Ritmus és hang

be local think global

A népzene és a táncház élő arcát megmutatni

1dx_5206-1024x683.jpg

Bács-Kiskun és Csongrád megye határán található a jelentős folkéletéről híres Üllés, ahonnan tíz éve indult a Rézhúros Banda. A jubileumot új lemezzel és egy videóklippel ünnepelték.

A zenekar nevét Juhari László, nyugalmazott iskolaigazgató adta, aki az elmúlt évtizedekben több, mint négy zenészgenerációt nevelt ki Üllésen, és továbbra is aktív vezetője a helyi népzenészképzésnek.  A ma is aktív pedagógus nem csak nevet és ismereteket adott a zenekarnak, hanem lehetőséget biztosított számukra, hogy megismerkedjenek későbbi mestereikkel, Sturmann Jenőnével (Toncsi), Virágvölgyi Mártával, és Fekete Antal „Pumával”, ami végképp elmélyítette az erdélyi zene iránti rajongásukat. Ezt tükrözi a „Mikor mentem a faluból...” című második lemez is, amelyen többek között magyarpalatkai, vajdaszentiványi, bonchidai, szászcsávási, széki menetek hallhatók. Az új lemez központi tematikája az összetartozás, a honvágy, amit a dalokban a gyermekkort megidéző vidéki életképekkel, érzésekkel, hangulatokkal igyekeznek visszaadni. A lemezbemutató koncertet és az elmaradhatatlan táncházat március 23-án tartják Üllésen.

A zenekar legtöbb tagja táncosként került kapcsolatba a népzenével, aztán váltottak és a muzsikálással kezdtek foglalkozni. Nem tartják magukat képzett zenészeknek, a táncházi muzsikálás számukra kikapcsolódás. A videóklipben is ezt az élményt állítják a fókuszba: "Mindenképpen szerettük volna a népzene és a táncház élő arcát megmutatni. Ismételten bebizonyítani a nyilvánvalót: A táncház mindenki számára örömet és élményt tud okozni, aki nyitott rá. Lényegében bennünket is ez a közös élmény motivál. A felvétel során nagy segítségünkre volt Németh Norbert, aki profizmusával és kreativitásával hozzájárult a táncházélmény átadásához. Továbbá hálával tartozunk az Üllési Fonó Néptáncegyüttesnek, akik a forgatás időpontjára szervezett táncházat segítettek megszervezni a falu közelében található Pusztaszínházban. A videóban szereplő Zsiguli számunkra egy ikonikus pont, mert a bőgősünk Irénke évtizedek óta ezzel jár muzsikálni, és mindenhol megcsodálják a ruszki járgányt. Azért szerepel a klipben, mert szeretnénk bemutatni: attól, hogy valami idős, még nem biztos, hogy idejétmúlt.”

A mozi a lemez „Kiscsaládé” című szászcsávási összeállításra készült. Ezzel a zenekar tagjai a családjaiknak szeretnék megköszönni a támogatásukat és hogy a legtöbb fellépésükön ott vannak. 

A Rézhúros Banda tagjai: 

Borda Blanka - Ének
Jernei Bálint - Hegedű
Kuklis Zoltán - Hegedű
Szűcs Miklós - Brácsák, Cimbalom
Dankó András - Kontra
Pipicz Illés - Kontra
Lovászi Irén - Nagybőgő
Zsila Gábor -  Nagybőgő 

Ha tetszett a cikk, kövesd a blogot itt és oszd meg ismerőseiddel is. Kösz!

A bejegyzés trackback címe:

https://ritmuseshang.blog.hu/api/trackback/id/tr1914663373

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Facebook oldaldoboz

Naptár

december 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31

Kapcsolat, hirdetés, mindenmás: apostrophe.prod@gmail.com

Címkék

cimkefelhő
süti beállítások módosítása