Ritmus és hang

Egy lengyel népzenész és három francia jazzista valami olyat hozott létre, amelyre nehéz megtalálni a megfelelő szavakat. A lengyel népzenéből táplálkozó nyers hangzású improvizatív zene először mélyre ás, majd szilárd alapokat épít, hogy aztán mindent részleteire bontson, és összerakjon újra meg újra. Kevés beszélni róla, hallgatni kell – újra meg újra.

A Lumpeks zenekar megnyerte a tavalyi Nowa Tradycja fesztivál nagydíját, idén pedig megjelenteti első lemezét. Gyökerekről, találkozásokról, részletekről, párhuzamokról és közelítésekről mesélt nekünk Olga Kozieł és Sebastian Beliah.

Olga, a zenekar egyetlen lengyel tagjaként, mesélj a lengyel népzenéhez való kötődésedről, zenei érdeklődéséről, a projektjeidről, munkáidról!

(Olga) Tizenöt éve foglalkozom a lengyel népzenével. Akkor kezdődött minden, amikor először hallottam népdalokat hagyományos előadásmódban, az iskolatársaim fellépése alkalmából. Már az első hangok mélyen megérintettek, még fizikailag is hatással voltak rám. Soha azelőtt nem hallottam az énekhangban ilyen szabadságot. Röviddel ezután magam is elkezdtem tanulni ezt a hangképzést, amit nálunk úgy neveznek: “természetes hang”. Attól fogva elmélyült az érdeklődésem a falusi kultúra iránt, kerestem a lehetőséget, hogy falusi énekesekkel találkozhassak. Jártam gyűjtőúton Lengyelországban, Ukrajnában, Fehéroroszországban, Oroszországban és egyszer még Szerbiában is. Számtalan workshopon, zenei projektben és csereprogramban vettem részt, nemcsak a népdaléneklés, hanem kortárs zenei éneklés kapcsán is. Jelenleg saját projekteken dolgozom. Szeretném megvalósítani az ötleteimet és zenei elképzeléseimet a népdaléneklés területén, illetve kombinálni a népzenét a kortárs zene különböző műfajaival. Évekig csak énekeltem, de egy ideje elkezdtem hangszeres zenével is foglalkozni. A gyűjtőutak és az énekesekkel való találkozások, az idős énekesek és zenészek archív felvételei, az énektanítás, vagy különböző énekes és hangszeres együttesek és különféle zenei kombinációk alakítása – számtalan oka van, ami miatt foglalkoztat a népzene. Úgy érzem, hogy a hagyományos zenei anyagban végtelen lehetőség rejlik.

Előadóként volt bármi kapcsolatod a lengyel jazzel a Lumpeks előtt? Milyen szerepet játszik a jazz a zenei életedben?

(Olga) Már korábban is dolgoztam jazz zenészekkel. Az a szerencse ért, hogy együtt dolgozhattam Tomasz Stańkoval, akit a jazz-trombitálásra gyakorolt hatása és elképzelései miatt mindig is csodáltam. Érdekes, hogy évekkel később magam is elkezdtem trombitán játszani, talán éppen ezen találkozások hatására... A jazz mellett olyan kortárs zeneszerzőkkel is együttműködtem, mint Jerzy Kornowicz, Agnieszka Stulgińska, Aleksander Kościów. Szintén nagy élmény volt a John Tilbury-vel való közös munka Cornelius Cardew The Great Learning című darabjában. Nagy kihívás ez egy énekes számára. Bár nem sokszor dolgoztam eddig jazz-zenészekkel, a műfaj maga hosszú ideje érdekel. Mivel muzikológiát tanultam, nagyon inspiráló jazztörténet előadásokat volt lehetőségem hallgatni, így amikor a Lumpeks zenekarral elkezdtünk próbálni, és a srácok bedobtak egy-egy nagy nevet, nem éreztem magam elveszve.

Mit gondoltok, mik a lengyel és a francia jazz színtér fő hasonlóságai, illetve különbségei? Talán ez a két ország rendelkezik a legrégibb és legnagyobb jazz kultúrával (és piaccal). A hatvanas években a lengyel jazzélet nagyon intenzívvé, gyorsan nemzetközivé vált, mégis volt egy saját hangja. Hogyan látjátok ezt ma?

(Sébastien) Őszintén megvallva, nem ismerem olyan jól a lengyel jazz szcénát. Öt évvel ezelőtt költöztem Lengyelországba anélkül, hogy bármi közelebbit tudtam volna az itteni jazzéletről. Ismertem a „nagy neveket”, mint Tomasz Stańko vagy Krzysztof Komeda, de ennél nem sokkal többet, azóta viszont folyamatosan próbálom követni az újdonságokat. Eljárok koncertekre, felvételeket hallgatok, vagy a zenészektől érdeklődöm. Úgy érzem, még mindig sok a felfedeznivalóm ezen a területen. Amit biztosan tudok, hogy Lengyelországban – ahogy a többi európai országban is – sokkal régebben játszanak jazzt, mint gondolnánk. Néhány zenekar, akik a stílus képviselőinek tartották magukat, már a 30-as években elkezdtek olyan zenét játszani, amelyen érződött az amerikai zenekarok hatása, de nyilván más európai szvingzenekarok és akár a helyi zene is hatottak rájuk. Persze a II. világháború, az utána következő kaotikus időszak, majd a kommunizmus előretörése általánosságban lyukat ütött a lengyel zenei piacon. Ugyanakkor a hatvanas évek generációja, olyan vezető személyiségekkel, mint Komeda, elkezdtek egy Lengyelországra nagyon jellemző, jazzhez köthető zenét játszani. Napjainkban pedig a zenészek egy új generációja hoz frissességet a jazzbe. Összességében elmondhatom, hogy mióta Lengyelországba költöztem, csupa remek zenésszel találkoztam, és biztos vagyok benne, hogy ez a jövőben is így lesz.

Ti (a zenekar francia szekciója) hogyan kerültetek kapcsolatba a lengyel kultúrával, hagyománnyal? Honnan jött egy, a lengyel zenére alapozott, lengyel-francia jazz zenekar ötlete? Milyen módszerrel dolgoztok, milyen forrásokat használtok, hogyan választjátok ki a dalokat, dallamokat? Milyen koncepcióra épül a zenétek?

(Sébastien) Először egy barátomnak, bőgős kollégámnak, Joel Gripnek köszönhetően találkoztam lengyel népzenével. Miután néhány alkalommal Lengyelországba utazott, jó kapcsolatot alakított ki lublini népzenészekkel. Annyira lenyűgözte ez a zene, hogy úgy döntött, meghívja őket közös fesztiválunkra Párizsba, majd a szülővárosában, Dala-Flodában (Svédország) rendezett fesztiválra is. Mindkét esemény elképesztő erővel hatott rám. Párizsban volt alkalmam hallani különböző lengyelországi régiók vokális zenéjét, ami mélyen megindított. Olyannyira, hogy az egyik énekesnővel (név szerint Olga Koziełlel) néhány évvel később már együtt dolgoztam - sőt, azóta jegyben is járok! Svédországban hallottam először egy női hegedűst – Ewa Grochowskát – Radom régióból származó zenét játszani, ami szintén nagy hatással volt rám. Miután úgy döntöttem, hogy Lengyelországba költözöm, Ewa fontos szereplője lett az országban tett zenei utamnak. Eltartott egy darabig, amíg megérett bennem a gondolat, hogy kapcsolódást keressek a jazz (mint fő zenei hátterem) és a lengyel népzene között. Leginkább azért, mert nem akartam a „könnyű utat” választani, és bohóckodni azzal, hogy néhány lengyel dallamot alibiként használok valami jazzes improvizációhoz. Mélyebb és alaposabb tudásra szerettem volna szert tenni erről a zenéről, úgyhogy jelentkeztem az összes lehetséges workshopra, és elmentem a barátaimmal vidékre, hogy idős zenészekkel találkozzam. Archív felvételeket hallgattam, koncertekre jártam, és bekapcsolódtam minden lehetséges kezdeményezésbe, aminek köze volt ehhez a zenéhez, azért, hogy tanulhassak. Beletelt néhány évbe, de nagyon sokat tanultam (folyamatosan tanulok) belőle, valamint rengeteg nagyszerű emberrel ismerkedtem meg. Hogy a Lumpeks-szel való munkáról is szót ejtsek: A legtöbb dallam amit játszunk Közép-Lengyelországi régiókból való. A rendkívül színes és sokféle népzenei stílusból ez a tájegység vonzott leginkább. A választott dallamokat archív felvételekről (leginkább a híres etnomuzikológus, Andrzej Bieńkowski és lemezkiadója, a Muzyka Odnaleziona kiadványaiból) és olyan előadásokból ismerem, amiket volt szerencsém élőben hallani. Általában Olgával ketten választjuk ki a felvételek alapanyagát, a saját ízlésünknek és néhány szempontnak megfelelően, mint a hangzás, a ritmus és a tánc típusa, majd elküldjük a felvételeket Louisnak és Pierrenek, hogy meg tudják tanulni a dallamokat. Ezután nekilátunk a próbáknak. Néha már van egy alapötletem a kompozíciókhoz, de általában közösen dolgozunk az anyagon. A módszerünk lényege, hogy megpróbálunk megragadni a dallamokban valami specifikusat, vagy egy olyan részletet, ami beindítja a kreativitásunkat. Nem vagyunk népzenészek. Meg sem próbálunk úgy játszani, mint ők, akik ezerszer jobbak ebben. Próbálunk kisebb részletekre, és a különféle improvizációs stratégiákra fókuszálni. Oda-vissza navigálunk az eredeti dallamok és az improvizációs periódusok között, így a folyamat által mindkét irány formálódik. Louis és Pierre nagyon erős jazz és kísérleti zenei háttérrel rendelkezik, ahogy jómagam is. Nincs szoros kapcsolatuk a népzenével, de mindketten rendkívül nyitott zenészek, és folyamatosan keresik a szokványostól eltérő kapcsolódási pontokat. Több mint tíz éve ismerjük egymást, és több különböző kontextusban játszottunk már együtt, úgymint swing banda, kortárs zenekar, vagy teljesen improvizált zene. Mi, zenészek sokat beszélgetünk a zenéről, megosztjuk egymással, ami tetszik, amit felfedeztünk, mindenkinek megvan a maga „kincsesládája”. Amikor Pierrenek és Louisnak megmutattam a lengyel népzenét, láttam, hogy azonnal a hatása alá kerültek. Így amikor eldöntöttem, hogy megalapítom a Lumpeks zenekart, már a kezdetektől fogva nagyon lelkesek voltak.

Említetted, hogy a lengyel népzene nagyon emlékeztet John Coltrane vagy Ornette Coleman zenéjére. Ezt kifejtenéd bővebben?

(Sébastien) Ez a nézőpont persze nagyon is megkérdőjelezhető, mivel csupán egy belső érzés, és mint minden analógiának, megvannak a maga ellentmondásai és korlátai. Mindazonáltal amikor első alkalommal hallottam lengyel népzenét (és ez még mindig igaz) markáns párhuzamot láttam néhány hatvanas évekbeli jazz-zenei formával, olyanokkal, mint Ornette Coleman, John Coltrane és Albert Ayler zenéje. Ha megpróbálom megfogalmazni ezt az érzést, azt mondanám, hogy két fő okát látom a műfajok közötti kapcsolatnak. Az első a ritmus és a tánc egyfajta megközelítése. Mindkét zene rendkívül rugalmasan bánik a lüktetéssel, ebből adódóan az ember azonnal érez egyfajta hasonlóságot. Gyakran érzékelhető egy megmagyarázhatatlan kapocs a zenészek között mind a lengyel népzenében, mind a free jazzben, amit lehetetlen leírni, mérni vagy akár csak ésszerű magyarázatot találni rá. Ezt egyszerűen meg kell tapasztalni, érezni kell! Részben emiatt mutattuk be Pierret és Louist néhány olyan barátunknak, akik autentikus népzenét játszanak, így ők is átélhették ezt az érzést. Annyira izgalmas élmény volt, hogy néhányuk vendégként közreműködik a hamarosan megjelenő lemezünkön. A második dolog, ami eszembe jut, amikor lengyel népzenét hallok, az a hangzás. Van egy bizonyos elképzelés arról, hogy hogyan kell a hangszert megszólaltatni. Ez a fajta kifejezésmód keresés, ami néha nagyon radikális hangszerhasználatot jelent, arra emlékeztet, ahogy a hatvanas évek zenészei játszottak. Az Albert Ayler-féle szaturált szaxofonhang és Józef Kędzierski húrszaggató hegedűjátéka például jó párhuzamnak tűnik számomra. Mindent összevetve, amikor a Lumpeks zenekart megalapítottam, úgy döntöttem, hogy megtartom ezt a gyönyörű akusztikus hangzást, és javasoltam egy felállást, ami egyfajta kompromisszum: egy „Ornette Coleman-féle” kvartett – két fúvóssal egy bőgővel, azonban a megszokott dobfelszerelés helyett két tradicionális lengyel ütős hangszerrel: az egyik a baraban – egy nagydob, egy kis cimbalommal a tetején, a másik pedig egy keretes dob.

Olga, az egyetlen lengyel, egyedüli nő és az egyetlen nem jazz zenész vagy a zenekarban, számomra úgy tűnik, te vagy a kulcsfigura. A dob, amin játszol, jóval egyszerűbb, mint akár egy korai jazzdob, ami nagyon puritán és nyers hangzást eredményez. Az énekes szerep (sztereo)tipikusan női, a dobolás viszont – főként a jazzben – egyértelműen nem az. Hogy látod a saját szerepedet a Lumpeks-ben?

(Olga)  Úgy vélem, az én szerepen abban áll, hogy a zenének – amely az inspirációnk forrása – az összefüggéseit minél jobban át tudjam adni a többieknek. Vannak köztük táncdallamok, esküvői dalok, szerelmes dalok. Elmagyarázom, hogy melyik micsoda, milyen alkalomból játszották. A zenében is vannak olyan pillanatok, amelyek jelentőséggel bírnak, például az a rész, amit „weksel”-nek neveznek – néhány ütemnyi egyszerű hang, amely összerántja a zenészeket egy rövid pihenőre, vagy előkészíti a dallamváltást. A zenekarban én vagyok az, aki ismerem ezeknek a jelentését, és azt remélem, hogy én vagyok, aki ezt speciális nyers hangzást, a dobolást és az énekhangot biztosítja.

Elnyertétek a 2019-es Nowa Tradycja fesztivál nagydíját. Milyen volt a fogadtatás a zsűri részéről - tekintve, hogy a zenekar csupán 25 százalékban lengyel? Az élő közvetítést nézve felmerült bennem, hogy a közönség vajon mennyire lesz befogadó erre a „független” zenei megközelítésre…

(Sébastien) Lenyűgözött minket a Nowa Tradycja zsűrijének részéről mutatott meleg fogadtatás. Az előadásunk után attól féltem, hogy csalónak neveznek majd minket, de végül úgy éreztem, hogy minden zsűritag valóban megértette, mi a szándékunk: a lengyel népzene sajátos nyelvéből kiindulva improvizálni. Persze akadt néhány lengyel népzenész, aki megkérdőjelezte a választásainkat, és vandáloknak nézett minket, vagy olyanoknak, akik „rosszul” használják az ő zenéjüket. Szerintem azonban ez inkább némi félreértésnek, vagy a hagyomány túl szűken való értelmezésének köszönhető. Ettől függetlenül a koncertjeink során nagyon kedves és nyitott közönséggel találkoztunk Lengyelországban.
(Olga) Nagyon hálás vagyok, hogy a zsűri engedett három „nem lengyel” zenészt nyerni. Ezt azzal magyarázom, hogy mi, lengyelek, nem félünk megosztani az örökségünket másokkal. Örülök, hogy a megítélésünk nem a zenészek származása, hanem a zene alapján történt. Egyértelműen a mi produkciónk tette a legjobb benyomást a zsűrire. Az eredményhirdetés utáni reggelen volt egy találkozónk a zsűritagokkal, ahol valamennyien elmondták a véleményüket a zenénkről. Ekkor derült ki számunkra, hogy mind nagyra értékelték azt, amit csináltunk, és nagy örömmel fogadták a nevezésünket. Jazz zenekar ezelőtt nem vett még részt a versenyen.

Az első album felvételei már elkészültek. A tervek szerint májusban jelent volt meg, de a járvány miatt ezt el kellett halasztani. Hogyan birkóztok meg a pandémia okozta helyzettel, mik a tervek az év hátralévő részére?

(Sébastien) A jelenlegi helyzet nagyon nehéz nekünk, zenészeknek. Minden tevékenységünk leállt, és annak lehetősége, hogy a dolgok visszaállnak a normál kerékvágásba, elég távolinak tűnik (azt mondják, talán szeptemberben). Szokatlan, hogy ennyi időnk van anélkül, hogy bármiféle cél lebegne előttünk. Így megpróbálunk koncerteket szervezni a jövő évre, szem előtt tartva, hogy minden csak feltételes. Én személy szerint próbálom kerülni a közösségi médiát és nem streamelek koncerteket, mert úgy érzem, hogy ez nem igazán illik a zenéről alkotott képembe, a zenét nem így látom közösségi művészetnek. Az is rendben van, ha elfogadjuk a helyzet ürességét, és megpróbáljuk a legjobbat kihozni belőle. Ugyanakkor remélem hogy a helyzet összetettsége megmutatja a politikai döntéseink kudarcait, és elősegíti, hogy újra tudjuk értelmezni a körülöttünk lévő világot.

in English

MÉG TÖBB VARSÓ RETÚR ITT

AZ INTERJÚ MEGJELENÉSÉT A WACŁAW FELCZAK ALAPÍTVÁNY TÁMOGATTA.