Ritmus és hang

Mi köze van a gőzmozdonynak a népzenéhez? Gyorsabb-e a betyár lova a tüzes vasparipánál? Hogyan üzentek egymásnak a szerelmesek száz évvel ezelőtt? Hova tűnt Konstantinápoly Budapesten felépített másolata? Lehet-e egy népdalból mindenki által ismert munkásmozgalmi dal? Összefér-e egy irodalmi portré a népzenével? Van egy különleges műsor a Dankó Rádió kínálatában, amelyben ezekre a kérdésekre is választ kaphatnunk. A Népzenei nyomozóiroda hetente kétszer jelentkezik a Tudta-e? című ismeretterjesztő sorozatban. 

A szerkesztő-műsorvezető páros jól kiegészíti egymást, hiszen otthonosan mozognak a kultúra számos területén. Nem a megszokott szerkesztési elvekkel dolgoznak; érdekes kérdésfelvetésekkel és témaválasztásokkal, asszociációkon keresztül igyekeznek megszólítani a hallgatókat. Sorozatukban a népzene után nyomoznak, amely a kultúra legváratlanabb területein bukkan elő. Az öt percbe sűrített adások kis történeteken és kultúrtörténeti morzsákon keresztül mutatják be korunk színes (nép)zenei világát. A közelgő 250. műsor apropóján beszélgettünk az alkotókkal, Bolya Mátyással és Balogh Mariannával. 

Hogyan kezdődött a munka? 

Bolya Mátyás: 2021 elején megkeresett Eredics Gábor, a Dankó Rádió csatornaigazgatója, hogy lenne-e kedvem rádióműsort csinálni. A több évtizedes szakmai és baráti kapcsolat ellenére is bevallom, a jeges rémület lett úrrá rajtam. Mondanivalóm és technikai ismereteim vannak, de időm kevés. A rémület oka valójában a rendszeresség igénye volt: a rádió egy komoly gépezet, hetente pontosan határidőre kell szállítani a műsorokat. Ez az én életembe – a sok projekt mellé – nem fér bele. Így gondoltam akkor… 

Miért vállalta el mégis?

Bolya Mátyás: Gábor kitartó volt, és legbelül izgatott ez az intellektuális kihívás. Értékeket közvetíteni egy eddig számomra ismeretlen csatornán és formátumban. Belevágtam, akkor még egyedül. Az első adás 2021. június 6-án volt.  

Nehéz volt a kezdet? 

Bolya Mátyás: Először is ki kellett alakítani a digitális munkakörnyezetet, de ez viszonylag gyorsan ment, van gyakorlatom benne. Azt mondják, hogy jó verbális képességeim vannak, azzal sem lehet gond. A nagy felismerés az volt, hogy bizony meg kell tanulni a rádióban beszélni. Ehhez nagy segítség volt Milus Marianna beszédtanár, akivel a mai napig dolgozunk a jobb eredményért.

Hogyan alakult ki a csapat?

Bolya Mátyás: Mariannával az első közös koncertünk ugyanezen év októberében volt a Zeneakadémia Nagytermében Liszt és szakralitás címmel. Ismerve Marianna színészi múltját, az az ötletem támadt –nem sokkal a koncert előtt –, hogy az irodalmi idézeteket is tartalmazó konferanszokat felváltva mondjuk el a színpadon. Nagyon jól működött a dolog, fél szavakból is értettük egymást, és a két hang nagyon jól összeillett. Nem sokkal később pedig együtt folytattuk a műsort.

Balogh Mariannát kérdezem, milyen együtt dolgozni egy tanszékvezető-kutatóval, milyen munkamegosztás alakult ki?

Balogh Marianna: Munka közben ezek a helyzetünkből fakadó különbségek elhalványulnak, a közös cél és a hasonló érdeklődés beszippant mindkettőnket. Az idő előrehaladtával pedig rengeteget finomodtak a módszereink. Szeretem, hogy szépen megfér egymással az észszerűség az állandó minőségre való törekvés és elmélyült figyelem mellett. Mindketten ismerjük a teljes műsorkészítési folyamatot, így szükség esetén ki tudjuk váltani egymást. Bizonyos esetekben akár egymástól több száz kilométerre is tudunk műsort készíteni.

Mi volt a legizgalmasabb az eddigi munka során? Jól tudja kamatoztatni a színészi mesterséget itt? Ha jól tudom, a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színházban indult a színészi pályafutása.

Balogh Marianna: Valóban, ott kezdtem, most azonban a zenészi és zenetanári hivatás vált hangsúlyossá; így kerültem a Zeneakadémiára. Kapcsolatom a színházzal jelenleg is fontos szerepet tölt be mind a hétköznapokban, mind a magánéletemben. Tulajdonképpen nem tudom nem hasznosítani – ha szabad ezzel a kijelentéssel élnem –, hiszen körülfog mindent. Az a módszertan, közösségi morál, temperamentum, amit a különböző együttműködések során elsajátítottam, lényegi dolgokra hat. Felszabadító, inspiráló élmény, hogy a színészi mesterségben tanult készségeket jól tudom használni ebben a munkában. Más és más karakter bőrébe bújhatok, de csak a hangommal személyesíthetem meg őket. Nincsenek díszletek, látványos jelmezek – és ami a legfontosabb –, nincs azonnali interakció a közönséggel. A felvételekre jutó szűkös időkeret jó gyakorlótér, gyorsan kell helyzetbe hozni magunkat. Általában egészen más helyzetből más hangulatban esünk be a stúdióba. Apropó; nincs is stúdió. A műsorokat magunk készítjük saját eszközökkel, külső munkatársként. A végterméket pedig interneten feltöltjük a rádió tárhelyére. Az élet produkált érdekes helyzeteket. Egyszer Budapest belvárosában egy kocsiban vettük fel a műsort úgy, hogy félórányi töltés volt a laptopban, időre mentünk valahová, és figyelni kellett a mellettünk elhaladó hangos járművekre is. Máskor tízórás kárpátaljai út vagy tanszékvezetői értekezlet után kellett azonnal felvételt készíteni.

Tehát adott egy gyakorló zenész, kutató, aki jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékét vezeti, valamint egy kárpátaljai származású alkotó, aki a színészi pálya után választotta a zenetanári hivatást. Értelmezhetjük úgy is, hogy kettejük zenei érdeklődésének, irodalmi, történeti és tudományos tájékozottságának egyfajta szintézise ez a műsor? 

Bolya Mátyás: Jó összefoglalás. Meg tudom erősíteni, hogy a közös alkotásban-kutatásban teljesen fel tudunk oldódni. Hasonló értékek vezérelnek minket, ez talán nem korosztályhoz kötött dolog. Komoly inspirációt jelentünk egymás számára, ez pedig meglátszik a műsoron. Különös figyelemmel fordulunk a határterületek és az ott felszabaduló alkotói energiák felé. Úgy látjuk, hogy a népzene inspirációs ereje kiapadhatatlan, számos összefüggésben találkozhatunk népzenei motívumokkal és játéktechnikai gesztusokkal. Ilyen például a régizenei előadásmódok rekonstrukciója, a népdalfeldolgozásokban megjelenő népzene-műzene kapcsolat, a népzenei ihletésű versmegzenésítés, vagy éppen a világzeneként elterjedt fúziós kísérleti gyakorlóterep. Talán kimondhatjuk, hogy szakítottunk a 20. század hagyományos műsorszerkesztési elveivel: célunk nem az elmagyarázás vagy kinyilatkoztatás. Igyekszünk érdekes kérdésfelvetésekkel és témaválasztásokkal asszociációkon keresztül megszólítani a hallgatókat. Így egy sokkal szélesebb kulturális kontextus alakul ki, amely önálló tovább gondolásra ösztönöz mindenkit. 

Balogh Marianna: Általában nagyon nehéz eldönteni, hogy abból a sok-sok anyagból, ami elénk tárul egy-egy kutatómunka során, melyik legyen az a néhány bekezdés, amely öt percbe sűríthető. Amikor kiválogattuk a legérdekfeszítőbb részeket, akkor következik egy utolsó, fájdalmas lépés: még rövidíteni. Nem is gondolná az ember, hogy ez milyen nehéz feladat. A cél az, hogy egyszerre azonosuljunk a szöveggel és objektívek is maradjunk. Így válik mindenki számára befogadhatóvá az eredmény. A legvégén szinte kivétel nélkül kerül a szövegbe egy-egy olyan meghatározó mondat, amely valamelyikünk számára emlékezetessé teszi az adott műsort.

Balogh Marianna: Ennek része az általános zenetörténet, a népzenekutatás, a néprajz eredményei, valamint a zenei elemzés. Műsorainkban emellett gyakran megjelennek a szépirodalom és a korabeli sajtó minőségi szövegei is. Igyekszünk változatos témákat választani és azokat különböző nézőpontokból bemutatni. Van, hogy fogalmak (szerelem, háború, hangszer, vonat stb.), karakterek (bába, katona, koldus, ünneprontók, betyár stb.), vagy éppen műfajok (vígballada, táncszínház, rockopera, világzene, versfeldolgozás, filmzene stb.) köré szervezzük a műsort. Emellett természetesen felbukkannak zenetörténeti érdekességek, előadói egyéniségek és fontos zenekarok is. Nem gondolná az ember, hogy milyen jól egybecseng például Kosztolányi néhány irodalmi riportja a népzenei hangzással. 

Gyorsan kialakult ez a koncepció?

Balogh Marianna: Hamar kiderült, hogy a két hangszín jól passzol egymáshoz. Korábban említettem, hogy nagyon hasonló struktúrák mentén dolgozunk a hétköznapokban is, a saját szakmai területünkön. A zene, mint közös nyelv meglepően egyező benyomásokat kelt bennünk, így gyakorlatilag sosem mondunk ellent egymásnak. Nemrég hallgattunk néhány Sárosi Bálint rádióműsort. A sorozata 1969-ben indult Zenei anyanyelvünk címmel, és országos ismertséget hozott neki és a népzenekutatás ügyének. Döbbenetes, hogy ezt az értékes tartalmat ma ilyen formátumban senki sem hallgatná. Meggyőződésünk, hogy keresni kell azokat a formákat, amelyekkel – értékálló tartalom mellett – megszólítható a 21. század embere.

Úgy látom, hogy nagyon bátran éltek a képzettársítás eszközével. Elsőre meglepő lehet néhány témaválasztás, de vajon milyen elvárásokat támaszt ma egy hallgató egy népzenei műsorral kapcsolatban? 

Bolya Mátyás: Az alkotó egyéniség folyamatos harcban áll a sztereotípiákkal. Ilyen sztereotípia például, hogy a népzene nem önálló művészi termék, ezért csak illusztrációra alkalmas. Talán az ismeretátadás módja is egy belénk égett recept: a szakember elmagyarázza a laikus tömegnek a legfontosabb tudnivalókat. Ez a szemlélet nem ad elég teret arra, hogy a befogadóban saját gondolatok ébredjenek, illetve egyedül jusson el olyan gondolati kapcsolatokhoz, absztrakciókhoz, amelyek önálló életre kelhetnek – beágyazódva a saját kulturális mintázatába. Ha ez megtörténik, egy új minőség jön létre, amely szorosan kapcsolódik a befogadóhoz, a sajátja, tud rá építeni. Hiszünk abban, hogy első pillantásra távolinak tűnő témák segítik ezt a folyamatot. Az nem egy sztereotípia, hogy egy népzenei műsor kizárólag népszokásokkal, népviselettel, illetve a népzenekutatás tényeivel dolgozzon? Ezt mi inkább a kommunikációs tér korlátozásának érezzük, amelynek sajnálatos következménye a célközönség beszűkülése is.

Talán jó végszó és ehhez kapcsolódik: hogyan fogalmaznátok meg a műsor küldetését?

Bolya Mátyás: Feladatunk megszólítani a kultúra szereplőit, és ehhez nyitottságra van szükség. Tudomásul kell vennünk, hogy megváltoztak a kommunikációs csatornák és a kultúrafogyasztási szokások. Engedni kell a hallgatót, hogy mozgósítsa a saját kulturális élményeit és ismereteit. A túl direkt gondolati kapcsolatok ma már nem működnek, gyakran inkább riasztóak a közönség számára.

Milyen terveitek vannak?

Balogh Marianna: Szeretnénk egy saját internetes felületen is elérhetővé tenni a sorozatot, kereshető leiratokkal és kiegészítő információkkal, képekkel. Terveink közé tartozik, hogy más rádiós formátumot is kipróbáljunk, de ezt majd az élet hozza. Ja, és persze minél több hallgatót. 

A műsorok itt újra hallgathatók

Vasváry Annamária