Ritmus és hang

Hogyan lehet mai szemmel érvényesen közelíteni a népzenei hagyományokhoz? Mit jelent a hagyományőrzés? Mennyire formálható – úgy általában – a kultúra? Milyen szerepeket kínál ez a közösség a nőknek? Hogyan viszonyul a táncházmozgalom a szerepváltozásokhoz?  

Kuczera Barbara a Magyar Állami Népi Együttes táncosaként kezdte pályafutását, "közel a tűzhöz", de valójában mindig is népzenész akart lenni. Akkoriban még kevés helyen volt népzene oktatás intézményes keretek közt, inkább "fővárosi" kiváltság volt - vidéken nem volt rá apparátus.  Jelenleg az Óbudai és a Budafoki Zeneiskola népi hegedű tanára, a Méta Tábor oszlopos alakja a kezdetek óta, valamint az egyik szervezője volt 2018-ban a Női Népzenészek Találkozójának.

Te is zenész családból jössz, de nem népzenei közegből. Hogyan kerültél a népzene, a táncház világába?

Törökszentmiklóson születtem, az ottani táncegyüttesben kezdtem táncolni. Ezzel egyidőben zeneiskolába is jártam, de nem népi-, hanem klasszikus hegedűre. Ekkor körülbelül tíz éves voltam. Gyerekként nem nagyon fűztem össze, hogy ezt a kettőt akár egyszerre is csinálhatnám. Az egyik alkalomra a táncházban nem ért rá az akkori prímás, mondták, hogy láttak engem hegedűtokkal szaladgálni a városban, mi lenne, ha beugranék helyette. Utólag visszatekintve ez volt az első alkalom, amikor zenészként népzene-közelbe kerültem, de kellett még pár év, hogy kikristályosodjon előttem az út. 

Volt meghatározó, “nagy pillanat”?

13-14 éves korom körül valamikor a kezembe került egy táncházas lemez, Halmos Béla - Széki sűrű és ritka tempó, ami teljesen elvarázsolt. Mint amikor beoltanak valakit. Innentől tudtam, hogy a népzene az én utam. Elkezdtem a tánc mellett népzenét is tanulni, tudatosan hallgattam a rádióműsorokat, követtem az eseményeket, az akkori “nagy neveket”.

Akkoriban még kevés helyen volt népzene oktatás intézményes keretek közt. 

Óbudán és a fővárosban még pár helyen lehetett népzenét tanulni intézményes szinten, de vidéken elvétve volt lehetőség. Internet hiányában sokkal nehezebb volt hozzájutni anyagokhoz is. Néha visszasírom a báját annak az időszaknak, amikor még óriási értéke volt a felvételeknek, kottáknak és annak, amikor adott zenészekkel személyesen is találkozhatott az ember a táncháztalálkozókon, a Molnár utcában vagy az Almássy téren. 

Mit gondolsz, meg tud születni igazán autentikus népzene ezen, autentikusnak nem mondható 21. századi, városi körülmények közt? 

A népzene állandóan változó, minden korban az éppen aktuális lenyomatát találjuk meg. Most éppen azt a korszakát éli, amikor egyre kevesebb olyan zenésszel van lehetőségünk találkozni, akik autentikus körülmények közt művelik. Mi, akik átvettük, városi körülmények közt próbáljuk megtartani - és ez is már egyfajta átalakulása a népzenének. Bizonyos dolgokat sikerül is, bizonyos elemeket viszont kénytelenek vagyunk elengedni: el kell fogadnom, hogy 2020-at írunk és nem egy falusi zenész vagyok, azokkal a hatásokkal kell felöltöztetnem a zenét, amik engem, a mostban érnek.

Számodra mit jelent a hagyományőrzés?

Főleg az Akadémián beszélgettünk erről sokat, de nem nagyon kaptunk választ senkitől, még magunktól sem. Zenészként, előadóművészként nagyon fontos kérdés ez például egy stílus megtanulásánál. Mit kell onnan konzerválnom, mit kell átemelnem, mi az, amiben válogathatok? Mit engednek a körülményeim? Én úgy gondolom, a korral és személyiséggel járó behatásokat nem tiltani, hanem átengedni kell; ugyanakkor az tudja igazán, mi a lényeg, aki meg tudja tartani az eredeti formát. Ahhoz, hogy valami újszerűt tudj csinálni, fontos ismerned a “régit”, az autentikusat is. 

Néptáncosként kezdted a karriered, ahol nagyon erősen dolgoznak a hagyományok, és ha már itt tartunk, a hagyományos nemi szerepkörök is. Mit gondolsz Szivós Kata kezdeményezéséről, aki a legényes táncot “kreálta újra”? (Az interjúsorozat előző részében Trapp Dominikával beszélgettünk, aki a kiállításán behatóbban foglalkozott a témával.)

Tény, hogy a magyar néptánc cizelláltabb, több tere van a férfinak megnyilvánulni - ugyanakkor engem ez sosem zavart. Úgy gondolom, attól, hogy vannak szerepek, még nincs előrébb egyik a másiknál. Hagyományosan egyébként volt több olyan tánc (például a karikázó) és szertartás is, amelyben csak nők vehettek részt, a férfiak sokszor nem is tudtak róla. Lehet, hogy kevésbé látható, de pont ettől más életérzés, misztikusabb, titokzatosabb. Mindig érdeklődéssel figyelem, ki hogyan éli meg ezeket a szerepeket, ahogyan azt is, amikor valaki kilép az autentiktus “szereposztásból”. De a hagyományos forma ugyanolyan értékes marad attól, hogy időnként valaki megkísérel újítani rajta. A hagyományőrzésnek nem szabad a tiltásról szólnia.

Egy korábbi beszélgetésünkkor kiemelted Antal Gabriellát, aki prímásként példaképed és mestered is volt. Egy női prímás még mindig nagy szó - ahogy egyébként a nők minden más zenei- előadóművészeti területen is alulreprezentáltak. Te hogy látod a helyzetet a népzenében?  

A Zeneakadémián 12 éve folyik népzene oktatás, itt például egyre többen vannak női zenészek az utóbbi években. A népzene eredetileg a férfiak műfaja volt, persze ez most már nem ennyire egyértelmű, ennek a kornak most meg kell ezzel küzdenie. Ha a saját példámat vesszük, mire a gyermekvállalás után vissza tudtam kapcsolódni a zenébe, a pályázatokról, versenyekről az életkorom miatt már nagy eséllyel lecsúsztam. A zeneoktatásban viszont sokan vannak, vagyunk nők, csak a munka ezen része kevésbé látható. Hozzáállásbeli kérdés, hogy mennyire van kiemelve például egy versenyen az oktató személye. 

2018-ban az egyik szervezője voltál a Női Népzenészek Találkozójának a Fonóban. Az, hogy van ilyen megmozdulás, számomra azt jelzi, hogy bizony szükség van rá. 

Szerencsére nagyon jól sikerült, nem volt “szegény elnyomottak, végre kiszabadultak és felvették a szép ruhát”- hangulat. Az előbb említett okok miatt nagyon ritkán találkozunk, alkalmat kell teremteni, hogy összejöjjünk, zenéljünk, és megvitassuk, miként lehetne érvényt szerezni ebből a látószögből, nőként. 

Terveztek folytatást? 

Idén a koronavírus járvány közbeszólt, de igen, és mindenképp szeretnénk rendszert is csinálni belőle.