Ritmus és hang

Gráf Vivien egyedi jelenségnek számít a hazai világzenei színtéren. Ő kiváló példát mutat arra, hogy hogyan lehet az előadói tevékenységet megközelíteni a nem hivatásosság oldaláról. Az éneklés mellett a belsőépítészet területén tevékenykedik, egy olyan szakmában, amelynek a koncepcionális gondolkodásmód és vizualitás fontos részét képezi. Számára az éneklés egy a számos önkifejezési lehetőségek közül, és ez a fajta alkotói sokoldalúság sajátos zenei megközelítést eredményez. Vivit az énekléshez fűződő személyes kapcsolatáról kérdeztem újonnan életre hívott formációjának, a Balkan Pop-Up-nak apropóján.

fotó: Csigáné Nagy Andrea

Sokan a Poklade énekeseként ismernek, de mivel a belsőépítész szakmád helyileg Budapesthez köt, az utóbbi években ritkábban lépsz fel velük. A rajongóid nevében bátran elmondhatom, hogy már nagyon ki voltunk éhezve egy olyan projektre, amiben gyakrabban vagy hallható. Ezért mikor a Balkan Pop-Up formáció “felütötte a fejét”, nem meglepő, hogy egyből nagy érdeklődés fogadta. Hogyan indult ez a projekt? Volt egy konkrét esemény, amire összeállt a csapat, vagy már régi terved valósult meg az új formációban?

Két nagyon kedves zenésztársamat tudhatom magam mellett ebben a felállásban Babcsán Bence és Cselinácz Marko személyében, akikkel a kapcsolatom régebbre nyúlik vissza. Bence rendszeres közreműködője a Pokladenak, emellett Markoval ketten duóban is összeszokott párost alkotnak és óriási közös repertoárral rendelkeznek. Markoval nekem is volt egy zenei kezdeményezésem, ami egy ideig szünetelt, mikor épp a belsőépítészet felé irányult a fókuszom. Tehát megvoltak a közös szálak, és régóta érlelődött bennem, hogy a sok év alatt összegyűlt számos balkáni zenei gondolatot egy kis létszámú, baráti felállásban valahogyan meg kellene szólaltatni megünnepelve azt, hogy mi egy közös zenei nyelvet beszélünk. Tavaly szeptemberben a BALKAN:MOST Festival beharangozó koncertsorozatának indíttatására állt össze először a zenekar ebben a formában, melynek influenszer kampányában a balkáni zene hazai képviseletében vettem részt, és talán erre a kis lökésre volt szükségünk, hogy elinduljunk.

Balkan Pop-Up “őskoncert” - Papírkutya, Veszprém, 2023.09.06. (fotó: Pesthy Márton)

A Balkan Pop-Up vizuális megjelenésében fontos szerepet játszanak a már már a zenekar védjegyévé vált grafikáid, amelyekben sajátos módon jeleníted meg azt a balkáni szimbólumrendszert, amely a mohácsi gyökereidhez köthető. A busójárás felidézése volt a célod ezekkel a munkákkal?

A grafikáknak igazából az a története, hogy eleinte nem volt közös fotónk, és egy eseményre gyorsan kellett küldenem valamit, így egyik este leültem és festettem egy zenekart, és ez aztán lassan koncepcióvá nőtte ki magát… . Mohácsi lány vagyok, a busójárás jelentős inspiráció számomra, viszont ezekkel az álarcot viselő figurákkal annak a szimbolikáját próbálom megjeleníteni, ahogyan a muzsikálásban átalakulunk.

A zenében való együttlétnek van egy szertartásossága, ami egyfajta átlényegült, zsigeri, feloldódott állapotba helyezi a résztvevőt.

Ebben a felállásban a fiúknak köszönhetően igazán fel tudok szabadulni. Úgy képzelem el az ők közös játékát, mint egy kifeszített kötelet, amin stabilan meg tudok állni és megtartani az egyensúlyt, de közben lebegni és táncolni is tudok, és nem kell attól félnem, hogy leesek. Ez a fajta biztonság és zenei együttlét hozza meg számomra azt az életörömöt, amit én átváltozásként, a hétköznapi létből való kilépésként élek meg.

Mikor először hallottalak téged, akkor ez a két szó jutott eszembe rólad: örömzene és felszabadultság. Egy elképesztően természetes előadó vagy, és ez a fajta zeneiség szerintem nem tanulható. Hogyan éred el azt, hogy organikusan szólaljanak meg tőled dalok olyan nyelveken, amelyeken nem feltétlenül beszélsz?  Érdekelne az is, hogy hogyan kell elképzelni azt, amikor Vivi gyakorol. Valami azt súgja, hogy igazán egyedi módszered van.

Régebben bevallom nem volt rám jellemző, de most már egyre nagyobb igényem van arra, hogy tudatosan, szisztematikusan gyakoroljak. Főleg amiatt is, mert a Balkan Pop-Up-al számomra teljesen új területekről is adunk elő, ami megkövetel nyelvileg, szövegileg is egy felkészülést. Például a bolgár és román szövegeket rongyosra kellett hallgatom ahhoz, hogy valamilyen szinten megtudjanak szólalni, mert teljesen más a hangzásviláguk, mint amivel eddig találkoztam. Sok olyan nyelven énekelek, amit nem beszélek, és persze a dalok jelentésének igyekszem utánanézni, de valahol én azt nagyon élvezem, hogy nem feltétlenül értek mindent szóról szóra. Szeretem ennek az absztrakcióját, mint ahogy egy kortárs táncban sem minden mozdulat egyértelmű, többféle jelentés, értelmezés létezhet.

Nem feltétlenül a szövegek fontosak számomra, hanem inkább a nyelv zeneisége, ami magával ragad.

Gyerekkoromban nagyon sokat énekeltem halandzsázva, és ez a szokásom felnőttként is megmaradt. A mai napig szeretek értelmetlen szótagokban formálni meg dallamokat random éneklések közben, akár otthon a fürdőszobában, akár az utcán, akár az irodában két projektleadás között. Ilyenkor jól esik, hogy nem kell gondolkodnom a szövegen, hanem csak a hangzásra fókuszálok. 

Ilyenkor nincs nyelvi gát, hanem megszólalhat bármi. Nem kell figyelnem a kiejtésre, hanem megélhetem azt, hogy milyen hangokat kiadni szabadon. 

Viszont színpadon nem szoktam ilyen improvizatív dolgokat megjeleníteni, ez csak a gyakorláshoz fontos számomra, mert amikor egy új műsoranyagot kezdek el tanulni, akkor ezeket a játékosabb megfejtéseket próbálom beilleszteni egy-egy dalba.

Café Zsivágó, Budapest, 2023.12.09. (fotó: Bolyki Marci)

Ami még nagyon élővé teszi az előadásmódodat az a könnyedség, ahogyan megmozdulsz a zenére. Ez ösztönösen jön belőled, vagy tudatos színpadképi elem?

Ez abszolút ösztönös, egyáltalán nem tudatos a részemről. Gyerekként megkaptam azt a kritikát, hogy túlmozgásos vagyok. 8-9 éves körüli lehettem, egy magyar népdalversenyen vettem részt, és éneklés közben persze izegtem-mozogtam, nem tudtam egyhelyben állni. Bennem az a megjegyzés a zsűritől a színpadi mozgásommal kapcsolatban megmaradt egy életre, egyszerűen nem tudtam értelmezni, hiszen egy gyermek mozogni vágyik, kibújik a bőréből és igazából már az feladat, hogy emberek elé kiálljon és énekeljen. Nekem hamarabb alakult ki a kapcsolatom a tánccal, mint az énekléssel. Hálás vagyok, hogy 16 évet olyan tánccsoportok tagja lehettem, ahol főként a magyarországi délszláv népek tánchagyományát sajátítottuk el. Az ebből a közegből szerzett élményeket, rezgéseket a mai napig dédelgetem, és ha úgy adódik, nagyon szívesen hívom elő. Szeretek megmozdulni a zenére és igazából nekem az nehézség lenne, hogy ezt visszatartsam. Szerencsére a zenei közeg, amelyben előadok megengedi ezt a fajta mozgás béli szabadságot.

Marko és Vivi “hazai pályán”  - Alibi bisztró, Mohács, 2023.12.01. (fotó: Trábert Olivér)

Van olyan énekes a hazai előadók közül, aki kiemelkedően nagy hatással van rád? Volt olyan koncertélményed az elmúlt időszakból, amit megemlítenél?

Lakatos Mónika számomra egy meghatározó inspiráció. Nagyon zsigeri előadónak tartom, és lenyűgöz az érzékenysége, alázatossága, tisztasága. Elképesztő, ahogyan a testének a teljes volumenét meg tudja zengetni, néha azt érzem két szólamban énekel. Amikor tavaly novemberben a szóló koncertjén hallottam a Magyar Zene Házában, a többnyire hallgatókból álló műsorával végig le tudta kötni a figyelmemet, könnyeket tudott csalni a szemembe, amit nem mindennap élek meg a zenében. Ami viszont igazán lenyűgözött azon a koncerten, az egy nagyon szerethető megjegyzés volt tőle, ami utólag is elgondolkodtatott. El akart kezdeni egy dalt és egy kis időt kért előtte a közönségtől, hogy át tudjon hangolódni, és számomra ez így kimondva annyira őszinte volt. Ezek a megnyilvánulások teszik őt hiteles előadóvá, hogy igenis ő azt meg tudja fogalmazni, hogy egyik dalból a másikba nem lehet csak úgy egy gombnyomásra átkapcsolni.

Nappali, Pilisborosjenő, 2023.12.08. (fotó: Zilia Sophie Lacôte)

Soha nem fogalmazódott meg benned, hogy te akár hivatásos zenész is lehetnél?

Persze sokat eljátszadoztam ezzel a kérdéssel, hogy “Mi leszek, ha nagy leszek?” Hajóács? Táncos? Vagy legyek énekesnő? Mikor pályaválasztás előtt álltam, akkor egy praktikusabb megközelítés tűnt járható útnak, ezért jelentkeztem Pécsre közgázra, ahol le is diplomáztam, de már az első félév után kiderült számomra, hogy azzal a közeggel egyáltalán nem tudok azonosulni. Viszont nálam általában lassan érnek be a gondolatok, és az a 3 év arra kellett, hogy leülepedjen bennem, hogy én mit is szeretnék kezdeni az életemmel, mi is az, amit igazán szeretek. Így a közgázzal párhuzamosan már készültem a belsőépítész képzésre, de közben a tánc és zene is aktívan jelen volt a mindennapjaimban. Nemrég gondolkodtam el ezen a kérdésen, és szerintem, ha a zenéből meg is tudnék élni, akkor sem lennék hivatásos énekes, mivel nagyon sok minden érdekel és változó, hogy épp mi van nálam előtérben. Szeretek kint lenni építkezésen vagy órákon át formálni egy-egy bútorrajzot, és ugyanúgy szeretek a színfalak mögött állni és megélni a pillanatot, amikor színpadra léphetek.

Hol lehet hallani a Balkan Pop-Up-ot legközelebb?

Egyelőre két budapesti koncert van kilátásban a közeljövőben, február 23-án a HelloAnyu kávézó és közösségi térben, majd április 6-án a Café Zsivágóban fogunk muzsikálni. A nyárral is kacsingatunk, egyelőre, amit biztosra tudunk, hogy július 24-én Kapolcson a Művészetek Völgyében fogunk fellépni a Mókuskert Udvarban.