A Martin György Néptáncszövetség elnöke, a Néptáncantológia házigazdája, Diószegi László iskolapéldáját mutatta be 2020. március 1-én, hogyan kell a néptáncról egy egész estés minőségi műsort összeállítani, levezényelni.
Egy folklór kedvelő bizonyosságból, meggyőződésből évről-évre jegyet vált a Néptáncantológiára, amely program mindig az előző év amatőr mozgalmának a legjobb koreográfiáit hivatott bemutatni. Meggyőződés, hogy nívós műsort fognak látni.
Arról hogy hányféleképpen lehetne ezt elrontani, könyvet lehetne írni, de nem az ideiről. A 2020-as nemcsak abban különbözött az elmúlt évek antológiáitól, hogy vasárnap este volt, szombat délelőtt helyett, hanem gördülékenységében, konferálásában is kitűnt. Persze, ahogy Diószegi is elmondta, hozott anyagból dolgoznak, de a példás táncos, zenész és koreográfiai teljesítmények mellett a szerkesztés is csillagos ötöst érdemel.
Este hat után pár perccel a székesfehérvári Alba Regia Táncegyüttes robbantotta föl a színpadot egy olyan gömörivel, amiben átfogó képet adtak, mind az adott tájegység sajátosságairól, mind az együttes felkészültségéről, a koreográfusok hozzáértéséről. A jó kezdőszám kiválasztása ebben az esetben minden kétséget kizáróan sikerült: a szám végeztével döbbent arcú nézők tapsoltak ujjongva, mint egy rockkoncerten. Ez után nehéz volt elképzelni, hova tovább, de a Bihari János Táncegyüttes kalocsai száma sem hagyott cserben. A lánykar úgy robbant be a színpadra, ahogy Karinthy is megénekelte: a humorban nem ismertek tréfát. A koreográfusokat dicsérő szellemes momentumokat az együttes fáradhatatlanul hozta, holott emberfeletti összeállítást adtak a lábukra. A férfiak betoppanásakor joggal hittük, hogy a lányok kapnak pihenőidőt, de látszólag nem; gördülékenyen folyt tovább az őrület koedukáltan a színpadon.
Persze a mulatságos koreográfiák sora itt nem ért véget. Míg az Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes szilveszteri györgyfalvija is számos jópofa momentumot mutatott, a záró számban megjelenő méltán ismert Dűvő zenekar tagjai asszonynak öltöztetve pedig már konkrét hasizom tornát jelentettek a közönségnek. A dűvősök a szolnoki Tisza Táncegyüttes medvesaljai asszonyfarsangot bemutató produkciójához öltözötek be. Az, hogy ugyanazon vidékekről beválogatott koreográfiák megfordultak a színpadon, nem volt szerkesztési baki, hiszen a koreográfiai megformálások annyira egyediek voltak, hogy a néző nem tudta unni.
Ahogy a tiszások Szoknya alatt pajtája teljesen más színt hozott, mint az Alba Regia GömÖröme, ugyanúgy a két beválogatott györgyfalvi koreográfia is tökéletesen megállta a helyét vasárnap este: A nagyidai Ilosvai Selymes Péter Néptáncegyüttes mellett az Angyalföldi Vadrózsa Táncegyüttes szintén ezt a vidéket mutatta meg nekünk. Erre mondják, hogy stílus: Amennyiben nem lett volna ismert az alkotók neve, többen akkor is rájöttek volna, hogy egy Boda-Fundák-Kaszai műről van szó; a zeneileg is izgalmasan szerkesztett szám, a koreográfiai játékosság és a táncos precizitás műsorfüzet nélkül is helyreigazította a nagyérdeműt. A kiváló táncos teljesítmények mellett Diószegi mint konferanszié olyan érzékkel tálalta a lényeget, ahogy azt kell: Fölösleges szócséplés nélkül, lényeglátással és egy-egy odavágó történettel.
Idén kétszer is tettenérhető volt a színpadon a Fitos-Kocsis házaspár munkássága a Bartina Néptáncegyüttes kalotaszegijében, és a színpadot nem sajnáló Szentendre Táncegyüttes méhkeréki koreográfiájában. Az est első félidejének záró produkciójaként került porondra a színpadot széttépő szentendrések száma. Nagyon okos szerkesztői ötlet volt ez, hiszen egy ilyen műsorszám az elmacskásodó közönséget még arra pár perce a székekben tudta tartani.
Szokás szerint úgy az első, mint a másik félidő tartalmazott grátisz produkciót. Ilyen volt Magyarlapád hagyományőrzőinek az előadása mellett az Aprók pávája, a 2019-es Páva-évad versenyzőivel. Konkrét célja az ilyen betéteknek több is lehet. Sejthető, hogy a gyerek pávások jelenléte a felnőtt táncosok között a cukiságfaktor végett is műsorra került. Ezzel sem volt gond, de a gyerekek profizmusa is megcsillant, és nemcsak táncban, zenében is. Nem meglepő módon, számos színpadra állt kis táncos az éppen előttük vagy utánuk következő műhelyek utánpótlás csoportjaiban ropják.
Diószegi szerint a határok ledöntése szimbolikusan a Budapesti Operettszínház színpadán megtörtént, többek között azzal, hogy felvidékiek táncoltak Erdélyből, de lehet ezt fokozni, mert ugyan “Kis-magyarország”, de térképen a Debreceni Hajdú Táncegyüttesnek Rábaköz sincs közel, ám a színpadon bebizonyították, a szívükhöz igenis közel van.
Lehetne sorolni a földrajzi határok feszegetését, azonban az ínyencségek mellett sem mehetünk el szó nélkül. Ilyen volt az első félidőben a Vigyetek át a Tiszán… című műsorszám a topolyai Cirkalom Táncegyüttestől, akik ezzel hozták el nekünk Délvidék egy kis szeletét. Azonban nemcsak az első félidő gazdagította csemegékkel a Néptáncantológiát; a szünet után egy mezőszopori román és a kárpátaljai Viskről és Nagydobronyból való összeállítások is igazi unikumnak számítottak. A Csaba Nemzetiségi Néptáncegyüttestől az elmúlt években megszokott lendület még erősebbé vált ettől az elementáris erejű mezőségi romántól. A Debreceni Népi Együttes kárpátaljai összeállítása pedig nemcsak táncában volt különleges; ezt hívjuk tömegszámnak. A koreográfiai gondolat, miszerint elfér az Operett színpadán ötven táncos, egyáltalán nem tett rosszat. A csapatszellem még a karzatig is eljött; három párcserét minimum számolhattunk.
Egyértelműen a kuriózum-jellegű produkciók közé sorolandó a Szinvavölgyi Néptáncműhely gubbantósokkal sűrített uszódi koreográfiája. Nézőtől és táncostól egyaránt koncentráltságot igénylő koreográfiák közé letisztult, megszokottan profi, koreográfiák is beékelődtek. Köszönjük a Nyírség Táncegyüttesnek a Magyarói sűrű berek-et, illetve a Jászság Táncképek Magyarpalatkáról című produkcióját. A Nyírség Felső-Maros menti előadása pihentetően hatott a szemre, de korántsem volt puritán; a színpadi lehetőségeket annyira használta ki, amennyire jól esett. A Jászság Népi Együttes nagyot vállalt; nem könnyű egy a táncházasok szemében elcsépelt faluból jót kreállni. Ha megnézzük az alkotókat nem meglepő, hogy nekik ez is sikerült, hiszen Palatka jó ismerői a Busai-házaspár. Hrúz Dénes alkotótárssal kiegészülve meg tudták mutatni a finomságát még egy “mindenki által jól ismert” településnek is.
Arra, hogy a közönség szeretetét a koreográfusok, az egyszer vagy akár többször is színpadra állt táncosok vagy zenészek érdemelték ki igazán, nincs jó válasz. Mintha most érte volna utol magát a mozgalom. Jobban elköltött pár ezer forintja régen volt egy néptánc kedvelőnek: március első napján az Operettszínházban fúziós műsort láthattunk együtteseken belül és az antológiákat globálisan nézve is.
Vörös Eszter
Fotók forrása facebook:
Majnik Fotó
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
