Cserepes Károly már akkor játszott világzenét, amikor ez a fogalom még nem létezett. Mai, mindenhez szokott füllel nem tudjuk elképzelni, milyen hatást váltottak ki az analóg szintetizátoros arpeggiói a Vízöntő zenekar népzenéjében, a 80-as években. Ma is elől jár, az utolsó albumában feltérképezte a gyerekfolklórt. A ’My name is Elvis Presley” c. albumáról beszélgettünk.
Hogyan jutott eszedbe gyerekdalocskákból csinálni albumot?
Ezek nem is annyira dalocskák. A 80-as években hozta haza az iskolából a 8 éves Panni lányom ezeket, amelyek inkább ritmikus mondókák, kiszámolók, tapsos, ugrálós játékok kísérői. Tehát többségükben ma is élő, városi, iskolai folklórról van szó. Rögtön láttam, hogy ez egy ismeretlen világ a felnőtt társadalom számára, és hogy ebből lemezt kell csinálni. Aztán eltelt 30 év, és íme, elkészült.
Ez az album a hazaszeretetről szól.
Egy tágabb haza szenvedélyes szeretetéről, amit úgy hívunk, hogy Föld.Ezúttal a ma élő városi és iskolai gyerekfolklórt (children's games) szerettük volna megismerni és megmutatni. Segítségül egy kis utazást tettünk az interneten a Föld körül.
Az utazás során fény derült ezeknek a játékoknak szinte végtelen gazdagságára.
De az is kiderült, hogy mennyire hasonlítanak egymásra: nem csak szellemükben, hanem konkrét formájukban is, sokszor szóról szóra azonosságot mutatnak, mondhatnánk egylényegűek.A gyerekek által feltöltött szelfik csodálatos újdonsága, hogy nem csupán a dallamot, vagy a szöveget magát tartalmazzák (mint általában az archívumok felvételei), hanem azt a spontán örömet is, amit a gyerekek játszás közben átélnek.
Ezt a sokszínűséget és életörömet szerettük volna megosztani.
Hogyan szerezted meg a gyerekdalok felvételeit?
Vannak gyűjtői, van szakirodalma a városi folklórnak. Első körben ezekkel próbálkoztam, de a felvételek többsége minőség szempontjából használhatatlannak bizonyult.
Ezért összeszedtem egy csapat 8-10 éves gyereket, megtanítottam nekik az izgalmasabb mondókákat, majd felvételeket készítettem velük. Elvétve néhány eredeti archív is belekerült az anyagba. Azonban mikor belenéztem az internetbe, hogy mit találhatnék még, rábukkantam a legizgalmasabbra, ami számomra is újdonság volt. Ezek gyerekek által készített szelfik, amelyeket ők magukról készítenek játék közben a telefonjaikkal. Nincs felnőtt, nincs kontroll, csak nevetés, visítás, önfeledt játék. Nem steril, mint az archívumok. Néhány csodás és ellenállhatatlan darab után döntöttem úgy, hogy kiterjesztem az áttekintést az egész Földre.
Tartalmi szempontból pedig a mai gyerekfolklór az egész világon egylényegűnek tűnik: hiszen a zenei törzsfejlődés azonos szintjén állnak, mindenhol, függetlenül attól, hogy később a különböző zenei kultúrák miként bonyolódtak. Sokszor szóról-szóra megegyeznek. Mondhatnám: a gyerekek szintjén mindenki testvére mindenkinek. Ezért lett nemzetközi az anyag.
fotó: GAJDOS László
Ez egy gyereklemez?
Nem. Felnőtteknek készült gyerekekről, de nincs kizárva, hogy gyerekek is élvezik majd. Ezt még nem volt módomban tesztelni.
Hogyan értelmezhetjük a címét?
Ez két számnak is a címe, angol kislányok mondják egy tapsos játék (clapping game) közben. Olyan halandzsákról van szó, amelyek látszólag értelmes mondatok, de valójában csak ritmikus mondókák:
My name is Elvis Presley, boys are messy,
Sittin’ in a hot tub, drinkin’ Diet Pepsi…
Te már akkor játszottál világzenét, amikor ez a fogalom még nem létezett. Hogyan látod a népzene és a világzene helyzetét Magyarországon, a világon ma, ahhoz a korhoz képest, amikor elkezdtél vele foglalkozni?
Ma már teljesen elfogadott a worldmusic kifejezés, nincs az a korábbi, tradicionális/magyar/nem magyar szorongás…
Hogyan fogadták a kortársak az általad kreált szintetizátor hangokat a népdalok kíséretében a 80-as években?
Akkor még voltak ellenzői a dolognak, sokan nagyon leszólták a lemezeimet, persze részben féltékenységből. A szintetizátor hangok ma már engem sem vonzanak, de akkor nem volt más eszköz (pl. komputer), hogy saját magam összerakjak egy hangszerelést.
1980-ban
Láthatunk téged újra élőben?
Fellépésekkel járó küzdelmeket ma már nem vállalok.
Mi lesz a következő zenei utazás?
Első kérdés, hogy lesz-e. Bár miért ne élnénk örökké? Most úgy látom, hogy nem lesz, mert mindent megcsináltam, ami érdekelt. De lehet, hogy valamit még nem vettem észre…
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
