Ritmus és hang

be local think global

Láttál már női hangtechnikust? 

dsc_7756.jpg

Fotó: Hámori Zsófia

Amikor a zeneipar nemi egyenlőtlenségeiről beszélünk, nem az a kérdés, vannak-e; sokkal inkább, hogy miért. Elég, ha ránézünk a zeneipari szerepkörök vagy az egyes zenei műfajok képviselőinek nemek szerinti megoszlására, hagyatkozhatunk a makacs számokra vagy puszta személyes tapasztalatokra, sőt, turkáljunk bátran a fejünkben élő sztereotípiákban is.

A szubjektív faktorok itt is ugyanannyira képbe kerülnek, mint a rendszerszintű mechanizmusok. Hogy ez az egyenlőtlenség önmagában baj-e, már egyéni értékítélet kérdése, a miértek felkutatása a kutatók dolga.

Barna Emília szociológus és populáriszene-kutató a magyarországi Ladyfest egyik szervezője, számos kutatás és publikáció mellett az első magyar populáriszene-kutatásával foglalkozó szervezet, a Zenei Hálózatok Egyesület megalapítása is a nevéhez kötődik. Egyik fő kutatási területe a populáris zene(ipar) genderszempontú vizsgálata, jelenleg is egy átfogó kutatáson dolgozik. Ennek kapcsán kérdeztem.

S. H.: A kutatásodhoz készített interjúk és a személyes tapasztalataid alapján, mik a legtipikusabb előítéletek a zenei életben a nőkkel szemben? 

B. E.: A zeneiparban megjelenő előítéletek általánosan véve hasonlók, mint amik az élet más területein is megnyilvánulnak a nemi viszonyok, egyenlőtlenségek kapcsán, tehát a tágabb társadalmi struktúrába vannak ágyazódva. Van néhány tipikusnak mondható példa, amit az általam készített interjúkban is sokan kiemeltek. Az egyik leggyakoribb a megkérdőjelezés, amikor az adott nő sikerét, boldogulását jelentős részben a körülötte lévő férfiaknak tulajdonítják: egy férfi írja neki dalokat, ezzel és ezzel a férfival  van jóban, ennek a férfinak a barátnője. Ehhez érdemes hozzátenni, hogy a férfiuralmi berendezkedésnek köszönhetően valóban sokszor férfi ismeretségeken, illetve kapuőr pozícióban lévő férfiak jóváhagyásán keresztül vezet az út a sikerességhez, tehát az előítéletek egy valós strukturális egyenlőtlenségre mutatnak rá. Az olyan informálisabb szerveződésekbe, mint az underground zenei közeg, eleve ismeretségek révén lehet bekerülni. Sok olyan történetet hallunk, hogy amikor például egy párkapcsolatnak, ami révén nőként be tudtál kerülni a közegbe, vége szakad, hirtelen nem vagy senki azon a színtéren és bizonyítanod kell, hogy saját jogon te is értékes alkotó vagy. Ez férfiakkal jellemzően ritkábban fordul elő. 
Egy másik a technológiához való viszony, hogy a nők nem értenek a hangtechnikához, a hangszerekhez. Hogy ha nőként bemész egy hangszerboltba, azt hiszik, a barátodnak vásárolsz valamit, vagy vizsgáztatnak, hogy tényleg össze tudod-e dugni az erősítőt, és őszintén meglepődnek, ha igen. 
Pozitív, jóindulatú előítéletek is vannak, amik szintén megerősítenek olyan szerepköröket, amik tipikusan női feladatok a társadalomban. Például az olyan zenekarokban, ahol egy női tag van és a többiek férfiak, elég jellemző, hogy a nő viszi a szervezési feladatokat, “mert hát ugye a nők eleve jobbak ebben, hiszen a háztartást is ők vezetik”. Ezek mind megnyilvánulásai olyan struktúráknak, amik nem csak önmagukban érdekesek, hanem fent is tartják ezt az egyenlőtlen rendszert.

S. H.: Amikor rendszerszintű mechanizmusokról beszélünk, milyen faktorok tarthatják fent a férfidominanciát ebben a szegmensben? Miben nyilvánul meg a zeneipari üvegplafon? 

B. E.: A zeneiparban a legfontosabb erőforrás a kapcsolatrendszer, és itt nem a szoros értelemben vett korrupcióra gondolok, hanem arra, hogy az, hogy hova jutsz el, nagyban függ attól, hogy kiket ismersz, kikkel tudsz jó szakmai és baráti viszonyt kialakítani. Ezt nyilván nemcsak a nem befolyásolja, hanem olyan faktorok is, mint az osztályhelyzet, vagy hogy budapesti vagy-e vagy vidéki. Nagyon fontos szerepük van az olyan informális kapcsolatépítési terepeknek, mint a koncert utáni éjszakába nyúló haverkodás, ami feltételez egy habitust és családi állapotot is. Férfi esetében is lehet hátrány, ha valaki nem akarja ezt az életstílust folytatni, de mondjuk kisgyermekes anya lévén egy nő nyilván sokkal kevésbé tud vagy akar jelen lenni. Az informális kapcsolatépítésnek ez a fajta kultúrája biztosan nehézséget jelent a nők jelentős része számára, és ezen tényleg sok minden múlik, például a fellépési lehetőségekhez jutás.  
Vannak a folyamatban sokkal korábban érvényesülő mintázatok is, ilyenek a hangszerválasztás vagy a követendő példák. Az, hogy a klasszikus zenében csak férfi zeneszerzőket ismerünk, vagy hogy a nagybőgő “nem egy nőies hangszer”, a lányokat már a korai zenei szocializáció során eltérítheti ezektől az irányoktól. 

S. H.: Milyen szerepük van ebben a nőknek? Érdekes ellentmondás, hogy habár a zeneiparban nőként jó érvényesülési stratégiának tűnik a közegre jellemző férfias viselkedésminták felvétele, mégis sok esetben automatikusan belehelyezzük magunkat a nőiesebbnek mondott szerepkörökbe.

B. E.: A társadalmi szocializáció során szerepeket sajátítunk el, mintegy stratégiákat, amiknek révén működni tudunk, részt tudunk venni folyamatokban. Ha tudatosul is bennünk, hogy nem érezzük jól magunkat bizonyos szerepekben vagy kultúrákban - nőként a zeneipar erősen maszkulin kultúrájában -, ezt nagyon nehéz már szóvá is tenni, nem hogy felülemelkedni rajta, mert nem hatékony stratégia a beilleszkedéshez.Ha a zenei együttműködések során felvállaljuk a konfliktusokat, akkor tulajdonképpen az egyéni kapcsolatok szintjére hozzuk azokat a strukturális konfliktusokat, amikért valójában nem tehető kizárólag az egyén felelőssé. 

 

 

Az Artisjus 2018-as felmérése szerint* a női szerzők által írt dalok 30%-a pop műfajú, a rock/ metál, az alternatív és a klasszikus, instrumentális stílusok aránya 12- 12- 12%. Az electro/ dance műfaj 10%-át teszi ki a lejelentett, női szerzők által írt zenéknek. Ugyanezen felmérés szerint a hiphopban kevés nő alkot: a szerzemények mindössze 2%-a sorolható ebbe a műfajba. *A felmérés kizárólag azokra a művekre terjedt ki, ahol a mű bejelentésénél a szerzők megadták annak stílusát. - forrás

S. H.: A zeneipari foglalkozási körök mellett az egyes műfajokban is érdekes eltérések vannak genderszempontból. Egy korábbi publikációdban külön foglalkoztál a hálószobapop-jelenséggel. Miért lehet ez egy klasszikusan nőiesnek mondott műfaj? 

B. E.: Egyértelműen megfigyelhető nemi szegregáció műfajok és szerepkörök tekintetében is, de ahogy azt már említettem, ezek nem függetlenek a társadalmi szerepektől. A hálószobapop esetében, amit kifejezetten nőies műfajnak tekinthetünk a részvétel szempontjából, az volt a kiindulási pontom, hogy az otthoni hangrögzítő, zeneszerkesztő stb. technológia segítségével egy biztonságos térben, az otthonban nyújt kísérletezési teret. Ugyanakkor jól megfér azokkal a szintén klasszikusan női feladatokkal, mint a háztartás vezetése vagy a gyermeknevelés, hiszen otthonról végezhető – ilyen szempontból viszont megerősítheti a genderviszonyok fennálló struktúráját. 

S. H.: Vannak olyan zenei események, workshopok, amelyek kifejezetten nőket helyeznek előtérbe vagy kizárólag női és transznemű előadókat vonultatnak fel. Ez a fajta kiemelés hogyan segít az egyenlőtlenségek elmosásában? A női kvótáról megintcsak nagyon megoszlanak a vélemények, mármint, hogy jó-e. 

B. E.: A kvótázással kapcsolatban elég erősen szkeptikus vagyok. Zenei szocializációs szempontból lehet értelme, hogy sok női zenekart látok magam előtt példaképként, vagy, ha az igazságos reprezentáció a cél, de a gyakorlatban sokkal inkább jó marketingfogás és egy kipipált menőségfaktor, mint valódi megoldás. A csak női tereknek, rendezvényeknek viszont látom jelentőségét. A kapuőr pozíciókban is sokkal többen vannak férfiak, így rajtuk keresztül történik a kapcsolatépítés. Az ilyen terek létrehozásával ebbe bele lehet szólni, amellett, hogy jó együttműködések tudnak létrejönni és megerősítő hatásuk van.

S. H.: Sok világhírű énekesnő esetében figyelhetők meg olyan reprezentációk, dalszövegek, amik feminizmust és szexuális szabadságot hirdetnek, azonban nagyon könnyen át tudnak csapni önszexualizálásba, öntárgyiasításba, bántalmazást fetisizáló mechanizmusokba. Szociológusként, társadalomtudósként mit gondolsz, hol van ezeknek a határa? 

B. E.: Annak, hogy alapvetően férfidominancia van a zeneiparban, az egyik megnyilvánulása, hogy az esztétikai faktorokban leginkább a férfi szempontú szexualizált női testképnek kell megfelelni. Amikor Beyoncé egy óriási “Feminist” felirat előtt átszexualizálva táncol kevés ruhában, elsősorban üzletember minőségében teszi ezt. A zeneipar a kapitalista gazdaság keretei közt működő profitorientált ágazat, ami olyan kulturális mintázatokat működtet, amik az eladások tekintetében már beváltak. A szexuális szabadságot hirdető, a Beyoncééhoz hasonló előadásokat értelmezhetjük posztfeminista hozzáállásként is, hiszen azt sugallják, már nincs szükség a feminizmusra, hiszen az már beteljesítette a célját. Miközben épp az említett kulturális mintázatok rögzítettsége mutatja – a többi már említett aspektus mellett –, hogy ez a legkevésbé sincs így.

A bejegyzés trackback címe:

https://ritmuseshang.blog.hu/api/trackback/id/tr4016039736

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csúti csüngőhasú tolvaj 2020.07.22. 15:00:17

Ezt a tömény baromságot. Miért kellett idekeverni a hangtechnikust? Főleg ha lövésed nincs arról, mit csinál.
Segítek, amikor ki kell pakolni a kamiont fél óra alatt, akkor az nem 40 kilós nők feladata. Amikor fel kell akasztani a lámpákat a hídra, az nem 40 kilós nők feladata. Amikor a félmázsás hangfalhoz csak hatan fértek hozzá, de fel kell vinni 18 lépcsőn, akkor nem a 40 kilós nők viszik.
De, hogy a nagyon ostoba címre is válaszoljak, igen, láttam már női hangtechnikust, ismerek is. Hőskorában volt talán 40 kiló, oszt mégis ezerrel vezette a megpakolt kisbuszt. De ott volt mellette a férfi társa aki a nehezét intézte.

Zsenike, a hangtechnika nem csak a potik tologatásából áll.

csúti csüngőhasú tolvaj 2020.07.22. 15:01:09

Bocsánat, fél tonnás hangfalhoz, elírtam.

kocsmagomba 2020.07.22. 15:28:07

Női hangtechnikust még nem láttam. Női igazgatót se. Női főorvost se. Ezzel szemben láttam hangtechnikusnőt, igazgatónőt és főorvosnőt.
Furcsa ez a magyar nyelv, logikája van. Az első kör mást jelent, mint a második. Evvan.

HaCS 2020.07.22. 19:40:38

Tisztelt Barna Emília!

Mindenki főként a saját tapasztalataiból meríti a tudását, de nem mindenki képez belőle analógiákat az egész világ működésével kapcsolatban.
Az látható, hogy van kapcsolata a hazai zenei élettel, de az is teljesen nyilvánvaló, hogy a hangosítási, hangtechnikai szakmával kapcsolatban maximum homályos illúziók keringenek az Ön fejében.
Kezdeném azzal, hogy hála istennek igenis vannak hölgyek a szakmában, és becsülettel helyt is állnak. Számuk tényleg csekély, de biztosíthatom, hogy a férfiak részéről ami támogatást csak lehet megkapnak, hiszen jelenlétük minden esetben üde színfoltot visz az egyébként hosszú, és nehéz napokba. A technikus vagy "hand" munkakörben képviselt elenyésző számuk mögött jóval prózaibb okok rejtőznek.
Egy koncert, konferencia, rendezvény alkalmával, mint a világ más területein is mindenkinek megvan a maga szerepe. Mindenki azt csinálja, amiben jó. Mint el is hangzott a rendezvények szervezési területein (gondolom az empatikus képességek miatt) a hölgyek felülreprezentáltak. A technikusi szinten (ami az utasítási láncban bizony jóval lejjebb helyezkedik el) kevesen helyezkednek el. Ennek oka azonban nem a nők szakmai, vagy technikai felkészültsége, hanem a munka fizikai és időbeli körülményei. Egy hangtechnikus feladata sajnos nem áll meg az erősítők összekötésénél, vagy a potméterek csavargatásánál, de főleg nem ott kezdődik. Ha el is tekintünk attól az általános gyakorlattól, hogy a hangtechnikus sokszor a többi technikai munkatárssal együtt közösen építi a színpadot, a színpadfedést (tetőt), a tartószerkezeteket, és kizárólag a hangosítási szegmens feladatait vesszük figyelembe, még akkor is kijelenthető, hogy a munka kb. 50 %-a nehéz fizikai munka. Hangfalakat, állványokat, függesztő motorokat, elektromos szekrényeket, nehéz kábeleket kell mozgatni, emelni. Mindezt a rendezvény napjának hajnalán kezdve, hiszen a próbák idejére ezeknek a berendezéseknek már üzembiztosan kell működniük. A próbák, majd az előadás után pedig mindezen felszereléseket szakszerűen el is kell bontani. csomagolni, és legtöbbször a technikus órákkal a közönség után távozik, és általában egy raktár irányába. Reggel 6-tól dolgozik reggel hatig. Aki azt állítja, hogy ebben a szakmában a koncert utáni haverkodásból lehet elismertséget kivívni, annak sajnos lövése nincs a szakma működéséről. Azok a hangtechnikusok, akikkel az ember az éjszakai klubéletben sűrűbben találkozhat a zenekarok körül, és valóban (otthontól 100-200 km-re kényszerből) jelen vannak a zenekar koncert utáni esetleges hepaján (bár ez a bulizás zenekarok jó részére sem igaz), azok egyrészt a szakma általában már (többé-kevésbé) elismertebb képviselői és a zenekari élet másféle árnyoldalaival kénytelenek küzdeni, másrészt szinte kivétel nélkül az előbb leírt utat járták be a karrierjük első 5-10 évében. Kérdezze meg bármelyiket(!) mi a helyzet a derekával?

Aki azt hiszi, hogy a hangtechnikai szakma egy leányálom, ahol csak jópofizni, meg bulizni kell, az inkább tényleg ne gondolkodjon az ilyen irányú karrieren! Akkor sem ha nő, akkor sem, ha férfi az illető!

Ui: "Hogy ha nőként bemész egy hangszerboltba..."

A hangszerboltban mindenkit tesztelnek kedves hölgyem. A férfiakat is. Szakmai ártalom. A hölgyeken esetleg mosolyognak, a férfiaknak viszont simán az arcukba is mondják...

Facebook oldaldoboz

Naptár

december 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31

Kapcsolat, hirdetés, mindenmás: apostrophe.prod@gmail.com

Címkék

cimkefelhő
süti beállítások módosítása