Ritmus és hang

Idén lesz 30 éve, hogy megalakult a Tükrös Zenekar, amelynek brácsása és cimbalmosa vagy. Mivel telt az első tíz év a megalakulástól az első album megjelenéséig?

Azzal, amivel a legtöbb olyan fiatal zenésznek, aki valamilyen szinten a népzene körül tevékenykedett. Jártunk a különböző népzenei és táncház táborokba, élveztük azok szabadságát, reggeltől estig muzsikáltunk. Ahogy sokan, akik a táborokban jártak, úgy mi is eljártunk Erdélybe. Mindenki más miatt utazott, volt, akit a tánc vagy a zene érdekelt, volt, aki kíváncsi volt az erdélyi társadalomra vagy a magyarok helyzetére. Akkor az erdélyi falusi kultúra sok tekintetben még érintetlen volt, ettől nagyon izgalmas számunkra, ami ellentmond annak, hogy már a század elején többen megkongatták a vészharangot a hagyományok továbbélésével kapcsolatban. Számomra újdonságot jelentett, mennyire szorosan kapcsolódik a falusiak életmódja az egyházi év ünnepeihez, az, hogy viseletben járnak és viszonylag zárt társadalomban élnek. Ez a szocializmus idején volt, mikor a Ceaușescu rezsimmel elleni szembenállás még jobban együtt tartotta a magyar közösségeket.

Amit ott tapasztaltunk, nagyon más volt, hisz mi itt a gulyás kommunizmus évtizedében jól elvoltunk, de hiányzott valami igazán komoly fogódzó.

Megéreztük, hogy mennyire más az ottaniak magyarsága, ami új volt számunkra. Itthon ennek nem volt értéke, nem is tudtunk mihez viszonyítani, hisz idehaza akkoriban nem is volt szó a nemzeti identitásról. Ott viszont azt láttuk, hogy a legegyszerűbb parasztember műveltségéhez is hozzátartozott, hogy tudjon néhány verset a legnagyobb magyar költőktől, és hogy e tudásra büszke legyen. Továbbá a legtermészetesebb dolog volt, hogy mindenki ismerte saját faluja táncait, énekeit és mindenki jelen volt a falu ünnepein. Megvolt mindennek a kultúrája, a közösség adta a recepteket az élethez, az udvarlási szokásoktól egész odáig, hogy mi módon szokás megfogadni a zenészeket a mulatságba. A Mezőségen azt is megtapasztalhattuk, hogyan változnak faluról falura a viseletek, a tánclépések, a zenék, a zenekari hangszeres felállások. Hatalmas változatosságot mutatott ez a világ. Mindig vittünk magnót, hogy felvehessük a zenéket, amit hallottunk, és persze igyekeztünk együtt zenélni a falusi muzsikusokkal. Voltunk együtt gyűjteni többek közt a Mezőség falvaiban, Bogyiszlóban, Felvidéken, majd Szatmárban. Megkerestük a zenészeket, és eltöltöttünk velük néhány napot, hogy minél jobban megismerhessük egymást és minél több mindent megtanuljunk tőlük.

A zenekart Árendás Péter (brácsa), Halmos Attila (hegedű) és Langer Zoli (nagybőgő) (jelenleg a Sabbathsong klezmer zenekar tagja) alapította. Nekem, mikor röviddel az alakulást követően megjelentem a zenekarban nem igazán volt helyem, hisz brácsás már volt, én pedig szintén az voltam. Talán ezért is kezdett jobban foglalkoztatni a cimbalom. Lelkes Andris előtt még hosszabb ideig velünk bőgőzött Doór Robert. Korpás Évi volt az énekese a Tükrösnek sokáig, a legtöbb lemezen Ő énekelt. Az első lemez Magyar népzene címmel a Fonónál jelent meg és az még számunkra, elsősorban arról szólt, hogy minél több dolog kerüljön rá a lemezre azokból a zenékből, melyeket szeretünk.

Három lemezeteken koncept album szerűen, egy-egy tájegység (Szatmár, Mezőség, Maros-Küküllő vidéke) muzsikáját mutatjátok be. Hogy jöttek ezek létre?

Halmos Attila hozta be a szatmári zenét az édesapján Halmos Istvánon keresztül, aki ennek a zenének szakértője, gyűjtője, kutatója volt. Attila elkezdte beadagolni nekünk a szatmári muzsikát, amire szükség is volt, mert mi alapvetően a mezőségi zenéért rajongtunk. A szatmári pedig nagyon más  - első és sokadik hallásra is - mint a mezőségi zenék. Először meg kellett szeretnünk, ezért aztán többször is elmentünk a legjobb muzsikusokhoz, hogy találkozzunk velük, videóra vegyük a játékukat. Ha személyes, netán baráti viszonyba kerülsz az ottaniakkal, akkor gyorsan kialakulhat a bizalom, amin az is sokat segíthet, ha látják, hogy te is tudsz zenélni. Ezután pedig elkezdtünk rendesen gyakorolni, elővettük a saját felvételeinket és mások gyűjtését, végig vettük dallamról dallamra az egészet.

Míg a szatmári lemez elsősorban Attila nevéhez fűződik, úgy a mezőségi lemez Gergő számára volt nagyon otthonos terep. Azt, hogy nagysajói, szováti és kolozsi muzsika is van a lemezen, neki köszönhetjük. A széki, palatkai és a bonchidai zene korábban is rajta volt a repertoárunkon, így viszonylag könnyen sikerült összeállítani a lemezt.

Az utolsó albumon (Erdők, vizek zenéje) szereplő zenék egy részével már nagyon régóta küzdöttünk. Leginkább a magyarpéterlaki zenével, bár az pont olyan zene, ami a mi hangszer felállásunkhoz nagyon jól illik. Sokat próbálgattuk, de nem nagyon sikerült visszaadni azt, amit az eredeti felvételeken hallottunk, és amiről szerettük volna, ha visszaköszön nálunk is. Elkezdtük kielemezni a zenekari összjátékot, aztán végre összeállt a dolog. Már régóta játszottunk egy ádámosi számot, ami nem került addig lemezre, ez is adott volt. Egy nagysajói számot ezúttal is becsempésztük a lemezre, a kőrispataki összeállításban a régen is játszott dallamokat újakkal egészítettük ki (egy részüket ugyanis már játszottuk a 96-os lemezünkön). Ezen az albumon van, ami Attilához áll közelebb, van, ami Gergőhöz. Például a magyarói muzsika, amit nagyon kevesen játszanak és Gergő elmondása szerint, számára egész pályafutása tekintetében ez jelentette számára a legnagyobb kihívást. Ez abszolút hozzá illik, hisz komoly technikai tudást és stílusérzéket igényel.

Ez a lemez egyébként mindannyiunk számára nagy falat volt, hisz sok mindent játszunk rajta, ami nem volt kézben, hisz nem játszottuk azokat több száz órája, mint például a palatkai zenét. Én úgy gondolom, hogy a magyarpéterlaki táncrendet ennek a lemeznek köszönhetőn játsszuk elfogadhatóan a táncházakban.

Megszólalásotoknak sajátos soundja van. Egyszerre hallható a játékotokban a régi parasztzenekaroktól ismert karcos, zsíros hangszeres játék, valamint a 80-as évek táncház zenekaraira jellemző fiatal lendület. A mai felvételek agyonpolírozott hangzását hallva ez ma akár „old schoolnak” tűnhet, de mégis friss és élő. Hogy alakult ki a stílusotok?

Magától alakult ki, amihez fontos volt, hogy mindannyian pontosan ugyanazt gondoljuk a népzenéről és mindannyian ugyanazt halljuk, mikor népzenét hallgatunk. Azokra az apró finomságokra vagyunk kihegyezve, amitől meg lehet különböztetni a különböző muzsikusok stílusát, akár egy falun belül is. Az egész ott kezdődik, hogy a vonatkoztatási rendszerünk nagyon megegyezik. Ez szerencsés, hisz ez nem mindig jön össze. Fontos az is, hogy nem akarunk nagyobbat markolni, mint amennyit képesek vagyunk fogni. Annak idején néhány kazettát adtunk kézről kézre, az volt, azt hallgattuk. Úgy tűnt, hogy van fény az alagút végén.

Ma már olyan mennyiségű gyűjtött és tudományosan feldolgozott anyag áll rendelkezésre, hogy ez nem annyira magától értetődő. Számunkra a gyűjtő utak, az együtt muzsikálás elsősorban szórakozási forma volt, és az ma is. A maiak számára egy kicsit bonyolultabb a helyzet. Aki zeneakadémiát végez, el kell végezni a kötelező stúdiumokat, azokból vizsgáznia kell, meg kell tanulnia egy csomó, a zenélési gyakorlat szempontjából feleslegesnek tűnő dolgot. A diplomáért a népzene szakon is meg kell szenvedni. Így sérül az a fajta szabadság, amiben nekünk részünk volt, kevesebb a spontaneitás, ritkábban adatik meg az örömzenélés önfeledtsége. De mindez érthető, mert alapvetően más a céljuk vele, mint a miénk volt annak idején. Ők ezt kenyérkereső hivatásuknak választják, míg mi elsősorban csak jól akartuk érezni magunkat a népzenével.

Egyébként a zenekarunk minden tagjára igaz, hogy a legjobb falusi muzsikusok játéka alapján kialakult ideáinkat szeretnénk visszatükrözni a saját zenénkben. Arra törekszünk, hogy azok az apró szépségek, amelyek ott vannak, mindenképpen visszajöjjenek, mert attól működik a zene. Ha ez nem sikerül, akkor azt a zenét inkább ne nem játsszuk.

                                                                                                                                                                               Fotó: Váradi Levente

Mivel készültök az októberi jubileumi koncertre?

Ma már viszonylag bő a repertoár, főleg ezzel az új lemezzel, tehát a bőség zavarával küzdünk. Úgy építjük fel a műsort, hogy az is megszólaljon, amit mi is és a közönség is szeret. Természetesen elsősorban arra törekszünk, hogy a közönség jól érezze magát. Lesz egy kis történeti áttekintés, így például a gyerekeink is ott lesznek, akik tízen évvel ezelőtt szerepeltek a gyerek lemezeinken, most pedig felnőttként megtisztelnek bennünket egy dal erejéig. Ott lesznek a régi tagok, Korpás Évi, Langer Zoli, de barátunk és a lemezeinken gyakran énekelő Papp Laci is énekel majd a Müpába.
Eljönnek azok a táncos barátaink is, akikkel az elmúlt években sokszor együtt léptünk fel: Szabó Szilárd, Hégli Dusán és Kádár Ignác. Lesz vetítés, ami mindig fontos része volt a Tükrös koncerteknek. Megmutatunk egy korabeli bejátszást egy gyerek koncertünkről, miközben a most már felnőtt gyerekeink velünk énekelnek, élőben a színpadon. Szokás szerint számos korabeli életkép és zenészportré jelenik majd meg a zenekar mögött nagy méterben. A Müpa koncertet követően egyébként átmegyünk a Fonóba, hogy hajnalig mulathassunk.

Az interjú második részét itt, a befejezőt itt találod.