Ritmus és hang

be local think global

Az újító dolgok műhely-szinten, gerilla akciók során születnek meg 

A népi kultúra erősen lokalitáshoz kötődik. Kérdés, hogy mennyire tud autentikus maradni és biztos talajon állni, amikor ezt a lokalitását elveszíti. Amikor kiragadjuk az eredeti kontextusából. Deffend Inci több, mint 12 éve vezeti a Corvinus Közgáz Néptáncegyüttest, belelát a vidéki és a fővárosi néptáncegyüttesek életébe, működésébe; táncosként, vezetőként a kultúra populárisabb és kevésbé látható szegmenseinek folyamataiba is.

Mik a feladatai, milyen igényt kell kiszolgálnia egy együttesnek azon az “eredendő célon” túl, hogy színpadra vigye a hagyományokat? Mennyire tud egy ilyen közösségi formulában érvényesülni az individuum? Mit jelent a hagyományőrzés? Mennyire formálható – úgy általában – a kultúra? A Ritmus és hang kifejezetten nőket “felhangosító” sorozatában ilyen és hasonló kérdésekre keressük a válaszokat.

Kezdjük a legelején. Mi állított téged pályára? 

Későn és teljesen véletlenül találkoztam a tánccal, de onnantól nagyon rövid idő alatt az életem része lett. Kakukk Pali személyében egy olyan karaktert ismertem meg, akinek teljesen magával ragadott a tudása, a profi szemlélete, a karizmája. A táncos képzésem férfi táncokkal kezdődött, de tanított balettet, Molnár technikát, rengeteg technikai fejlesztő dolgot. Hogy milyen pedagógus vagy, nagyban meghatározza, hogy milyen pedagógusaid voltak. 

inci_4.png

Lévén, hogy az együttes eredendően egy egyetemi közegben “épült”, felmerül bennem, mennyire kell megfelelned az aktuális intézményi, politikai irányvonalaknak. Mennyire kell reprezentatívnak lennetek? 

Amikor 2007-ben átvettem az együttes vezetését, még semmilyen állami támogatást nem kaptak a hozzánk hasonló táncegyüttesek. Előre gondolkodó emberként biznisz- szemlélettel is tekintettem erre a lehetőségre; az együttesi arculathoz, amit szerettem volna kialakítani, csodálatosan illeszkedett az összefüggés a Corvinussal, mert érvényesíthettem az önálló vízióimat. A világon máshol már vannak erre jó példák, ahol ügyesebben összekapcsolják az intézményeket a művészeti vagy sport csoportjaikkal, az egyetemek jól tudják saját javukra forgatni azokat. A reprezentatívság az én alapvető művészeti elképzelésem része, és ha úgy nézzük, igazi nyertes szituáció: mindig is arra törekedtem, hogy az országos mezőnyben is a legmagasabb színvonalú együttesek közé tartozzunk,  ha fontos ez az egyetemnek, ha nem. 

A beszélgetés legelején egyetértettünk abban, hogy a kultúra kevésbé látható, “réteg” szegmensei ma Magyarországon többnyire magukra vannak hagyva, nagyon kevés opcióval és még kevesebb pénzzel. 

Az egész ország mentalitásán lebeg egy kissé a leültség. Kicsit poros, kicsit lejárt, kicsit nem igazán mai, nem az elkövetkezendő 30-40 évre neveli az embert. Az újító dolgok és a szellemi frissesség inkább műhely-szinten születik meg, gerilla- akciók formájában törnek felszínre. Ez a táncra is nagyon érvényes.

Te vidéken, Százhalombattán kezdted a pályafutásod. Vidéken vagy a fővárosban van több, jobb lehetőség? 

Szerintem nagy hiba lenne szembeállítani a vidéket a fővárossal, mert rengeteg faktoron múlik, milyen egy táncegyüttes - és persze az sem mindegy, mi a cél. A kultúra és a felsőoktatás ide, a fővárosba összpontosul, de sokan jönnek vidékről és hoznak magukkal egy érzetet, vagy a hagyományőrzésnek legalább a morzsáit. A budapesti együttesekben sok a vidéki táncos. Az biztos, hogy vidéken nagyobb lehet a függés, például a helyi önkormányzattól. A fővárosban pedig a létjogosultság bizonyítása a nehezebb, mert hát egy fővárosi önkormányzat esetében hányadik a sorban a helyi néptáncegyüttes támogatása... Akarat és világos vízió, szerintem ezen múlik minden. Hogy a művészeti csoportban, akár egy zenekarban is, legyen egy valaki, aki nagyon akarja, akinek van víziója és azzal magával ragadja a többieket is. 

A sorozat előző interjújában - amiben Kuczera Barbival beszélgettem -, megjelent az a kérdés, hogy lehet-e valóban autentikusan “művelni” a népi hagyományokat városi körülmények közt, hivatásszerűen. Valóban ellentmondás ez?

A megjelenési forma változik, de a funkció nem. A néptáncot, a népzenét régen is mindenki megtanulta valakitől, és akitől megtanulta, az is tanulta valakitől. Ez a tudás évtizedekre, vagy akár évszázadokra is visszatekintő örökség, amelyet aztán saját magunkon átszűrve, és a kor által áthatva rögzítünk, de mégis esszenciálisan ott marad benne a lényeg. Amikor egy autentikus dologhoz nyúlunk, valójában üzenetekhez nyúlunk. 

inci_1.png

Mikortól számít háborgatásnak belenyúlni ebbe az autentikusságba? 

Azt gondolom, bátran hozzányúlhatunk, hozzá kell nyúlnunk. Nem baj, ha a néptánc vagy népzene fogyasztása a populárisból indul, jó, hogy vannak ilyen megoldások is. Nem vagyunk egyformák, nem érdekelhet ez mindenkit azonosan. De aki komolyabban foglalkozik ezzel, annak bizony már felelőssége van. 

A táncházmozgalom kezdeteikor a táncház egyrészről szabadságot és szórakoztatást, másrészt közösséget és hagyományőrzési lehetőséget kínált, mindezt a hagyományos táncházak mintájára.  Mit ad ma? 

Az értelmiségi fiatalok körében nagyon trendinek számít a táncház, egyrészt az autentikussága miatt, másrészt a korszellem miatt is: “Az individuum mindenek felett”, mindenki szeretné megkülönböztetni magát. Ugyanakkor közösségépítő ereje is van, mert a táncházban jelen lenni energiabefektetést és speciális háttértudást igényel. Ott olyan emberekkel találkozol, mint te, és egy olyan világgal, ami nem olyan, mint a külső világ. A táncháznak eredendően társkeresési, párválasztási funkciója volt a múltban, ez továbbra is nagyon meghatározó. És természetesen az élő, aktív alkotás varázsa is benne van. 

Hogyan tud egy ilyen közösségi formulában érvényesülni az individuum? Milyen szerepe van ebben az improvizációnak? 

A néptáncban és a népzenében is megkerülhetetlen az egyén szerepe, ha autentikusságról beszélünk. Az egyéniség is része ennek a dolognak, az improvizáció pedig nagyon fontos elem az egyéniség kibontakozására. A másik, hogy sokan azért jönnek táncot tanulni vagy mennek a táncházba, mert ott sokkal tömörebben kapnak magukról információt, visszajelzést. A közösség egy tükör, amiben megláthatják valóságos önmagukat. Egy hagyományos faluközösségben is pont így működött, és ezért kellenek a kortárs közösségek is.

Az interjúsorozat további részeit itt és itt olvashatod.

inci_2.png

 

rh_tamogatas.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://ritmuseshang.blog.hu/api/trackback/id/tr8315710812

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Facebook oldaldoboz

Naptár

szeptember 2020
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30

Kapcsolat, hirdetés, mindenmás: apostrophe.prod@gmail.com

Címkék

cimkefelhő