Ritmus és hang

2 női lemez, 6 nem mindennapi hang 2 egymástól távoli világban, a természetességben és a női lélek dalban, zenében megnyilvánuló titokzatossága által összekapcsolva, nem kitárulkozó, de a lehető legőszintébb megfogalmazásban, megformálásban. Kecses, törékeny, tartózkodó, érzelmes, ezzel egyidőben karakteres, határozott, akaratos és igéző görög-török-déli szláv női hangok – a Földanya a Balkánon és a Közel-Keleten elhullajtott ékszerei.

A görög Sinafi trióról csak tényként lehet megállapítani, hogy egy páratlan női formáció, amely egészen különleges körülmények között vált egységgé: az isztambuli meyhanék álomszerű, sűrű, fűszeres vizipipa-füstjében, amelyről könnyű elképzelni, hogy nem a bájos hölgyek törzshelye, viszont a török utcák – szerencsére még mindig nem európai – zűrzavarból olykor az egyetlen menekülési lehetőséget jelentik...már akinek ez számít valamit, hiszen másfelől Isztambul káoszában több inspiráció lakozik, mint amennyit képesek lennénk realizálni a viszonylagos rendhez szokott közép-európai érzékszerveinkkel.
Elena Muduri Hasiotou, Asineth-Fotini Kokkala és Marina Liontou-Mochament hármasa talán épp azért olyan elragadó és erőteljes, mert képes volt felmérni az értékét ennek a környezetnek, amelybe sorsszerűen belecsöppentek, és védekezés, ellenkezés nélkül, kitárt elmével és szívvel fogadták be a körülöttük lévő világ hangjai és történeteit. Szerencsés tapasztalatból mondhatom, hiszek abban, hogy ez az a módszer, amivel az életünket meghosszabbíthatjuk.

Komplexitás és érzékenység - ez rejtőzik a Sinafi trió Iho című albumában – sajátos esztétikán, ízlésen és egyéni tapasztalatokon átitatott zene, amelynek őszintesége és tisztasága, zenei árnyaltsága egyszeűen felemelő. A lemez legelső perceit hallva megsímogatja az arcunkat Ekho nimfa, aki a múzsák tanítványaként csodás hangjáról vált híressé, valamint arról a képességéről, hogy tökéletesen tudott imitálni bármilyen hangot, amelyet csak meghallott. A különleges tehetséggel megáldott teremtmény a függetlenséget választva még Pán, a pásztorok kecskeszarvú, -lábú, és -farkú istenének üldöző szerelmét is visszautasította, így ő csalódottságában elbájolta földi alattvalóit, akik aztán az őrülettől vakon megölték Echót, és szétszórták a testrészeit. 

Tragikus és egyben szimbolikus történet ez, de talán benne van a zene, a zeneiség csodájának elterjedése a világban, ahogy Echo dallal teli teste is elborította a Földet, köszönhetően Gaianak, aki összegyűjtötte Echo porcikáit, és ahol csak tudta, eltemette azokat, így nem veszítettek erejükből, és tovább zengték évezredeken át azt a csodás muzsikát, melyet a nimfa életében hallott és elsajátított. Echo hangja ezután mint női sorstörténet Anatólia avagy Kis-Ázsia belsejéből szólt és terjedt el. A Sinafi trio lemezének címe is erre a mítoszra utal, dalaikba pedig mindazt beleszövik, amit Echo emlékül hagyott az univerzumban, hozzátéve saját hangjuk hol melegséget árasztó, hol hűvöskés színeit, hajlékony díszességét.

A mesétől elkanyarodva, egy olyan autentikus zenei kompozíciót hallhatunk, ahol a hangszeres és énekelt részek természetesen folynak egymásba, könnyed, de mégis feszes előadói stílusban. A lemezen megjelennek egyaránt a görög, török és közel-keleti kultúra lenyomatai, melyek a hallgatóban egy ismeretlen, néhol fájó, néhol édes nosztalgia érzését keltik. Ilyen sokrétű lenne ez a világ, amellyel szemben a nemtudás átkaként ma szinte csak félelemmel vegyes távolságtartást érzünk? Pedig ebben a zenében benne van valahol az emberiség hajnala és alkonya is.

Az univerzum születéséről és működésének misztikusságáról a szerb Roђenice dalainak hallgatása közben is különböző képek jelenhetnek meg a képzeletünkben, hiszen a Svadbenice című albumon hallható három énekes, Mirjana Raić Tepić, Tamara Štricki Seg és Tijana Stanković természetes, egymáshoz tökéletesen simuló hangja számos hangulatot és állapotot képes megjeleníteni a szerb vokális tradíciók mentén. Egyszólamú és többszólamú dalaikban megmutatkozik a női hangfajok szinte teljes színskálája: a puha, lehelletszerű, lassú vibrátókban gazdag mély-sötét tónusok és a hideg, érdes, szoros gégeállás eredményezte durvább árnyalatok, melyeket a gazdag, fénylő-csillogó, néha pengeéles, szinte rikoltó, de ruganyosan mozgó magasságok ellenpontoznak természetes módon. 

A lemez címének jelentése: esküvői dalok, anyaga pedig nyilvánvalóan ehhez a tradícióhoz, szokáshoz, női sorspillanathoz mint az egyik legfontosabb életeseményéhez  és annak megéléséhez kapcsolódik. Ez a téma persze - miközben autentikus énekelt zenét hallunk - minden időben aktuális, hiszen a múlt és a jövő közti kulcsfontosságú, összekötő kapocs. A Svadbenice ettől függetlenül nem rituális dalok gyűjteményeként készült el, hiszen az egyes dallamok nem a szertartás sorrendjének adott pillanatait követik nyomon, és nem is hangzottak el feltétlenül az esküvő menetében, a hagyományos közegben – írja az együttes a lemez kísérőfüzetében. Az albumról úgy vallanak az énekesek, mint új identitásformák létrejöttének forrásáról – a cél, hogy a hallgatók képesek legyenek állapotuk, felfogássuk szerint, egyéni módon kapcsolódni a dalokhoz, ezáltal új, sajátos jelentésekkel, „személyazonosságokkal” felruházni azokat.

Tulajdonképpen így működik ez a hagyomány természetében is – egy-egy dallam, egy-egy szöveg, miközben egyfajta jelentésben a kollektív tudat és kultúra eszköztárában foglal helyet, a használat, avagy a felhasználás során folyamatosan töltődik és gazdagodik a „fogyasztók” egyénisége által.

Az a cappella nem könnyű műfaj sem előadói, sem befogadói oldalról nézve, azonban több erőteljes hatása közül a legfurcsább és talán leghatásosabb különösen érinti a Roђenice zenéjét: ez a mantra-effektus, a meditatív jelleg, melynek tényleg varázsereje van. A dalok helyenként súrlódva karcolják a fülünket, máshol napfényesen, mosolygósan nyitják ki a tudatunkat, de minden esetben a természetesség, a természettel és valami éterivel való kommunikációban végződnek.

Sinafi Trio: Iho (Z Ses Görüntü, 2019) 
Roђenice: Svadbenice (Szerzői kiadás, 2019)