Ritmus és hang

A közelmúlt egyik legizgalmasabb lemezét produkálta a Zoorddal. Ettől függetlenül többen ismerik őket Jakutföldön vagy Japánban, mint idehaza. A fősodor untatja, a járatlan ösvények inspirálják. Szilágyi Áron a Zoord mellett az Airtist tagja és a kecskeméti Leskowsky Hangszergyűjtemény vezetője. Ott beszélgettünk az apai "örökségről", a dorombról, a nyitott és befogadó Jakutföldről, ahol a -30 °C teljesen átlagos, de a punk nem halott, a moldvai zenéről, a közösségépítésről és az ország legjobb hangszergyűjteményéről, ahol a régi hangszerek nem poros múzeumi látványosságok. 

Lényegében dorombbal a kezedben születtél.

A dorombbal együtt születtem. Édesapám (Szilágyi Zoltán) nagyjából akkor kezdet el dorombot készíteni, mikor megszülettem.

Előtte mivel foglalkozott?

Könyvtáros volt. Fiatal korát elsősorban az határozta meg, hogy költő volt, itt Kecskeméten többen úgy ismerik, hogy költő, de festett is. Szentendrén igen sok barátja volt, Waszlavik, feLugossyék, szóval ők egy társaságba tartoztak. Sokszor mesélte Apu, igazából nem érdekelte őket semmi és minden egyszerre és kitalálták, hogy egy életcéljuk van, hogy bekerüljenek a lexikonba.  Tulajdonképpen ez mindegyiknek sikerült. Egyik a rajzfilmstúdió miatt, a másik azért, mert ismert képzőművész, van aki azért, mert matematikus, van aki pedig azért, mert dorombkészítő lett.

Hogy kezdett el dorombot készíteni?

A semmiből jött ez Neki. Azt mondja, hogy felülről kapott valami ihletettséget, hogy elkezdjen ezzel foglalkozni. A rádióban hallotta a hangját, de nem tudta, hogy mi ez. Elkezdett olyan eszközt készíteni, ami olyan hangot ad ki, de előtte még nem fogott dorombot a kezébe. Az első ilyen eszköz egy villából, egy bicikli láncszemből, és egy esernyő lamellájából készült. Ennek nem doromb, hanem villaszerű formája volt. Még mindig megvan ez a hangszer. Ezt követően szögekből kezdett olyan eszközöket készíteni, amelyek a dorombhoz hasonló hangot adtak ki. Ezekből a kísérleti darabokból több ezer volt otthon, megszállottan dolgozott ezeken a hangszereken, a minél tökéletesebb hangzást kereste.
1978 körül járt egy holland házaspár nálunk. A Margaret nevű hölgy, mondta, hogy „ez egy doromb, nagyon jó hangja van. Veszek is belőle”. Ő volt az első vásárlója. Apu vásárokon kezdte árulni a dorombokat. Ez nagyjából a táncház mozgalom indulásával egy időben volt. Apunak zeneileg nem volt közvetlen köze a táncház mozgalomhoz, ennek igazából abban volt jelentősége, hogy a népzene megjelenésével az emberek sokkal nyitottabbá, kísérletezővé váltak, visszanyúltak a tradicionális dolgokhoz. A táncházi zenészek is vásároltak tőle, mert akkoriban nagyon kis darabszámban, gépi készítésű rossz minőségű osztrák dorombokhoz lehetett hozzáférni a Triálon keresztül, de Apunál nagyon jó minőségű hangszereket lehetett kapni. Később a Triál is rendelt tőle dorombot.

Édesapádat a világ egyik legjobb dorombkészítőjének tartják.

Az egyik legismertebb mindenképpen. A hangszerek megítélése mindig szubjektív. Én a világ legjobb dorombkészítőjének tartom őt, mert annyira sokféle hangszert készít, amelyekkel változatos zenei igényeket tud kielégíteni. 

Beszéljünk egy kicsit magáról a hangszerről és a történetéről.

A doromb - a szó pozitív értelmében - nagyon primitív hangszer. Két részből áll mindössze, egy keretből és egy rugóból. Mivel ennyire egyszerű hangszerről van szó, minden apró változás drasztikusan módosítja a hangját. Az első dorombokat valószínűleg bambuszból készítették, mai napig készítenek bambusz dorombokat Délkelet - Ázsiában. Készültek, készülnek dorombok fából, halcsontból is. Ezek a hangszerek nem alkalmasak a nyugat-európai zenei igények kielégítésére, mivel a felhangok nem szólalnak meg rajtuk szépen. A dorombon lehet ritmust és dallamot is játszani. Ezeken a bambuszból, csontból és fából készült hangszereken nem lehet dallamot játszani, inkább halk ritmushangszerként lehet használni. A fémdoromboknak viszont egyenletes, kiegyensúlyozott erős hangja van, ahol a felhangok szépen megjelennek. Megszólaltatásáról, játékmódokról bővebben itt.

Milyen fémből készülnek a dorombok?

Acélból készülnek általában. Jakutföldön például fűrészlapot vagy a ház körül talált fémeket is használnak dorombkészítésre. Ez egy szintig nem befolyásolja olyan nagymértékben a hangszer hangját, ha jó mester kezei nyúlnak az anyaghoz. Apu dorombjai nem ilyen anyagokból készülnek. Saját receptura alapján az acélgyárban készítik el a keret anyagát, valamint vagy 16 féle, általa kitalált rugóötvözetet használ a rugóhoz. Mindegyiknek más a hangja, más érzés rajta játszani, hosszabb vagy rövidebb lecsengésű, finomabb vagy agresszívabb játékmódra alkalmas. A dorombról minden itt.

A doromb hangja egészen egyedi és misztikus. Milyen érzetet közvetít?

A doromb hangja azt az ősi érzetet érinti meg a hallgatóban, ami mindenkiben ott van. Ez egy nagyon emberi hangszer, önmagában nem, csak az ember szájában képes megszólalni. Azért is különleges, mert a játékos teljesen mást hall, hiszen a fülünket és a garatunkat összeköti egy csatorna és e miatt egészen más hangokat lehet hallani játékosként, mint hallgatóként. Az összes hang, ami a dorombon megszólal harmonikus, nem lehet rajta hamisan játszani. Csak a természetes felhangskála szólal meg, az összes hang harmonikusan viszonyul az alaphanghoz. Bármit csinálsz rajta jól és természetesen szólal meg. E miatt nagyon szeretnek az emberek rajta játszani, mert sikerélményük van. Teljesen mindegy, hogy hol élsz és mit csinálsz, ugyanazt érinti meg benned. Lehet, hogy nem tudja a hallgató dekódolni ezt az érzést, nem tudja megfogalmazni, de ez ott van, ott forr benne. A doromb az egyik legglobálisabb és a leglokálisabb hangszer egyszerre. Én hiszek a doromb globalizmusában.

Mi ez az érzés, hisz Te egyszerre vagy játékos és hallgató is egyben?

Azért nehéz megfogalmazni mindezt, hisz nem tudom kívülről nézni. Volt egy srác, aki eljött a legelső Airtist koncertre tíz éve a Gödör klubba. Utána küldött egy e-mailt, amiben nagyon jól visszaadja mindezt. Valahogy úgy fogalmazott, hogy az emberi köpenyét levedlette magáról, valahogy visszavedlett ösztönös állattá és legszívesebben a saját verejtékében fürödve pörgött volna. Közvetlenül a gerincvelőre hatott a doromb hangja, kikerülve az agyat, és átvette a teste fölött az uralmat. Teljesen tiszta volt, nem használt semmi tudatmódosító szert.
Nagyon szeretném én is ezt átélni egyszer, de nem vagyok képes, hogy felülemelkedjek azon a helyzeten, amiben vagyok. Játékosként néha megélem ezt a transzállapotot, ez ritkán van, ilyenkor inkább magamnak játszom. Koncerten ez nem jön össze, mert odafigyelve kell játszanom. A koncerten másfajta emelkedettség van. Ott az együtt zenélés és a közönséggel való együtt lélegzés öröme van. Ott nem csak a hang van, hanem sokkal több energia dolgozik a színpadon. Az egy másfajta tudatállapot.

Az első zenekarod a Navrang volt, majd játszottál az Úzgin Űverben is, most az Airtist és a Zoord működik párhuzamosan. A Zoord lemeze előtt Jakutföldön jártatok. Miért kellett Jakutföldig menni a csángó népzenével, hogy elkészüljön a lemez?

A történet még Jakutföld előtt kezdődött. Jakutföldön nagyon nagy hagyomány a van a dorombnak. Ez a fő népi hangszerűk. Kb. úgy viszonyulnak hozzá, mint Olaszországban az operához. Erre intézeteket alapítanak, hasonló látogatottsága van egy – egy koncertnek. Az ő Sebestyén Mártájuk, Albina Degtyareva a Carnegie Hallban, a Royal Albert Hallban lép fel, csak ő nem énekel, hanem dorombozik.
A jakutszki dorombmúzeum igazgatójával ismerjük egymást és egy kijevi fesztiválon említette, hogy meg akar hívni Jakutföldre, hogy bemutassuk a magyar dorombzenét. Mondtam, rendben, de ezt valahogy kontextusba kellene helyezni. Magyar dorombzene nem létezik, a doromb csak a moldvai csángó zenében számít autentikusnak. Én is szeretem ezt a zenét játszani, de én sem autentikusan játszom, mert jobban az előtérbe tolom a hangszert, sokkal nagyobb energiát szabadítok fel a játékomban.
Meghívónk gondolkodott, hisz három ember kiutaztatása és ellátása Jakutföldön nyilván nem olcsó. Mondta rendben, elhívja a zenekart, állja a költségeket, de akkor a "rabszolgái" leszünk. Ez nagyon jó hangzik, válaszoltam, főleg Szibériában, egy magyar fülnek kimondottan vonzó ajánlat, a történelmi tapasztalatokat ismerve. Belementünk, viszont volt még egy kérésünk: Nem csak a fővárosban akartunk koncertezni, hanem igazi szibériai élményt szerettünk volna. Olyan helyekre akartunk eljutni ahova ezelőtt európai ember nem nagyon jutott el, olyan emberekkel akartunk találkozni, akik meglehetős elszigeteltségben élnek. Ilyen helyekre is el akartuk vinni azt, amit képviselünk, ami minden szempontból az újdonság erejével hathat. Tíz napot töltöttünk Jakutföldön, 2500 km-t autóztunk a tajgán.

Jakutszban volt néhány fellépésünk, az egyik legfontosabb a helyi operaházban volt, 2500 fős közönség előtt, élő televízió közvetítés mellett. Mi voltunk a fő attrakció. Olyan reklámot kaptunk, hogy azt álmunkban sem gondoltuk. Például megszakították a híradót a reklámunkkal. Hazafelé a repülőn fotózkodtak velünk, országos heti magazinok középső oldalán négy oldalas cikkek jelentek meg a zenekarról. Szóval rendesen odatették magukat a szervezők. Nagyon változatos helyeken játszottunk, pl. a jakut elnök 60. születésnapján a parlament üléstermében, számos gyerek – és kultúrpalotában, az előbb említett Operaházban, vidéki iskolákban. Aztán eljutottunk vidékre, 800 kilométerre a Jakutsztól. Olyan busszal utaztunk, amibe eredetileg nyolcan személyes, de mi tizennégyen zsúfolódtunk be.

Milyenek voltak a körülmények?

Mikor mi voltunk viszonylag enyhe volt az idő, csak -30 °C volt. A leghidegebb helyen, ahol jártunk, -54 °C-t mértek. Az autókat nem állítják le soha, járó motorba tankolnak. Ha leállítod a kocsidat, biztos nem indul be újra. Autókban a fűtés működik, a buszokban kályhát tesznek be, ami azt eredményezni, hogy a lábadról leég a szőr, közben az ablakon pedig vastagon áll a dér. A lakásokban erősen fűtenek, általában +25-27 °C van az otthonokban. Ez nem krízishelyzet, ez az átlagos, akkor van krízishelyzet, ha a csövekben elfagy a távfűtés. Gyalog nem nagyon járnak, inkább autóval közlekednek. Ilyen időjárásban maximum 30 percet lehet kibírni fagyási sérülések nélkül az arcodon. Akik mégis gyalog mennek valahova, azok nagyon figyelnek egymásra és ha azt látják, hogy a szembejövő arca túl kék, akkor szólnak neki, hogy dörzsölje meg.
Olyan településeken játszottunk, ami a Google Mapen nincs rajta. Kortól, nemtől függetlenül tetőtől talpig népviseletben táncoltak a szerbára, a legújabb iPhone-kal vették fel a koncerteket. Nagyon keveset aludtunk. Általában 48 órát ébren voltunk, majd aludtunk 3-4 órát. Az adrenalin tartott bennünket ébren. Azért sem aludtunk, mert ahányszor ágyba kerültünk, blogot vezettünk, átbeszéltük, hogy mi történt velünk aznap, teljesen felfokozott volt a hangulat. A blogot, naponta vezettünk, hogy ne felejtsük el az élményeket, hisz annyi volt, hogy az egyik szinte azonnal felülírta a másikat. Azt egyből láttuk, hogy amit játszunk működnek, azt mondtuk, hogy ezt nem szabad hagyni elveszni.

Találkoztatok helyi adatközlőkkel?

Rengeteggel és sokkal együtt is zenéltünk. Van egy autentikus és egy modern rétege a jakut dorombjátéknak. Sok fiatal techno alapokra nyomja, de iskolában is tanulhatod az eredetit, pont úgy, ahogy idehaza pl. citerázni tanulhatsz. A hagyomány egyrészt dokumentálva van, valamint szájhagyomány útján is terjed. A hagyományőrzők iskolákban tanítják a zenét. A jakutszki dorombmúzeumban több ezer olyan doromb látható, amit jakut mesterek készítetek. Más hangszerük nem nagyon van, még sámándobokkal lehet találkozni.
Nagyon sokat lehet a jakutoktól tanulni. Jakutföld helyzete elég speciális. A világ legnagyobb területű, nem független köztársasága, egy millió négyzetkilométeren, 1 millió ember lakik, akiknek a fele jakut, fele orosz. Elég nagy az önrendelkezés. A jakut kormány a patrióta érzéseket erősíti, azért, hogy ne kerüljenek kisebbsége a jakutok, de ez nem mások vagy az oroszok ellen van.
A nemzeti értékeiket megemelik, erősítik, intézményes szinten nyomják és exportálják. A doromb esetében ez azt jelenti, hogy azt hallod, hogy a jakut dorombosok és a jakut dorombok a legjobbak, a jakutok fedezték fel a dorombot. Ez persze nem így van, de ha sokat mondják, akkor ez beépül. Gyakorlati szinten ez úgy működik, hogy ha egy világzenei fesztiválra egy dorombost akarnak hívni, akkor nem Magyarországról, hanem Jakutföldről hívnak zenészeket. Államilag dotált programjaik vannak, a jakut kormány fizeti a jakut zenészek utazását a világban, akik viszik a dorombzenét és egyben árulják is a jakut dorombokat.

Titeket hogy fogadtak?

Mindenhol fogadtak a polgármesterek vagy a régió kulturális vezetői. Leültettek, nagyon kedvesen érdeklődtek, levetítették nekünk, hogy szó szerint dézsába öntik a gyémántot, adtak egy pendrive-t, amin rajta volt, hogy miért érdemes Jakutföldön befektetni, milyen adótámogatások és ipari parkok vannak, stb. Majd reményüket fejezték ki, hogy hamarosan találkozunk még. Bennünk – akik csak egyszerű zenészek voltunk egy akkora országból, mint náluk egy fél megye – azt látták, hogy visszük a hírüket, valamint soha nem lehet tudni, hogy kivel fogunk idehaza találkozni, kit ismerhetünk.
Viljujszk nevű településen is találkoztunk a polgármesterrel, akinek adtam ajándékba egy könyvet Kecskemétről, aminek a borítóján a templom képe volt. A polgármester azonnal kapcsolt, közölte, hogy náluk van Jakutföld egyetlen katolikus temploma, megszervezte, hogy megnézzük, természetesen jött velünk ő és a helyettese is, még a helyi pópát is odahívta.
Útközben Almási Krisztián barátom látott egy falon egy „Punk's not dead!” felíratott, kérte, hogy álljunk meg, mert le akarja fényképezni. Mondták, hogy most nem, de délután visszajövünk. Közben szöget ütött a fejükbe, hogy a magyar vendég látott valami érdekeset a városukban, vajon mi lehet az? Elhívták a régió kulturális dolgaiért felelős emberét is, hogy jöjjön és dokumentálja ő is. Krisztiánt kék villogós busszal visszavitték, ahol kiszállt, kezébe nyomta a fényképezőgépét a polgármesternek és elkészült a fotó.
Ez a nyilván abszurd történet is azt mutatja, hogy mekkora tanulási vágy van bennük. Csomó diákot küldenek állami pénzen osztálykirándulásra Rómába, Párizsba, hogy lássanak világot, tanuljanak. Felismerték, hogy a tanulás az egyetlen lehetőség számukra. Tanulnak az utazásaik során, de tanulnak az odaérkezőktől is. Számunkra is nagy tanulási folyamat volt ez az út. Láttuk, hogy egy zárt közegben mennyire nyitottak tudnak lenni az emberek, miközben mi itt vagyunk Közép – Európa közepén, és egyre zártabbak vagyunk.


Mikor dőlt el, hogy lemez lesz ebből?

Már a repülőn megbeszéltük. Láttuk, hogy működött, amit csináltunk, másrészt ezzel a lemezzel olyan különleges helyekre is eljuthatunk, ahova egyébként nem nagyon, mint pl. Kazahsztán, Japán vagy Izland. A zenénk részben instrumentális, olyan energiákat szabadít fel, amihez nincs szükség, hogy az adott kultúrát ismerd, valamint ehhez kapcsolódó táncok könnyen taníthatóak, tanulhatók.

Honnan jött a Zoord név?

Egy éven keresztül agyaltunk, hogy mi legyen a nevünk. Odakint a Madjayar nevet adták a zenekarnak, ami nagyjából annyit jelent, hogy az „északról jött lovas nomád ember, aki ha leszáll a lóról „ó” lábbal sétál”. Ez a név idehaza teljes kudarc lenne. Apu javasolta a nevet, de van egy miskolci metál zenekar, akiket Zordnak hívnak, ezért lett Zoord. Ez a név végül mindenkinek nagyon tetszett.


A Zoord merőben másképp közelíti meg a hagyományos moldvai zenét, mint a táncházi zenekarok. Mi az alapállás?

Nem akartuk hagyományos táncházi moldvai zenét játszani. Drabant Béla, a zenekar hegedűse, a Flótás zenekar alapítója, citerán, dobon, hegedűn játszik. A Csutorás táborban gyerekkora óta hallgatta ezt a zenét, többször járt Moldvában. Az a véleménye, hogy annak semmi értelme, hogy a gyűjtött anyagot reprodukáljuk, inkább játsszuk mindezt a saját felfogásunkban. Itt Kecskeméten minden héten tartunk táncházat, ahova járnak az erasmusos diákok, a metálos arcok, meg mindenki. Nekik semmi közük nincs a táncházmozgalomhoz, teljesen urbánus a környezet, ők itt hallottak először ilyen muzsikát, nekik ez a hangzás tetszik.
Én az Airtistből hoztam egyfajta megközelítést, de ma már magam sem tudom, hogy az Airtist féle hangzás volt hatással a Zoordra vagy fordítva. Krisztián, a Zoord dobosa, punkot és hasonlókat hallgatott szinte egész életében. A post-rock, a punk az ő világa, minden ami off-mainstream. Olyan zenéket hallgat és gyűjt, hogy az eszméletlen. Pl. Nirvana az mainstraem, A hagyományos táncházi zenéhez sok köze nincs, de azok a groove-ok amiket ő hoz, az nagyon beleillik a Zoord zenéjébe.
Nem is volt kérdés, hogy milyen zenét csináljunk. A többieknek nagyon tetszett a dorombnak a döge, nem is terveztünk a zenekarba basszust, csak ezt a nyers hangzást akartuk visszaadni. Nem nagyon agyaltunk a számokon, jött egy téma és a mindenki ráérzett a hangulatára és összeállt az egész. A lemez végső hangzásához nagyban hozzájárult Rafael Kołaciński, egy régi lengyel cimboránk munkája. Ő volt az, aki ezt lekeverte, érezte, hogy mi az, amit bele lehet tenni, ránk szólt, ha elszépelegtük a dolgot, vagy ha túl hosszan variáltunk egy témát. Tehát érezte, hogy mitől lesz karcos, mitől lesz hangulata a hangzásnak. Jakutföldre lényegében ennek a lemezanyagnak a vázával mentünk ki.

A koncerteken az anyag ugyanúgy megszólal, ahogy a lemezen, valamint vannak már új számok is. Élőben a szerkezeteken nem nagyon változtatunk. A trió felállás nagyon jó, mert a kémia nagyon jól működik, nem kell nagyon megosztanod a figyelmedet, át tudod adni magad a zenének. A színpadon sokat mozgunk, ami szintén fontos a zene átadásában. A technikai riderünkre is rá van írva, hogy nem táncházas hangzást kérünk, pl. a dob szóljon lábdobként, a dob kávája, pedig mint egy pergődob és a többi hangszerből is hozzák ki, amit kell. A zenénk nem szépelgő. Megpróbáljuk belevágni az ekét a hallgatókba, és jól meghúzni és minden attól függ, hogy milyen mélyen szánt ez az eke.

Idehaza kevesebbet, külföldön már többször bemutattátok az anyagot. Hogy fogadták?

Kapcsolati tőkém inkább a külföldi fesztivál helyszínek és koncertszervezők köré épül. Nemrég jöttünk haza Japánból, változatos helyeken - a zeneakadémiától kezdve kis klubokig  - mindenhol koncerteztünk. A koncert első felét követően mindig lejött az embereknek, hogy ez miről szól. A japán közönség nagyon nyitott, de nem ugyanaz, mint pl. egy dél-francia közeg. A mi zenénk ott is periférikus dolognak számít, olyan emberek voltak többségben, akiket vagy a magyar zene, vagy a doromb zene érdekelt. Jól példázza a japán turné hangulatát, hogy az utolsó napra, vasárnap du. 2-re szerveztek egy koncertet, négy órával a repülő indulása előtt. 200 ember előtt játszottunk, olyan hangulat volt, hogy a födém majd leszakadt, majd a koncert végén sorfalat álltak a busznak ahogy elindultunk és integettek. Jártunk Kazahsztánban is, ahol egy fogadáson zenéltünk, valamint a kinti zeneakadémián tartottunk előadást.

Évekkel korábban egy másik zenekarban is együtt játszottatok, ez volt a Recyclo. Hogy jött létre ez a különös formáció?

A zenekar már nem létezik, alkalmi formáció volt. A Leskowsky Hangszergyűjtemény, alapítója Leó (Leskowsky Albert) nemcsak gyűjtött, hanem készített hangszereket. Mikor 2009-ben átvettem a hangszergyűjtemény vezetését, láttam, hogy van egy csomó bádogból, bicikli küllőből készített hangszerek is vannak, gondoltam, ezekkel is kellene valamit kezdeni.


Akkor éppen benne voltam egy környezetvédelmi projektben itt Kecskeméten, és javasoltam, hogy csinálnánk egy utcai perfomanszt. A ritmust káposztasavanyító hordó adta, volt egy csomó biciklifon (kerékpár küllőiből és wc láncokból épített hangszer), bádogtölcsér, vonatrugók, lefolyó csövekből készített fúvós hangszerek. Mi viccnek gondoltuk, de az emberek komolyan vették, sőt el kezdtek hívogatni fellépésekre. Ez egy nagyon hatékonytalan projekt volt, mert 3-4 óra a kipakolás, 20 perc a zene, mert nagyjából ennyi ideig lehet kibírni, majd 3-4 óra visszapakolás. A hangszerek egy része ma is látható a Leskowsky Hangszergyűjteményben.

Számos workshopra hívnak világszerte. Mi a workshopok témája?

Ha a Zoordot vagy az Airtistet elhívják egy külföldi fesztiválra, van mikor, nem csak koncertet, hanem nem színpadi programot is kérnek. Ez pedig a doromboktatás. Van, mikor csak doromboktatásra hívnak. Ilyenkor belövőm a hallgatók tudásszintjét és egy nagyon gyakorlatias foglalkozáson játéktechnikákat mutatok be. Mindig törekszem arra, hogy legyen benne moldvai dallam, megtanítom nekik a kecskést vagy a kettőst, vagy valami olyat, ami a saját kultúrámat képviseli.
Olyan játéktechnikákat is bemutatok, ami rám jellemző vagy én fejlesztettem ki. Ez elsősorban a dinamikus technika, hogy miként lehet hangosan játszani ezen a hangszeren, hogy lehet kilépni abból a dobozból, hogy a doromb egy aranyos kis népi hangszer, amivel a háttérben el lehet sunnyogni és színesíti a zenét. A feladat az, hogy bemutassam, hogy lehet hatást gyakorolni az emberekre a dorombbal, hogy tudod a közvetlen környezetedet boldoggá tenni a hangjával, de akár hogy lehet több ezres közönségnek is bemutatni, úgy, hogy ez ne tűnjön szerencsétlenkedésnek. 


A Leskowsky Hangszergyűjtemény igazgatója vagy. Hogy kerültél ide?

Legelőször két éves koromban jártam a Gyűjteményben, ahol Apu és Leó elmondása szerint magamra borítottam a dobcuccot. Akkor Leó azt mondta, hogy előttem az utódom. 2006 körül elkezdtem önkénteskedni Leó mellett a gyűjteményben, segíteni a tárlatvezetésben.

Leskowsky Albert hogy hozta létre a gyűjteményt?

Leó a gyűjteményt 1979-ben alapította, miután németországi tanulmányaiból rengeteg hangszeres szakirodalommal és számos különleges hangszerrel tért haza. Ezt követően belevetette magát az akkor még élő tanyavilágba: idős citerásokkal, hangszerkészítőkkel találkozott. Ezek az emberek - felismerve Leó alázatát és hagyománytiszteletét - neki ajándékozták hangszereiket.
A helyi Katona József Múzeumban kapott egy szobát, itt indult a hangszergyűjtemény története. A gyűjtemény egyre gyarapodott, sok hangszerkészítő ajánlott fel hangszereket, Leó is sokfelé utazott, ahonnan hangszerekkel tért haza, valamint ő is fejlesztett instrumentumokat. Mikor átvettem a gyűjteményt a fő profil az iskolai csoportos foglalkozás volt, ami a mai napig megmaradt, de közben elkezdtem workshopokat, koncerteket, fesztiválokat szervezni.
Szerintem a hangszerek világa azért érdekes, mert más kultúrákba enged betekintést. Nem csak a zenét ismeri meg az ember, hanem a szokásokat és sok minden mást is. Kecskemét egy közepes méretű város, ahol hasonlóan nyitott gondolkodású emberek jó, hogy rendszeresen tudnak ugyanazon a helyen találkozni. Ha pedig erre a különleges hangszerek az apropó, akkor ez nagyon rendben van. Célom volt, hogy a hangszerek világát mindenkihez közel vigyük és átélhetővé tegyük.

Egyszer azt mondtad, hogy Téged olyan zenék érdekelnek, amelyek a határokat feszegetik. Ahogy látom az általad szervezett fesztiválokat jórészt ilyen zenekarok töltik meg. Mi izgat a határterületekben?

Autentikus népzenét játszanak rengetegen és én úgy gondolom, hogy ezek a zenekarok megtalálják a bemutatkozási lehetőségeket. Ennek a közegnek megvan a kialakult évtizedes struktúrája. Mindig azokat az utakat kerestem, amivel kevesen foglalkoznak. Talán otthonról hoztam, hogy a járatlan utak felé kell menni. Mikor a Navrangot megalakítottuk 1999-ben az izgatott, hogy itt vannak ezek az autentikus hangszerek, de mi mást lehet velük még csinálni, mint, hogy reprodukálni az előttem elhangzottakat. Kétezer előtt itthon nem nagyon voltak elektronikus fúziós világzenék, nem volt példa arra, hogy a számítógép és az ősi hangszerek együtt szólaljanak meg. Mi Transglobal Undergroundot hallgattunk, izgalmas volt, hogy pl. Angliában milyen pezsgő ez a szcéna.

Mindig a nyitottság inspirált, ha minél többféle zenei és kulturális hatás éri az embert, annál szélesebbre tárul az ablak és nagyobb a kilátás. Főleg, ha ez a sokféle hatás egy azon koncerten belül éri az embert, annál érdekesebb. 
Ha az ember valami periférikus dologgal foglalkozik, akkor azok az embereket gyorsan egymásra találnak, akik ritkán kapnak az érdeklődésüknek megfelelő programot a mainstream kulturális kínálatból.  A fesztiváljaink közönsége egyrészt ezek közül kerül ki, de nem csak a kecskeméti közönség jár a rendezvényekre, hanem Budapestről, Hollandiából, Makedóniából is érkeztek vendégek.

in English →

A cikk megjelenését az NKA Halmos Béla Program Ideiglenes Kollégium támogatta.