“Ahány nyelvet beszélsz, annyi embert érsz.” – tartja a mondás. Különböző népek életébe, szokásaiba viszont jóval egyszerűbb – és kockáztassuk meg: élvezetesebb – módon is bepillanthatunk: ez pedig a zene.
...
“Ahány nyelvet beszélsz, annyi embert érsz.” – tartja a mondás. Különböző népek életébe, szokásaiba viszont jóval egyszerűbb – és kockáztassuk meg: élvezetesebb – módon is bepillanthatunk: ez pedig a zene.
...
A Budapesti Vonósok kamarazenekar már-már hagyományosan muzsikával kezdi az újévet (is). Ennek helyszíne valamely patinás szálloda a belvárosban. Újévkor szívesen megyünk el egy jó muzsikára, de hogy ez tényleg ennyire jó is lehet, azt nem is reméltem…
A kétrészes hangverseny (szünetében tej-, és keserűcsoki szökőkúttal, gyümölcsökkel, marshmellow-val) reméljük, az egész évünket megalapozta. Ha csak ilyen színvonalban lesz részünk, nincs ...
Bizonyosan nem vagyok egyedül ezzel: kötelező program évről évre a Muzsikás karácsonyi koncertje a MÜPA Bartók Béla Nagytermében. Semmiért nem hagynám ki. Jó benne az állandóság és jó benne az állandó változás. Az idén különösen sikeres lett a változó rész: táncosok töltötték be a színpadot, a zenekar előtt. Olyanok, akik beszélik a tánc nyelvét.
...
Két izgalmas, hazai vonatkozású zenéket is tartalmazó év végi listát mutatunk meg.
Előbbi a WMCE összesítése, ami az idei legjobb 50 albumot tartalmazza. Ezen négy magyar is - Lajkó Félix, Parno Graszt, Romano Drom, Meszecsinka - is ott van. A teljes 150-es listán megtalálhatjuk még a Babrát és a Söndörgőt is. Weyer Balázs állított össze egy Spotify playlistet az első ötven lemezről, amit itt hallgathatsz meg.
A másik válogatás szűkebb területre ...
Sokan leírták már a CD-t: vége virágzásának, nem kell senkinek, mindenki online hallgat zenét. Ennek ellenére nem hiszem, hogy jelentősen csökkent volna a kiadott hanghordozók száma, csak egy kissé módosult formában jelennek meg. Kevesebb anyagot tartalmaz egy-egy korong, még kevesebb kísérő szöveget találunk, inkább egy szál virághoz hasonlít.
A Vándor Vokál öt éve szép karácsonyi ajándékot adott az őket kedvelőknek. A borító maga egy üdvözlőlap, ...
Both Miklós szeret nagy léptékben gondolkodni. Az utóbbi néhány évben a Polyphony Project keretében kutatókból, IT-fejlesztőkből és operatőrökből álló csapatával Ukrajna legnagyobb online népzenei adatbázisát hozta létre, amit hamarosan a magyar gyűjtések rendszerezése követ. Az elfeledett karácsony Ukrajnában című, december 15-ei koncert kapcsán arról is beszélgettünk, hogyan tudja előremozdítani a kortárs kultúrát a népzene.
Az utóbbi időben ...
Juhász Áron népi bőrműves és szíjgyártó-nyerges táskái és övei biztosak lehetünk benne, hogy nem kopnak el és nem esnek szét egy nyár alatt, de még öt nyár alatt sem. Műhelyében járva megcsodáltuk a bőrtermékek változatos alapanyagait, eszközeit és azt a végtelen türelmet, amellyel egy-egy részletgazdag darab kimunkálásra kerül.
...
Lassan öt éve van együtt az az öt lány, akik a Tindia zenakart alkotja. A tagok nagy része hivatásszerűen foglalkozik a népzenével, néhányan a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népzene tanszékének hallgatói. A közelmúltban két felvételt publikáltak a YouTube csatornájukon, ami azt sejteti, hogy a közeljövőben több is várható a moldvai zenét játszó quintett-től. Ennek kapcsán kérdeztük őket.
...
Juhász Rékát elsősorban énekesként ismerhettük meg, aki egyedi, mély tónusú, erőteljes hangján szólaltatja meg autentikus felfogásban a legszebb népdalokat. Zenei kötődését családja alapozta meg, de néhány éve felerősödött benne az alkotás és önkifejezés egy másik formája iránti érdeklődése is: saját tervezésű ruháit és kiegészítőit ma már nagyon sok népzenei előadón láthatjuk a legkisebbektől a legidősebbekig, szólistáktól az ...
A legendás réunioni maloya zenész, költő, énekes Danyèl Waro második koncertjét adja Magyarországon, míg ifjú felfedezettje, a táncos, énekes és költő Ann O'aro először lesz a Müpa vendége. A WOMEX életműdíjas zenész a Franciaországhoz tartozó és az Indiai-óceánban fekvő szigetre behurcolt afrikai rabszolgák tradicionális zenéjét, a politikai felhangú maloyát játsza. Waronak kimagasló szerepe van a sziget kulturális identitásának megteremtésében, ...
A Babra nagyjából egy éve magasabb fokozatba kapcsolt. Játékuk, színpadi jelenlétük magabíztos lett, összepakolták első albumukat, ami a rangos világzenei listák legjobb felvételei közé került. Néhány hazai mellett, európai és tengerentúli rádiósok is elkezdték játszani a számaikat. Jöttek a nyári külföldi koncert és fesztivál meghívások, közben ők is igyekeznek bemutatni nekünk a zenészbarátaikat és a kortárs trendeket a Balkánról. Nem mellesleg ...
A hétvége holnap kezdődik és ezúttal kedd estig tart, de félő, hogy így is rövid lesz. Zenék határok nélkül.
...
Koncertjei, táncházai ma is revelációt jelentenek. Sokat beszélnek róla, Ő keveset magáról, de nem megközelíthetetlen, sőt jó mesélő és figyelmes beszélgetőpartner. Az idén lett 60 esztendős, amit egy koncerttel ünnepelt, ahol szinte mindenki ott volt, aki meghatározó volt karrierjében. Papp István Gázsával beszélgettünk.
...
„Hagyomány és divat” sorozatunk harmadik részében egy olyan alkotót mutatunk be, aki rendkívül sokoldalúan építette fel saját márkáját: az Aurora FolkGlamour megálmodója, Németh Hajnal Auróra ugyanis olyan eredeti és egyedi viseletdaraboknak, ékszereknek és kiegészítőknek ad új életet, amelyeknek korukból adódóan saját történetük is van, ráadásul a Rábaköztől Kalotaszegen át Bulgáriáig terjed az a terület, ahonnan Hajnal műhelyébe kerültek az ...
A kelet-európai térség legnagyobb világzenei eseménye, az elmúlt héten immár negyedszer megrendezett Budapest Ritmo fesztivál sikerének is köszönhető, hogy a Womex 1994 óta íródó történetében 2015 után jövőre másodszor is Budapest lesz a Womex házigazdája - közölte a szervező a Hangvető csütörtökön az MTI-vel.
...