„Egyszer volt, hol nem volt (…) és boldogan éltek, míg meg nem haltak.” Tízből tizenöten rávágják: ez csakis magyar népmese lehet. De mióta Óperenciás a tenger és mikor tűntek el végleg a népmesékből az inasok, gavallérok, és jöttek helyükre a tarisznyás, szerencsepróbáló szegény legények, az agár helyére pedig a komondor?
A Hagyományok Házában kaptunk választ. A népmese mai élete címmel indult sorozat 2014-ben: az előadások határokon átívelő, színes tematikát vonultatnak fel. Mesemondók, néprajzkutatók, írók, kutatók osztják meg tudásukat szakmabeliekkel és a szélesebb közönséggel népmesékről, eredetükről és mai használatukról. Idén elsőként Gulyás Judit folklorista, mesekutató, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajztudományi Intézet tudományos főmunkatársa tartott előadást.
A magyar népmesék a nép ajkán születtek és alakultak, hosszú évszázadokon át. Számos népmese ma ismert változata, a megszokott szófordulatokkal és elbeszélői stílussal, egyik legnagyobb költőnk családjának köszönhető. Arany László Eredeti népmesék címmel adott ki mesegyűjteményt 1862-ben – Gulyás Judit előadása az Arany család mesegyűjteményéről szólt.
Arany János (1817-1882) fia, Arany László (1844–1898), fiatal joghallgatóként, népmesegyűjtemény összeállításába kezdett. A mű családi projekt lett: László mellett édesanyja, Ercsey Julianna (1818–1885), és nővére, Julianna (Juliska; 1841–1865), valamint egy ismeretlen közreműködő munkájának köszönhetően létrejött a máig egyik legfontosabb magyarnépmese-gyűjtemény. Arany János közreműködésének nincs konkrét nyoma ugyan a rendelkezésre álló kéziraton, de mivel Arany az 1850-1860-as évek során gyakran foglalkozott írásaiban a népmesék és gyűjtésük jelentőségével, valószínűleg Arany János népmeséről alkotott nézetei alapjában véve befolyásolhatták fia gondolkodását. László mellett a család nőtagjai is jelentős részt vállaltak a munkából: Ercsey Julianna jegyezte le többek között az egyik leghosszabb mesét (Ráadó és Anyicska). Azonban a feljegyzések alapján sem Arany János, se fia, László, nyilvánosan sehol sem említi az édesanya és a lánytestvér közreműködését, holott a legtöbb mesét éppen Juliska jegyezte le: tizenhét darabot. Édesanyja ötöt, ám ezek mindegyike hosszabb, akár harminc oldalas történet, anya és lánya pedig közösen is dolgoztak egy-egy mesén. Arany László egy mesét írt le, az ismeretlen közreműködő hetet (feltevések szerint az ismeretlen a gyermek Arany László lehet). László nővére, Juliska, és az ismeretlen lejegyző négy mesét örökített meg. Juliska a mesék mellett találós kérdéseket is leírt: különböző rejtvényeket, bűvös négyzeteket – ezek, bár nem az összes, az Eredeti népmesék végén találhatók. A kötet szerzőjeként azonban csupán Arany László szerepel – Arany János mindössze egyszer írja levelében Tompa Mihálynak, hogy fia és lánya közösen gyűjtenek meséket.
Az Arany család mesegyűjteménye (szerk. Domokos Mariann – Gulyás Judit)
Arany László munkája viszont az egész kötetben jelen van: a lejegyzett történeteknek nem csak a helyesírását egységesítette és a központozást javította, hanem a sokszor nem egységes elbeszélésmódot úgy alakította, amilyennek ma is ismerjük népmeséinket. Így rögzültek a jól ismert elemek (a mesekezdő kifejezések: „Egyszer volt, hol nem volt”, az Óperenciás-tenger stb.), beemelt továbbá az élőszavas mesemondásra jellemző szófordulatokat is: „egyszer hogy, hogy nem”, „tán nem is hinnék kendtek, ha nem mondanám”, és így tovább. Sok szót népiesebb változatukkal helyettesítette: az üveglopóból így lett lopótök, az agárból komondor, a szép gavallérból pedig legény. Ha logikai hibát talált, kijavította, hogy a mese gördülékenyen haladhasson tovább. Az Eredeti népmesék harmincegy mesét tartalmaz, ez az egyik legjelentősebb magyarnépmese-gyűjtemény. Olyan ismert történeteket találunk itt, mint a Fehérlófia, a Babszem Jankó, A kis gömböc vagy A kis malac és a farkasok.
Arany László gyűjteménye több forrásra támaszkodik. A család 1851-ig Nagyszalontán (Bihar megye, Románia) élt, ahova ezt követően nyaranta visszajártak. Valószínűleg mind bihari, mind nagykőrösi mesék bekerültek a kötetbe. Arany László egy 1862-es levelében azt írja: a meséket „Kőrösön gyűjtögette” – hogy ez pontosan mit jelent, nem tudjuk. A kisgyermek Juliska kitűnő mesemondó hírében állt, egy ideig színésznőnek készült – Jókai Mór is említést tesz a lány kiváló előadókészségéről. Arany László több, meséket tartalmazó kiadványt ismert, egy 1878-ban írt levele szerint pedig a Grimm-testvérek meséit tartotta a legnagyobbra.
Arany László (Magyar Nemzeti Galéria)
A korábban kiadott népmesegyűjtemények változatos nyelvezettel és rendkívül tárgyilagosan mesélték el a történeteket, kevés párbeszéddel. Arany László gyűjteményében megpróbálta a szóbeli mesemondás fordulatait visszaadni az olvasónak, és a tizenkilencedik század kiadói, szerkesztői gyakorlatát követve, a meséket ő is gyakran átírta és stilizált, egységes stílusba foglalta. Arany László munkája nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a sokféle népmesei formula egységesüljön és létrejöjjön a ma ismert, élőbeszédszerű népmesei stílus. Arany László szófordulatai, a mesei számok (három, hét stb.) és a minél népiesebben csengő szavak (bál helyett dínom-dánom, inas helyett lóhátas ember) egyértelműen elkülönítik a népmeséket más szövegektől. A magyar népmesék történetében Benedek Elek, a „nagy mesemondó” által leírt népmesék és Illyés Gyula 1953-ban megjelent Hetvenhét magyar népmese című munkája is fontos mérföldkövek: máig az ezekben szereplő elbeszélői stílust érzi a hallgató népmeseinek, bármi más idegenül hat.
Az Arany család hagyatéka a budapesti Ménesi út 23. alatti villában volt, Voinovich Géza házában – felesége, Szalay Gizella, Arany László özvegye volt. Az épület 1945 januárjában bombatalálatot kapott és az iratokkal együtt megsemmisült. Arany László népmesegyűjteményének kézirata azonban 1949-ben előkerült az MTA pincéjéből. (A papírlapok egy részét állítólag a háború során szétbombázott épület helyreállításán dolgozó építőmunkások szalonnasütéshez használták.)
A népmesék népszerűsége máig töretlen, ugyanakkor nem voltak mindig kitüntetett szerepben. A tizenkilencedik század közepéig a meseolvasás, mesehallgatás azok kedvtelése volt, akik a hivatalos műveltségből nem részesültek, akik kiszorultak a formális oktatás keretei közül: a nők, gyerekek, cselédek, parasztok körében volt népszerű a mese. Az 1850-es években kezdtek megjelenni a legkisebbeknek szóló, már nem a német nyelvből fordított könyvek, a magyar nyelven íródott mesék lassan bekerültek az iskolai olvasókönyvekbe is. A gyerekirodalom létrejötte az 1880-1890-es évekhez köthető, ekkor már Benedek Elek, Halász Ignác és mások munkáinak köszönhetően a népmese – átírt formában – szélesebb olvasóközönséget tudhatott magáénak.
A mesemondás fortélyait különböző képzéseken tanítják, napjaink számos ismert mesemondója szép számú közönséget tud megszólítani – gyerekeket és felnőtteket egyaránt. Nem szabad elfelejteni azonban, hogy senkit nem kötnek szigorú szabályok, népmeséink szó szerinti felidézése meddő próbálkozás lenne: minden lejegyzett népmesegyűjtemény fontos dokumentum és sokat köszönhetünk szerzőiknek, ugyanakkor népmeséink több változatban, más-más elbeszélői stílusban és szófordulatokkal léteztek hosszú évszázadokon át. Mesét mondani lehet gyereknek, felnőttnek, közönség előtt vagy a gyerekszobában, elalvás előtt, a legfontosabb azonban – amire Gulyás Judit, előadása végén, szintén felhívta a közönség figyelmét –, hogy tudjuk, nincs egyetlen helyes módja a mesélésnek, „mindenki bátran meséljen, ahogy tud”.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2020.04.25. 20:43:00
Dan da Man 2020.04.25. 22:37:48
steery 2020.04.26. 11:34:28
calen 2020.04.26. 11:40:13
Még tehátabb: volt az általunk ismert történelem előtti korokban a cselekmény, ezután a legutóbbi glaciális, majd a mindent elmosó nagy olvadás, az Óperenciás tenger. Ha ez a sejtés igaz, elképesztő időtávokon át is túlélhetnek a mesék. Valószínűleg azért, mert kellően semlegesek és ártalmatlanok ahhoz, hogy az éppen uralkodó más mémkomplexumok (vallások, ideológiák) ne akarják kiirtani őket.
calen 2020.04.26. 11:43:22
David Bowman 2020.04.26. 13:00:53
csitt és csatt 2020.04.26. 13:07:08
Ezt megerősíti néhány más post is, és az Enz folyó státuszáról egy EU-s dokumentum:
eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=OJ:L:2005:176:0030:0052:EN:PDF
"ZONES IN GERMANY APPROVED WITH REGARD TO VHS AND IHN
Baden-Württemberg (2)
...
— The water catchment area of ENZ, consisting of Grosse Enz, Kleine Enz and Eyach from their sources to the impassable barrier in the centre of Neuenbürg.
..."
calen 2020.04.26. 15:02:10
Az általam ismert mesék szerintem ehhez túl "nyugatosak". Az eddigiek közül csitt és csatt verzióját tartom a leghihetőbbnek, aztán következik az általam tolmácsolt ( - megintcsak: szerintem).
Unerwünschter Gast 2020.04.26. 15:19:11
Mi a gimiben úgy tanultuk, hogy az "ob der Enns" kifejezésből, azaz az "Enns folyón túl" kifejezésből ered. Bergengócia pedig Bregenz városának nevéből. Az Óperenciás tenger pedig a salzkammerguti tavakat jelentik. Az üveghegy pedig az Alpok hófödte csúcsai.
Mindez elmélet, de az első említések is arra az időre datálódnak, amikor Magyarországon sorozott katonák kerültek ausztriai területekre.
Unerwünschter Gast 2020.04.26. 15:22:54
steery 2020.04.27. 12:10:32
@Unerwünschter Gast: Az ens szó így nem szerepel a német nyelvi szótárban. De a jelentése szó szerint: létező. A magyarban az én szó a megfelelője (mert: én vagyok, azaz létezem).
Void Bunkoid 2020.08.07. 11:25:52
Várom, mikor jön a szíriuszi származás, meg a mindenféle indoeurópai/latin/sumér eredetű szavak magyar eredetének belemagyarázása :)