Ritmus és hang

be local think global

Neoprimitívek
Hangváltó #4

 

dresch_hirkep.jpg
A korszerűség nem mindig a progresszivitás, a trendekkel való együtt lélegzés, és pláne nem a divatosság szinonimája. Van, amikor időtállóságban nyilvánul meg, mint Dresch Mihály zenéiben, amelyek úgy tudják a régit és az újat összekapcsolni, hogy azok évek, évtizedek elteltével is frissnek hatnak. Mint például a Dresch Quartet és barátainak 2011-ben a Fonó Records gondozásában megjelent, Fuhun című lemeze, amely az első album, amin a szerző saját fejlesztésű hangszere hallható volt.

Pat Metheny Pikaso gitárja, Miles Davis éjkék hangszere, a Moon and Stars, Dizzy Gillespie elhajlott trombitája, ami egy furcsa baleset következtében lett a zenész védjegye – úgy fest, bizonyos zenészek számára az autentikus, önazonos hang keresése egy ponton túl egy saját hangszer létrehozásában manifesztálódik. Dresch Mihály is egy az öntörvényű stílusteremtők közül, akinek a 2011-ben véglegesített, fuhun nevű hangszere szimbóluma lett művészi krédójának.

A tíz éven keresztül tökéletesített hangszer afféle szerelemgyermekként jött a világra annak a két műfajnak a házasságából, amit Dresch egész életműve során próbált egymáshoz édesgetni. A parasztzenét és a jazzt. Vagy – ha tágabb összefüggésben nézzük – a paraszti létmódot és a városit, az alföldi paradicsomföldet és az amerikai gyapotmezőket, a gyimesi bodegát és a New York-i jazzklubokat. Azt, ahogyan a falusi ember a népdalokon keresztül segített magán és közösségén, és azt, miként a rabszolga felmenőktől származó afroamerikai zenészek a generációs traumákat sóhajtották, vagy éppen fújták bele teljes tüdejükből a hangszerbe. Mindezek közös rezonánsai ott jönnek létre, ahol a gyalogakác hangszertest és a szaxofontól kölcsönzött fém billentyűk találkoznak, ahol fa puha hangzása a billentyűkből eredő előnyökkel nyer végtelen, a kromatikus skálákat is magukba foglaló távlatokat.

A 2011-ben megjelent, azonos című album, a Fuhun jelenti ennek a hangszernek a nagydebütjét. Ha a címadó dalt tekintjük a hangszert legjobban reprezentáló kompozíciónak, akkor az derül ki, hogy a fuhunon lehetségessé válik az erdélyi furulyazene rusztikusságának és jellegzetes frazírvilágának egy olyan akkordváltásokkal teli, dús jazzkíséretbe ágyazása, amelyre egy hagyományos furulya nem volna alkalmas. Ugyanebben a kompozícióban ritmikailag is bizonyítást nyer "kelet" és nyugat átjárhatósága, hiszen annak aszimmetrikus ritmusaiban egyszerre billegnek a moldvai tánczene kecskés- vagy kezes-dallamainak és a modern jazz páratlan ütemei.

A fuhun egyébként sejtelmes hangjához hűen a lemezen sem tolakodik, inkább csak misztikumba burkolózva bukkan fel időnként Dresch többi hangszere, a tenor- és szopránszaxofon mellett, akár egyazon opuszon belül is. A címadó dalon kívül tízből mindössze négy kompozícióban szerepel ez a hangszer, jellemzően Ifj. Csoóri Sándor Sündi, azóta Dresch állandó zenésztársának brácsakíséretében. Ezek következők: a férfitánc-dallamot továbbgondoló Nyitogató, a keleties dallamvilágú Annás, a népzenei kíséretet kapott és egészen különleges atmoszférájú Elveszett Férfiak, valamint az Öregház Ballada Pt. 2. Utóbbi két különböző verzióban is felkerült a lemezre, az elsőben (Öregház Ballada Pt. 1) Dresch Mihály szaxofonon játszik jazz-zenész társaival, Lukács Miklós cimbalomművésszel, aki régóta hídember a két műfaj között, Hock Ernő bőgőssel, aki a free jazzben szerezte meg az ehhez a zenéhez is elengedhetetlen művészi szabadságot, és Baló István dobossal, akinek ösztönszintű, mégis intelligens játéka rokon Dresch zenei gondolatvilágával.

A második verzió során (Öregház Ballada Pt. 2) súlyos, már-már földbe döngölő népzenei közegbe kerül a fuhun, Kunos Tamás brácsán dűvőzik, Szabó Attila pedig hegedűn siratja az omladozó atyai házat, amelynek alapjait Bartók József bőgőzése adja, mintha már a hangszereléssel is a hajdanvolt szebb napokat látott építmény leépülését ábrázolnák. Ha egymás mellé tesszük a két verziót, az is kiderül, a két zenei világ, a jazz/blues és a közép-európai népzenék dallamtípusai között funkcióban is van rokonság, ugyanis azok az emberi emóciók, amelyeket kifejezni hivatottak, valójában GPS-koordinátától függetlenek. Az Öregház Balladából látszik, hogy ami Amerikában a blues, az a magyar érzelemminőségre lefordítva lehet a mélabú, ami a jazzben a swing, az nálunk lehet egy hetyke férfitánc, ahogy a Legényes című számban látszik, vagy ami odaát egy lassú swing, az emitt lehet egy asztali nóta, mint az Amott legel című alföldi népdal feldolgozásából született, azonos című kompozícióban.

dresch_csendes_kriszta.jpgFotó: Csendes Kriszta /BMC

Persze, aki kicsit is ismeri Dresch Mihály munkáit, tudhatja, hogy nála a stílusok ötvözése nem apropóija, hanem következménye az ő zenei irányvételeinek, mindkét műfajban mélyen gyökerezik ez a muzsika, ami itt önmagán, saját élettapasztalatain átszűrve – de soha nem a desztilláció igényével – hozott felszínre. Ennek a magról növő autentikusságnak a bizonyítéka a Magos című szám is, ahol a szaxofonos énekelni kezd, e vokális részek pedig annak ellenére is elemi erővel hatnak, hogy a klasszikus iskola hangképzéssel kapcsolatos elvárásai felől értelmezhetetlenek. Mégis szépnek, igaznak halljuk. Hogy a szerző-előadó mit gondol a szépről, azt ugyanezen szám szövegéből is megtudhatjuk:

„Ej, de dum-dum zene szól ma már, szól ma már a réteken,

Nem pacsirta, sárgarigó, mint régen,

Ej, sárgarigó énekének, énekének nincs párja,

A jó ember, ej, de szíve vigasztalása.

Ej, de dum-dum zene, milyen nagy, ej, de nagy a te hatalmad,

Te melletted erdő-mező nem alhat,

Ej, pedig jó az Isten, megmutatja, megmutatja, hogy mi a szép,

Hallgasd meg az erdő-mező énekét… Ámen”

Mi ez, ha nem a gépzene kritikája népdalnak álcázva? És hogy a városi zene mennyire nem egyenlő a gép- vagy dum dum zenével, arra tökéletes bizonyíték a lemezt záró, Neoprím című szám, ahol az etnojazz másik hazai legendájával, Borbély Mihállyal adják össze külön-külön sem elhanyagolható méretű energiáikat. Bár a fő témát megint a népzenéből veszik kölcsön, a zene kérlelhetetlenül swingel, a tenor- (Dresch) és az altszaxofon (Borbély) unisonói pedig olyan egyetértéssel és erővel szólnak, amit bármely modern jazzbanda megirigyelne New Yorktól Tokióig. Neoprimitivizmus ez, a legjobb értelemben.

A HANGVÁLTÓ ROVAT TOVÁBBI ÍRÁSAIT ITT TALÁLOD. 
Mindig kedvelve olvasom pl. a Pitchfork, a Downbeat, a The Guardian, a Songlines vagy a Recorder rövidebb vagy hosszabb zenei kritikáit. Ami nagyon tetszik - függetlenül attól kiről van szó – hogy, ezek az írások lazák, van humoruk, de mégis informatívak és csak akkor bonyolódnak bele a szakmai mélyrétegekbe, amikor az elkerülhetetlen. Nem egy album kritikának köszönhettem, hogy addig ismeretlen album vált kedvencemmé. Az irodalomból is lehetne citálni ilyen példákat, mint pl. Raymond Queneau, Karinthy Frigyes, Lackfi János, Nyáry Krisztián vagy Háy János írásait. Arra gondoltam, hogy nézzük, hogy miként lehet írni a hazai nép-és világzenei lemezekről úgy, mint pl. egy popalbumról. A közös nevező köztük, hogy mindkettő szórakoztató műfaj.
Mindez egy játék a tartalommal, a kontextussal és a nyelvvel. Kerültük a néprajzi belterjességet, a „befelé beszélő” szakmaiságot, a patetikus emelkedettséget, bár ez az attitűd mindig távol állt a blogtól. Néhány újságíró barátomnak elküldtem 3-3 találomra kiválasztott hazai lemezt. Ők ezek közül kiválasztottak egyet, amiről írtak. Ezeket a cikkeket sorban publikáljuk itt, a Hangváltó rovatunkban. Török Ferenc (celeblobbi), szerkesztő.

rh_tamogatas_1_1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://ritmuseshang.blog.hu/api/trackback/id/tr6616495652

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Facebook oldaldoboz

Naptár

augusztus 2021
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31

Kapcsolat, hirdetés, mindenmás: apostrophe.prod@gmail.com

Címkék

cimkefelhő
süti beállítások módosítása