Ritmus és hang

Básits Branka életét két hagyomány és a muzsika határozza meg. A zenélés a hivatása, tanít, egyszerre három zenekarban is énekel. Elsöprő energia, szenvedély és tudatosság jellemzi, de ez nem takarja el a benne élő szoknyáját zavartan gyűrögető elszánt kislányt. A friss Junior Prima díjassal a nevében szimbolikus jelentésű Tranzit kávéházban beszélgettünk. Az interjúban található összes zenét Branka válogatta  és kommentálta. 

Édesapád szerb, édesanyád magyar származású. Kezdjük a családod történetével?

A szüleim a Bem-rakparti Kolo táncházban ismerkedtek meg. Az én életem gyakorlatilag onnan indul. Anyukám mindig is rajongott a délszláv táncházakért, táncolt is a tököli délszláv tánccsoportban. Tökölön is élnek rácok, szerbek, horvátok vegyesen, ezért Neki és a családjának sem volt nehéz befogadnia egy másik kultúrát, mindig is nyitottak voltak az ilyen identitás kérdésekre. Így miután összeházasodtak a szerb közösségbe történő beilleszkedése gyakorlatilag problémamentes volt. Sokat ért szerbül, viszont már nehezebben beszéli, mert otthon inkább a magyar nyelvet használtuk.

Én az apai nagyszüleimmel éltem együtt, akikkel szerbül kommunikáltunk. Egészen az óvodáig a szerb és a magyar nyelvet azonos szinten beszéltem, de az iskolában már egyértelműen a magyar lett a meghatározó. Szerbül olvasok, írok, beszélek, de a legválasztékosabban magyarul tudom magam kifejezni. Klasszikus nagycsaládban nőttem fel, három generáció nagyszülők, gyerekek és az unokák éltek együtt. Szigetcsépen, ahol ma is élek, ez nagyon jellemző volt. A szűk családunkban egyébként nem volt zenész, a zenész pálya egyáltalán nem volt egyértelmű számomra. Nagypapám szépen énekelt és sok nótát is tudott, anyukámnak is szép hangja van és jó hallása, ráadásul az a szerencsém, hogy pedagógus, óvónő, és elég hamar észrevette, hogy van fogékonyságom a zenére.

A családban forog egy történet, hogy négy évesen egy esküvőn vagy egy bálon elhatároztam, hogy én énekelni akarok a színpadon. Addig szekáltam a szüleimet, hogy végül azt mondták, hogy beszéljem meg a zenészekkel. A következő kép már az volt, hogy fent álltam a színpadon, néztem a felettem egy méterre lévő mikrofont az állványon és vártam, hogy a zenészek feljöjjenek a színpadra. Annyira izgultam, hogy a szoknyámat markolásztam, egészen a derekamig felgyűrtem, de elénekeltem végül egy szerb gyerekdalt, amit a zenészek lekísértek.

Most éppen ő a kedvenc énekesnőm. Nagyon szeretem ezeket a régi felvételeket, valahogy sokkal élőbbnek, igazabbnak hatnak, mint a maiak. Ez a szám pedig szétszed...

Mikor kerültek az őseid Magyarországra?

Valószínűleg az 1690-es Nagy Szerb kivándorlással kerültek az őseink Magyarországra, részletes kutatás a családon belül ez irányban nem volt, nehéz is kihámozni már ennyi idő távlatából a pontos adatokat. Mi azért ezt válaszoljuk, ha megkérdezik mióta élünk itt.

A délszláv háború mennyiben érintette a családot?

Közvetlenül nem érintette, mivel nem éltek rokonaink az egykori Jugoszlávia területén. Szigetcsépnek van egy testvértelepülése Szerbiában (Stapar), ahova pont a koszovói bombázás előtt mentem volna ki, de mivel már látható volt, hogy bajok lesznek lefújták az utazást. Inkább a szolidaritás érzése volt meghatározó, valamint a baráti kapcsolatok és a közösség más tagjainak rokoni kapcsolatai voltak érintve. Jugoszlávia széthullása idején még kicsi voltam, de láttam a televízióban a képeket. A szüleim sajnálták Jugoszlávia széthullását és azt látom, hogy ez megegyezik a magyarországi szerbek nagy részének véleményével. Jelenleg a Balkánon csupán minden harmadik szerb él Szerbiában, sokan az újonnan létrejött nemzetállamokban élnek, mint kisebbség, és vannak, akik elmenekültek és Nyugat – Európában telepedtek le.

Volt szerencsém pont most a Budapest Ritmon élőben hallani egy koncertjét. Hihetetlen színpadi jelenség ez a nő, hárman voltak a színpadon, egy gitáros, egy bőgős és Ő. És beterítette az egész színpadot és nézőteret a hangjával, lényével, érzelmeivel, nem lehetett másra gondolni, máshol lenni és másra nézni egész koncert alatt. 

A szigetcsépi közösségben mennyire van jelen a hagyomány?

Az idősebbeknek köszönhetően még jelen van a hagyomány, bár folyamatosan kopik. Ha ez a generáció elmegy, akkor ez a tudás eltűnik a gyakorlatból. Az én korosztályomból nagyon kevesen beszélik a nyelvet, nagyon kevesen vallják magukat szerbnek, a vegyes házasságokból származó fiatalok többsége már nem foglalkozik ezzel a kérdéssel. A közösség is változik, sokan külföldre vagy a fővárosba költöztek.

Mindez a családban hogy működik?

A szerb és a magyar ünnepeket egyaránt tartjuk. Tehát én kétszer ünneplem a karácsonyt, egyszer december 24-én, majd a pravoszláv karácsonyt január 7-én. December 31-én és január 13-én egyaránt elbúcsúztatom az óévet. A húsvét ingóünnep néha egybe esik, néha nem, azt is általában duplázom. Kár hogy a születésnapomból nincs kettő. Nagyon fontos ünnep minden szerb háztartásban, a család védőszentjének, patrónusának ünnepe, a Slava.  Az én családom védőszentje Szent György. Đurđevdan jelenti számunkra ezt a napot, május 6-án szoktuk ünnepelni. Ilyenkor elmegyünk reggel a misére, együtt ebédelünk, a rokonok mind összegyűlnek annál a háznál, akinek a Slava-ja van. Ahogy a magyar közösségekben, ugyanannyira fontos egy-egy falu templomának búcsúja. Ekkor átmegyünk Budakalászra, Csobánkára, Grábocra.
Ezekhez a szokásokhoz általában hagyományos ételek elkészítése, és számos rituálé kötődik, otthon ezeket is tartjuk. Úgy szoktam mondani, hogy mi a hagyományokat megéljük, nem őrizzük.

A kettős identitás csodálatos dolog, számomra olyan természetes, mint a levegővétel. Mindezt úgy éltem meg, mint ahogy régen funkciójában létezhetett. Tinédzserkoromban - mint mindenki ebben a korban - elkezdtem keresni, hogy miben vagyok különleges, más, mint a kortársaim. Akkor döbbentem rá, hogy ebben. Akkor kezdtem rácsodálkozni arra is, hogy ezek a szerb népdalok milyen szépek.

Mi a véleményed arról a kisebbségekkel, idegenekkel kapcsolatos közhangulatról, ami ma körbe vesz minket?

Mivel vegyes kulturális közegből származom, a szemléletem is befogadóbb és elfogadóbb. Azt hiszem, hogy ez az egész közhangulat abból fakad, hogy az emberek nem ismerik a kisebbségeket. Akiket nem ismernek, azoktól félnek. Az átlagemberek többsége azt sem tudja, hogy pl. vannak Magyarországon kisebbségek. Az teljesen félreértés, hogy attól csorbul valaki magyarsága, ha itt élnek mások is, akik nem magyarok. A magyarországi kisebbségek úgy beszélnek magukról, hogy én magyarországi szerb, ruszin, sváb vagy örmény vagyok. Minket az itteni lét határoz meg, nekünk ez az otthonunk.

Nem csak szenzációsan kavalozik, de még énekel is... Ez a kedvenc felvételem Tőle. Életem egyik legnagyobb színpadi élménye volt Vele és a Zűrös Bandával elzenélni az egyik számunkat, a Nem fújnak most olyan szelek-et. Emlékszem, olyan érzelmes szólót vágott le, hogy alig bírtam utána énekre nyitni a számat...

Jól tudom, hogy a popzene érintett meg először igazán?

Igen. 13 évesen kezdtem járni hetente kétszer egy iskolába, ahol gyakorlatilag fél playbackre tanultunk énekelni. Ez inkább hobby volt, nem iskolarendszeren belül működött a képzés. Nagyon szerettem énekelni, nekem mindegy volt, hogy mit, csak énekelhessek. Sok fellépésünk volt, nagy színpadi rutint szereztem, nem féltem a mikrofontól, a közönségtől, kezdtem megtanulni, hogy kell a színpadon viselkedni.  Aztán úgy éreztem, hogy ezzel komolyabban szeretnék foglalkozni, magával a hangképzéssel is. 16 éves korom körül elkezdtem magánénekre járni, klasszikus hangképzést tanulni Márton Ágnes tanárnőhöz egy alapfokú művészeti iskolába, Dunaharasztiba. Tőle tanultam meg az éneklés alapjait, amiből a mai napig is táplálkozom. 

A népi énekléssel mikor kezdtél el foglalkozni?

17, 18 éves korom körül. Akkor kezdett megváltozni az ízlésem, azokra a dalokra kezdtem figyelni, amiben valami népi motívumok vagy népiesebb hangsorok szerepelnek. Egyszer össze kellett raknom egy műsor szerb népdalokból. Én ismertem egyet, kettőt, de anyukámat kérdeztem, hogy mondjon még néhányat. Ő elkezdte dúdolni a Zapevala sojka ptica-t. Teljesen letaglózott, hogy ez milyen gyönyörű. Pedig addig is folyamatosan szólt a szerb rádió, rengeteg lemez, kazetta, később CD járt kézről kézre a családban és a közösségben, de nem foglalkoztam addig ezekkel különösebben.

Ekkor kezdtem tudatosabban odafigyelni a szerb zenére, tudakozódni a családban további dalok iránt, valamint az internet is nagy segítségemre volt. Ági néni az énektanárnőm is felfigyelt arra, hogy a népdal feldolgozásokat, a népies műdalokat gyorsabban és nagyobb kedvvel tanulom, mint a klasszikus repertoár dalait vagy az áriákat. Elvitt a gödöllői népzenei versenyre, amire szerb népdalokkal készültem.
Ez az érettségi éve volt és Ági néni tanácsára bejelöltem a Zeneakadémiát is az utolsó helyen. Ehhez a versenyhez kötöttem, hogy egyáltalán elmegyek felvételizni a Zeneakadémiára. A gödöllői versenyen kiemelt nívódíjat kaptam. Ez egy fontos visszacsatolás volt, ott találkoztam először Eredics Gáborral is, aki szintén kapacitált a felvételire. Elsőre nem sikerült, mert eléggé le voltam maradva szolfézsból, zene- és népzene elméletből. Egy évet arra szántam, hogy ezekből fejlesszem magam és másodikra felvettek.

A román népzenét is szeretem ám! Főleg a Taraf de Haidouksot! Nicolae bácsi pedig engem megvett ezzel a "szőrhúzogatós" trükkel, egyszerűen imádom!

Hogy kerültél a Pravo zenekarba?

A Zeneakadémia harmadik évében az osztálytársam, Péter Tomi ajánlott Gera Attilának, az együttes vezetőjének, mert akkoriban a Pravonak éppen nem volt énekesnője. Elmentem a meghallgatásra, nagyon izgultam, hisz ismertem és nagyon szerettem a zenéjüket, tehát fontos volt ez az egész számomra, és nagyon szerettem volna bekerülni. Magam voltam a legjobban meglepődve a zenészek pozitív reakciójától és attól, hogy már az első hangok éneklésénél „felvettek”. A Pravo repertoárja elsősorban bolgár, illetve makedón és érintőlegesen szerb népdalokból áll. A Pravo leginkább táncházakban, a bolgár közösség ünnepein játszik, valamint a Jantra tánccsoport kísérőzenekara, de koncertzenekarként is fellépünk.

Énekeltél a Balkán Fanatikkal is. Ők mikor kerestek meg?

Szinte egy időben a Pravoval. A Balkán Fanatiknak két évig voltam tagja. Ez egy teljesen más jellegű produkció volt zeneileg és színpadi munkában egyaránt. A Balkán Fanatik egy buli zenekar, ez arra volt egy jó iskola, hogy miként lehet inspirálni, megmozgatni a közönséget. Mikor kiléptem a Balkán Fanatikból, akkor már a mostani zenekarom a Zűrös Banda is létezett. Volt néhány hónap mikor egyszerre három zenekarban énekeltem. A Zűrös Bandába az egyik alapító, Varga Kornél hívott. Először Szegeden hallott a Pravoval, találkoztunk még néhány koncerten, majd felhívott, hogy lenne-e kedvem a zenekarában énekelni? Akkor már láttam, hogy a Balkán Fanatikból én már kifelé tartok és tetszett is a Zűrös Banda féle magyar, balkáni világzenei irány, így nem volt kérdés, azonnal rábólintottam. Gyorsan összeállt a repertoár, elindult az együttes, majd felvettük az első lemezt és működünk. A Zűrös mellett a Selo zenekarban is szerepelek, ami egy teljesen más jellegű formáció. A Selo egy szerb báli zenekar, a repertoár népdalokból, műdalokból áll. Ezeket a dalokat másokkal nem is tudnám elénekelni, mert ezt a zenét lényegében itthon csak a szerb közösség ismeri és szereti.

Még egy Spassov felvétel. Itt Galina Durmushliyskaval duóznak. Én mindig azt képzelem, hogy az űrben vagyok, mikor ezt hallgatom.

Zenei pályafutásod mellett egy ideje aktívan részt veszel a magyarországi Szerb Színház munkájában. Mesélsz erről?

A színházzal nagyjából négy-öt éve vagyok lazább munkakapcsolatban, néhány kisebb közreműködésem volt egy-egy rendezvényükön. Tavaly már egy komolyabb szerepre hívtak a Csárdáskirálynőbe. A színház a Magyarországon élő szerb közösségnek tart szerb nyelvű előadásokat, de viszi Szerbiába is a darabokat. A színház szeretett volna nyitni a közösség fiatalabb tagjai fel, így kerültem képbe. Tudták rólam, hogy jól énekelek, színpadképes vagyok és ezért hívtak. Nekem ez nagyon más és elsőre nagyon mély víz volt. A színészi munka is új volt, nagyon biztos szövegtudásra és egy más fajta színpadi munkára volt szükség. Mivel ritkán használom a szerb nyelvet, ezért féltem, hogy nem fog simán menni a dolog, belesülök, elfelejtem a szöveget, de érzésem szerint sikerült jól megoldani és rengeteget tanultam ebben az énekléstől, zenéléstől nagyon eltérő munkafolyamatban és közegben.

Az idén Junior Príma díjas lettél. Meglepett?

Teljesen meglepett és még mindig nehezen tudom felfogni. Nagyon inspiráló, szakmailag sokat jelent, fontosnak tartom. Gondolkoztam, hogy miért rám esett a választás. Talán azt láthatták - amit mindig is meg akartam mutatni - hogy mind a szerb és a magyar népzenét, mind a szakmaiságot, az előadó művészetet komolyan veszem, és bár szerénytelenségnek tűnhet, mindezt kellő alázattal végzem. Mindenképpen olyan dologba szeretném ezt a díjat beleforgatni, ami segít abban, hogy megmutathassam, hogy ki vagyok, és amit csinálok az a hivatásom és a szakmám is egyben. Jó lenne pl. egy saját produkciót felépíteni, amiben akár a Zűrös Banda is lehetne a partnerem.

Nincsenek szavak, mennyi szépség és valami földöntúli jóság árad belőle. Halálával hatalmas űrt hagyott maga után. (Sajnos, fiatalon meghalt autóbalesetben.) Ez a kedvenc felvételem Tőle.

Hogy nézne ki ez a produkció?

Amit elképzeltem, az egy stílusokon átnyúló bensőséges és finom hangzás lenne. Alapvetően a népzenéből építkezne, de a hangszerelésben nem csak népi hangszerek kapnának szerepet, hanem akár az elektronika is, persze ízléses keretek között. Nem szeretnék messzire futni a népzenei közegtől, csak egy más, saját megközelítésben mutatnám be.

Már túl vagy a diplomakoncerteden, a szakdolgozatodon dolgozol, lényegében elvégezted az egyetemet. Hogy érezted magad ott?

Míg az osztálytársaim többsége a népzenéből érkezett, legtöbben konziban végeztek, volt mögöttük valamennyi szakmai gyakorlat, addig nekem nem volt ilyen hátterem. Ott ismertem meg a szakmát és a szakma is engem. Sokáig gyengébbnek is éreztem magam, mivel az egyetemen a hangsúly a kárpát-medencei magyar népzenén van én pedig a szerb hagyományban voltam valamennyire otthon.
Ez utóbbi megerősítése érdekében a másodévben elmentem fél évre Belgrádba etnomuzikológiát tanulni. Mindent meg akartam tanulni, amit csak lehetett, hiszen fél év nagyon rövid idő.  Amit ott megtanultam, azt effektíve nem használtam idehaza az egyetem, de ez az egész nagyon magabiztossá tett. Ez meghatározó élmény maradt az életemben, rendkívül sokat tanulhattam ez alatt az idő alatt, nemcsak szakmailag, hanem emberileg is. Magamról és a világról egyaránt. Egy idegen országban eltöltött fél év, nemcsak önállóságra tanítja meg az embert, de sokkal nyitottabbá és elfogadóbbá is teszi.

A magyar anyagból sokáig keveset ismertem, a repertoárban és a stílusban is voltak hiányosságaim. Az egyetem vége felé állt össze a tudásom és állt helyre az önbizalmam, már ami a magyar népdalokat illeti. Énekelhettem magyar anyagot mások diplomakoncertjein és senki nem mondta, hogy ez nem jó és többet nem hív. Sokat jártam folk kocsmákba, ahol üvöltve és felszabadultan lehetett énekelni és megtanulni rengeteg népdalt, ami szintén jót tett és mellesleg megismerhettem a népzenész közeg szereplőit is. Aztán felléphettem a Zeneakadémia nyitókoncertjén. A felkéréstől először nagyon megijedtem, aztán vettem egy nagy levegőt és megcsináltam, majd meghívott Herczku Ági is az egyik zeneakadémiai koncertjére. Ági végig egyenrangú kollégaként kezelt, engedett szabadon kibontakozni. Örülök, hogy megismerhettem Őt és láthattam alázatos hozzáállását, munkabírását és precizitását.

Azóta lépésről, lépésre nő a magabiztosságom, pl. olyan élménynek köszönhetően is, mint amilyenben most szeptemberben volt részem. Pomázon tartott harmonikás workshopot az egyik legnagyobb élő szerb zenész legenda, Ljubiša Pavković. Gyerekkorom óta ismerem a nevét, a műfaj egyik leghíresebb zenésze. Szinte sokkolt, hogy egyrészt élőben hallhatom muzsikálni, másrészt a mesterkurzust záró koncerten együtt léptünk fel két dal erejéig. Arról nem is beszélve, hogy utána elismerő szavakat, dicséretet is kaptam tőle, holott ő köztudottan kritikus, ha a szakmáról van szó.

Na, Ő Ljubisa Pavkovic, az élő harmonikás legenda. Ez a szám számomra a szabadságot jelképezi, hihetetlen erősnek és mindenre képesnek érzem magam, miután meghallgattam, olyan energiákkal tölt fel. Természetes Pavke játéka miatt is, hiszen olyan szabadon szárnyal a harmonikán, mint senki más a világon. Nagyon megtisztelő és örülök, hogy személyesen ismerhetem és, hogy többször is hallottam élőben csodálatos játékát.

Miről szól a diplomamunkád?

A szigetcsépi szerbek népdalai lesz a témája. Az anyag nyolcvan százalékban saját gyűjtés. Nevezhetnénk a falu népzenei monográfiájának is, csak ez így túlzás, mert sok mindennek nem jut hely a szakdolgozati terjedelem miatt, csak az énekes anyag kapott helyett benne, de pl. az egyházi dalokat már nem tartalmazza. Ez nem is diploma, hanem inkább egy érzelmi munka. Azt gondolom, hogy ezt meg kell csinálnom magamért, a falumért, ezzel tartozom mindenkinek. Ez a munka egy érzelmi hullámvasút, hisz mindig viaskodnom kell az érzelmeimmel, lassan is haladok. Nagyon jól akarom megírni. Ez a maximalizmus helyenként inkább hátrány, mint előny, mert sokszor elveszek a részletekben.

Tervezem, hogy a szakdolgozatot, kiegészítésekkel és egy CD melléklettel könyv formájában megjelentetem a Szerb Intézet segítségével. Ez egy megnyugvás lenne számomra és egy köszönetnyilvánítás is a közösségnek, ahova tartozom, akik nélkül nem tartanék ott, ahol tartok. Mert könnyebb elindulni egy kicsi helyről a nagyvilágba, egy kis támogató közeggel a hátunk mögött, mint egyedül keresgélni a helyünket a nagyvilágban. 

1.  Szalóki Ági - Számomra Ő az egyik legjobb magyar női előadó.Nagyon szeretem a bátorságát, ahogy a műfajokat és stílusokat váltogatja, kevergeti. A stílusérzéke lenyűgöző, a hangja egyedi. Ez a felvétele, nagyon jól össze van rakva. 
2.  Alicia Keys - Már tinédzser koromban is sokat hallgattam, és azóta sincs másképp. Sosem csalódtam benne, mindig megtartotta a profizmusát és stílusát, nem engedett az amerikai popsztár biznisz nyomásának. Ez nagyon tetszik benne, na meg az az érzékenység és erő egyben, ami a zenéjéből árad...
3.  Mulatu Astatke - Szeretem ezt a fajta zenét, annyira más, annyira különleges. Ritkán hallgatom, de akkor nagyon, fejfájásig! Etióp jazz, létezik!
4.  Djivan Gasparyan - Az örmény duduk számomra egy csoda, nincs még egy ilyen hangszer ami ennyire meg tudna nyugtatni. Lefekvés előtt előszeretettel hallgatom, teljesen ellazít, kiürít és egy éteri világba röpít...
5.  Farmers Market - Ők az abszolút kedvenc! Évek óta folyamatosan őket hallgatom, és nem unom meg... Nem tudom hogy csinálják, de tényleg így van. Profik, mind a hangszertudásukban, mind a stílusokban, mind a hangszerelésben, mind ízlésben. Ilyen, amikor minden összeáll és egy őrületesen jó dolog lesz belőle.
6.   Punch Brothers - A legdurvább az, hogy ebben nincs elektronika. Egyszerűen zseniálisak! 
7.  Szirtes Edina Mókus - Nos, ezt a számot azért raktam be a playlistbe, mert, ha már Szalóki Ágit tartom az egyik legjobb női előadónak, akkor Mókus a másik. Nem csak csodálatos előadó, hanem fantasztikus zeneszerző is. A legjobban a loop-show-it szeretem, ahol egy szál hegedűvel és énekhanggal alkot teljes zeneműveket. Nagyon inspiráló. Örülök, hogy személyesen is ismerem, na meg nem csak őt, hanem az egész Fabula Rasat, azt a - talán egyetlen zenekart -, aki el is tudja játszani azokat a nyakatekertségeket, amiket Mókus ír, nem is akárhogy. Ezt a dalt énekelhettem Vele, a Fabula Rasaval, Dongóval, Borbély Misivel, Fődővel és a Dohnányi Zenekarral tavalyelőtt a Bálnában egy nagyszabású Fabula Rasa koncerten. Örök élmény és hatalmas megtiszteltetés! Arany János költeménye, és pontosan az őseimről szól! Kevi rácok, vagyis a tőlünk, Szigetcséptől 10 km-re levő Ráckeve szerb lakói voltak.
8.  Eva Quartet - Nagyon szeretem a bolgár kórusokat, énekegyütteseket. Sokat hallgatok ilyeneket. Ahogy az örmény duduk, úgy ez is megnyugtat, ugyanakkor rettentően inspirál és beindítja a fogaskerekeket.
9.  Vujicsics Együttes - Emlékszem, amikor közel 10 éve kaptam egy Vujicsics lemezt, amin ez a szám volt. Ezt a felvételt rongyosra hallgattam. Egy időben minden este többször is meghallgattam lefekvés előtt. Ez akkortájt volt rám elementáris hatással, amikor elkezdtem figyelni a népzenére. Azt hiszem ennek a felvételnek is sokat köszönhetek, hogy végül itt kötöttem ki, ahol most vagyok. A címe elválást, búcsút jelent és szerintem nincs még a zeneirodalomban olyan szám, ami ezt ilyen szépen elmesélné... Most is hallgatom, és még mindig megszakad tőle a szívem.

 

 

 

A cikk megjelenését az NKA Halmos Béla Program Ideiglenes Kollégium támogatta.