Ritmus és hang

be local think global

Kerti party

hbp_benczur_fb1200_675_04-e1559892525517-1024x576.jpg

Az NKA Halmos Béla Program és a Benczúr Kerti Esték együttműködésének köszönhetően idén nyáron a Benczúr Ház a fekete-fehér filmek mellett szabadtéri népzenei koncertekkel várja a látogatókat.  A nyár során összesen öt alkalommal lesz élő népzene a belvárosban szerda esténként.

A fellépő zenekarokat a Halmos Béla Program kuratóriumi tagjai válogatták össze és házigazdaként minden kuratóriumi taggal találkozhatunk majd a koncertek során.
Az első est házigazdája Virágvölgyi Márta lesz, az általa választott zenekar pedig a többségében Üllésről származó Rézhúros Banda. A zenekar legtöbb tagja elsőként a néptáncon keresztül találkozott a népzenével és a népművészettel, rendszeres továbbképzéseken való részvétellel szeretnének minél jobban elmélyülni gazdag örökségünkben. Elsősorban táncházzenészeknek vallják magukat és meggyőződésük, hogy ott mutatkozik meg a hagyományunk igazi, élő mivolta. A Rézhúros Banda tehát nem meglepő módon a fellépés után táncházzal várja az érdeklődőket június 12-én. A zenekar lemezéről és videójáról itt mi is írtunk korábban.

Június 26-án Berán István választása alapján a hagyományos magyar népzenét játszó budapesti Magos lép színpadra - céljuk az eredeti hangzás megtartása mellett, a népi kultúra zenei hagyományainak művelése és továbbadása.

Őket követi Sipos Mihály programja július 10-én - az Erdőfű egy olyan baráti társaság, ami a mai magyar népzenei színtér meghatározó alakjainak és zenekarainak olvasztótégelye. 

61379510_719054598510849_1636791695540486144_o.jpg
A július 24-i est házigazdája Árendás Péter lesz, a színpad pedig a Halmos Béla vándor-díjas prímás, Horsa István által alapított Horsa Bandáé. A zenekar nem játszik feldolgozásokat, ugyanis népzenegyűjtők korábbi gyűjtései alapján illetve a zenekar tagjai által készített saját felvételekről próbálják leghitelesebben megtanulni az erdélyi vonószenét.

A programsorozatot pedig augusztus 7-én az Eredics Gábor által kiválasztott Babra zárja majd. A déli szláv népek és a Balkán ezerarcú zenei hagyományait újjáélesztő zenekar egyéniségét a tamburák egysége, a klarinét és a harmonika összhangja határozza meg. A Babráról készült korábbi anyagaink itt, itt és itt olvashatók.

A koncertbelépő egy része lefogyasztható, utána pedig minden esetben a város legmenőbb szabadtéri táncháza várja a közönséget! A részletes programról itt, a fellépő zenekarokról pedig itt lehet tájékozódni!

A bejegyzés trackback címe:

https://ritmuseshang.blog.hu/api/trackback/id/tr3614884738

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Facebook oldaldoboz

Naptár

december 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31

Kapcsolat, hirdetés, mindenmás: apostrophe.prod@gmail.com

Címkék

cimkefelhő
süti beállítások módosítása