Ritmus és hang

Both Miklós szeret nagy léptékben gondolkodni. Az utóbbi néhány évben a Polyphony Project keretében kutatókból, IT-fejlesztőkből és operatőrökből álló csapatával Ukrajna legnagyobb online népzenei adatbázisát hozta létre, amit hamarosan a magyar gyűjtések rendszerezése követ. Az elfeledett karácsony Ukrajnában című, december 15-ei koncert kapcsán arról is beszélgettünk, hogyan tudja előremozdítani a kortárs kultúrát a népzene.

Az utóbbi időben előadóként szinte eltűntél a magyar zenei színtérről, de a kutatói, népzenegyűjtői munkásságod időközben hatalmas méreteket öltött. Hol tart jelenleg a Polyphony Project?

2014-ben volt az első ukrán expedícióm, aminek ugyanaz volt a célja, mint korábban a kínai és iráni expedíciómnak, hogy zenészként inspirációkat szerezzek. Azért akartam ezeket a világokat megismerni, hogy a miénktől eltérő zenei gondolatokkal találkozzak, ezáltal fejlődjek, és érdekesebbé tegyem a munkámat. Viszont az első ukrán expedíció olyan elemi hatást gyakorolt rám, hogy vissza akartam menni. Gyűlt az anyag, és azt éreztem, hogy ez sokkal értékesebb annál, mintsem hogy megtartsam magamnak inspirációs forrásnak. Már a második, harmadik expedíció környékén átalakult ez a munka egy népzenei gyűjtéssé. Ezzel együtt viszont körvonalazódott az is, hogy szükségünk lesz egy tudományos metodológiára, audiovizuális koncepcióra, valamint arra, hogy minél több ukrán kutatót bevonjunk. 2017-ben érkezett el az a pont, amikor éreztük, hogy ezt érdemes lenne országos méretűre kiterjeszteni, és nagy mennyiségben előállítani az adatokat, mindezt úgy, hogy a leírásokkal együtt a lehető leghamarabb publikáljuk is a nagyközönség felé.

Mikor és miért merült fel a nyilvános adatbázis létrehozásának gondolata?

Nagyon gyakori probléma, hogy az emberek elmennek gyűjtést végezni, felvesznek egy csomó anyagot, de valójában ez a nagyközönség számára nem hasznosul. 

Nálunk az elejétől kezdve az volt a koncepció, hogy egyrészről kiváló minőségű technikával – a legkorszerűbb kamerával és mikrofonokkal – rögzítsünk, másrészről létrehozzunk egy modern szoftverkörnyezettel rendelkező adatbázist.

Ennek érdekében kialakítottunk egy olyan csapatot, aki az egész folyamatot képes volt kontrollálni. Így öt év alatt a kezdeti inspirációs felvételekből Ukrajna legnagyobb online adatbázisát építettük fel, ami 130 falu közel 5000 dallamát jelenti, valamint az adatok keletkezésével párhuzamosan az egyik legkorszerűbb digitális platformot fejlesztette le az IT csapatunk. Az adatbázisban sokféle szempont szerint kereshetsz: településekként, megyénként, néprajzi tájegységenként, az évkör ünnepei szerint, gyűjtő és előadó szerint, és témánként is, (pl. hűség, halál, szerelem, özvegyember, stb). Megteheted például, hogy olyan dalokat keresel, amiben gyilkosság van, de azon belül még a műfajt is ki tudod választani, tehát hogy adott esetben ballada legyen. Mindezt a YouTube-on publikáltuk, tehát több ezer népzenei dallammal árasztottuk el a legnagyobb zenemegosztó platformot, ahol egyébként alig találsz jó minőségű népzenei felvételt.

Ki a célközönsége ennek az adatbázisnak?

Mivel minden többszólamú dalt sávonként rögzítettünk, amik külön-külön is meghallgathatóak, ezért tanulni is lehet róla. Akár egy nagyvárosi lakásban is bekapcsolhatod ezeket a felvételeket, és ha kikapcsolod annak az énekesnek a sávját, akit te akarsz énekelni, egy virtuális közösség, virtuális énekegyüttes jöhet létre. Most indul egy nagy munka, aminek keretén belül egy nagyobb magyar vonatkozású anyagon fogunk dolgozni.

A környezetről is sok információt adnak ezek a festményszerűen szép felvételek.

Valóban sok energiát fordítunk erre a munkánkban! Ezek a beállítások fontos üzenettel fognak bírni pár évtized múlva. Igazából a felvételek módja és minősége jelenti a Polyphony Project egyik fontos vívmányát. Hogy hozzak egy történeti párhuzamot: 1890-es években Vikár Béla volt az első, aki fonográfkészülékkel és párhuzamosan Gabelsberg-Markovits szisztémájú gyorsírással kombinálva rögzített népdalokat, ez akkor egy roppant újszerű párosítás volt. Eredményeként hangfelvételek születtek népdalokról, pontos szövegleírással. Mi jelen esetben a mainstream filmipar által használt kamerákkal és hangrendszerrel, valamint külön a felvett anyagra fejleszett szoftverrel rendezzük adatbázisba és publikáljuk.

Sok kutatót érdekel jelen pillanatban, hogy ezeket az információkat hogyan lehet elhelyezni a digitális térben, hiszen a fiatal generáció egyre kevésbé beszéli ennek a világnak a nyelvét, nem mellesleg alig találkozik velük azokon a felületeken, ahol az életét éli.

Mi ezzel a problémaköteggel szerettünk volna foglalkozni, és választ adnia arra, hogyan lehet versenyben maradni népzenei felvételekkel a digitális átállás időszakában. 

Eleinte egyedül végezted ezeket a gyűjtéseket. Ma, amikor 4-5 fővel indultok útnak, hogy lehet megőrizni a gyűjtési helyzet intimitását?

Az első három expedíció falvait és az énekeseket név szerint fel tudnám sorolni, ma viszont már kéthónapos útjaink is vannak, melyek során több száz emberrel találkozunk.  Ezáltal persze az intimitás mértéke is csökken. Egy döntés kellett tehát hoznunk. Úgy ítéltük meg, hogy a 70 feletti asszonyoknál vannak a legizgalmasabb információk, és rohamos tempóban látjuk ezek eltűnését. Persze roppant izgalmas téma maga az a változás, ami a generációk között jelenleg zajlik, de ez kevésbé témája a jelenlegi kutatásunknak.

Tehát nagy tempóra kapcsoltunk, úgy, hogy közben igyekeztünk megtartani a minőséget. Kialakult egy olyan rutinja a csapatnak, amikkel ma már gyorsan fel tudjuk oldani az énekeseket.

Ennek több módja van. Egyrészt a csapatunkban mindenki ismeri és énekli ezeket a dalokat: sokszor úgy kezdjük a gyűjtést, hogy elkezdünk nekik énekelni, és ettől azonnal megnyílnak. Nem szokták meg, hogy az ő dalaik után akár a saját falujukban bárki érdeklődne, rajtunk viszont látják az őszinte érdeklődést, ezáltal kialakul egy fesztelen helyzet. Másrészt az idős emberek szívesen emlékeznek a fiatalkorukra, örömmel éneklik ezeket a dalokat, és mesélik a hozzájuk kapcsolódó történeteket. Mivel ezek a felvételek sokszor 7-8 órán keresztül is tartanak, ezért mindig beletűzünk egy ebédet, vagy ha látjuk, hogy elfáradtak, akkor táncok rögzítésére váltunk, vagy inkább interjúkat készítünk. Tehát számos olyan praktika van, amivel értékes információt tudunk rögzíteni, miközben mindenki jól érzi magát.

Mennyire élnek még ezek a dalok és szokások az ukrán közösségekben?

Érdemes ezt a kérdéskört onnan kezdeni, hogy hogyan jelent meg a szovjet kultúra a falvakban. A templomokban és részben az iskolában zajló összes társadalmi funkciót átszervezték a kultúrházakba, ahol az ikonok helyett filmek mesélték el a „szentekről” és ”hősökről” szóló történeteket. A spontán szerveződő énekléseket és templomi kórusokat felváltották a kultúrházi kórusok, amiknek kapcsán új dalokkal árasztották el a településeket. Ráadásul a kultúrházak repertoárjában megjelent a tánc és a kicsapongó jókedv, ahogy a kultúrházak befogadták a korábban házakban, vagy kültéren rendezett táncalkalmakat, amit a templomokban tiltottak. Tehát a hivatalos terekben egy felülről vezérelt új művészet jelent meg, amely tudatosan kiszorította mind a templomi dalkincset, mind a házakban, mezőkön énekelt dalkészletet. Azonban érdemes megjegyezni, hogy nem betiltották, csak a hivatalos terekben nem támogatták, tehát a korábbi dalkészlet kiszorult a házakba, mezőkre. Ennek is köszönhető, hogy ezek a dalok a mindennapjaik részeként mégis fennmaradtak. Tudták, hogy mit kell énekelni a kultúrházi rendezvényeken, viszont nagyon kötődtek a régi dalokhoz is, ezért a nem hivatalos terekben ezeket is gyakran énekelték.

Mi volt a legdrámaibb, leginkább szemléletformáló emberi történet, amivel a gyűjtések során találkoztál?

Az első expedíció során egy 92 éves írástudatlan balladaénekesnél eltöltött napok gyakoroltak rám mély hatást.

Azoknak az embereknek, akik nem tudnak írni-olvasni, nem a tankönyv, a sok éven át tartó iskolarendszer építi fel a világképét, így mai szemmel egészen különösnek tűnő válaszokkal állnak elő a világgal kapcsolatosan.

Ezek a mi, tudomány által meghatározott, hideg logika szabta gondolkodásmódunkkal nézve akár mókásnak is tűnhetnek, de valójában nagyon izgalmas látni, hogy az emberi elme milyen éhséggel kereste mindig is az összefüggéseket és ezek helyét az univerzumban. Másfelől akik birtokában vannak az írásnak, azoknál gyakori, hogy a dalokat rögzítik, ezáltal viszont a lejegyzett verzió lesz a referenciapont. Azoknak viszont egészen máshogy épül fel a memóriájuk, akiknek nagy szövegeket kell fejben tartania – másfajta gondolkodásmódjuk alakul ki, ami alkalmassá teszi őket a szövegimprovizációra. Ezek a dalok úgy épülnek fel, mint a legó: vannak bizonyos panelek, komponensek, fordulatok, amiket lelkiállapottól függően tudnak alkalmazni. Számos alkalommal találkoztunk olyan helyzettel, hogy egyszer tíz versszakkal éneklik a balladát, egy megéltebb állapotban viszont hozzá tehetnek további versszakokat, mert megihleti a pillanat. Ráadásul mivel ugye kottát sem írnak, a dallamok szintjén is megmaradt az improvizáció: a dalokban az alapstruktúra mellett egy gazdag rendszer szerint építkeznek, díszítenek.  Mindez tehát messze túlmutat a dallamok kérdéskörén, hiszen arról is szól, hogyan lehet a tudomány által rögzített gondolkodási metódusokból kitekinteni.

Gondolod, hogy ha korszerű technológiával hozzáférhetővé teszitek az archaikus kultúrákat, és ez a módszer elterjed akár Európa-szerte, az előbb-utóbb ellensúlyozni tudja az uniformizáló, nyugati kultúrát?

A munkánknak az egyik legfontosabb célja ez lenne. A hagyományőrzés számos nehézséggel küzd. Az egyik nagy probléma szerintem, – ahogy arról már szó volt – hogy nincsen jó minőségű anyag a digitális térben. Tehát ha fiatalemberként hangszeren akarok játszani, azért is leszek gitáros, mert a YouTube-on kiváló minőségű oktatóanyagok tömkelegét találom. Tehát kézenfekvő, hogy abba az irányba indulok el. Aminek a létéről sem tudok, arról nem tudom megállapítani, hogy izgalmas-e, következésképp nem kezdek el vele behatóan foglalkozni.

Szerintem a miénkhez hasonló adatbázisok azt a célt kell, hogy szolgálják, hogy az uralkodótól eltérő zenei gondolkodás is szárba kaphasson.

Nagyon sok példa van arra, amikor régi zenei gondolatok váltak a legmodernebbekké: Bartók és Sztravinszkij is ősi gondolatokból inspirálódtak és tudták elemi szinten újragondolni a rendszert. Ugyanez történt az afrikai kultúra esetében. Picasso, André Derain vagy Henri Matisse szintén a primitívnek mondott afrikai szobrászatból merített a XX. század elején. De ahhoz, hogy ezek az újrafelfedezések megtörténjenek, a tudománynak minden generáció számára frissítenie kell a rendszerét, potenciált biztosítva az új gondolatokhoz. Tehát mi nem a globális kultúra ellen vagyunk, hiszen érzékeljük ennek minden előnyét. Ugyanakkor szerintem a zenei és kulturális hegemóniákat kell tudnia a kultúrában dolgozóknak ellensúlyoznia. Ezért is tartom fontosnak, hogy dinamikus mozgásban tartsuk a kulturális teret.

A mostani koncerten hogyan találkozik majd az ősi és a modern zenei gondolat?

A koncert újszerűségét a szerkesztésében látom. Mindaz, amit eddig beszéltünk, mutatja, hogy jóval többről van itt szó, mint érdekesen hangzó dalokról. Ezért a koncerten is megpróbáljuk a zenén túl szerzett tapasztalatokat bemutatni. Októberben készítettünk egy interjúsorozatot, amiben a Szent András napjától Vízkeresztig tartó időszak szokásait és hiedelmeit mondták el részletesen az ukrán asszonyok. A koncert során ezekből a kisfilmekből is vetítünk majd részleteket, amiket a hozzájuk kapcsolódó zenék, énekek követnek. Ráadásul minden elhangzó dalszöveget magyarul feliratozunk a kivetítőn. Tehát igyekszünk minden információt komplexen átadni. Ezen kívül a tánczenékhez készítettünk arrangemante-okat, így ezek is izgalmas, mai hangszerelésben szólalnak majd meg, miközben a tíz, idős énekes asszony nyilvánvalóan autentikus módon énekel. Ugyanakkor velünk lesz a Bozhychi énekegyüttes is, akik kijevi hagyományőrző fiatalok, tehát egy harmadik rétegét képviselik a népzenének.

Látogass el a Polyphony Project oldalára és böngéssz az adatbázisban!

Ha tetszett, kövesd a blogot itt és oszd meg ismerőseiddel is. Kösz!