Ritmus és hang

be local think global


30 éves a folkMAGazin
30 éves a folkMAGazin

2023-ban zárja 30. évfolyamát az 1994 óta működő, Prima díjas folkMAGazin, népzenész-néptáncos generációk elsődleges ismeretterjesztő és tudományos orgánuma, amely nemcsak amiatt számít kuriózumnak, mert ennyi idő távlatában még mindig fenn tudja tartani az érdeklődést egy olyan közegben, ahol a…

Dél-alföldi
Dél-alföldi
Folkkocsmák világa # 9

Szeged után Pusztaszerre látogattunk a Homokháti Népzene Táborba. Arra kerestük a választ, hogy a táncházmozgalomban a közösségi vagy az egyéni törekvések-e az erősebbek? Meg lehet e tartani az egyéniséget egy ilyen viszonylag zárt közösség részeként is? A sorozat további részeit itt találod!

Hazai pályán
Hazai pályán

Az alkotó szakmák fürge tempóban reagáltak a járványhelyzetre, beleértve a táncházmozgalom ágait is. Az első hullám után pedig amint lehetett, mindenki elkezdett a saját területén próbálni, újra együtt lélegezni. S valóban olyan volt a nyár és az ősz eleje, mintha újra levegőt kapnánk. Ám a második…

Folkaranténban
Folkaranténban
A karanténba vonult táncházmozgalomról

  A járványhelyzet március közepe óta már nekünk sem csak egy távoli hír. Hazánkban az emberek jelentős része már hetek óta önkéntes karanténban él. Aki tud, otthonról dolgozik és otthonról is mulat. A március 11-én kihirdetett vészhelyzet mindenkit, így a táncházmozgalom tagjait is, új helyzet elé…

Inkább buli
Inkább buli
Folkkocsmák világa # 4

 Folkkocsmák világa stábja eddig kifejezetten "klasszikus" folkkocsmákat keresett fel. De vajon a laikus kívüállók hogyan tudnak bekapcsolódni ebbe a táncos előképzettséget igénylő szubkultúrába? És vajon mennyire tudjuk a saját egyéniségünket kifejezni a hagyományos néptáncon és népzenén keresztül?…

Facebook oldaldoboz

Naptár

május 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31

Kapcsolat, hirdetés, mindenmás: apostrophe.prod@gmail.com

Címkék

cimkefelhő
süti beállítások módosítása