Ritmus és hang

Olvastam a felettébb érdekes interjút, amit Jávorszky Béla készített Ráduly Mihállyal, Syrius és pár másik formáció szaxofonosával A Hangfoglaló Könnyűzenei Örökség alprogramja oldalán.

Ennél a résznél fennakadtam:

Jávorszky Béla Szilárd: Bár nem a neved alatt jelent meg, sokan az első szólólemezedként tartják számon az 1978-ban New York-ban kiadott Bright Sun című nagylemezt, amely kizárólag népdalfeldolgozásokat tartalmaz, dzsesszes hangszerelésben.

Ráduly Mihály: Ez az album családi vállalkozás volt, és a Püski kiadó vezetőjének menye, Szalay Erzsébet számára készült, aki idehaza táncdalénekesnő volt, tudomásom szerint valamelyik táncdalfesztiválon is énekelt... Szakcsi szerint ez az első világzenei anyagok egyike.

Nem akármilyen történet, és hol van ez a lemez?

Ismertem Püskit és a feleségét is, de Istvánról nem tudtam, hogy lemezeket is ad ki, Irénről pedig azt, hogy énekesnő volt. Elkezdtem felkutatni a dolgot. Egy évbe telt, és a fentieknél érdekesebb dolgok is derültek ki. Innentől átadom a szót.

Püski Irén: 5 évesen álltam ki először színpadra, a Szegedi gyermekkórus szólistájaként énekeltem egyedül egy dalt. Emlékszem az eufórikus érzésre, ami elfogott akkor. 1962-től lett saját zenekarom, az akkori slágereket énekeltük – Tina Turner, Rolling Stones. A 60-as években jelentkeztem az OSZK-ra (Országos Szórakoztató Központ) ének szakára. Amikor elindult a Táncdal Fesztivál, a szervezői járták az országot, keresve a potenciális sztárokat. Eljöttek az OSZK-ba is meghallgatásra. Két énekest választottak ki, én voltam az egyik. Az 1968-as és 1969-es Táncdal fesztiválokon léptem fel, nagy felhajtás volt, TV, országos ismertség. Még most is található a Youtube-on videó az egyikről. Így kezdődött el a zenei karrierem. 69-ben felvettek a jazz konzervatóriumba. Ott tanított Gonda János és Vukán György. Gonda János hívott koncertezni a quartettjével. Többször felléptem velük, ahol az akkori jazz slágereket adtam elő.

Egyetemi színpad, Gonda-Kruza quartettel 70.02.13.

Abban az időben komoly éjszakai élet volt Budapesten, rengeteg bár szolgáltatott minőségi műsorokat. Nagyon jó jazz zenészek voltak, aztán a hetvenes években ez szétesett, sokan disszidáltak.

A Moulin Rouge-ba úgy kerültem, hogy az akkori énektanárom, Sík Olga megkérdezte, tudom-e helyettesíteni Kovács Apollóniát, akkoriban nagy sztárt, a cigány blokkjában. Három nap állt rendelkezésemre, hogy megtanuljam a teljes műsort, négy táncossal, nagy zenekarral. Olyan jól sikerült, hogy ott is maradtam és hat évig énekeltem a Moulin Rouge-ban. Szalai Erzsébet a nagymamám neve, az enyém Tóth Irén, amit nem szerettem. Amúgy is illett abban a korban művésznevet választani, így lettem Szalai Erzsi.

A Kabaré c. fim slágereit, jazzt, örökzöldeket énekeltem. Nagyon pörgős időszak volt.

Miért engedélyezték a szocializmus virágkorában ezt az éjszakai életet?

Püski István: Nem tudjuk. Főleg külföldiek jártak ezekbe a bárokba, meg csinos lányok. Lehet, hogy így figyelték meg a külföldieket meg a bohémeket.

Püski Irén: Nagyon más volt itt a zenei élet, mint Amerikában. Mi megbecsült művészek voltunk, mindenki ismert minket, tiszteltek. Amerikában, ha nem fedeztek fel valami csoda folytán és nem kerültél be a Top10-be, senki voltál. Ugyanúgy, mint a filmben vagy a színházban, nagyon sok tehetséges énekes volt és még ahhoz is, hogy klubokban fel tudjál lépni, nagyot kellett produkálni. Nem sikerült beépülnöm a new-yorki zenei körforgásba, de jelen voltam az ottani magyar népzenei életben. Azt hihetetlenül élveztem viszont, hogy mekkora jazz zenei élet van ott, minden héten lejártunk a Village-be (Manhattan zenei klubokkal teli része) szórakozó helyeibe és nagyon jó koncerteket hallgattunk.

Miért mentetek ki Amerikába?

Püski István: A szüleim kimentek 1970-ben. Édesapám könyvkiadó volt 1950-ig, attól kezdve be volt tiltva, börtön, stb. Amikor kiszabadult a börtönből, rájött, hogy ha továbbra is magyar könyvekkel szeretne foglalkozni, nincs más választása, el kell menni innen. Kimentek 70-ben Amerikába és ott megalapították a könyvkiadót. Nemcsak könyvkiadással foglalkoztak, az amerikai magyaroknak akartak szolgáltatni. Előadókat kezdtek hívni Magyarországról. Mivel apám a népi mozgalomban volt benne, ezért népzenészeket, népdalénekeseket, népi írókat hívott. Ezt követte a lemezkiadás – az előadók mentek körútra egész Amerikában és Kanadában és vitték magukkal a könyveket, lemezeket. Mi 76-ban kerültünk ki. Nem volt könnyű Ilcsit rábeszélni, de azért azok az érvek, hogy ott a jazz hazája és biztos sikerül fellépési lehetőséget szervezni, végül hatottak. Ugyanakkor a magyar népdal a vérében volt és mindig szeretett volna vele a jazzen keresztül valamit kezdeni.

Püski Irén: Rengeteget hallgattam a Bartók hegedű versenyeit, tisztán megszólal bennük a magyar lélekzene kvintesszenciája. Azok a harmóniák, a futamok teljesen átmossák az embert. Másfelől megvolt bennem a jazz iránti imádat, amely szabadságot ad az improvizáción keresztül. Fűtött a vágy, hogy ezt a kettőt összehozzam zenében. Ráadásul a honvágyam is erre inspirált. Ebben az időben bejött a boltba Ráduly Misi. Megismerkedtünk, elkezdtünk beszélgetni, elmondtam neki az ötletemet. Ő akkor nem zenélt már, másképp alakult az élete. Hosszú időbe telt rábeszélni, hogy csináljunk valamit. Szólt egy magyar dobos barátjának és Robert Casél amerikai zongoristának, aki nagyon érzékenyen játszotta a jazzt. Volt a Hungarotonnak egy négy lemezes gyűjteménye, a „Magyar zene tára”, azokat hallgattam és abból választottam ki a dalokat, amelyeket el tudtam képzelni jazzben. Leültünk az amerikai zongoristával és Misivel. Neki fordítania is kellett, mert még nem nagyon beszéltünk angolul. Sokszor álmos volt, mert éjszaka dolgozott New York egyik leghíresebb éttermében. Adtam Robertnek lemezeket, hogy ismerkedjen a magyar népzene dallamvilágával. Impressziókat, képeket érzéseket adtam át neki. Például a „Fényes nap” című misztikus erdélyi dalnál azt mondtam, hogy képzeljen el egy falut és templomot orgonával, ahova beáramlik a nép és fohászkodik az ég felé. Új vénát nyitott meg benne a magyar népzene, ami azért volt fontos, mert végső soron Misivel együtt ő állította össze a zenei anyagot. Kiválasztottunk hat számot, összepróbáltuk és bevonultunk egy nagyon profi stúdióba az East Village-ben. Elkezdtük az első számot felvenni, erre megjelent egy japán ütőhangszeres és kérdezte: mi ez a zene? Megengedik, hogy beszálljak? Beengedtük, teljes szimbiózis volt közte és a zenekar között, így került rá a harmadik számba ütőhangszerekkel és csörgőkkel.  Több vendégzenész így került bele a projektbe. Végig bennem volt a lelkesedés, hogy a zenén keresztül tudtam a hazaszeretetemet megélni. Ugyanakkor fantasztikus világ tárult elénk ott kint. Mások voltak a művészi kondíciók, de a szellemi élet elképesztően gazdag volt. Minden spirituális irányzat, amiről Magyarországon csak hallani lehetett, de nem hozzájutni, ott jelen volt. Így álltam neki, hatalmas lelkesedéssel és fantasztikus gárdával. Misi olyanokat fújt benne, hogy … ezek lélekhangok.

Ráduly Mihály a 70-es években. Forrás: Fotomuzeum.hu

Püski István: Képzeld el, akkor már évek óta nem fújt bele a szaxofonba.

A lemez kapott terjesztést a magyar bolton kívül?

Püski István: Nem. Egyszer megjelent egy újságíró, adtunk neki lemezt, meghallgatta és nagyon dicsérte, de azt mondta: mivel ez magyarul van, nem lehet értékesíteni. Akkor még ez ment. Később berobbant Sebestyén Márta Az angol beteggel, a Deep Foresttel, de a hetvenes években a miénk egy egyedülálló, teljesen újszerű lemez volt. Magyarországon párszor játszották a rádió jazz műsorában és fogyott belőle valamennyi.

Nem merült fel a gondolat, hogy a lemez anyagát élőben is játsszák?

Püski Irén: Misi nem akart koncertezni, nélküle pedig nem volt értelme élő zenekart összehozni. Robert benne lett volna.

Püski István: Én ezt meg tudom érteni. Nekünk más volt a helyzetünk, mi nem disszidáltunk, hanem kivándoroltunk, jártunk évente haza. Nem lehet elképzelni, mi van az ember lelkében, ha úgy tudja, hogy élete végéig nem jöhet haza. Misi utána beiratkozott a Hunter Collage-be, zeneelméletet, zenetörténetet tanult. Foglalkozott zenével, de nem ment közönség elé. Volt tervünk még egy albumot csinálni vele, az spirituális tartalmú lett volna. De nem sikerült összehozni. 1978-ban Szakcsi Lakatos Bélával is felvettünk néhány számot Budapesten a rádió stúdiójában, szintén magyar népdalok jazzesítve. Babos Gyula volt a gitáros. De az a felvétel sajnos nincs meg.

Püski Irén: Azért voltak izgalmas fellépéseim más formációkban. Például az 1976-os amerikai választásokat követő, Jimmy Carter hivatalba lépéséhez időzített gálán énekeltem. Egy hatalmas koncertteremben volt a beavatási ünnepély, amelyen minden Amerikában élő nemzetiség adott egy műsort. Magyar Kálmán szervezte a magyart, volt egy táncegyüttese, én énekesként csatlakoztam hozzájuk. Washingtonban a magyar néptánc után én kiálltam egyedül a színpadra és énekeltem néhány magyar népdalt. Nagyon nagy taps volt. Éjjel egy körül kerültünk sorra – jó sok nemzetiség van Amerikában!

Persze sok magyar rendezvényen is énekeltem népdalokat, örökzöld slágereket.

Jimmy Carter választási ünnepségén

Milyen kiadványai vannak még a Magyar Recordnak?

Püski István: Muzsikás lemezét adtuk ki még a 70-es években. Ezen a lemezen Ilcsi is énekel. Volt róla szó, hogy körutat szervezünk nekik Amerikában és Ilcsi is csatlakozik. Sebestyén Márta akkor még csak időnként volt velük. De az nem valósult meg, meg nem mondom, miért. Pribojszki Mátyás citerás viszont kijött. Faragó Laura népdal énekest is kiadtuk, aki a 73-as vagy 74-es „Repülj Páva” tehetségkutatót megnyerte.  Jancsó Adrienn szavalónő a Hét Évszázad magyar verseit mondta, Laura meg ráénekelt népdalokat.

-   -   -

Az eredetileg vínilen kiadott album a Dalok.hu révén újra elérhető, ITT lehet letölteni.

A Magyar Record széles közönség előtt nem ismert további kiadványai is hamarosan elérhetővé válnak digitálisan. Talán a zenékkel együtt újabb érdekes történetek is előkerülnek azokból az időkből, amikor minden új volt és izgalmas.

Ráduly Mihály Verőcén él, állítólag Dresch Quartet koncertjein lehet időnként látni. Szívmelengető a fent említett interjújában elmondott történet, miszerint 1971-ben cimbalmost vett be egyik felvételébe, ami minden bizonnyal az első keresztezése a népi hangszernek a jazz-zel. Viszont akkor a virtuóz cimbalmos szétjátszotta a darabot és Rádulynak nem tetszett a végeredmény, így az nem jelenhetett meg. 45 évvel később találkozott olyan cimbalmossal – a Dresch Quartetből is ismert Lukács Miklóssal – aki képes volt ötvözni a cimbalom játékot a jazz kompozícióval. Rábízta a darabot és az elhangzott koncerten is – Szakcsi Lakatos Béla részvételével, pár évtizeddel azután, hogy a zenei stílusok még külön hajók voltak az ihlet sötét tengerében.

Ígéretet kaptunk tőle, hogy egyszer találkozunk és beszélgetünk erről a lemezről. Nagyon várjuk!

Ha tetszett a cikk, kövesd a blogot itt és oszd meg ismerőseiddel is. Kösz!