Ritmus és hang

be local think global

Hagyomány és Divat – Juhász Réka Ruhák

11004569_1619085911657168_4360905159585542441_o.jpg
Juhász Rékát elsősorban énekesként ismerhettük meg, aki egyedi, mély tónusú, erőteljes hangján szólaltatja meg autentikus felfogásban a legszebb népdalokat. Zenei kötődését családja alapozta meg, de néhány éve felerősödött benne az alkotás és önkifejezés egy másik formája iránti érdeklődése is: saját tervezésű ruháit és kiegészítőit ma már nagyon sok népzenei előadón láthatjuk a legkisebbektől a legidősebbekig, szólistáktól az énekegyüttesekig. 

„Végeztem néprajzot, tanultam ruhatervezést. Jöttem-mentem a világban, útjaimat rendszerint az énekek közvetítése határozta meg, de a vidéki, vagy erdélyi gyűjtések, a fellépések itthon és külföldön, az egyetemi padban töltött évek Budapesten és Kolozsváron mind arra vezettek, hogy ugyanaz a varázserő szól a népdalokból, mint ami a tárgyi alkotásokból tündöklik fel. A népi kifejezéstár a legalkalmasabb arra, hogy szebbé, teljesebbé tegyen egy életet, hiszen évszázadok alatt csiszolódott, örökérvényű emberi érzéseket és üzeneteket hordoz” - fogalmazza meg hitvallását Juhász Réka, aki Óbudán él, és miközben énekel és éneket tanít kicsiknek és nagyoknak, egy fényes műteremben ruhákat és ékszereket tervez és készít.

Ha tetszett, kövesd a blogot itt és oszd meg ismerőseiddel is. Kösz!

rh_tamogatas.jpg

Az előző bejegyzésben Németh Hajnal Auróra küldetéséről láthattatok egy videót, nem véletlen: a blogon a hagyomány és divat témakörét összemosva olyan kézműveseket és tervezőket szeretnénk bemutatni, akik a jelenkor trendjeit nem figyelmen kívül akarják hagyni, hanem vele, benne képesek érvényesíteni és megvalósítani egyedi stílusú alkotásaikat, saját ötleteiket, miközben szorosan kapcsolatban állnak a tradícionális technikákkal, legyen az az anyagválasztás, mintázatok, szimbólumok használata, formavilág vagy akár az újrafelhasználhatóság. 

A bejegyzés trackback címe:

https://ritmuseshang.blog.hu/api/trackback/id/tr8215317948

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Facebook oldaldoboz

Naptár

december 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31

Kapcsolat, hirdetés, mindenmás: apostrophe.prod@gmail.com

Címkék

cimkefelhő
süti beállítások módosítása