Ritmus és hang

be local think global

Hagyomány és divat - Aurora FolkGlamour

aurora.jpg

„Hagyomány és divat” sorozatunk harmadik részében egy olyan alkotót mutatunk be, aki rendkívül sokoldalúan építette fel saját márkáját: az Aurora FolkGlamour megálmodója, Németh Hajnal Auróra ugyanis olyan eredeti és egyedi viseletdaraboknak, ékszereknek és kiegészítőknek ad új életet, amelyeknek korukból adódóan saját történetük is van, ráadásul a Rábaköztől Kalotaszegen át Bulgáriáig terjed az a terület, ahonnan Hajnal műhelyébe kerültek az egyes „alapanyagok”. A népi szokások és az azokat övező szimbólumrendszer is lényeges jegye a legtöbb alkotásnak, emellett pedig legfőbb feladatuk a modern kor emberének kimozdítása a szürkeségből.

Az előző bejegyzésben Szabó Erzsó küldetéséről láthattatok egy videót, nem véletlen: a blogon a hagyomány és divat témakörét összemosva olyan kézműveseket és tervezőket szeretnénk bemutatni, akik a jelenkor trendjeit nem figyelmen kívül akarják hagyni, hanem vele, benne képesek érvényesíteni és megvalósítani egyedi stílusú alkotásaikat, saját ötleteiket, miközben szorosan kapcsolatban állnak a tradícionális technikákkal, legyen az az anyagválasztás, mintázatok, szimbólumok használata, formavilág vagy akár az újrafelhasználhatóság.  

Németh Hajnal Auróra sok művészeti ágban alkot: szobrokat, installációkat készít, színházi és fesztivál díszleteket tervez, kivitelez, performanszokat rendez, egyedi ékszer és ruha kollekciókat hoz létre, üvegablakokat fest. Alkotásaiban az iparművészet, a képzőművészet, a klasszikus üvegfestészet és a magyar népművészet elemei is visszaköszönnek. 

 „Szeretném megőrizni a múltunk értékes darabjait, miközben átformálom őket a mai világ számára is érthető, hordható, befogadható alakba. Folyamatosan kutatom, hogyan lehet a régi technikákat, motívum kincseket átemelni a jelenbe, úgy hogy megtartsák szépségüket, értéküket, de én is hozzátegyem a saját kézjegyemet.” - írja az alkotó.

Az Aurora FolkGlamour projektben autentikus magyar népviseleteket és ezek újragondolásából született ruhákat és ékszereket készít, melyekkel szeretné elérni, hogy azok az emberek, akik nem ismerik, vagy nem merik hordai a magyar népviseletek darabjait, még jelzésértékűen sem, kedvet kapjanak, hogy a plázákban vett ruhák helyett inkább „saját” kultúrájuk legértékesebb és legszebb jegyeit viseljék magukon, hiszen minden ilyen darabot lehet kombinálni a legújabb divattal, és valóban beilleszthetőek a mindennapjainkba. Erre a legjobb példa maga, Németh Hajnal Auróra.

rh_tamogatas.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://ritmuseshang.blog.hu/api/trackback/id/tr2515230486

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Facebook oldaldoboz

Naptár

december 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31

Kapcsolat, hirdetés, mindenmás: apostrophe.prod@gmail.com

Címkék

cimkefelhő
süti beállítások módosítása