Ritmus és hang

be local, think global


Népművészet, fenntarthatóság – a textil ezer arca
Népművészet, fenntarthatóság – a textil ezer arca

A Magyar Állami Népi Együttes elmúlt tizenöt évének jelmezeiből nyílt kiállítás Tradíció és reflexiók címmel a Hagyományok Házában. Mihályi Gábor, a táncegyüttes rendező-koreográfusa felkérésére két iparművész alakítja az előadások színpadi megjelenését. Furik Rita és Szűcs Edit egymástól…

Kóla lesz?
Kóla lesz?
Sebő 70 # 1.

Iszkázi nagyszüleim révén a hetvenes évek közepén találkoztam vele először, mikor a Regős-ének című filmet forgatták - a község híres szülötte - a költő Nagy László közreműködésével. Nagyanyám mutatott be nekik, aki nem értette, hogy miért nem akarok napokig kezet mosni, miután mindkettőjükkel…

Létezik már jó minta, jó példa, amit lehetne követni.
Létezik már jó minta, jó példa, amit lehetne követni.
Liber Endrével készült interjú harmadik, befejező részében a Halmos Béla Program, annak céljai, valamint a magyar zeneipar is szóba került.

                      A muzsikálás és a fesztiválszervezés mellett tavaly az NKA Halmos Béla Program Ideiglenes Kollégiumának vezetője lettél. Ez az a hely, ahol nem sok új barátot szerez az ember, sőt a régieket is megritkítja. Hogy jött létre a kollégium? Ismerőseim közül néhányan,…

Facebook oldaldoboz

Naptár

június 2020
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Kapcsolat, hirdetés, mindenmás: apostrophe.prod@gmail.com

Címkék

cimkefelhő