Megjelent Móser Ádám Gyimesi, avagy az út tovább című új lemeze, amellyel az alkotó az improvizatív kortárs gyimesi kamarazene létrehozását tűzte ki célul. A Kovács Márton és Móser Ádám kettősében megszólaló kompozíciók tartalmáról és előrelátható fogadtatásáról beszélgettünk.
Korábbi, veled készült interjúkat olvasgatva feltűnt, hogy milyen sokszor említed a szabadság fogalmát. Mit jelent ez neked egész pontosan? Mit értesz szabadság alatt?
Zenei szabadság alatt az adott keretrendszer szabta lehetőségek kiaknázását értem. Fontos, hogy tudjuk, milyen zenei környezetben mozgunk – nevezhetjük ezt műfajnak, stílusnak vagy akár zenei struktúrának –, hiszen a szabadság mindig egy választás az adott zenei közeg lehetőségeinek rendszerén belül. Tudnom kell tehát, hogy milyen zenei karakternek kell megfelelnem, amin belül viszont végtelenek a lehetőségeim.
A szabadságban engem elsősorban a kötöttség érdekel.
Elsőre úgy hangzik, mintha lenne ebben egyfajta ambivalencia.
Én nem tartom ellentétesnek ezt két dolgot. Vegyük például a szabad zenét, aminek szintén vannak bizonyos műfaji kötöttségei, még ha azt is mondják, hogy bármit szabad benne...Ha mondjuk egy zajzenében én elkezdek dúros harmóniameneteket játszani a koncert elejétől a végéig, akkor akárki, akármit mond, az egy műfaji idegenség lesz. De az sem adekvát válasz a zenei szituációra, ha például egy meditációs improvizációt játszom, és elkezdek disszonáns clustereket játszani...Minden zenei és kulturális közegnek megvannak a maga írott és íratlan szabályai, amelyeket ismernem kell, mivel ezek határozzák meg, hogy mi fér bele abba, amit én improvizálok. A szabadságot összességében tehát nem úgy értelmezem, hogy bármit lehet. Ellenkezőleg! Az adott kontextus szabályai nyitják meg előttem a végtelen teret. Én ezt nagyobb szabadságnak gondolom, mint a „bármit lehet” hozzáállást – az általában szétszóródáshoz vezet és sokkal hamarabb elfárad...
Ez a szemléletmód hogyan van jelen az új lemezed anyagában?
A Gyimesi, avagy az út tovább a harmadik lemezem, amit a Halmos Béla alkotói pályázata kapcsán készítettem. A fő kérdés elsősorban zeneszerzőként – és a későbbiekben zenészként is – az volt számomra, hogy
hogyan lehet a gyimesi zene eszköztárával kortárs zenét létrehozni
anélkül, hogy a mai világzene szokásos megoldásait alkalmazzuk – ez most inkább műfaji vagy stílusbeli, és nem minőségbeli különbségtétel a részemről.
Tehát kijelenthetjük, hogy te nem is világzenét játszol?
Igazából nem. Másrészt azt gondolom, hogy inkább az a világzene, amit én csinálok, de ezzel nagyjából egyedül vagyok. Ritka az a fajta gondolkodásmód, ami a zenémre jellemző. A világzene egyébként tök mást jelent Amerikában vagy Franciaországban, mint Magyarországon, hiába használjuk rá ugyanazt a szót. Még a WOMEX is teljesen mást ért alatta most és 1982-ben. Ez egy olyan képlékeny és megfogalmazhatatlan zenei forma, ami mindenhol egészen mást jelöl, de mindenki azt gondolja, hogy ugyanarról beszél. Én egy viszonylag bonyolultabb, nehezebben megfogható részét találtam meg ennek a nagy halmaznak. Szeretek tudatosan dolgozni és újat alkotni, valamit, ami korábban nem volt – ezen minden formációmban sokat munkálkodom.
Mit hallunk tulajdonképpen a lemezen? Mesélj a zenei konstrukcióról is!
Egy teljesen új zenei struktúrát kellett felépítenem, amihez leginkább a gyimesi hegedűjátékból indultam ki, ami az onnan ismert legkiválóbb zenészektől hagyományozódott ránk. A kompozícióimban viszont nincs gardon, ami óriási különbség az autentikus gyimesi hangzáshoz képest, mivel az állandó ritmuskíséret nem szól a dallamok alatt. Emellett nem használok akkordkíséretet, tehát
a rendszerem egyrészt teljesen másképp működik, mint az eredeti gyimesi népzene, másrészt egészen különbözik attól, ahogy a hegedű-harmonika duók általában felépülnek.
Ahogy már említettem, a zene mögött álló alapvető gondolat az, hogy miként lehet a gyimesi zenéből kortárs zenét csinálni. A zeneszerzői módszer szerint minden dalnak van egy témája, illetve vannak olyan dallamok, amelyek témafejekként működnek, a zene alapvetően mégis improvizációra épül. Minden fő motívumhoz írtam különböző, egy-, kétütemes kíséretmotívumokat, amelyeket osztinátó szerűen lehet ismételgetni, de lehet változtatni is rajtuk, hiszen a gyimesi népzenére is jellemző, hogy egy-egy motívum mozaikszerűen, rengeteg féle változatban létezik, azaz mindig egy kicsit másképp tűnik fel. A kottában szerzői utasításként is megjelenik, hogy a megírt témákra a szólistáknak változatokat illik és szabad kitalálnia – ahogy a Vak Zolti is teljesen máshogy játszotta ugyanazt a dallamot, mint a Zerkula. A szólók is merítenek a fent említett motívumkincsből, szabadon felhasználva azt.
Összegezve arról van szó, hogy vannak témák és vannak kíséretmotívumok, ezáltal minden számnak van egy határozott karaktere, valamint minden szám, habár improvizációra épül, megfeleltethető a gyimesi táncrend egy darabjának. Visszatérve kicsit a szabadság kérdéséhez: nagyon szigorú keretek között létezik az a szabadság, amit ez a zene megenged, a saját rendszerünkben viszont szabadok vagyunk – ettől lesz ez más, mint az összes többi zene, amit korábban csináltunk.
Tudnád valamihez hasonlítani az általad írt zenét?
Kortárs, repetitív-improvizatív, kétszólamú, fúgaszerű zenéről beszélünk, ami ugyanúgy rokon kicsit Terry Rileyval, Philip Glassal vagy Bartókkal, mint Zerkula Jánossal – Terry Riley vagy Philip Glass zenéjét a repetitív-mozaikos jelleg miatt említem elsősorban. Riley In C című darabja például nagyon rövid motívumokból áll, amelyekből a zenészek bizonyos szabályszerűségek szerint, de szabadon választhatnak, és úgy áll össze a zenei anyag, hogy ezeket a motívumokat ismételgetik…
Mesélj a zeneszerzői háttérmunkáról is!
Nagyrészt hegedűduókat hallgattam, amikor ezen a zenén dolgoztam, hiszen a harmonikát is ugyanabban a hangtartományban használom, mint ahol a hegedű mozog. Ez segített megoldást találni arra, hogy a motivikus kíséret hogyan tud úgy kísérőfunkcióban maradni, hogy a másik hangszer szólisztikusságát ne fedje el.
Kinek a figyelmébe ajánlanád a zenéd? Szerinted kiket tud megfogni leginkább?
Úgy gondolom, ha jól csináljuk, akkor ez tud olyan zene lenni, ami nagyon könnyen fogyasztható…egy sodró hegyi folyó, ami átmos. Szerintem sokan fogják szeretni anélkül, hogy eszükbe jutna valami a bonyolult elméleti háttérből, vagy bármi azokból az „ijesztő” zenei hívószavakból, mint Bartók vagy Terry Riley, kortárs vagy fúga – ez fontos, hiszen semmiképp sem cél, hogy egy nehéz zenei élményt adjunk.
Az első visszajelzések alapján egyébként már tudjuk, hogy nemcsak a népzene vagy világzene közönsége, hanem a klasszikus zenét hallgatók is könnyen rá tudnak kapcsolódni erre az új hangzásra, hiszen
több oldalról lehet értelmezni a zenei szövetet.
Amikor elkezdtem a saját utamat járni, sokan mondták, hogy olyan rétegzenét csinálok, ami lényegében csak a belvárosi értelmiségnek szól. Aztán amikor a COVID alatt, pont 4 éve és egy napja először kimentem játszani az erkélyre (a beszélgetés március 15-én zajlott – a szerk.), kiderült, hogy amennyiben eljut az emberekhez, úgy végtelenül széles közönsége van annak a műfajnak, amit én képviselek – és egyáltalán nem csak az értelmiség vagy a fiatalok körében tud népszerű lenni. Ezért is hiszek abban, hogy a gyimesi is sokakat meg fog majd szólítani, hiszen egyszerre friss és komoly, egyszerre tud népzene és kortárs zene is lenni. Izgalmasnak tartom, mert ott lüktet benne mindaz, amit a gyimesi népzenében szeretünk. Azt gondolom, hogy ennek az anyagnak a sikere csak attól függ majd, hogy milyen helyekre tudunk vele eljutni.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
