Ritmus és hang

Az énekes becenevét, a szerelem gondolatát és a sorszeretet egyszerre hordozza magában a decemberben megjelent lemez sötétkék borítóján szereplő amor fati szókapcsolat. A dallamos kifejezés név és cím, de mindenekelőtt zenei tér, ahol meg lehet élni a kultúrák összefonódását, valamint a sokféleségben rejlő egységet. A népzenén alapuló, de műfajokat, nyelveket és dallamvilágokat bátran keverő albummal debütáló formáció énekesnőjével, Szalay Fatimával beszélgettünk. 

Mikor beszélgetünk, napra pontosan egy hónapja jelent meg az első lemezed, az amor fati. Változott valamit ezalatt a hónap alatt az életed?

Hosszú, nagyjából három éves út volt, mire eljutottunk oda, hogy megjelent ez a lemez. Nagy kő esett le a szívemről, mikor végül kijött az album. Ráadásul még karácsony előtt tarthattunk egy lemezbemutatót, ahol megszólalhatott az egész zenei anyag, ezzel meg is tudtuk ünnepelni, a munkafolyamatot. Változni nem változott sokat az életem. A feladatnak még csak egy részét végeztük el. Most az a legnagyobb kihívás, hogy megtaláljuk azokat a tereket, amelyekben megszólalhat a zenénk. Égető kérdés, lesz-e közönsége ennek a műfajnak. Én úgy érzem, a zenénk abszolút kortárs, de hogy valóban így van-e, arról a közönség dönt.

A hallgatóság lesz a valódi ítélőbírónk.

Most fog eldlőni, a zenénk tényleg érvényes gondolatiságot hordoz-e mások számára is, vagy csak egy lemez, ami feltűnik és eltűnik.  

Mitől lehet kortárs egy népzenén alapuló lemez?

Szerintem elsősorban a szövegeitől és a megformálástól. A szövegeket nagyon alaposan válogattam össze, hogy a mai befogadónak is mondjanak valamit. Teljesen érthető, hogy egy olyan sorhoz, mint a „csóri kanász, mit főztél” a korunk embere nem feltétlenül tud kapcsolódni. Rengeteg minden van azonban a népzenében, a dalok szövegeiben, ami ugyanúgy érvényes ma is, mert

az érzések egy része egyetemes.

Emellett bensőséges, fülhöz közeli zenét álmodtunk meg, kis felrakásokkal, kamarazenével, kevés hangszerrel. Mi ezt a teret tudjuk megképezni, ezt tudjuk adni. A mai zajban talán vannak emberek, akiknek erre van igényük. 

Az album Psyché dala című száma még a többihez képest is nagyon bensőséges, intim hangulatot teremt.

Az a legszerzőibb szám a lemezen. Weöres Sándor Psyché kötetéből dolgoztunk fel egy verset, és refrénként egy Szapphó vers töredékét használtuk. Mindkettőt nagyon szerettem kamaszkorom óta. Érdekes, hogy Psyché Weöres elgondolása szerint 1795-ben született, úgyhogy pont kétszáz évvel idősebb, mint én. Az égető, emésztő szerelem, amitől ebben a dalban szenved a beszélő, azt hiszem, olyan átélhető érzés, amely teljesen időtlenül működik. 

Amellett, hogy Psyché karakterét megszólaltatod, a lemezen négy idegen nyelven is énekelsz.

A lemez bő fele autentikus népzene, de a dalok nagyrésze kétnyelvű. Van cigány–magyar, román–magyar, horvát–magyar és török–magyar dalunk is.

Szerettem volna megmutatni, micsoda olvasztótégely a hazánk,

mennyi kultúra és nép formálta, építette azt, amit ma népzenének hívunk. Érzékeltetni akartam, milyen természetes ez az összefonódás, úgyhogy talán az egység keresésének éthosza formálta a lemezt. 

Ez a kultúrafelfogás hogyan alakult ki benned?

Azt hiszem, hogy valójában mindig ez dolgozott bennem, de Bartók Béla munkássága és gondolatai sokat segítettek szavakba önteni a gondolataimat. Nagyon tisztelem benne, hogy a legsötétebb történelmi időkben is elképesztő tudatossággal foglalkozott a velünk élő népek zenéjével, és ahogy mélyült az árok a különböző etnikumok között, ő egyre inkább az építgette a hidakat a zene által. Ez az integratív felfogás nagyon közel áll hozzám.

A népzene egy sokkal „közösebb” és szabadabb műfaj, mint amilyen keretek közé hajlamosak vagyunk szorítani.

Ki lehet vinni a zárt, megszokott közegekből. Mi például direkt a belvárosi Három Holló Kávézóban tartottuk az első lemezbemutatónkat, hogy hétköznapi terekben szólaljanak meg a dalok, ahol az utca embere – aki egy táncházba például talán nem jönne el – is meghallgassa. 

A kulturális keveredést csak a szövegekkel képviseled vagy a dallamokban is megmutatkozik?

A horvát, Oj Savice – A Száva és a Duna dala című számnál építünk a többszólamúság délszláv hagyományára, a Török daloknál igyekszünk valódi török népzenét megszólaltatni. A román és cigány daloknál ugyanakkor – épp a Kárpát-medence olvasztótégely mivolta miatt – már nem lehet feltétlenül rámutatni, melyik dallam melyik néptől jött. Közép-Erdélyben például olyan szoros volt az együttélés a románság, a cigányság és a magyarság között, hogy az különböző zenei hatások szétválaszthatatlanok. Nem beszélve arról, hogy a hivatásos zenészek általában cigányok voltak, akik megtanulták kiszolgálni a velük élő népek igényeit, de közben a saját zenei kultúrájukat is éltették

Hiába az összetartozás bemutatásának vágya, ennyi kultúrában és nyelvben mégsem tud az ember otthonosan mozogni. Hogy lehet a sokszínűség különböző árnyalatait ennek ellenére hitelesen bemutatni?

Mivel történetesen sem románul, sem cigányul, sem törökül, sem horvátul nem beszélek, kerestem szakembereket, akik segítettek, mert nem szerettem volna, hogy felületes, „hamis” dalok szülessenek. Ennek érdekében többek között a román zeneakadémiai egyik tanárával, turkológussal és török zenésszel is beszélgettem. 

A nyelv és a hangzás mellett a műfajok is keverednek a lemezen. Beszéltünk már népdalokról, versfeldolgozásról, de emellett még egy mese is helyet kapott az albumban. Mi az a rendezőelv, ami egyben tartja a dalokat?

A lemez elsősorban a szerelemről szól, ez fűzi össze a számok nagy részét. A népdaloknak ez a legfontosabb témája. Azért választottam a kedvenc mesém, a Talányfejtő lány meséje is, mert megvilágító erejű parabolája a szerelemnek. Weöres Sándor és Szapphó versei megint más oldalról fogják meg a témát. Minden szám érzelmi állapotokat ragad meg.

Van például egy kalotaszegi dal, amiről mindig a düh jut eszembe, amelynek nagyon is helye van a a szerelem érzelmi palettáján.

A lemez számomra ezáltal egyfajta érzelmi térkép is, de persze mindenki úgy hallgatja és érti a számokat, ahogy szeretné. Remélem a közönségünk kihallja a sokféleségben rejlő egységet, amit én érzek. 

Erre utal a lemez címében az amor szó? 

Igen, az amor fati egyszerre hordozza magában a szerelem szót, a becenevemet, míg egybeolvasva sorsszeretetet jelent. Gondolkodtam is, ahogy csináltuk a lemezborítót, hogy most tulajdonképpen mi is az amor fati? A lemez címe, a zenekar neve, a projekt hívószava vagy az én művésznevem?

És mire jutottál? 

Azt hiszem, az a zenei tér, az a zenei éthosz, amiben létezni szeretnék. Most ez a lemez címe és a formáció neve is, de összességében minden, amit a zenémmel át szeretnék adni. A sorsszeretet, önmagunk sorsának elfogadását, felvállalását, az autentikus létezés gondolatát.

Ha már sorsszeretet, a zene mióta meghatározó része az életednek?

Első éneklős emlékem, hogy vasárnaponként mentünk misére a családommal, ahol az emberek közösen énekeltek, amit én nagyon élveztem, noha a dallamokat nem ismerem. Ez viszont akkor még egyáltalán nem zavart, a legnagyobb természetességgel és felszabadultsággal énekeltem a Kiskacsa fürdik gyerekdalt, mialatt a felnőttek mondjuk a Boldogasszony anyánkat énekelték.

Teljes gátlástalansággal, az együtt éneklés örömét megélve adtam hozzá a közöshöz, amit én tudtam, ezt az érzést azóta is folyamatosan keresem, mert ebben a legjobb létezni.

A népdalos közegbe aztán nyolcéves koromban, véletlenül kerültem bele. A családomban nem voltak zenészek, a nagynéném mégis elvitt Fábián Évához az Óbudai Népzenei Iskolába. Ő ott egészen különleges, szabad közeget teremtett az énekléshez. Mindig csoportokat tanított, kora délután kezdte a legkisebbekkel, aztán sorra érkeztek az egyre idősebbek, egészen estig. Én éveken át hosszú délutánokat töltöttem ott, énekeltem, ücsörögtem, rajzolgattam, hallgattam a nagyokat, míg én is felnőttem és a gimnázium után a Zenekadémiára jelentkeztem. 

Ha jól tudom, a zenekar tagjaival is mind innen ismerik egymást. 

Igen, a zenekar összes tagja zeneakadémista volt. Elég régóta zenélünk együtt, mindegyikük borzasztó fontos nekem, barátság fűz bennünket össze. Emberileg és zenészként is fel tudok nézni rájuk. A lemez magja az ének mellett a vonós zene. Bőgőn Tóth Máté játszik, brácsán Bálint Dombi, hegedűn pedig Danhauser Palkó, aki sok szempontból a másik „gazdája” a lemeznek. Az ő zeneiségéből, meglátásaiból rengeteget tanulok. A koncepciót régóta dédelgettem magamban, és tudtam, hogy velük szeretném egyszer megvalósítani. Aztán két éve egy bálon, ahol román dalokat tanítottam, beszélgettünk a Hangvetőt létrehozó Liber Endrével és Lelkes Andrással, akik felajánlották nekem, hogy csinálhatnék egy lemezt.  Ez a bizalom végtelenül megtisztelő volt. Azóta sem tudok elég hálás lenni. A folyamatot utána is végig kísérték, segített engem a Hangvető és az NKA is. Így jött létre az amor fati lemez.  

Ha csak egy számot mutathatnál a lemezről valakinek, aki sosem hallott titeket, melyik lenne az?

Ha mutathatnék egy számot, kettőt mutatnék. Az egyik a Török dalok, ami egy idegen, de nagyon otthonos zenei világba lép be, a második pedig a lemez utolsó száma, ahol magyarul zenélünk széki táncokat, a címe: Köszönöm.