Az 1970-es években kialakuló táncházmozgalom egyik új fejleménye az egyre népszerűbb folkkocsmák világa, mely jelenleg virágkorát éli Budapesten. „15 éve még az összes klubos kiröhögött, hogy a „néptánc délelőtti program gyerekeknek” - mondta el beszélgetésünk alkalmával Fehér Viktor, a Folkkocsmák Világa című dokumentumfilm kreatív producere és szerkesztője. A hétrészes sorozat epizódjait december 5-étől a projekt YouTube csatornáján lehet megtekinteni.
Az egykori Kerekes Együttes tagjaként 10 évig játszott táncházakban, de mindig is érezte, hogy nem ideális az a Művelődési Házas közeg, amibe belekényszerítették őket az akkori lehetőségek. Járta a kocsmákat és a különböző klubokat, hogy a moldvai táncházat több helyre is elvigye, de mindenhol értetlenség fogadta. Amikor 2-3 éve ismét elkezdett táncházakba járni, Fehér Viktort is teljesen magával ragadta a folkkocsmás közeg. Akkor határozta el, hogy olyan dokumentumfilmet készít minderről, amelyből kiderülhet, hagyományőrzés-e ez vagy csak buli, be lehet-e kapcsolódni külsősként, és egyáltalán, miben különbözik a folkkocsma a táncháztól?
Nem csak egy helyszín: mit jelent pontosan a folkkocsma fogalma? A kezdetekhez képest kikből áll és hová fejlődött ez a szubkulturális jelenség mára?
Úgy érzem, hogy a folkkocsma egy újabb lépcsőfoka a hetvenes évek óta folyamatosan formálódó táncházmozgalomnak. Egyrészt azóta felnőtt több generáció, akik már tökéletesen ismerik a néptánc formanyelvét, és akik esténként már nem táncot tanulni akarnak, hanem felhőtlenül szórakozni, mulatni. Másrészt elindult egy önszerveződő folyamat, ami kilép a művelődési házak strukturált terepéről, és a saját kezébe veszi az irányítást: szervez, promótál, és saját közösséget épít. Harmadrészt a szórakozóhelyek, kocsmák is felismerték, hogy a népi kultúrának van egy elég aktív, és jól megszólítható bázisa, akik akár egy szerda este is képesek teltházat csinálni, és hajnalig mulatni, fogyasztani.
Kinek és kikről szól és a folkkocsmák társadalmát bemutató film?
Nem feltétlenül a táncházas közegnek készítettük, így aki olyan szakmai kérdésekre keresné a választ benne, hogy melyik táncmotívum helyes a györgyfalvi legényesben, az talán csalódni fog.
A célunk inkább az volt, hogy megmutassuk egy olyan élő arcát ennek a mozgalomnak, ahol a fiatalok elmondhatják, mit gondolnak erről a kultúráról, a világról és a népi kultúra szerepéről az életükben.
Szerintem ez a dokumentumfilm egy izgalmas lenyomata lett ennek a generációnak. A kívülállók fejében még mindig az a gondolat él, hogy egy népi rendezvényre viseletbe kell öltözni, vagy minimum tudni kell táncolni, énekelni. Ha már néhány fejben eloszlatjuk ezt a kételyt, és ráébresztjük őket, hogy folkkocsmába járók ugyanazt csinálják, mint ő péntek-szombat este, csak más formanyelven, más zenére, akkor már úgy érzem, elértük a célunkat.
Honnan jött a filmkészítés ötlete? Miért fontos, hogy teljesen kívülállók is megismerjék ezt a világot?
Valójában ez a mini-dokfilm a saját Canossa-járásom is volt, mert néhány interjúban talán alaptalanul, de leginkább feleslegesen kritizáltam a táncházmozgalmat. Bár én ezt mindig jobbító szándékkal tettem, könnyen lehet, hogy ezzel megsértettem néhány embert.
Most úgy éreztem, végre megmutathatom a lojalitásomat a népi kultúra iránt.
A videók elkészítéséhez egyébként igyekeztem nem táncházas embereket keresni, akik kívülről tudnak rácsodálkozni erre a közegre. Szőke Barna rendezte és vágja, az operatőr pedig Horváth Dániel volt. Imádtam, amikor Barna az első forgatásra megérkezett egy King Gizzard & The Lizard Wizard zenekari pólóban, majd realizálta, hogy „Hoppá, azt hiszem egy kicsit kilógok a sorból.” Ennek ellenére a második forgatás után már arról érdeklődött, hogy hol lehetne ezeket a táncokat megtanulni, mert teljesen beleszeretett.
Csasznyi Imit nem kell nagyon bemutatni ebben a közegben. Mint népzenész/műsorvezető ő volt az, aki közvetlenségével és helyismeretével megteremtette a kapcsolatot a táncházasokkal. Az egész folkkocsmás világ Imi közege: bárhová mentünk mindenkit ismert, minden helyen otthonosan mozgott, és tudta hol, mi várható. Nekem már csak annyi volt a feladatom, hogy kitaláljam a koncepciót, leszervezzem, és a videók szerkesztésben segítsek. Kis stábbal dolgoztunk, de szerintem így lett élő: nagyrészt észrevétlenek tudtunk maradni, emiatt nem lett steril a bulik hangulata..
Csasznyi Imre - forrás: Gekko Pub
Te magad hogy veszel részt ebben a közösségben?
Mindig érdekeltek a szubkultúrák, ezért minden olyanba szeretek belecsöppenni, ami a mainstreamtől eltér. Minden szubkultúrának megvan a saját hiedelemrendszere, és hajlamos a világot a saját szemüvegén keresztül nézni. Ettől olyan izgalmasak. Például tagja vagyok egy Fiat Barchetta klubnak a Facebookon, ahol az aktív tagok ezzel az autóval kelnek és fekszenek. Számukra az egész világ a Barchetta körül forog, és akinek mondjuk Mazda 5-e van, az valójában egy eltévelyedett ember, aki még nem érezte meg a valódi érzést, amit csak a Fiat tud adni. Valami ilyesmi a táncházmozgalom is, mint ahogy minden szubkultúra: „Oké, elismerjük, hogy te rockzenét vagy elektrót hallgatsz, én is néha meghallgatom, de azért azt nem lehet összehasonlítani azzal, amit egy palatkai szökős adni tud.” És persze ebben az a jó, hogy mindenkinek igaza van, csak a saját módján.
Bár az utóbbi két évben szinte heti szinten jártam folkkocsmákba, valószínűleg megmaradtam „érdekes” kívülállónak, aki mindig ott áll a pultnál, élvezi a zenét, néha beszáll egy-egy nótába, de vajon mit keres itt?
Merre tart és milyen célokat állít maga elé ez a kör, akár tudattalanul, akár tudatosan?
Szerintem az, hogy ilyen aktív folkkocsmás élet van jelenleg Budapesten, egy óriási lépés. 15 éve, mikor még táncházakat tartottunk a zenekarommal, szerettem volna valami hasonlót csinálni, de az összes klubos kiröhögött, hogy a „néptánc délelőtti program gyerekeknek”. Most azt láthatjuk, hogy van egy aktív, jól megszólítható réteg, aki klubról klubra jár a hét több napján, miközben magyar népzenére táncol, énekel, szórakozik. Valami ilyesmi lehetett Sebőék célja a 70-es években. Elérték.
Ezek az táncosok, zenészek nincsennek rivaldafényben, nem ír róluk az Index, de éltetik és megélik a magyar népi kultúrát, jól érzik benne magukat. Szerintem ez a legfontosabb, és ennél több nem is nagyon kell.
A sorozat további részeit itt találod!
Ha tetszett a cikk, kövesd a blogot itt és oszd meg ismerőseiddel is. Kösz!
A projektet a Halmos Béla Program támogatta.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
