Ritmus és hang

Minden olyan dolog, ami két ember egyidejű jelenlétét és összehangoltságát követeli, bátor vállalkozás. Legyen szó sportról vagy bármilyen munkáról, akár magánéletről a “kettő” egysége csak nagy fokú egymásra figyeléssel, alkalmazkodással, őszinteséggel és teljes odaadással teremtődhet meg. Ezért tartom az egyik legmerészebb és legintimebb dolognak azt, amikor két zenész vagy énekes arra vállalkozik, hogy duóban áll színpadra vagy készít zenei anyagot.

A következőkben három ilyen merész lemezt mutatok be, melyek mindegyike balkáni népzenei hagyományokat vesz alapul. Erre a hívószóra azonnal felpezsdülnek az idegpályáink és valami olyasmit kötünk hozzá, hogy rezesbanda és harsányság, a finom hangoltak talán harmonikára és hangos, szenvedéllyel átfűtött éneklésre asszociálnak, de ez alkalommal tegyük félre az elvárásainkat és legyünk nyitottak és türelmesek és hagyjuk, hogy csendes folyóvízként átfolyjon rajtunk az az egyedi és (különböző módokon) merész zenei megközelítés, mely a következő duólemezeket jellemzi.

Dobrila and Dorian duo - Pile šareno

A duó tagjai az énekes Dobrila Graseska és az oud játékos Dorian Jovanović így definiálják magukat: “a macedón népzenén belül kísérletezünk új kifejezési formákkal, hangokkal és csöndekkel.” Különösen tetszik, hogy megemlítik a csendet, mint zenei eszközt, hiszen hajlamosak vagyunk megfeledkezni az értékéről és aránytalanul kevés jelentőséget tulajdonítunk neki, holott nélkülözhetetlen eleme mind a zenének, mind életünknek.  Weöres szavait idézve: “hangod akkor a legszebb, ha kerete a csendnek. 

Mielőtt megnyomnánk a lejátszás gombot, érdemes szemügyre vennünk a minimalista borítót, mely annak ellenére, hogy tényleg csak pár vonás, sok mindenről mesélhet nekünk, ha értelmezni tudjuk a jeleket. A lemez címe magyarra fordítva “Sárga madár”, a minta, amelyben megjelenítik ezt egy univerzális jelkép, mely a világ valamennyi kultúrájában megjelenik védelmező amulettként vagy valamilyen hasonlóan pozitív konnotációban, a balkáni (valamint a közel-keleti és a kaukázusi) kilim szőnyegeken, szőtteseken pedig az élethez vagy az élet fájához köthető szimbólumként. Ez a jelkép gyönyörűen előkészíti a zene hangulatát, melyben elidőzve valóban az élet színei rajzolódnak ki (nem csak a sárga). 

Az album egyik érdekessége, hogy bár az elejétől a végéig macedón népdalok szólalnak meg az énekesnő kiváló és stílushű interpretálásában, mégis ez kizárólag a fődallamokra vonatkozik, mivel az énekhang nem szorítkozik pusztán a dalok előadására, hanem önmagát és a hangszert is kíséri különféle hangszíneken, az emberi hang valamennyi eszközével. Kacagást, sóhajt, levegővételt, susmogást és megannyi “nem énekhangot” hallhatunk, ami különösen bájossá, élővé és intimmé teszi a lemezanyag hangulatát és puha, meleg burkot húz körénk, hogy úgy érezzük, mi magunk vagyunk az a sárga kismadár, mely a sűrű lombban megbújva hallgatja a levelek susogását, a szél zúgását és a többi madár csivitelését.

A zenei anyag másik érdekessége számomra a “looper” (ez az eszköz rövid zenei frázisokat vesz fel és folyamatosan ismételve játssza vissza) folyamatos jelenlétében rejlik, éppen ezért a dallamokat végig monoton zakatolás vagy búgó alaphang kíséri különböző zenei megoldásokkal, mely azonban sosem válik unalmassá, éppen ellenkezőleg, egyfajta feszültséget okoz vagy épp meditatív állapotokba ringat, mint ahogy a másodpercmutató könyörtelen pontossággal dörgöli orrunk alá az élet megállíthatatlan előrehaladását, kiből, mikor nyugtalanságot kiváltva vagy megnyugvást okozva ezzel. 

SJF Records, 2023

Marta Kolega i Dunja Bahtijarević - Pjesme

Az album címe egyszerűen csak ennyi: “pjesme” azaz “dalok”. Elsőre azt gondolnánk, hogy ez lezserség esetleg fantáziátlanság az előadók részéről, azonban e lemez esetében nagyon is tudatos ez a címadás, és hogy ezt megértsük, a délszláv nyelvekben kell keresnünk a választ. Valamennyi délszláv nyelvben a “pjesme”, “pesme”, “pesni” szó egyszerre jelent énekeket, dalokat és verseket, és csak a mondanivaló kontextusából derül fény arra, hogy éppen melyikről van szó. Pont ez a lényeg ennél a kiadványnál is, azonban itt az album hallgatása során sem derül ki pontosan miként kellene értelmeznünk a címet.

A két előadó Marta Kolega és Dunja Bahtijarević egyszerre énekesek és költők, akik szerették volna azt a két területet összekapcsolni, melyen alkotnak, ez esetben a népzenét és a kortárs költészetet. Azt gondolnánk, mi sem egyszerűbb ennél, hiszen csak meg kell zenésíteni a verseket. Ők azonban ennél újítóbb és merészebb módot választottak e szintézis létrehozására. Megkeresték azokat a népdalokat a saját repertoárjukban, melyek tartalmilag, érzelmileg és hangulat szempontjából is rezonálnak a költeményekre, majd párba rendezték őket úgy, hogy csupán az emberi hang kifejezőeszközét hívták segítségül az előadásukhoz. Így a megalkotott kohézió olyan szoros és az ének és vers ritmusa, dinamikája olyan finoman és fonalszerűen illeszkedik egymáshoz, hogy egy teljesen új szövetet alkottak e két “komponens” használatával, újra keretezve és tovább gondolásra késztetve a “pjesme” szó jelentését az anyanyelvi közeg számára is. 

Az énekelt repertoár rendkívül sokszínű és az előadók személyes zenei világát tükrözik. Marta a délszláv népdalok mellett a spanyol és latin-amerikai népzene iránt is elkötelezett, Dunja szívügye pedig a sevdah, valamint a Bosznia-Hercegovina területén fellelhető vokális tradíciók, ami nem meglepő, hiszen erről a vidékről származik, családjával a délszláv háborúban innen menekült el Zágrábba, így ennek személyes történetében és művészetében is kiemelt jelentősége van.  Ezt meséli el szívszorítóan az “U snu” vagyis “Álomban” c. számban, ahol egy boszniai népdal szikár sziklákat idéző hangzása ad megrendítő felütést ahhoz a vershez, melyben emlékei ködén keresztül sétálunk gyerekkora utcáin, ahol egykori házuk áll - fehéren az álomban és feketén a valóságban.

A lemezanyag elsősorban azok számára nyújt komplex élményt, akik beszélnek horvátul vagy szerbül, de azoknak is élvezetes lehet, akik szeretik az egzotikus csemegéket, a zenei “bon-bonokat” és kedvükre való hallgatni az idegen nyelvek hangzását, melyben így az a zene sejlik fel, ami azok számára, akik folyékonyan beszélik az adott nyelvet, eltűnni kényszerült.

Intek Music, 2023

Teofilovići - Element

Kivételes, ugyanakkor nehéz helyzetben vannak azok a művészek, akik valamilyen különleges tulajdonsággal vagy egyedi megkülönböztető jeggyel rendelkeznek, és ezzel indulnak el a pályájukon, mivel idővel túl kell lépniük saját egzotikumuk árnyékán. A Teofilovic testvérek is ilyen helyzetből indultak - lévén, hogy ikertestvérek-, és közel 30 éves pályafutásuk a bizonyíték arra, hogy nekik ez sikerült. Nem is akárhogyan.

Legújabb lemezük -ahogy az összes korábbi is- rendkívül letisztult, kiegyensúlyozott és fa balkáni, de főképp az autentikus szerb népdalokra fókuszál. Korábbi lemezeiket is meghallgatva azzal szembesültem, hogy új albumuk hangzásvilága semmiben sem különbözik a régikétől. Ez a megfogalmazás erős bírálatnak tűnhet (nem az), hiszen megszoktuk azt, hogy a művészi alkotásra is valamiféle teljesítményként tekintsünk, elvárjuk, hogy az alkotók és élőadók évente megújuljanak és elképesztő, fergeteges és friss dologgal álljanak elő, lehetőleg még stimulálóbbal, grandiózusabbal és harsányabbal, mint az előző évben. Ez a tendencia irreális, káros és fenntarthatatlan, akár a fogyasztói társadalom lufija is, mely kipukkanni látszik. 

Radiša és Ratko Teofilović ebben a tekintetben az áramlattal szemben eveznek, és pályafutásuk kezdetétől valami olyat alkotnak, mely figyelmen kívül hagyja az aktuális trendeket, és saját belső késztetésük és ars poeticájuk iránymutatásait követik.  Hitelességük pont abban nyilvánul meg, hogy nincsenek nagy “kilengések” a lemezeik között, úgy tűnik, már az első albumuknál megtalálták saját hangjukat és kijelölték maguk számára az utat, melyről nem akarnak letérni. Az út pedig az autentikus balkáni népdalok hiteles megszólaltatása a saját belső élményeiket hozzáadva és saját világukon átszűrve. Valahogy úgy, ahogy régen a népdalok is evolválódtak: egyéni tapasztalatokkal megtöltődve rétegződtek, majd kerültek a kollektív tudás íratlan archívumába. Ehhez fűznék hozzá egy gondolatot Radišától: “Ha a tradicionális zenéről beszélünk, arról, hogyan keletkezett, sokan szeretik azt mondani, hogy egy nép kollektív tudatából született. Én nem hiszem, hogy így lenne. Élhettek valamilyen közösségben, de a tudat egyéni. Ez természetes nem lett leírva, így vált részévé a kollektív tudatnak. Tehát, az egyén alkotta meg a zenét, de ezzel azonosulni tud a nép.” Az új album is ilyen egyéni és kollektív tapasztalatokat foglal magába szerb és makedón népdalokon és egy ikonikus cigány éneken keresztül az ikerpár éneke által.
A két énekhang megkülönböztethetetlensége már önmagában varázslatosan különleges hangzásvilágot von körénk és erre még rátesz egy lapáttal az énekhangok kimunkáltsága és az a kivételesen szép, meleg és dús hangszín, mellyel (természetesen) mind a ketten rendelkeznek. Ha teljesen átengedjük magunkat a zenének, egészen elképesztő részletességgel rajzolódik ki az énekhangok tökéletes összhangja: a levegővételektől kezdve a hangok lezárásáig minden egységben van, és ez az egység olyan elementáris nyugalmat vált ki, amit talán csak az anyaméhben érezhettük utoljára. 

Jugoton Croatia Records, 2022