbelül ötszázan zsúfolódtak össze, hogy ezt meghallgassák.

Említetted, hogy alapvetően is volt olyan célotok, hogy minél több emberrel megismertessétek a népzenét. A népnevelés, hagyományőrzés, szórakoztatás és önkifejezés koordinátarendszerében hogyan helyezitek el magatokat?

Vizeli Máté: Hál’ Istennek egyik sincs erőltetve, hanem belőlünk tényleg ez így jön és így el tudjuk érni a céljainkat.

Egervári Mátyás: Talán az a gondolat mögötte, folytatva Kodály híres mondását (“Legyen a zene mindenkié!”), hogy meg kell mutatni az embereknek, hogy ez tényleg az övék. Ez nem valami rejtegetni való kincs, amit vissza kell adni az embereknek, hanem arról van szó, hogy ők nem feltétlenül ismerik fel, hogy ez az övék. Sokan nem veszik észre, hogy egy gyimesi keserves vagy egy sirató meg tudja adni ugyanazt nekik, amit más zenéktől várnak. És mi eljátsszuk olyan köntösben ezeket, amitől felismerik, hogy tényleg, ez nekem benne van a fülemben.

Szerintetek hogyan lehetne ezt még elősegíteni? Azon kívül persze, hogy ti mint zenekar teszitek a dolgotokat és zenéltek.

Egervári Mátyás: Az oktatás, a tanítás egy olyan dolog, amit meg lehetne tenni annak érdekében, hogy ez működjön. Mi is gondolkozunk már azon, hogy világzenei oktatóanyagokat készítsünk, már próbálunk erre pályázni. Vannak elképzeléseink, percre lebontott műsortervünk arra, hogy bemutassuk, hogyan lehet egy világzenei számot megírni. Pont most fogunk lemenni Somogyfajszra Ferenczi Gyuriékkal tartani egy ilyen workshopot.

Hogy kell elképzelni egy ilyen világzenei sessiont?

Vizeli Máté: Oda járnak fiatal fiúk, lányok, akik tanulnak valamilyen hangszeren, valamilyen keretek között. Ezt azért mondom ennyire általánosan, mert tényleg a legkülönbözőbb helyekről, a legkülönbözőbb hangszerekkel érkeznek. Őket pont az érdekli, hogy hogyan lehet ilyen fúziókat csinálni, hogy hogyan néz ki egy próbafolyamat.

Egervári Mátyás: Azt is érdemes hozzátenni, hogy sajnos nincs túl nagy átjárás a színterek között, értem ez alatt a népzenét és a könnyűzenét. Maguk a népzenészek, népzenei hangszerek kevésbé vannak beengedve a könnyűzenébe és vice versa, és nem is fakad belülről, hogy ezek összefolyhatnak, hogy tanuljunk egymástól. Talán olyan platformokra lenne szükség, ahol simán egy háromhúros kontrával az ember beül egy blues gitároshoz, lelesi, hogy mit csinál és aztán cserélnek.

Várai Áron: Vagy akár csak legyen ennek egy színtere úgy, mint külföldön több helyen, ahol bemegyünk egy kocsmába és szól a helyi zene. Amikor én Pestre kerültem, sok olyan próbálkozásunk volt, hogy bementünk különböző helyekre, megkérdeztük, lehet-e itt zenélni. De mindig azt mondták, hogy nem, itt nem lehet ilyet, megy a magnó, nem kapcsoljuk le. Még egy furulyával se lehetett, mert nem engedték meg. Míg külföldön ez elterjedtebb és tetszik a helyieknek is, turistáknak is, itthon én sem tapasztaltam azt, hogy lenne példa arra, hogy bemegyek egy kocsmába és ott egyszerűen szól valami népzene.

Hát a folkkocsmák vannak.

Vizeli Máté: Igen, de akkor az meg van rendezve. Viszont arra példa, hogy ad hoc módon történjen ilyen, nem nagyon van. Míg például az íreknél igen.

Kép: Góbé zenekar Facebook

Korábban beszéltetek arról, hogy induláskor évekig autentikus népzenét játszottatok, és csak akkor váltottatok, amikor már úgy gondoltátok, hogy érzitek és ismeritek annyira az alapokat, hogy abból tudjatok építkezni. Mennyire változott azóta a hallásotok? Előfordult esetleg, hogy egy-egy megoldás, egy-egy ötlet, ami pár éve még jónak, helyénvalónak látszott, ma már nem tűnik annak?

Vizeli Máté: Persze, biztos, hogy van ilyen.

Czupi Áron: Én fél év után mindennel úgy érzem, hogy újra feljátszanám szívesen. Általában így működik szerintem.

Vizeli Máté: De az nagyon fontos, hogy már nem tesszük meg. Zeneszerzőként is előfordul, hogy a tíz éve írt darabokat ma már tök másként csinálnám meg, de most már úgy hagyom, felvállalom, hogy az akkor úgy volt. Ez nem feltétlenül rossz, csak mára már fejlődtem annyit, hogy nem feltétlenül az jutna akkor és ott eszembe.

Czupi Áron: Más az eszköztárunk már.

Vizeli Máté: Igen, és vonatkozik ez a zenekarra is. Az a fontos, hogy nem szabad leragadni. Ha megcsináltunk valamit, akkor az kész van. Ha valami eszünkbe jut, hogy ez később jobb lenne, akkor majd a következőt már úgy csináljuk meg. Ez persze nem azt jelenti, hogy hangról hangra úgy játsszuk a tíz évvel ezelőtt írott számot, mint ahogyan akkor volt, hanem az alakul szépen magától. Teljesen direktben már nem írjuk át a dalokat. Ez így tud egy folyamat lenni, különben az ember egy helyben toporogna.

Hogy a legaktuálisabb eseményekre visszatérjünk: hogyan vészelitek át ezeket a nehéz hónapokat?

Vizeli Máté: Az a lényeg ilyenkor talán – erre jöttünk rá –, hogy sok, a közönség számára könnyen elérhető tartalmat kell gyártani. Egész egyszerűen azért, hogy ne menjünk ki az emberek fejéből. Mi is próbáltunk egy-két online koncertet csinálni, meg különböző felvételeket kitenni. És persze a műhelymunkára ilyenkor több idő van. De ez attól is függ, hogy kinek mennyit kell mellette mindenfélét dolgoznia.

Egervári Mátyás: Igen, sok mindent el lehetett venni a zenészektől, de a hangszereinket nem tudják. Úgyhogy a műhelymunkára kiváló volt ez az időszak.

Vizeli Máté: És szükségünk is volt rá a tagcserék miatt. Sokszor az lett volna a probléma ha van koncert. (Nevetés)

Mik a tervek jelenleg? Már amennyire lehet tervezni ezekben az időkben.

Vizeli Máté: Úgy gondoljuk egy éven belül egy új nagylemezzel azért ki kellene jönni, hogy megmutassuk az új arcunkat.

Egervári Mátyás: Az is lehet, hogy nem is nagylemezzel, hanem dalonként jelentkeznénk új zenékkel, hogy így is jobban fenntartsuk az érdeklődést.

Várai Áron: Megtámadjuk a rádiókat! (Nevetés)

A rádiós rotációba még nem igazán kerültetek be, ha jól tudom.

Vizeli Máté: Valamennyire benne vagyunk, de ez is kicsit a zenekar másféle igényességének a hozadéka. Nem feltétlenül rádióbarátok a számaink. Egy picit általában túlmegy azon a három, három és fél percen, ami a rádiókban szokás.

Czupi Áron: És próbálkozhatunk órákig a próbateremben, nem fog összejönni, hogy három és fél perces legyen. A három perc meg teljesen esélytelen.

Vizeli Máté: Három perc alatt úgy kibontani egy zenei gondolatot úgy, hogy az igényes legyen, és meg is maradjon az ember fülében, az nagyon nehéz. Nálunk ezért általában inkább négy-, ötpercesek a számok, mert annyi idő kell ahhoz, hogy az a zenei gondolat megformálódjon.

Czupi Áron: Hát ha hárompercesre sikerül, nem fogjuk átírni négypercesre a számot (nevetés), nem cél. De nem is szokott sikerülni.

Egervári Mátyás: Ha már ez szóba jött, azt is el kell mondani, hogy mi se nagyon nyitottunk a rádiók felé. Eléggé el voltunk foglalva eddig a zenével. Most az is nagy változás az életünkben, hogy önmenedzsmenttel fogunk próbálkozni. Ennek érdekében tettünk is lépéseket, többen képezzük magunkat a zenekarban. Ezzel együtt jár az is, hogy próbáljuk felvenni a kapcsolatokat bizonyos rádiókkal, akiktől meglehetősen pozitív visszajelzéseket kapunk, és eddig is vártak volna minket, csak mi nem kerestük őket. Most ilyen szempontból a saját szekerünket szeretnénk tolni. Ezen kívül még az oktatás terén is teszünk lépéseket. Lesz egy táborunk a VonyArts FolkPart, amit több zenekarral együtt csinálunk. Ott pont ez lenne a lényeg, hogy a népzenének különböző ágait bemutassuk: a cigányzene, a gypsy jazz, a magyar népzene, a moldvai népzene és a világzene keveredjen egy helyszínen. Idén még inkább folkosabb lesz az egész, de jövőre már kimondottan szeretnénk oktatni világzenei dolgokat is. Ezt majdnem elvitte a koronavírus, de aztán végül mi meg tudjuk majd tartani a tábort, mert egészen biztosan a létszámkorlát alatt leszünk.